A hétvégém egész jól kezdődött. Már a péntek is: az új telefonon van lépésszámláló, amit mindennap figyelek, de még sosem értem el a napi tízezer lépést. Elhatároztam, hogy pénteken, ha törik, ha szakad, lépek annyit! Így is lett, az Astoriától az Allee-ig gyalog mentem – pedig szemerkélt az eső –, ott vásároltam, de még nem tartottam a 10.000-nél. Úgyhogy a 61-es vonalán szépen elindultam a Villányi úton azzal, hogy ha majd meglesz a mennyiség, felülök a villamosra és kész.
Pár megálló gyaloglás után ki is írta a telefon, hogy 10.215 lépés és gratulál! Na remek, gondoltam, most már elég is volt a sétából, kezd fájni a derekam, megyek a villamosmegállóba. Láttam is, hogy az előző megállóban már ott a villamos, mindjárt ideér. Vártam, vártam, de csak nem jött. Gondoltam, pirosat kapott. De még mindig nem jött. Eltelt egy csomó idő, sokan lettünk a megállóban és a villamos még mindig csak ott állt…
Ilyenkor el szoktam indulni gyalog, de most már úgy fájt a derekam, hogy semmi kedvem nem volt hozzá, viszont az a villamos még mindig ott állt. Így csak elindultam. Feltételezve, hogy az történik majd, ami ilyenkor szokott, hogy a gyalog elindulásomat követő 2. másodpercben megérkezik a villamos. De most nem jött, így elmentem a 8-as buszig és végül azzal mentem be a városba. Este olvastam, hogy egy utas rosszul lett és azért nem közlekedett a villamos. Jellemző, egyszer az életben akarok ezzel utazni, fáradtan, és pont akkor nem jár… De legalább megvolt a tízezer!
Szombaton Tesóméknál voltam. Kellemesebb program, mint a múlt héten, amikor munkanap volt :-D Reggeliztünk, aztán, mivel Áginak online konzultációja volt, Öcsém elvitte Zsófit a hordozóban, én pedig Zéténnyel indultam sétálni.
A séta kalandos lett: végigmentünk a szokott körön, ahol most már szép új térkő burkolat van. Itt Zétény egy darabon kérte, hogy vigyem a karomban. Általában leszokott már erről, de mostanában néha szokta kérni… Úgyhogy felvettem és vittem kicsit, közben alkudozva, hogy de csak eddig, de csak addig :-) Végül elmentünk a térkő és a fű találkozásáig. Aztán kacsákat néztünk, illetve Zétény talált egy részben rozsdás vasrudat, amiről kapargattuk a rozsdát. – Ekkor már úgy álltunk az idővel, hogy ha most azonnal hazamegyünk, Ági már akkor is be tudta fejezni az online munkát, úgyhogy nyugodt voltam.
A sétálóutca végén Zétény ragaszkodott hozzá, hogy nyomjam meg neki a kék nyomós ivókutat, és inni akart belőle. Én azonban ezt nem akartam, mert annak a kútnak állati hideg vize van, és most a levegő is marha hideg volt (kb. +5 fok, mert mégis mennyi legyen hétvégén….) Ráadásul a víz mindig összevissza fröcsköl, és Zétény kabátujja is vizes lesz. Így azt mondtam, nem bírom elég erősen lenyomni, ami részben igaz is volt ;-)
Ezután viszont – természetesen az ő vezetésével – nem balra, hazafelé mentünk, hanem jobbra, a kis hídhoz. Menjünk át rajta! Hát jó – már egyszer átsétáltunk, és Ági utólag azt mondta, azt lehet. Így átmentünk. De Zétény még akart sétálni! „Csavarogjunk!” :-D
Teljesen benne volt a menés a kis lábaiban :-) Én viszont már szívesen ittam volna egy kávét, és tudtam, hogy még az is idő, amíg egyáltalán hazaérünk, úgyhogy megállapodtunk, hogy a híd végétől csak kb. harmincméternyit sétálunk az úton, de azt is vigyázva, mert ott autók járnak. (Őrülten vigyáztam az autókra. Ha csak a messzeségben megpillantottam egyet, máris lapultunk a falhoz, és el nem eresztettem Zétit egy pillanatra sem.)
A meghatározott ponthoz érve sarkon fordultunk, bár éreztem, hogy Zéti szívesen alkudozna még, hogy csak egy kicsit menjünk tovább eddig meg addig, de határozott lettem és oda se figyelve indultam vele vissza, közben más dolgokról beszélgetve vele, hogy eltereljem a figyelmét. Így visszaértünk a kis hídhoz, ami már egyenesen vezetett hazafelé.
