Az ősz folyamán mindenképp el akartam még menni Sopronba, de sose jött össze. Mikor már úgy volt, hogy majdnem, akkor vasúti vágányzár volt, ezért helyette Szegedre mentünk. Aztán eltelt október, a vasút helyreállt és megállapodtunk Dórival, hogy akkor most!, november elején Sopron!
Már ki is néztem a szombati menetrendet, de akkor jelentették be a szigorításokat – még az előzőeket, a röhejes éjféltőli kijárási tilalommal –, mire Dóri aggódott, hogy inkább fújjuk le az utat…
Mire mondtam, hogy én mindenképp el akarok menni még idén Sopronba, és szeptember óta húzzuk, és inkább most menjünk, amíg még lehet utazni! Végső kecsegtetésül bedobtam, hogy akkor a tervezett 16.21-es helyett a 14.21-es vonattal jöjjünk vissza.
Ez azt jelentette, hogy alig 3 óránk lesz Sopronra, mivel a 9.10-kor induló és 11.38-kor megérkező vonattal mentünk :-D Tesóm dobott is egy hátast, mikor meghallotta.
De hát három óra Sopronban is jobb, mint nulla óra Sopronban. És éreztem, hogy lesz még valami, monnyuk lezárják Budapestet, vagy a budapestieknek tilos lesz 100 főnél nagyobb településre utazni vagy valami… Szóval inkább most, mint soha.
Az idő miatt is izgultunk, mert napos, de hideg időt jósoltak. Erre mondtam, hogy jól felöltözünk, nagyon gyorsan gyaloglunk, és 3 óra alatt nem is lesz időnk átfázni. Ez bejött.
Remek volt, hogy végre egy városlátogatás, amihez nem 7.00-kor induló vonattal megyünk, vagyis van idő kellemesen kialudni magam, megreggelizni és emberi időben indulni otthonról! A Keletiben még vécére is elszaladtam, és keringtem le-föl, annyira korán odaértem. Dórira csak tíz percet vártam, aztán be a vonatba.
Sopronba sajnos csak IC ment, így helyjegyünk volt egy jó kis fülkében, ablak mellett, ami isteni lett volna, de sajna jött két másik csaj is – bár nem sok vizet zavartak, és őket meg az ajtó mellé ültették. Valszeg direkt nem adtak el egymás mellé szóló jegyeket, ami igen jó volt.
A vonatúton beszélgetünk, néztük az útközbeni városokat, Tatabánya például nagyon tetszett, valamint az egyéb, hegyvidékibb helyek is.
Időben érkeztünk Sopronba, ahol, előre eldöntöttük, csak a legszűkebb belvárost fogjuk megnézni. – Öcsém ugyan erősen ajánlotta a kissé kijjebb lévő Harrer cukrászdát, amit mindenképp felkerestünk volna, ha az idővel úgy állunk. Így ez most kimaradt.
Szerencsére már régen lecsekkoltam, hogy van egy Café Frei a Várkerületen :-) Feltett szándékunk volt, hogy oda benézünk. Ezért arrafelé indultunk el. Dórinak rögtön nagyon tetszett Sopron; és nekem is így másodszorra, főleg hogy nem volt 38 fok, mint mikor először jártam itt :-D Egyébként sütött a nap, és nem is volt különösebben hideg.
A Frei szerencsére, nem úgy, mint Szegeden, megvolt és ki is volt nyitva. (Amúgy előzőleg elterveztem, hogy ha ez is elköltözött 5 km-rel odébb, akkor bármelyik másik kávézóban iszunk kávét és süteményt, kész.) De hálistennek nyitva voltak! Sőt csomó szabad hely is volt, pedig a galériára nem is mentünk fel.
A listámon már kevés olyan kávé volt, amit még nem kóstoltam, így itt most bécsi kapucínert rendeltem és sütit. A hely annyira kóser volt, hogy mikor felvillant a sorszámunk, mi felkeltünk, hogy elhozzuk a cuccost, de az ember kihozta nekünk. Komolyan képes lennék rendszeresen elutazni Sopronba csak azért, hogy ebben a Freiben kávézzak. – Persze ha majd újra megnyit beülősre, mert kézben tartva, utcán állva kávézni nem annyira remek.
Ezután befordultunk az óvárosi részbe, ahol rögtön ott volt a Tűztorony, amit azonnal lefotóztunk és hencegve elküldtünk a családtagjainknak :-D Aztán fel is másztunk a Tűztoronyba. Nem sok turista volt, de ott azért összetalálkoztunk pár másik emberrel is.
