Az év utolsó négynapos nyaralása teljesen ideálisan telt, minden körülmény kellemes és barátságos volt, leszámítva, hogy a pszichés nátha, ami a lakbéremelés másnapján tört rám, végig kitartott.
Az indulás reggelén, csütörtökön már kapart a torkom, és se C-vitamin, se Algopyrin hatására nem múlt el (bár javult. Ezt teszi az Algopyrin.) Azért útnak indultunk. Az út csodás volt, egyáltalán, olyan remek élmény lecuccolni, bepakolni a kocsiba és útnak indulni… Útközben megállás a székesfehérvári Auchannál – ahol megvesszük a több napra való mentes sört, és másnapra a szendvicsnek valót – majd tovább!
A kis füredi szálló a szokott törzshelyünk volt, a szobában pedig működött a tévé is, a hűtő is, az olvasólámpák is ;-) Rögtön lementünk a strandra. Itt, ha lehet, még tökéletesebb volt a helyzet: noha még meleg volt – 25 fok felett – de már iskolaidő, a turistatömeg már elhúzott, igazán kevesen voltak, visító tinicsapatok pedig egyáltalán nem, szemben a nyári időszakkal. Az egyetlen hátrány persze a náthám volt, hőemelkedéssel és fájós torokkal nem az igazi úszni, bár toltam az Algopyrint a meghatározott időközönként, meg az ezres C-vitaminokat is úgy nyeldekeltem, mint kacsa a nokedlit, hátha csoda történik.
Ennek a nyaralásnak a legszebb mozzanata az volt, hogy ugyanebben az időben Öcsémék is a Balatonon tartózkodtak, csak a másik végén. Már előre megbeszéltük, hogy az egyik napon összetalálkozunk félúton, és esetleg kirándulunk egyet. Ez a félút kb. Badacsonyt jelentette. Öcsém fel is hívott késő délután, hogy találkozzunk másnap fél kilenckor ott.
És azért ilyen – relatíve – korán, mert a kölök gyakran ébred megdöbbentően korán :-D Esküszöm, ilyenkor kétlem, hogy csakugyan a vérrokonom-e? :-D
Faterral elhatároztuk, hogy rögtön 7.00-kor lerohanunk reggelizni, és tíz perc múlva már rohanunk is, hogy fél 9-re Badacsonynál legyünk. De kiderült, hogy a szállodában csak 8.00-tól van reggeli! Ami máskor nem érdekelt volna, de pont most!!? Ételünk ugyan bővel volt, na de nekem naponta KETTŐ koffeinegység kell (nyaraláskor ez egy 3:1 ébredés után, és egy igazi kávé a reggelihez). EGY kávéval nem fogok működni!
A recepciós együttérzően felajánlotta, hogy adnak hideg reggelit másnapra. Én pedig kikombináltam, hogy elindulunk jó korán, és útközben megállunk a Tescónál: ott van a., kávéautomata, ahol az életfontosságú 2. kávémat beszerezhetem, és b., gyógyszertár, ahol vehetek olyan orrsprayt, ami 6 órára totál megszünteti az orrfolyást és –dugulást. (Utálom az orrsprayket, de ha náthásan kell emberek közé mennem, néha muszáj használni.)
Péntek reggel fel is keltünk, el is indultunk a megbeszélt időben. Megálltunk a város határában lévő Tescónál, én be is rohantam a kávéautomatához. Ami nem működött!!! Hogy rohadna meg a füredi Tesco! Hát hogy lehet nem megjavíttatni egy kávéautomatát?! A gyógyszertár pedig még nem volt nyitva. De ez még a kisebbik baj volt, mert ahogy visszarohantam a kocsihoz, Fater észlelte, hogy a kistáskáját – benne iratokkal, jogosítvánnyal, forgalmival – fent hagyta a szállodaszobában.
Visszafordultunk ezerrel, elkértük a kulcsot, felnyargaltunk (lift nincs) – illetve én kivételesen előrevágtattam (gyorsan lépcsőzök), és összedobtam a szobában egy második 3:1-t, a szükséges koffeinadag pótlására. Villámgyorsan betoltam, pisiltem – Fater kb. addigra ért fel – fogtuk a kistáskát és indultunk. Ettől a kitérőtől persze máris késésbe kerültünk. Hiába egyenes elvileg a 71-es út, azért csomó község van útközben, ahol lassítani kell, és egyébként sem mindig lehet száguldani.
Öcsém már útközben hívott, hogy hol találkozzunk pontosan. Kiderült, hogy a Szent György-hegyre megyünk fel. Király, ott még úgysem jártam! Némi késéssel nagy nehezen odaértünk, megtaláltuk a parkolót, és ott is voltak Öcsém, Ági és a piciny, akinek ezúttal a Zétény fedőnevet adom, mert ez jutott eszembe.
A kölök majd’ minden találkozáskor más arcát mutatta :-) Most például szőkés volt a haja, és szokása szerint tök békés és nyugis volt. Totál odavoltam érte. Meg is pusziltam, bár csak a feje búbját, nehogy ráleheljem a náthát, bár az szerintem pszichés alapú volt és nem fertőző… de ki tudja? Miután összekészülődtünk az útra, neki is indultunk a hegynek.
