Harminc év munkaviszony alatt azt tapasztaltam, hogy az értekezletek és megbeszélések 90 %-a tök fölösleges, és a maradéknak is a felét el lehetne intézni egy jól megfogalmazott kör e-maillel. Az értekezletek (mármint amiken én részt vettem) azért vannak, mert a mindenkori főnökök szeretnek pofázni és imádják, ha hallgatják őket.
Holott ezalatt dolgozni is lehetne.
A mélypont az Éva nevű nagyon ostoba „osztályvezető” volt a kettővel ezelőtti melóhelyemen, aki hetente háromszor – nem túlzok – összerántott minket, és húsz percen keresztül pofázott, hogy mennyi a hátralék, milyen sok a hátralék, és nagyon sok a hátralék, és mi az, hogy nem dolgozunk, és milyen sok a hátralék, és még azt is hozzátette, hogy nagyon sok a hátralék.
Mindezt 20-30 percen keresztül, ami alatt két egyszerűbb ügyet simán megcsinálhatott volna mindenki (az 20+ egyszerűbb ügy…), és mindenkinek elment a kedve az egésztől, mert a belünket is kidolgoztuk, de a rendszerek állandóan lefagytak, felváltva, hol egyik, hol másik, de az Évának erre az volt a válasza, hogy: „Akkor is!”
Hálistennek a mostani főosztályvezetőnk, Ágoston ennyire nem ostoba, viszont ő is imád végtelen ideig pofázni; szerencsére nekem nem mindig kell ott lennem, de azért hallom ezeket, mert többnyire nyitott ajtónál pofázik több szerencsétlen kollégának, és világosan hallom, hogy amit 70 percen keresztül mond, annak vagy semmi lényegi értelme nincs, vagy ha van, azt el lehetett volna mondani 15 percben is.
Ez rendszeres, nem túlzok.
Eszter osztályvezetőnk legalább tök ritkán tart értekezletet, és ha mégis, annak van eleje, közepe, vége, és látható értelme is.
De az Ágoston imád dumálni, és többnyire a semmiből találja ki, hogy „akkor most hívjunk össze mindenkit egy kis megbeszélésre” – tekintet nélkül arra, hogy a többiek épp ebédelni akartak, vagy 5 perc múlva lejár a munkaidejük, vagy a vécére igyekeztek…. Ezért én már, amikor felismerem a lődörgéséből, hogy „baszki ez értekezni akar!” – villámgyorsan elszaladok pisilni, mert egy-másfél órát nem fogok kibírni (addig eltart).
Ez még hagyján, ezt megszoktuk, de amikor még mindezek tetejébe hülyén is szervezi ezeket a faszságokat, az már nagyon feldühít!! Az utóbbi hetekben kettő ilyen is volt.
Az egyik esetben csütörtökön délután találta ki, hogy értekezzünk 15.00-kor! Még épp volt addig tíz perc – körberohantam, illetve aki home office-ban volt, annak írtam cseten, hogy háromkor értekezlet!
Mire mindenkit értesítettem, addigra az egyik kolléganő szólt Ágostonnak, hogy de hát 15.00-kor van egy – külsősökkel folytatott – online értekezlet betervezve!
Ja, tényleg! Hát akkor szóljak légyszi mindenkinek, hogy nem háromkor értekezünk mi, hanem majd valamikor később!
Két okból is felbasztam az agyam: egyrészt most szaladgálhatok megint körbe, mintha én lennék a hülye, hogy 5 perc eltéréssel megszervezek, illetve lemondok egy értekezletet. Másrészt, nem igaz bazmeg, hogy egy felnőtt 47 éves ember nem képest fejben tartani, hogy mikor van fontos online külsős értekezlete, és a kolléganőnek kell figyelmeztetnie rá, mint egy hülyegyereket arra, hogy „Sanyika, aztán evés után ne felejts el fogat mosni!”
Ami még jobban dühített, hogy én 16.30-ig dolgozom, és akkor feltétlen le akartam lépni, mert dolgom volt aznap (jó, nem közvetlenül meló után, de még addig haza is kellett mennem és onnan visszafordulni). És ha most 15.00-kor van egy másik értekezlet, és Ágoston csak utána kezdi el a miénket, akkor lehet, hogy itt virrad ránk a másnap hajnal…
Ráadásul két kolléga is van, aki meg csak 16.00-ig dolgozik – és 7.00-re járnak –, hát ők tutira túlórázni fognak emiatt, mert hogy ez 16.00-ig nem fejezi be a miénket, az hót ziher. És már előre látatlanban tudtam, hogy felesleges faszság lesz az egész.
A 15.00 órás külsős online gyűlés meglepő módon már 15.20-ra befejeződött, de addigra a hülye Ágostonnak teljesen kiment a fejéből, hogy főosztályi értekezletet is akart tartani, mert nekiállt lamentálni erről az értekezletről Eszternek és a résztvevő másik kolléganőnek, hogy így meg úgy, meg mit és hogyan …. míg végül valamelyikük figyelmeztette, hogy khrmm, nem akartál összehívni egy gyűlést? Ja, de! Macska, szóljál már légyszi mindenkinek, hogy akkor 16.00 órától!
A hülye agyában meg sem fordult, hogy két embernek már lejárt a munkaideje. Ebből az egyik HO-ban volt, de becsületesen bejelentkezett – én simán nem tettem volna, és megmondom, hogy bocsi, de 16.05-re orvoshoz volt időpontom, így kicsekkoltam 16.00-kor … A másik meg beült az irodába.