A hídon átérve, félúton az utcánkhoz Zétény megint kunyerálni kezdett, hogy vegyem fel. „Vigyél engem!!” …. Hát én szeretem őt vinni, mert így magamhoz ölelhetem és érezhetem az édes kis illatát, viszont tudom, hogy Ági valószínűleg nem helyeselné, mert lehet, hogy akkor majd tőle is ezt fogja kunyerálni; valamint a karom ugyan elég izmos úgy magamhoz képest, de a derekam azért mégiscsak 45 éves. Zétény pedig már nehéz, bár szerencsére a hosszabb végtagjaival jól tud kapaszkodni, és így szépen eloszlik a súlya.
De most legalább haladtunk hazafelé, és nem álltunk meg három méterenként. Cipelés közben odasandítgattam Zétire és láttam, ahogy elégedetten mosolyog magában, hogy őt most viszik :-D Sejtettem, hogy egy balek vagyok :-D
Az utca végében nekifogtam lerakni őt a földre, de még ezerrel csimpaszkodott belém, és közölte, hogy „Én olyan fáradt vagyok, olyan naaaaaaaagyon fáradt vagyok” :-D Szétröhögtem magam és kérdeztem, hogy mégis mitől vagy te fáradt?? „Nagyon fáradt vagyok! Csimpizek!” És valóban csimpaszkodott, mint egy kicsi majom. Még az utca túloldalára átvittem – mégiscsak autók járnak itt –, aztán határozottan letettem, hogy innen már mind menjünk a saját lábunkon.
Ezután nagyjából simán hazaértünk, Ági pont akkor csörgött rám, amikor már öt méterre voltunk a kaputól.
Második kávé, ebéd. Amíg az ebéd készült, a gyerekekkel csúszkáltam a padlón, felváltva játszogattam hol az egyikkel, hol a másikkal. Zsófi már egyre ügyesebb és szebb, több foga is van, és nagyon szépen tud kapaszkodva állni. Őt is többször felvettem – neki még kisebb a súlya –, csak vele óvatosnak kell lenni, mert nagyon tetszik neki a szemüvegem és már előfordult, hogy erővel megragadta, úgy kellett kifejteni az ujjacskái közül. Márpedig szemüveg nélkül egyrészt nem látok, másrészt pedig már 2009-ben, amikor csináltattam, akkor is kb. 30.000.- Ft volt. Szóval ha Zsófit tartom, mindig résen kell lennem :-)
Ebéd után még játszogattunk, amíg Zsófi álmos nem lett, akkor pedig Zéténnyel megint kimentünk – én úgy gondoltam, hogy a kertbe, de a szülők biztattak, hogy menjünk csak a külvilágba sétálni. Hát jó! Azalatt tudnak pihenni, mi pedig legalább friss levegőt szívunk.
Most a játszótérre mentünk, ahol rajtunk kívül nem volt senki. Ez érthető, mert elég hideg volt és most már igazán szemerkélt az eső. Zétény hintázott, aztán a homokozóban játszottunk egy darabig, aztán felmászott a mászókára. Persze, ezek nem ilyen gyors egymásutánban történtek, hanem szép komótosan. Én néztem az időt, hogy Öcsémék és Zsófi legalább egy órácskát tudjanak pihenni.
Mikor kb. letelt az óra, akkorra az eső is rendesen elkezdett esni, úgyhogy hazaindultunk, Zétény megint vitette magát – mondtam is neki, hogy a mama mérges lesz, ha meghallja, hogy ilyen sokat vittelek… (Egyelőre még nem lett mérges.) Persze vita volt a végén, mert megint nem akart a lábán jönni, hanem inkább csimpaszkodott belém. Ami persze remek érzés, de nem akartam hagyni, hogy nehogy majd a szüleivel is ezt csinálja. Viccesen mondtam neki, hogy most cserélünk, és te viszel engem! :-D Felvont szemöldökkel, némileg bizonytalanul nézett rám, amit meg is értek, hiszen ő a lengőbordámig ér és kb. 16 kiló, míg én 52-53 vagyok…
Szerencsésen hazaértünk, a többiek még aludtak, így én próbáltam csendben ellenni Zétivel, ami sikerült is, mert az Ablak-Zsiráfból olvastam neki azokat a szócikkeket, amikre rámutatott. A rajzokat egyébként nagyon bírom benne. Elolvastunk pár szócikket, amihez magyarázat kellett, azt halk hangon elmagyaráztam, aztán egy idő után felébredtek Zsófi és a szülők, akik mostanra kialudták magukat. (De jólesne néha egy délutáni alvás!)
