Megvan az oka, hogy mostanában inkább egyedül szilveszterezek, itthon, sörrel, salátával, horrorfilmekkel. Nyilván ez a legtöbb embernek fura, mert ilyenkor mindenki az utcára tódul vagy vad bulikba, de én általában fordítva vagyok bekötve, amikor mindenki vidul, akkor komorabb vagyok (pláne, ha két nap múlva munkanap).
Gyerekkoromban tök jó kis szilveszterek voltak, otthon voltunk, néha rokonok is jöttek, forralt bort ittunk meg virslit, sőt sokszor tatárbifszteket is pirított kenyéren. Akkor még olyan olcsó volt a hús, hogy még a magunkfajta lakótelepi proli család is megengedhette magának a nagy mennyiségű tatárbifszteket szilveszterkor. (Na ezért sírják vissza a Kádár-korszakot sokan.) A tévéműsor is jó volt, mindig szuper kis vígjátékokat adtak, így jól elvoltunk.
Nem vagyok bulis fajta, tehát kb. így zajlottak a szilveszterek később is (mínusz tatárbifsztek, ami a rendszerváltás után már luxus lett). De aztán volt pár rémes élményem, ami aztán végképp eltántorított a „szilveszteri buli” élményétől.
Volt egy csávó a főiskolán, aki belém volt zúgva, de ezt a világért sem közölte volna normálisan, csak folyton sündörgött körülöttem, én meg annyira nem értek az ilyesmihez, hogy fogalmam sem volt, mit akar, és kb. úgy kezeltem, mint a lány barátnőimet. Na, ez a srác, a H. Gábor egyik évben meghívott szilveszteri házibuliba a kollégáihoz.
Este kilencre mentünk oda. A metróban már fél kilenckor petárdáztak – tisztára halálfélelmem volt, azóta nem igazán tudom sajnálni, akinek a kezében felrobban a saját petárdája. Aki ugyanis el tudja dobni, az előszeretettel hajigálja mások kapucnijába, babakocsiba (!), szóval szerintem az ilyenekért nem kár. De ez mellékvágány.
A Népszínház utca egyik csodás kis mellékutcájában lakott a kolléga. Odamentünk, már volt ott vagy tíz ember, akik közül csak a H. Gábort ismertem. Pici lakás volt, kb. 3-4 személy tudott csak leülni a kanapéra, fotelbe, és ezeket az ülőhelyeket már elfoglalták a nálam idősebb hölgyek. Én akkor kb. 23-24 lehettem, de már akkor is fájt a derekam, ha egy óránál tovább kellett ácsorognom. Na és itt éjfélig álltam a fal mellett. Táncolni nem volt hely, nem mintha táncolni akartam volna. Senkit nem ismertem, inni nem mertem, hogy ne nagyon kelljen pisilni. Éjfélkor pezsgővel koccintottunk, utána pedig ittunk egy csokilikőrt.
Majd ezután, roppant okosan, kitalálta a társaság, hogy menjünk le a Blahára Cserháti-koncertet hallgatni!
Szegény Cserháti ugyanis ekkor még élt. Én az ő hangját nagyon szeretem, de szilveszter éjjel fél egy volt, és kb. mínusz tíz fok, vagy még hidegebb. Mindenki kitódult a lakásból és mentek a Blaha felé, de én közöltem, nincs az az isten, hogy ott fagyoskodjak a téren ilyen hőmérséklet mellett, és én hazamegyek.
Akkoriban a Moszkvánál laktunk, a 4-6-os vonalát követve nekiindultam gyalog. De H. Gábor közölte, hogy ő elkísér. Ennek részben örültem, mert így talán nem támadnak meg, habár mint írtam, mínusz 10-12 fok volt, a lehető legkevésbé kihívó, vastag, bélelt, szkafander szerű dzseki volt rajtam. Másrészt nem örültem, mert így beszélgetni kellett. És hát a Blahától a Moszkváig gyalogosan, ami tíz villamosmegálló, nem rövid út. Ráadásul a Nyugatinál már rettentően kellett pisilnem a pezsgő és a csokilikőr miatt. Ha fiú lettem volna, beállok egy kapualjba, de így??!
A H. Gábor tesójának – asszem – viszont volt egy lakása pont a Nyugatinál, és ő szerencsére nem volt otthon, így felmentünk oda, hogy pisilhessek. Mindent megpróbáltam, hogy nehogy félreérthetőnek tűnjék a szituáció („oh, valójában szexelni akarok veled, ez csak egy ravasz trükk, hogy majdnem összepisilem magam!”), ez sikerült is, pisiltem és eljöttünk.
