Rég nem írtam naplót, meg egyáltalán, sok értelmes dolgot is keveset csináltam az utóbbi időben. Azon kapom magam, hogy a munka kissé eluralja az életemet.
Na nem mintha 0-24-ben dolgoznék, de a 7.00 órás munkakezdéshez 4.33-kor kelek, ezért le kell feküdnöm legkésőbb 21.00-kor, viszont az utóbbi időben már túlórázni is szoktam, átlag 20 perceket, de olykor egy órát is. Így 16.30-kor végzek, mint a korábbi melóhelyemen, ahol viszont 8.00-ra jártam, tehát nem sokat nyertem időben.
Ha fél 5-kor végzek, negyed 6 lesz, mire – a vásárlással együtt – hazaérek. Mert zsömle mindennap kell, a másnapi uzsihoz. Mire átöltözöm, kaját csinálok és megkajálok, simán van 18.00 óra is. Többnyire muszáj megnéznem egy jó filmet lefekvés előtt, ami két óra, így kb. ennyi is az egész munkaidő utáni tevékenységem, kaja, film, fogmosás és bedőlök az ágyba.
Futni sem voltam a Vivicittá óta, vagyis már négy hete. A térdfájásom elmúlt, de mostanában tök sokáig van világos, én pedig legalábbis alkonyatban, de inkább sötétben szeretek futni, viszont most akkor sötétedik, amikor nekem már ágyban kell lennem, hogy másnapra kialudjam magam.
Katival moziban voltunk valamelyik héten szerdán, a film 17.15-kor kezdődött, 19.15-re volt vége, utána még beszélgettünk – nem is valami sokat – és kb. 20.00-ra értem haza. Az az elmebeteg ötletem támadt, hogy most este fogok hajat mosni, másnap hajnali korábban kelés helyett. Meg is mostam, de mire megmostam, mire fogat mostam, mire a haj valamelyest megszáradt – hogy mégse csuromvizesen feküdjek le – már fél tíz elmúlt, és másnap tök zombi voltam. Néha olyan izmos kávét kell innom, hogy megfájdul a gyomrom tőle.
És még így sem nagyon panaszkodom, mert a többiek még sokkal többet túlóráznak. Dóri, a szobatárs pl. mindennap ötig, hatig simán bent van, és ő még vonattal is utazik haza, tehát abszolút semmire nincs már ideje munka után azon kívül, hogy esetleg megvacsorázik és fogat mos.
Az osztályvezető valamelyik héten összetrombitált minket és mondta, hogy annyi a meló és a hátralék – ami igaz is –, hogy ő bejön szombaton is, és csatlakozzon, akinek kedve van. Hát azon a héten csak egyetlen ember jött be rajta kívül, de következő héten is bejött szombaton, és akkor már a szobatársam és egy szabira készülő csaj is, aki nem akarta itthagyni az x számú befejezetlen aktáját.
Én persze nem jöttem be szombaton, mert ha még egy nappal kevesebb időm van hétvégén regenerálódni, attól aztán tuti nem javul majd a teljesítményem a következő héten. Másrészt, már olyan ügyeket kapok, hogy az egyharmadukhoz segítséget kell kérnem Dóritól, szóval ha én is bejövök, akkor Dóri kevésbé tud haladni a saját aktáival.
Pedig csomó minden eszembe jut napközben, hogy „erről írni kéne a blogba”, de estére már hullafáradt vagyok hozzá…. Vagy, őszintén bevallom, nem is vagyon hullafáradt, csak épp kaja után sokkal szívesebben megnézem a Machetét vagy a Dollárpapát, minthogy írjak és fogalmazzak :-D
Sokszor úgy érzem, mintha mentegetőznöm kéne, amiért időben lelépek fél négykor. Pedig nem is „időben” lépek le, mert egy lélektani plusz öt-tíz percet minden esetben megvárok, ne mondhassák, hogy munkaidő végén kiesik a toll a kezemből. Pedig jogos lenne. Nem fizetnek túlórát, ugyebár. Úgy érzem, mintha némi lelki nyomás lenne rajtam, mint akitől elvárják, hogy legalább egy órát ráhúzzon, mint a csapat fele. És Dóri még mindig ott ül, ha én fél ötig maradok.
…. Fura, hogy így „lázadozom” magamban, mert tök szívesen dolgozom, és ez a meló még mindig sokkal jobban tetszik, mint az előző. Már írtam korábban is, de itt nem (nagyon) van áskálódás, mert idő sem jut rá, ügyfelek sem jönnek, telefon alig van, ideális munkakörnyezet, és hamar elrepülnek a napok. De nem azért járok egy órával korábbra, hogy aztán ugyanaddig dolgozzam délután, mintha még mindig nyolcra járnék.
Vicces, Dóri is lázadozik amúgy, és mondja, hogy nem kapunk túlórapénzt, ugyanakkor sokat sem keresünk. Az osztályvezető azzal kecsegtetett, hogy azt a ledolgozott szombatot majd lecsúsztathatják máskor, na de mikor? Itt mindig sok a meló.
Elhatároztam, hogy nem fogok túlórázni, vagy csak minimálisat. Persze ez se biztos, hogy jó, mert próbaidőn vagyok és mi van, ha az elkötelezettség hiányának veszik a túlóra mellőzését. Bár úgy hallom, ők tépelődnek azon, hogy én maradok-e :-D
Különben is ha nem indulok el 16.00 előtt, már belekeveredek a délutáni csúcsforgalomba – ezt is írtam – és nem azért járok hétre, hogy ugyanúgy tülekedjek az ezer csürhe közepette délutánonként.
Na szóval ez van. Ezért nem írtam az utóbbi időben, de majd idővel tervezem pótolni…
Holnap meg amúgy lakbért fizetek, a kápét már kivettem, de természetesen nem viszem be a melóhelyre, hanem itthon tartom, és hazajövök majd érte, szóval holnap egyáltalán nem lesz túlórázás részemről, akár tetszik, akár nem! :-D
Még a plazmaadás is macerás téma lett. Mert mehetnék pénteken, de a múltkor is 17.15-re kértem időpontot, hogy a tömeget elkerüljem, erre egyáltalán nem volt kisebb tömeg, mint két héttel azelőtt! :-( Vagy mehetnék ’közönséges’ hétköznapon, amikor másnap meló van és nekem 4.33-kor fel kell kelnem – kizárt –, ráadásul munkából egyenesen kellene odamennem, holott már tök fáradt vagyok. Úgyhogy mostanában a plazmaadás is hanyagolva. Furcsa, hogy még pénteken késő délután is olyan rohadt sokan voltak, hogy úgy kellett vitatkoznunk a sorrenden a bemenetelnél. Utálom a tömeget. Pedig a pénz és a nyaralás miatt kellene megint mennem. Nem egyszerű.