A toronyból a kilátás isteni volt. Fotóztam a telefonnal, de pont szembe sütött a nap, nem is láttam, mit fotózok. Utólag vettem észre, hogy ahogy lefelé fényképeztem, az utcákra, ott gyakorlatilag alig volt ember! Ahol egyébként, mint pl. a Mátyás-templom előtt, biztos nyüzsög a nép. Na, egy pozitív hatása a járványnak.
Lementünk a toronyból, és nagy boldogságomra a téren találtunk egy forraltboros bódét! Azonnal ittunk 1 dl forralt bort (én) és 2 dl alkoholmentes forró almalevet (Dóri).
Még a vonaton elpanaszoltam Dórinak, hogy az idén annyi mindent lefújtak, ami hozzátartozik az életemhez: a Székely Fesztivált, május 1-jét, a Vámpírok Bálját, a Töklámpás Fesztivált, a futóversenyeket; és most még karácsonyi vásár sem lesz, én ezt nem bírom ki; és legalább forralt bort lehetne kapni! Nem az alkohol miatt, de annak annyira jó hangulata van, hogy az ember átfagyva, jó kis karácsonyi vásárlás után, a hidegben megiszik egy forró, édes, szegfűszeges forralt bort… Már letettem róla, hogy lesz idén, és tessék, pár óra telt el és Sopronban van forralt bor! :-) (Azóta ittam még egyszer, a Margitszigeten.)
Végigsétáltunk a Templom utcán, aztán visszafelé a Szent György utcán (most puskázom a térképről) – szóval a legszűkebb belvároson keresztül. Alig volt ember, mintha ciánoztak volna, holott november 7. volt, szombat, napsütés. Dórinak eszméletlenül tetszett a város, és majd’ minden háznál megállt fotózni – teljesen érthető –, csak így nem haladtunk a szokásos tempónkban, mert ő egyébként éppolyan gyorsan gyalogol, mint én.
Aztán kimentünk ebből a belvárosi szakaszból és a Színház utcán visszafelé. Kissé kezdtem éhes lenni, és volt ugyan szendvics nálunk, de jólesett volna valami pizzaszelet vagy melegszendvics. Öcsém ajánlott egy pékséget, ahol van ilyesmi; ezt meg is találtuk, csak 13.00-kor bezárt. Remek. Szombaton délben megáll az élet…
Szerencsére a Mátyás király utcában, már a vasútállomás felé menet, találtunk egy kellemes kis helyet, ahol lehetett pizzaszeletet enni, sőt vécé is volt. Ezzel a vécével kihúztam hazáig, és a vonaton nem is kellett.
Relatíve korán értünk a vasútállomáshoz, úgyhogy még megkerültünk egy háztömböt, aztán fel a vonatra. Most termes kocsiban ültünk, itt is ablak mellé adták a jegyeket, csakhogy nem egymással szemben, hanem két egymás mögötti sorban :-D Ezért simán egymás mellé ültünk egy kettes ülésre.
A hazaút simán telt, megint megcsodáltuk az útközbeni városokat. Mondtuk is, hogy voltaképpen láttuk egyúttal Tatabányát is, Győrt is, ki lehet pipálni :-DD
Kellemes hangulatban értem haza, néztem valami filmet, és szunya.
A szombati utazásnak az egyetlen hátulütője az volt, hogy az összes hétvégére tervezett dolgot a vasárnapba kellett besűrítenem, és elég sok minden összejött. A Freiben kezdtem, ahol hosszú habozás után nem is egy, hanem két kávét rendeltem: egy újhullámos cortadót (amiről tudtam, hogy inkább rövid kávé), és egy teheráni pisztáciás lattét, ami a hónap kávéja, és valóban elképesztően jó volt. Szégyelltem magam, hogy mohó vagyok, mint a disznó. Utólag derült ki, mennyire okos voltam, mert következő héten már bezártak a kávézók (mármint így beülősként), és nekem ez a két kávé volt a listámról az utolsó az általam szeretett, tejes jellegű kávék közt. Most már „csak” a fekete-, hosszú és arab kávék vannak hátra.
Frei után elmentem lecsekkolni a metrópótlást, hogy mikor hétfőn reggel megyek, ne ott szembesüljek az esetleges akadályokkal. Ezt is igen okosan tettem, mint utóbb kiderült, hisz lassú is és a Deákon a leggyorsabb utat lezárták.
Ezután vásároltam, hazarohantam, gyorsan kitakarítottam, lementem futni, bedobtam egy mosást és még hajat is festettem. Kicsit fáradtan feküdtem le, de legalább jó eseménydús hétvége volt :-D