Pár falat uzsonnát ettünk, aztán megjöttek Ági szülei. Ági úgy mellesleg csinált egy tortát, mert ünneplés volt: Zsófi 11 hónapos szülinapja :-) Mindig van alkalom az ünneplésre. Leültünk körben, megettük a tortát, Zsófi pedig a saját kis pempőjét. Mikor elfogyott, nagyon nézett a nagy barna szemeivel a tálra és Ágira – nyilván akart még –, mire Ági megkérdezte:
- Szeretnél még enni? Igen?
- Igen! – csipogta a kölök.
Majd’ leestem a kanapéról! Zsófitól még sosem hallottam komplett szót, szótagokat ugyan már mond, és hangsúlyoz, de ilyen teljes szót még sosem mondott, legalábbis a jelenlétemben. És az is látszott, hogy nem csak úgy utánozza az „igen” szót, hanem tudja is, miről van szó!
Öcsém közben megkínált a szokásos pálinkával (a kinti esős hideg után ez direkt jól is jött), aztán megkérdezte, iszom-e sört is? Volt egy 3 %-os. Én haboztam, mert szeretem a sört, de a sör után egy-két órával állatira kell pisilni, ezért nem szoktam náluk sörözni, mert ott előfordul, hogy egyik pillanatra a semmiből eldöntik, hogy „Most akkor menjünk sétálni!” – míg az én belemben ott kotyog fél liter sör, ami majd pont a séta alatt fog kikéredzkedni.
De most még javában itt voltak a nagyszülők, így arra gondoltam, iszonyú gyorsan megiszom a sört és annak a java majd kijön, még mielőtt hazaindulnék.
Ezért felhajtottam a sört – a magam tempójában mármint –, és visszaültem a kanapéra. A pálinka meg a gyorsan felhajtott sör rögtön a világ legkellemesebb emberévé tett, olyan jól éreztem magam, teljes odaadással hallgattam Ági papáját és oldottan kommunikáltam :-DD Mire Öcsém elismerő megjegyzést tett, és a Még egy kört mindenkinek csapatával vont párhuzamot, amit örömmel vettem, mert hogy Mads Mikkelsennel hasonlítanak össze (mindegy, milyen szempontból), az nagy megtiszteltetés :-)
A torta után kötetlen beszélgetés volt, a gyerekek játszottak a szőnyegen, felváltva mi felnőttek is csatlakoztunk. Aztán vacsoráztunk, aztán – hálistennek – Ági szülei felajánlották, hogy elvisznek egy darabon, ami nagyon jólesett, mert most pótlóbusszal és átszállással kellett volna hazamennem. Vacsora után tehát elbúcsúzkodtunk, aztán én, Ági szüleinek kocsiján, hazaindultam.
A hátsó ülésen ültem és még volt bennem annyi alkohol, hogy oldottan tudtam beszélgetni egészen addig, míg kiszálltam :-) Nagyon jó volt, mert innen egyenesen metróval mehettem haza, és nem kellett hideg megállókban fagyoskodni.
Hogy még jobb legyen a szombat este – és a szavazásra rákészülés végett is – megnéztem a Psychót újra, ami persze ugyanolyan zseniális, mint mindig, és már viszonylag régen láttam.
Őszintén szólva előzőleg elhatároztam, hogy vasárnap hajnalban majd felkelek futni, de a hazaérkezés és a film után már annyira késő volt, és olyan hóesést meg havas esőt ígértek reggelre, hogy lemondtam a futást magamban. Úgyis pár napja, hétfőn voltam véradáson, ráadásul még zegernye is lesz, na nem…. Majd egy más alkalommal. Úgyhogy a Psycho után úgy mentem aludni, hogy másnap, azon a héten először, nem kell korán kelnem, hanem ráérősen, az ágyban olvasgatva tudok majd kávézni. Ez is fontos! Így is tele voltam pozitív élményekkel, Zéti, ahogy rajtam csimpaszkodik, Zsozsó édes kis arca és „Igen!” szava, na meg a kellemes esti film, igazán szép nap volt, bőven rám fért :-)
