Gyakran hallom, hogy a budapestiek/általában a magyarok bizalmatlanok meg gyanakvók, meg nem mosolyognak. Egyszer mentem mosolyogva az utcán, mikor Olaszországból érkeztem haza és nagyon boldog voltam, gyalog mentem a Moszkvától az Oktogonig mosolygós arccal.
Ez alatt az út alatt nyolc kéregető állított meg!
Na, azóta nem járok mosolyogva :-D
Ma történt egy egész apró mozzanat, ami meg arra magyarázat, hogy miért vagyunk gyanakvóak és bizalmatlanok (többnyire nem ok nélkül, bizonyám).
Jövök haza, nyitom a kódommal a kaput, és rögtön mögöttem bejött egy fiatal csaj. Először azt hittem, a közvetlen szomszédcsaj az, mert rossz az arcmemóriám, csak annyi rémlett, hogy az is fiatal és csinos. De nem, mert ez sötét hajú volt és rögtön hozzám szólt oroszos akcentussal, hogy mi a kapukód? Mert ő a csipogójával nem bírta kinyitni.
Mondtam, hogy sajnos nem tudom. – Ami igaz is: minden lakásnak kétjegyű kódja van, ezzel lehet felcsöngetni, ÉS egy négyjegyű titkos kód, azzal meg kinyílik a kapu. Honnan tudjam én, hogy mi annak a lakásnak a kódja, ahová ő jött? Mert nem hozzám jött, az tuti.
De, hát ő látta, hogy én kóddal nyitottam a kaput!
Mondtam, persze, a saját lakáskódommal.
De hát mi az, mondjam meg, mert neki nem nyílt ki.
Mondtam, hogy minden lakásnak saját kódja van, kérdezze meg a főbérlőjétől (mert feltételeztem, hogy albérlő).
Erre valamit káromkodott ukránul és otthagyott, és bement az egyik udvari lakásba. Ebben a lakásban még a nyáron egy hangosabb kínai csapat lakott, aztán azok elpárologtak és legutóbb egy fiatal, szintén kínai csajt láttam ott egy gyerekkel. Most úgy látszik azok is elmentek, és itt van helyettük ez az ukrán prosti.
Az egész jelenet két perc sem volt, de a lényege annyi volt, hogy a csaj az én saját lakáskódomat akarta, én meg természetesen nem mondtam meg neki. Nem vagyok teljesen hülye, hogy a saját kódomat megadjam egy idegennek. Meg aztán: vagy itt lakik, akkor kérdezze meg szépen a főbérlőjétől vagy a stricijétől, akivel lakik; vagy ha vendégségbe jött ide, akkor csöngessen be a vendéglátójához és az majd beengedi. De hogy jön ahhoz, hogy egy lakónak a saját lakáskódját akarja tudni?? Miféle pofátlanság ez?
Lehet persze, hogy jóhiszeműen kérdezte, de kizártnak tartom, szerintem csak bepróbálkozott, hátha kap egy ’ingyen’ kódot. De tényleg, hogy? Ha itt lakik, akkor eddig is bejárt valahogy, nem? A lényeg, hogy eszemben sincs kiadni a kódomat egy random ukrán/orosz luvnyának, hogy aztán majd a fél beregszászi maffia a házban lébecoljon.
Na, most mindenesetre még egy plusz apró stressz, nem elég, hogy a közvetlen szomszédok idegesítőek, ha zajonganak, most meg ráadásul itt lakik/ide jár ez a luvnya, mi van, ha legközelebb leköp vagy megátkoz. Ezentúl mindenesetre figyelek, amikor beütöm a kapukódot hazajövet, hogy ne lássa meg senki.
Hát az ilyen kis jelenetek miatt vagyunk mi, budapestiek, gyanakvóak és bizalmatlanok! 44 éves vagyok, 44 éve lakom itt, és már belefutottam pár szituációba, amikor megpróbáltak lenyúlni/becsapni, és sokszor a mázlin múlt, hogy ez nem sikerült, jó párszor viszont azért nem sikerült, mert már eleve gyanakvóan állok hozzá, ha valaki megszólít, és ezért az illető inkább tovább megy egy igazi madarat fogni.
Sajna ha az ember efféléket tapasztal mondjuk tízszer egymás után, akkor a tizenegyedik hozzá szóló emberre már mosolytalanul, felvont szemöldökkel néz, és hidegen annyit kérdez: „Igen?”
Volt egy cikk, ami arról szólt, hogy milyen idegesítő tud lenni, ha pl. tömegközlekedésen tolakodóan sasolják az embert, mire egy szegedi kommentelő leírta, hogy a hülye budapestiek nem is néznek rá egymásra, és ez milyen nevetséges. Mire nekem eszembe jutott, hogy valóban, kerüljük a szemkontaktust a járműveken, mert ellenkező esetben esetleg akire ránézel, az odajön kéregetni; de még ennél is rosszabb, amikor nemrég az Oktogonon egy elmebajos megkéselt egy utast a Combino megállójában, mert az ránézett.
Hát ezek után természetesen nem nézünk rá senkire, aki meg láthatóan elmebeteg/drogos/kötekedő, attól inkább elmegyünk a jármű másik végébe.
A szegedi kommentelő persze könnyen írhatta ezt, a vidéki városokban biztos normálisabb fazonok vannak, mert az aljanép feljön Pestre, mivel itt több a megkopasztható lúzer. Mi pedig épp ezért vagyunk gyanakvóak.
Szóval a mai mérlegem a kis ukrán prosti, aki a saját kapukódomat akarta kiszedni belőlem. Ezek után minden kedvesen rám mosolygó házbelivel gyanakvó leszek, ez van!
:-D