…. Később azonban, miután már nem beszéltünk, és a H. Gábor írt egy hosszú levelet, megírta benne azt is, hogy ekkor alig tudta megállni, hogy le ne feküdjön velem. Na fasza. Szóval hogy pisiljen az ember lánya szilveszter éjszaka, hogy se meg ne támadják, se ne akarjon lefeküdni vele olyasvalaki, aki neki nem jön be?
Szerencsésen elérkeztünk a Moszkváig, ahonnan még öt perc volt a lakás. Éjjel – mittudomén – két óra lehetett, a H. Gábor valahol Pesterzsébeten vagy hol lakott, szóval kurva messze. Akkor még nem járt egész éjjel nonstop a metró meg a többi jármű, csak valami vacak éjszakai járatok voltak, így kénytelen voltam azt mondani neki, hogy jöjjön fel meginni egy kávét.
További ciki volt, hogy a mi lakásunkban sem volt senki, apám, anyám, Öcsém három különböző buliban voltak. Viszont napok óta nem mosogattunk, senki nem várt vendéget, így szó szerint a plafonig ért a mosatlan edény. Nagyon ciki volt. Alig találtam egy rohadt tiszta bögrét, amibe nescafét tudtam csinálni neki.
Ott ültünk egymással szemben, és én vártam, hogy eljöjjön az idő, amikor megindul az első metró hajnalban. Fél ötkor? Vagy fél hatkor? … Belőlem kiszállt az energialöket, amit a hidegben való gyors gyaloglás okozott, a Gábor viszont tök felélénkült a nescafétól és marha elevenen dumált. Én meg csak vártam, hogy istenem, legyen már fél öt, menj már el a fenébe légy szíves, de persze ezt nem mondhattam, hisz mégiscsak hazakísért, meg ő hívott meg a buliba. Aztán végre eljött a hajnal és elment a fenébe, én meg végre lefeküdhettem aludni.
A következő nyáron volt a Gábor húgának az esküvője, amire meghívott engem, amire én el is mentem, mivel akkor még fogalmam sem volt, hogy esküvőre párokat szoktak meghívni, így mindenki azt hitte, hogy együtt vagyunk (nekem meg csak utólag magyarázta meg ezt a szokást a kolléganőm).
Na és az esküvői meghívásért viszonzásképpen a következő szilveszterre meg én hívtam el a Gábort, anyámék társaságával. A mutter ugyanis a Judit barátnőjével és annak Laci nevű férjével valami szilveszteri vacsorát foglalt, ami egy hajón volt, ami a Vigadó térnél állt (asszem, még most is ott van). Hát ide hívtam el én a H. Gábor, hogy így nem leszünk kettesben, de mégis „letörlesztem” az esküvői meghívást és kvittek leszünk.
Ez a szilveszter majdnem olyan rémes lett, mint az előző.
Először is egy hajón volt. De nem a Queen Maryn, hanem egy kis étteremhajón. Tök kevés hely volt az asztalok között, ráadásul Judit és Laci fejenként kb. 110 kg-t nyomtak. Ők egymás mellett ültek, én anyám mellett velük szemben, szerencsétlen Gábor pedig ötödikként az asztal külső oldalán, és a háta mögött jártak el folyton az emberek.
Szerencsére ezúttal nem volt koncert a mínusz tíz fokban, és hazagyalogolni sem kellett, de azért épp elég vacak volt, mert én nem ismertem a Juditékat, ők nem ismerték a Gábort, anyám mindenkivel megpróbált jópofizni, de elég erőltetett volt az egész. És ráadásul rohadt sokáig tartott!!! Szilveszteri vacsora, ugye elkezdték valamikor kilenckor, és hát a tömegközlekedés beindulásáig ott kotlottunk. Soha többé nem megyek két-három óránál hosszabb programra kis hajóra, szilveszterezni főleg nem. Megvártuk az első metrót, addig elkísértük a Gábort, aztán mi is szétoszlottunk.
Hihetetlenül rémes élmények voltak. Ezt követően soha nem is voltam hajlandó szilveszteri társaságba menni, többnyire otthon voltam az ősökkel, már amíg ott laktam.
