A múltkori óta napirenden van a telefonom cseréje, illetve elsősorban az új SIM-kártya. Azt persze Tesómnak kell elintéznie, hiszen a flottában mindnyájan az ő nevén vagyunk. Sürgetni nem akartam, mert a két gyerek és a meló mellett sejtettem, hogy nem egyszerű egy Vodafone-látogatást beszuszakolnia az idejébe, de azért kissé aggódtam, mivel most már tudom, hogy 6 éves a régi telefonom, és folyton azon paráztam, hátha ez is az egyik pillanatról a másikra döglik meg, mint a régi.
Egyszer csak hívott Öcsém, hogy már járt a Vodánál, de csomó várakozás után sem került sorra, mert az tele volt ukránnal, akik mind új készüléket akartak venni, és az értékesítés nyilván fontosabb. Úgyhogy ő otthagyta őket, de majd pénteken megy egy másik helyen lévő Vodához és intézi a SIM-et.
Pénteken lementem futni és mire visszaértem, a telefon jobb felső sarkában kis piros X volt, és ki volt írva, hogy csak segélyhívást bonyolíthatok. Ha nem tudom előre, hogy Öcsém intézkedett, nyilván infarktust kapok, de így csak bólintottam.
Ezen a héten kivételesen vasárnap mentem hozzájuk, így péntek délutántól vasárnap reggelig nem volt telefonom. Ezt mailen és Messengeren közöltem minden fontosabb ismerőssel.
A léböjt napja sajna pont erre a szombatra esett, úgyhogy akkor még azon is paráztam, hogy ha igazán rosszul leszek mondjuk az utcán, nem tudok senkit odahívni (csak a mentőket) :-D De aztán nem kellett.
Vasárnap hajnalban kimentem Öcsémékhez, úgy, hogy nem tudtam a szokásos „úton vagyok” sms-t elküldeni útközbenről. Ami csak azért lényeges, mert ha véletlenül lekésem az egyik járművet, félóra múlva indul a következő. De ezt is sikerült megúszni.
Mikor Fater megvette magának az új Samsungot most március elején, akkor a régi Huawei-t, amit egészen addig használt, nekem adta, így most egy viszonylag új(szerű) telefonom lett, és még egyelőre nem kellett egy full újat vennem. Ezt indulás előtt alaposan feltöltöttem és az egész dobozát vittem magammal.
Rögtön reggel meg akartuk ejteni a telefoncserét, de végül túl bonyolultnak tűnt a sietős időbeosztáshoz képest. Ezért aztán délutánra halasztottuk. Jobb is volt úgy, mert az addig megivott három kávé már beindította az agysejtjeimet és tudtam érdemben koncentrálni.
Na, és végre délután nekiláttunk! Izgatott voltam. Elő az új Huawei-t, meg a régimet (véletlenül az is Huawei). Elő az új SIM-kártyát. Idegesen láttam, hogy egyrészt más a PIN-kódja (mondjuk, egyszerűbb, úgyhogy még jó is), másrészt milyen könnyen kitörhető belőle a pici aranyszínű rész.
Zétény közben odajött hozzánk nézni, ahogy a konyhaasztalon szereltünk ketten; egész szorosan odaállt mellém, és elmélyülten figyelt. Egy leheletnyit aggódtam, nehogy viccből felkapja a SIM-kártyát, amiből még a régi fajta is elég kicsi, hát még az új… ha leesik, két napig keresgélhetjük, míg meglesz egy süteménymorzsa alatt. De eszébe sem volt hozzányúlni, csak teljes odaadással figyelt. Nagyon szereti az ilyen műszaki, szerelős dolgokat nézni :-)
Kitörtem az új SIM-et, Tesóm a kis tűvel kinyitotta a Huawei kártyatartó tálcáját, mert arra én nem vállalkoztam. Remeg a kezem a feszkótól, és különben sem csináltam még ilyent. Így Öcsém nyitotta ki, és ügyesen bele is helyezte az új SIM-et. Beütöttük az új PIN-kódot, és életre kelt!
Hát, megkönnyebbültem. Rögtön beüzemeltem a Gmail-fiókomat, ez is sikerült. Tesóm pedig megkísérelte a régi SIM-kártyám adatait kimenteni, de nem sikerült neki, így az új telefonomban most gyakorlatilag semmi nem volt – kivéve a Gmail, az ment rendesen, de például telefonszámom csak olyan volt, ami még a Fatertól maradt rám. Ezek közül persze néhány nekem is hasznos volt. Tesómra rögtön rácsörögtem, hogy legalább az ő száma meglegyen, illetve minden egyes telefonszám a régi jó tollal-papírral módon ki van jegyzetelve egy noteszbe, azokat majd otthon bepötyögöm egyesével. Illetve milyen jó is ez, mert van, amit már nem kell, például a régi főbérlőt meg a korábbi munkahelyemet, meg akivel már nem állok szóba, illetve akik meghaltak sajnos.
Az új teló nézegetése közben feltűnt, hogy Fater Facebook-fiókja nyitva van és jönnek folyamatosan az értesítések. Remek…. Nem jelentkezett ki, mikor lecserélte a telót. Megpróbáltam megkeresni a kilépést, de az istennek sem sikerült (nem úgy volt, mint a laptopon). Öcsémnek sikerült végül, legalább ez megvolt.
Másnap láttam a melóhelyen, hogy az Instagramra is be van jelentkezve. Vazze! Némi keresgélés után megtaláltam, hogy hogy tudok onnan is kijelentkezni. Ezután viszont Messenger-üzenetek érkeztek. De most komolyan…. A Messenger felületén egyáltalán nem volt „kilépés” vagy „bezárás” gomb. Végül aztán, tiszta véletlenül, a telefon Beállítások menüjében a Fiókok között volt a Messenger. Azt töröltem, és onnantól már végre nem jönnek Faternak címzett üzenetek.
Egyébként nagyon karaj a telefon. Sokkal lassabban merül akár pár %-ot is, mint a régi, sokkal nagyobb a képernyője, és bejönnek rajta a hvg.hu kommentjei is, amiket a régi telefon valamiért az utóbbi hónapokban már nem jelenített meg.
Ami nagyon tetszik, hogy mindig valami nagyon szép háttérkép jelenik meg :-) És ami az egyik legjobb, hogy van rajta lépésszámláló is! Elvileg 10.00 lépést kellene tenni és akkor kiír valami gratulációt, ez még nem jött össze nekem azóta, pedig az Arénából már hazajöttem gyalog. De az is csak 8800 lépés volt aznap összesen. Futáshoz mondjuk nem viszem magammal, pedig akkor biztosan meglenne a tízezer. (Persze Runkeepert is telepíthetnék rá, és vihetném magammal a karomra rögzítve, de még olyan karpántom sincs.)
Szóval most van ez a jó kis telefon, egyelőre nem veszek újat, de azért hosszú távon majd akarok. De most végre nem kell azon idegeskednem – legalább azon nem – hogy a telefon egyik percről a másikra megdöglik, mert 2000-ben vettem a SIM-kártyát és 2015-ben a készüléket.
