Na nem teljesen, csak vállig. Most nagyon tetszik :-)
Már nagyon hosszú volt, valahol a lapockám és a könyököm között ért véget. Ami tök jó, utánafordult mindenki az utcán, de méteres hajszálak hullottak belőle, ha megmostam, és már nem tudtam hogyan összefogni, ha úszni mentem. Más nők tök jó kis hevenyészett kontyot tudnak csinálni maguknak csak úgy a medence partján, én meg csak úgy kettéhajtom, ráhúzom a hajgumit, oszt’ nagyon hülyén néz ki, és a fele kilóg. Hát ebből elegem volt.
Arról nem beszélve, hogy itt a nyár, már 30 fok van napközben. A haj – ha épp nem fogom lófarokba – gyakorlatilag úgy viselkedik, mintha egy stóla lenne még pluszban a hátamra borítva. Egy stóla, amiből mellesleg hullanak a hajszálak.
Nyaralás is lesz június végén, szóval elhatároztam, irány a fodrász, és vágatok belőle!
A fodrászok felfogása nagyon különös. Amikor épp növesztem a hajamat, és csak azért megyek fodrászhoz, hogy levágja a törött végeket, gondosan levág belőle éppen annyit, amennyit a legutóbbi vágás óta sikerült megnövesztenem. Amikor pedig hosszú a hajam és konkrétan vágatni akarok a hosszából tíz centit, akkor épphogy két centit vág, azt is csak akkor, mikor már ötödször mondom neki, hogy „még egy kicsit rövidebbre!”
Ezért most elhatároztam, hogy elébe vágok ennek, és egy tincset levágok arra a hosszra, amit meg akarok célozni. Na de mennyi legyen az? Még ha tíz centi mínuszt tervezek is, abból is elég hosszú marad. Végül egyszerűen megragadtam egy tincset és belevágtam úgy vállnál.
A hajamat otthon mostam meg reggel – szombatra esett a fodrász –, mert egyszerűen nem bírom azt a rohadt hajmosó tálat. Hátra kell konyítani a fejet, már akkor majd’ kiugrik a nyakam, de még ezután kétszer megmossa a hajmosó, plusz egyszer bebalzsamozza. És hosszú percekig masszírozza a fejemet, mert reméli, hogy így több borravalót kap. Holott minden egyes másodperccel rémesebben érzi magát a nyakam. Már gondoltam rá, hogy megmondom a hajmosónak, dupla pénzt adok, ha három perc alatt végez a mosással. De hát ilyesmit mégsem lehet. Ezért megbeszéltem a fodrásszal, hogy majd én megmosom otthon, így ott nem kell. Megmondtam, hogy a nyakcsigolyám nem szereti a hajmosó tálat, ennek ellenére lehet, hogy gondolják, a pénzzel akarok spórolni, de mindegy.
Tizenegykor indultam el otthonról, harminc fok volt, a hajat nem gumiztam össze hajmosás után, csak egy pánttal hátrafogtam. Eszméletlen hőség volt. És rohannom kellett a villamos után. Szarrá izzadva értem a fodrászhoz, de ott tök jó volt, ment egy kis légkondi, és alig volt vendég. Ezentúl mindig szombaton megyek fodrászolni!
A fodrász aztán rásprickolt vizet a hajamra, levágta kb. vállig, kérdezte, hogy jó lesz-e, mire én mondtam, hogy „még egy kicsit rövidebbre”…. Erre azt mondta, „jó, akkor kezdem elölről” :-D – mert én nem gondoltam bele, hogy most majd megint fel kell tűznie a hajamat hátul, és úgy körbemenni az ollóval. Azon voltam, hogy merő udvariasságból megszólalok, hogy „á, nem kell, hagyd, jó így”, de mégis befogtam, mert tényleg rövidebbre akartam.
Végül aztán meglett a vállig érő haj! Tényleg csak addig ér. Hátul kb. a pólóm nyakkivágásáig. Kértem, hogy tegyünk rá egy kis lakkot is, különben szanaszét fújja a szél (sima, vékonyszálú haj, nulla tartással, és most semmiféle habot meg hasonlót nem tettünk rá).
Aznap egész nap kibontott hajjal járkáltam, ami rég nem fordult elő, és minden kirakatüvegbe belenéztem. Hú, tökre tetszik a hajam! Vállig ér, így fiatalosabb, és kevésbé látszom szicíliai háziasszonynak, mint hátközépig érő hajjal. És ha mégis hosszút akarok, hát úgyis megnő simán.
Az az egy volt fontos, hogy lófarokba azért fel lehessen fogni, illetve a fél-lófarok, amit általában hordok, szintén elkészíthető legyen. Hát ez megvan. Most marhára tetszik. Itt a szandálos idő, a hajam vállig ér, most már csak az kéne, hogy öt fokkal hűvösebb legyen, és majdnem remekül érezném magam :-D
