Van néhány olyan könyvem, amiket rendszeresen újraolvasok különféle okokból, pl. jó a témájuk vagy jó a stílusuk, sőt esetleg mindkettő; de mégis van bennük egy, vagy inkább több olyan dolog, ami baromira irritál… Elhatároztam, hogy ezeket össze fogom írni magamnak.
Kezdjük a Babablues-trilógiával, mivel ez a „legenyhébb” eset. Tiszta véletlenül vettem meg annak idején valami óriási akcióban az első részt és rögtön imádtam, így megvettem a következőt – de mint kiderült, az már a harmadik volt, így utolsónak elolvastam a középsőt is :-) Azóta is megvan, rendszeresen olvasom és nagyon bírom.
Fiatal házaspárról szól, akik gyereket akarnak, de sehogy sem jön össze, végül örökbe fogadnak egy kisfiút. Közben a család és a haverok élete is felvonul mellékesen, amitől még szórakoztatóbb lesz. A Jurij nevű kisfiú pedig nagy barna szemű, világosbarna hajú és szürke kiselefántja van, amely jellemzők erősen ráillenek a saját édes kis unokaöcsémre is, habár ő még nem született meg, mikor a könyvet először olvastam.
Önmagában nincs irritáló dolog a regényben – hacsak az nem, hogy mindenki tud mindenről minden magánügyet, mert a nő elmeséli a legjobb barátnőjének, az továbbmeséli a férjének, aki visszameséli a haverjának, aki…. stb., szóval nincsenek igazán titkok, ami engem személy szerint rohadtul zavarna, ha velem történne, de ez még nem tartozik az irritáló olvasmány kategóriába.
Ennél a sorozatnál a magyar kiadással van a baj. De nagyon!
Először is, ha jól rémlik, három különböző ember fordította. És mindegyik cseszett utánanézni, hogy egyes kifejezések hogy szerepeltek korábban. Az örökbefogadási ügynökség az egyik kötetben Fogd a kezem, a másikban Kézenfogva (vagy valahogy így) néven fut. A tévéshopos csatorna, ahol Babs dolgozik, az egyik kötetben TK (Többet Kevesebbért), a következőben már VO (Vásárolj Olcsóbban) – kurvára idegesítő, noha apróság.
A harmadik kötetben iráni esküvői szokásként előkerül, hogy az anyós száját jelképesen összevarrják. Na, ezt a szót sikerült kb. ötször leírni egy „r”-rel: „összevarják”, de esküszöm, ötször, két oldalon belül! Az utolsó esetben aztán észbe kapott a fordító/szerkesztő/akárki, és akkor már leírták helyesen: „összevarrják”, de az előzőeket ki nem javították volna a világért sem. Egy olyan helyesírásra érzékeny embernek, mint én, ez baromi zavaró.
Egyébként meg az első kötet a legrémesebb. A főszereplő a suliban a Little Woment olvasta a szünetekben – helló, van neki jó magyar címe is, úgy hívják, Kisasszonyok, eléggé közismert, kezicsókolom. Később leírja, hogy kezdődik a tévében a Szex és a város. Hát, ennek is van magyar címe, Szex és New York… Ez azért hihetetlen, a Szex és NY meg a Kisasszonyok azért nem valami tök eldugott szubkultúra részei, hanem kb. minden második ember ismeri őket, ez a fordító a kő alatt él vagy mi?!
Még ennél is irritálóbb, hogy az első kötetben a fordító szerelmes a szóközbillentyűbe. Mindent külön ír, amit egybe kellene! Így: „haza jött” és társai. Még sose használtunk segédeszközt, mert EL VOLTUNK azzal, amit az Isten adott (sic)!
Nincsenek vesszők, ahol kellenének, ilyen esetekben: „soha, de soha”, vagy „nagyon, de nagyon”. Simán így van: „nagyon de nagyon dühös lettem”. ….
De a legdurvább – ezt már tényleg nem tudom hová tenni! – ez a két példa volt: ír a diszkóról valamit, hogy mi volt tinédzserkorában, de nem ám a normális magyar diszkó szót használja, hanem azt, hogy „disco”, mintha ez valami totál idegenség lenne, amiről Magyarországon még soha, senki nem hallott. És többször!! A disco ajtaja előtt álltunk….
Ezzel szemben amikor Emma tök kivan, Babs megkínálja ecstasyval, amitől tényleg feldobódnak és jó lesz a hangulat. Az ecstasyt hogy írja a fordító? „Eksztazi.” Így. Esküszöm, nem hazudok. És többször! „Vajon meddig tart az eksztazi hatása?” Jaj Tervezőm…. És nem volt senki, aki átolvassa nyomdába adás előtt ezeket a szörnyűségeket.
Az már csak hab a tortán, hogy Donal az egyik kötetben 190 centi magas, a másikban meg 215 centi, gondolom, a láb meg hüvelyk kiszámítása biztos nem egyértelmű és a két különböző fordító két különböző képletet használt.
Hát ilyen bajaim voltak a Babablues-zal, bár ezek tényleg csak felszíniek és csak a magyar kiadó hibái, maguk a könyvek tök jók és élvezetesek, akár még filmet is szívesen néznék belőlük. Csak az van, hogy marhára rontja az olvasmányélményt, amikor olyanokba szalad bele az ember, mint amiket fentebb felsoroltam…
De ezek tényleg apróságok, mert a többi „irritáló” könyvemben sokkal idegesítőbb és érdemibb problémák vannak, majd azokat is leírom idővel :-)
