Na, ez úgy hangzott, mint egy Rita Falk-regény címe :-D
Már többször említettem a karácsonykor felmerülő szaloncukor-kérdést. Mivel gyerekkoromban csak a konzum/fondant volt, amit imádtam, valamint a zselés, amit utáltam, ezért nekem „a” szaloncukor = a konzum, és kész.
Ezen sokáig még az sem változtatott, amikor többször is kaptam ajándékba Milka meg másmilyen szaloncukrokat. Eszméletlen finomak voltak, de nekem az bonbon, nem szaloncukor.
Ez valamikor pár éve változott meg, amikor először ettem Stühmer szaloncukrot. (Ez itt a reklám helye.) – Jó, az is távol van a „gyerekkori konzum szaloncukor” fogalmától, viszont az már annyira finom, hogy egyszerűen bűn lenne mellőzni a karácsonyi időszakban.
És sajnos tök sok fajta van belőle. Miután már a legtöbbet végigkóstoltam az évek során, eldőlt, hogy melyek a legfinomabbak. Így karácsonyra mindig feltankolok ezekből, beleszámítva, hogy ajándékba is adok pár szemet egyeseknek.
Tavaly kissé túlzásba vittem, egyszerűen azért, mert nem bírtam helyesen megsaccolni a mennyiségeket vásárláskor… Ez nem túl kevés? Vajon hány napra lesz elég ez a marok ír krémlikőrös?... És ha elfogy? Eh, inkább veszek hozzá még öt darabot…
Így történt, hogy vagy három rohadt nagy zacskónyi szaloncukrot összevásároltam :-D Ami persze nem tett jót sem a pénztárcámnak, sem a súlyomnak. Persze elképesztően finom volt, úgyhogy a legfőbb célját elérte: minden nap ettem belőle a téli szünetben, és roppantul megédesítette a szünet napjait.
Idén viszont elhatároztam, hogy ezt mégsem lehet. Már eleve nem szabad a szünetben mindennap Stühmert enni, hiszen december 24-től január 1-ig, az 9 nap! Az ünnep, az ez esetben csakis december 25-26, illetve szilveszter. A többi napokon a hagyományos konzumot fogom enni, amit gazdaságos áron meg lehet venni a Sparban (= kék zacskós Bonbonetti. Szívesen vennék más márkát is konzumból, de egyszerűen nem találtam sehol.)
A december 24-i családi ebéd, illetve a másnapi másik családi ebéd utáni desszertként viszont – szintén hagyományosan – a Szamos rózsaszín csokis szaloncukrát alkalmazom, mert az olyan különleges, és hihetetlenül finom is. Abból viszont csakis erre a két napra veszek. Ez tavaly is így volt, csak akkor még megkóstoltam vagy négy-öt szemet már előbb is.
Na, most ezt sem szabad! Elhatároztam, kiszámítom, hány darab kell, annyit veszek, és már rögtön át is viszem az ősökhöz, nehogy kísértésbe essek.
Ugyanis most – noha csak november vége van – a Stühmernél is, a Szamosnál is már lehet vásárolni a kimért szaloncukorból. Haboztam – ha most megveszem, akkor decemberben elkerülöm a tömeget és a sorbanállást, viszont az én akaraterőmmel ugyan mi a garancia, hogy nem zabálom fel karácsonyig?
Végül győzött az, hogy mennyire gyűlölöm a tömeget. Ezért két fordulóval beszereztem a szükséges Stühmert (valamint első körben egy kicsi adag kóstolót :-D), és feldobtam a hűtő tetejére, ahol a mikró kartondoboza lakik még mindig, mert nem árt, ha van. Ide csak hokedlire állva tudnék felmászni, tehát, ha rám tör az édesség iránti vágy december 24-ig, akkor remélhetőleg győz a lustaságom, és beérem a szokott étcsokimmal, aszalt baraccal vagy a háztartásban lévő 8 kg mézzel.
Még majd tennem kell egy újabb Stühmer-kört, hogy Tesóméknak is vegyek ajándékba kóstolót. Ezt ugyan összeválogathatnám a sajátomból, de az olyan nem illendő szerintem – „magamnak vettem, de nesze, kiszemezgettem belőle tíz darabot”. Én úgy akarom, hogy azokat direkt nekik veszem.
Csak majd résen kell lennem, nehogy olyant vegyek, amiben alkohol van, pl. birspálinkásat, ami nem is ízlett, vagy muskotályos-pezsgőkrémest, ami viszont nagyon is ízlett, vagy ír krémlikőröst, ami sírnivalóan jó, viszont értelemszerűen likőrt is tartalmaz, még ha csak nyomokban is.
Ezt az utolsó lépést leszámítva tehát az idei szaloncukor-vásárláson túl vagyok, végre nem kell háromnegyed órát sorban állnom a sok ideges, mogorva, maszkos népség között az Árkádban, hálistennek! :-)