Teljesen ideális volt a felfelé vezető út. Most, reggel még kissé hűvös volt – mármint nekem, a hőemelkedéssel – de aztán felkelt a nap, mi meg belemelegedtünk a menésbe, így levettem a polárfelsőt. Jó gyors tempóban haladtunk, ami csak azért volt kicsit kellemetlen, mert Fater viszont folyton lemaradt. Öcsémék előresiettek, én meg próbáltam a két tábor között lavírozni. Persze bírtam volna a gyors menést, de Fatert teljesen hátrahagyni is ciki.
Zéténykét sasoltam útközben, aki viszont a környezetét sasolta nagy barna szemekkel, és időnként belealudt. A környék tényleg rettentő szép volt. Még sosem jártam ezen a hegyen, így pont ideje volt ide is elkirándulni.
A hegytetőn megálltunk pihenni, megettük a szállodában kapott hideg szendvicseket – mellesleg rémesek voltak – és a szülei tisztába tették a babát, akit én eközben fotóztam, és szerintem marha jó képek lettek :-) Szöszös, édes kis hajacskája volt, és olyan aranyosan mosolygott!!
A lefelé vezető út talán még szebb volt. Vagy csak lefelé már könnyebb? Láttunk bazaltorgonákat, és egy erdei siklót is. Még nem volt talán dél, amikor visszaértünk a parkolóba. Itt leültünk, megettük a másik szendvicset, beszélgettünk, tutujgattuk Zétit, aztán szétoszlottunk. Öcséméknek még több nap nyaralásuk volt. Irigyeltem őket :-)
Mi ketten megálltunk Badacsonyban, mert nekem muszáj volt palacsintát ennem a nagy túra után. És egyébként is ha Balatonon vagyok, mindennap palacsintát kell ennem :-D Sétáltunk, és a hajóállomásnál összetalálkoztunk egy pulit sétáltató emberrel. Én a pulihoz egy szót sem szóltam, mert tudtam, hogy tartózkodó állatok; de mikor ő maga jött oda hozzánk, csak megsimogattam. Erre úgy elkezdett a lábamhoz dörgölőzni a pofácskájával, hogy totál meghatódtam. Fater is megsimogatta, neki is dörgölőzött. Láttam különben, hogy egy napraforgós csat van a hajába tűzve, szóval ez nem valami komoly, karót nyelt puli volt :-)
Füreden a Tesco gyógyszertárában már meg tudtam venni az Otrivin sprayt, szóval innentől kezdve legalább nem kellett negyedóránként orrot fújni. – Előző éjszaka ugyanis folyamatosan felébredtem az orrdugulásra, vagy hogy hátrafolyik a torkomba a dolog.
Délután strandoltunk, de én hamarabb visszamentem a szállodába, valahogy nem ment ez a szabad levegőn ülés vizes fürdőruhában megfázva, hiába az Otrivin és az Algopyrin. Forróval lezuhanyoztam, aztán vacsora és nagy séta a Tagore sétányon. És utána a jó kis alkoholmentes sörözés!! A nyaralásoknak egyébként ezt a szakaszát szeretem a legjobban, a vacsi utáni sétálást – főleg ha palacsintát is ehetek – és utána az esti olvasást sörrel.
Másnap Tihanyba mentünk, kinéztem egy túraútvonalat, ami a félszigetnek az erdősebbik felén halad. Eddig általában mindig az apátságot és a Belső-tavat szoktuk felkeresni, az erdős részen rég nem jártunk.
Most ráadásul valami nagy terepfutó verseny zajlott, úgyhogy folyton résen kellett lenni a turistaösvényen, nem jönnek-e fújtató versenyzők. Egyébként elég meleg volt ezen a napon, szóval minden tiszteletem a futóké. Hun Harcosok, vagy valami efféle nevű rendezvény volt ez.
Az erdőn keresztül mentünk órákon át, aztán fel egy szép nagy kilátóhoz, majdnem Sajkodnál. Utána vissza Tihanyba, a félsziget közepén keresztülvágva. Na, ez utóbbi szakasz már nehéz volt, nem is annyira a terep miatt – szinte full sík volt – hanem mert már fáradtak voltunk, és nem volt semmi árnyék. OK, 40 fok nem volt ugyan, de azért a napon 30 vagy még több biztos lehetett.
Na de aztán elértük Tihanyt, Fater vett üdítőt, fagyiztunk, én pedig vettem a „rockerpólókat” árusító boltban – amit rég kinéztem, csak nem mertem bemenni – két újabb fekete pólót. Ezúttal csontváz, valamint bulldog volt rajtuk. A júniusi nyaraláson ugyanitt vettem ártatlan lovas pólót, de azt direkt kímélem, hogy vendégségben és nyaralásokon tudjam viselni, a csontis és bulldogos viszont koptatható hétköznap, itthon is.
Ezek után a szokásos módon vissza Füredre, be a Tescóba sörért és a hazaúti szendvicsekhez zsömléért. Megvolt az utolsó vacsora, a nagy séta utána, és hát iszonyúan fájt a szívem. Jó, Füred nem szalad el, és senki sem akadályozhat meg, hogy le ne utazzak vonattal akármikor, de azért szeptember közepétől májusig nem szoktam a Balatonra járni, és ez olyan, mintha bezárnák a Balatont, legalábbis számomra. Mintha lenne egy mesekönyv, amit szépen becsuknak az orrom előtt, és majd csak jövő tavasszal vagy nyáron nyithatom ki megint…