Egyetlen alkalommal mentem el Öcsémékhez, aki akkor még az első sógornőmmel, Anikóval volt házas. Na, ez elég kellemesen telt. Nem voltak más haverok meg cimbik meg ereszd el a hajam, csak mi. Vacsoráztunk, ittunk is talán valami bort vagy sört, filmet néztünk, dumáltunk és jól elvoltunk, éjfél után valamivel lefeküdtünk, elsején délutánig punnyadtunk, utána pedig kocsival eldobtak engem valameddig. Az egyetlen hiányérzetem abból fakadt, hogy az édes kis Saláta kutya nem lehetett velünk a lakásban, hanem kutyapanzióban töltötte a szilvesztert.
Az ősökkel töltött későbbi szilveszterek valamelyest elviselhetőbbek voltak, de az se az igazi. Fater például előszeretettel néz Sas-kabarét. Engem a Sassal a világból ki lehetne üldözni, komolyan, agyon tudnám csapni azt a fószert, annyira irritál. De hogy szilveszterkor az ő kabaréját kelljen néznem, az végképp mindennek a teteje, így ilyenkor ki sem ültem a nappaliba, hanem a szobámban olvastam, mint egy közönséges hétköznap este.
Olyan is volt már, hogy anyám felforralta a forralt bort, magyarán nem volt benne alkohol. Csak csodálkoztam, miért nem vagyok még kellemesen beállva három pohár után sem?
… Ilyen előzmények után kifejezetten a földi mennyország számomra az itthon, egyedül töltött szilveszter. Nekem egy ilyen sok órás programhoz az kell, hogy a., haza tudjak menni, ha elfáradtam, vagy b., legyen valami sufni vagy ágy, ahova le tudok dőlni, ha elfáradtam vagy berúgtam. Hát vadidegen népek kicsi lakásában, vagy egy dizsiben, vagy egy apró étteremhajón ezek a feltételek nem adottak.
Én totálisan introvertált vagyok, és/vagy aszociális is (nem anti-, az mást jelent), semmi kedvem órákon át idegen embereket kerülgetni. Én úgy nem tudom jól érezni magam. Úgyhogy a szilvesztereim pár éve már tök egyformák, és – számomra – roppant kellemesek. Mint amilyen a mai is lesz:
Reggel felkelek, kényelmesen megreggelizek, ma speciel hajmosás is volt. Ezután – még relatíve korán, hogy a petárdázó f*szfejek még ne bújjanak elő – teszek egy kellemes szilveszteri sétát a városban. Ma például mozijegyet vettem a holnapi filmre (mivel hagyományom, hogy újévkor mindig megnézek valami vígjátékot) – valamint vettem új olcsó, hétköznapra való parfümöt, és végiggyalogoltam a Jászaitól az Oktogonig, onnan pedig a Deákig az Andrássyn. Ezenkívül ma megvettem az éves bérletet is, tehát arról is levan a gond.
Még kora délután hazaérek – petárdás köcsögök elkerülése végett – kajálok, aztán szunyálok egyet, hogy bírjam a fennmaradást. Ébredés után már sötét van (délután négy, öt óra). Ekkor megcsinálom az ipari mennyiségű Macska-salátát (pari, papri, felvágott, sajt, és az egész leöntve rengeteg kefírrel).
Előre eldöntöm, mit fogok inni és milyen filmeket fogok nézni. Mára van három alkoholos és három alkoholmentes söröm, ezeket fogom vegyíteni. Az egyik alkoholost Öcséméktől kaptam karácsonyra, ez ma el fog fogyni. Relatíve korán elkezdem a piálást, hogy lassan igyak, és ne vágjon fejbe a pia, mivel az alkoholt már nem bírom túl jól.
Mára be van tervezve egy-két horror, és utána kellemesebb vígjátékok, hogy ne rettegve feküdjek le. De A boncolást nézem meg elsőnek, mert azon első alkalommal is összefostam magam, és utána jöhetnek a vidámabbak.
Túl sokáig nem maradok fent, éjjel egykor, max. kettőkor lefekszem, aztán holnap a szokásos újévi mozi – ezt nagyon ritkán hagyom csak ki –, és utána kései ebéd az ősökkel.
Ezerszer inkább kedvelem az ilyen békés, nyugodt, (horror)filmes, szép lassan berúgós szilveszter éjszakát, mint a fent leírt két rémes esetet, melyek azóta is rémálmaimban kísértenek, brrrrrrrrrrrr….