No és miről szólt az értekezlet?? A nagy büdös semmiről. Valamit lamentált úgy általánosságban, amit a., mindenki tudott, és b., senkit nem érdekelt. Meg hogy nagy fővezetői értekezlet volt, és költségcsökkentés lesz! – erre mindenki hegyezte a fülét, hogy most akkor kirúgások/leépítések várhatók, vagy felszámolják a hivatalt, vagy mi? Ja nem, semmi ilyesmi, hanem csak nem lehet költeni repire, meg mindenre engedélyt kell kérni a Gazdaságitól… Ez kb. eddig is így volt. Úgyhogy a nagy okosan megszervezett értekezletnek az égvilágon semmi haszna nem volt, kivéve, hogy Ágoston 15.00-tól 16.25-ig egyfolytában pofázhatott úgy, hogy odafigyeltek rá; és hogy nekem felment a vérnyomásom.
A másik efféle eset valamivel utána történt. Bejön Ágoston reggel és mondja nekem, hogy 10.00-kor értekezletet tartunk; de jó lenne, ha elkérném a 210-es terem kulcsát, és ott tartanánk!
Nekem fogalmam sem volt, mi az a 210-es terem; megkérdeztem társamat, Pétert, ő mondta, hogy az egy nagyobbacska tanácsterem, ahol kellemesebben lehet értekezni, de annak a kulcsát el kell kérni, de még csak nem is a mi hivatalunké a terem, hanem egy másik hivatalé, mert több cég is lakik ebben az épületben. De ő azt nem tudja, hogy kinél van a kulcs, hanem kérdezzem meg a társfőosztályi titkárnőt, a Marcsit, ő biztos tudja.
Marcsi valóban segítőkész és kedves, így átrohantam hozzá. De természetesen pont ezen az egy napon Marcsi épp szabin volt. Hála az égnek, hogy a vele szomszédos irodában lévő ügyintéző csajok egyike tudta, hogy kitől kell elkérni a 210-es kulcsot, sőt az illető nevét, telefonját, mailcímét is megadta.
Visszarohantam a helyemre és írtam mailt a kulcsbirtokos nőnek, hogy légyszi-légyszi szeretnénk elkérni ma 10.00-től a 210-es kulcsát! (Ekkor már majdnem 9.00 óra volt, hát elég hülyén éreztem magam, mert illett volna mondjuk tegnap szólni. De tegnap még senki nem tudta, hogy ma kelleni fog a kulcs, sőt lefogadom, hogy a hülye Ágoston is csak ma reggel álmodta meg, a buszon befelé jövet: „Hmm, kellene egy értekezletet tartani ma reggel…. De olyan kicsi az az iroda, tök jó lenne egy nagyobb hely; megvan, legyen a 210-esben!”)
Mire elküldtem az e-mailt, Ágoston kiszólt az irodájából, hogy ha nagyon macerás megszerezni a 210-est, akkor nyugodtan hagyjam inkább!
Majdnem a fejéhez vágtam a tűzőgépet, mert eddigre már annyit szervezkedtem, hogy azt nem akartam potyára.
De közben szólt neki Eszter, hogy izé, 10.00-kor lesz egy online megbeszélésük, külsős emberekkel … (Déjá vu.)
Jaj, akkor esetleg legyen már az értekezlet 9.30-kor, ha lehet!
Persze eddigre már írtam a saját kollégáknak is mailt, hogy értekezlet lesz 10.00-kor, vagy itt, vagy a 210-esben – hisz nem tudhattam, megkapjuk-e a termet; de azt akartam, hogy a kollégák felkészüljenek, hogy esetleg ott is lehet. Most tehát írtam egy helyesbítő körmailt, hogy izé, mégiscsak 9.30-kor lesz. És írtam a 210-es kulcsot birtokló csajnak, hogy izé, lehetne-e 9.30-tól is?
A nő visszaírt, hogy ma egész nap szabad a 210-es, így én el is rohantam hozzá – legalább a napi lépésszámomat növeltem, mert másik emeleten, a hosszú folyosó másik végén volt.
Simán megkaptam a kulcsot, amivel nagy büszkén visszatértem a helyemre. De közben már 9.15 volt. A kolléganő, aki Ágoston mellett a prezentációt tartotta volna, már kezdett idegeskedni, mert most már oda kéne menni a terembe, kellene a laptop meg a projektor, de hát Ágoston olyan jól belemerült a beszélgetésbe időközben Eszterrel, hogy úgy kellett figyelmeztetni, hogy izé, de 9.20 van, és nem kéne indulnunk?
Ja, de! Akkor már felpattant, de még eszébe jutott hirtelen, hogy jaj, de mi van, ha hideg van a 210-esben? Mert hátha nincs ott fűtés, mert azt ugye nem használják állandóan…. Ekkor akartam másodszor is a fejéhez vágni a tűzőgépet, hogy a fenéért nem gondolt erre eddig! Az ő hülye ötlete volt az egész, hát gondolta volna végig a buszon, hogy vajon a körülmények alkalmasak lesznek-e…
Felszaladtam én meg a kolléganő, és tapasztaltuk, hogy csakugyan hideg van. – Ez még február vége felé történt. – Pedig mentek a radiátorok, de az egy sokkal nagyobb terem, és valahogy az a pár gladiátor nem lehelt elég sok meleget. Tíz perc után simán átfáztam volna, pedig rajtam vastag csizma és pulóver is volt.
Felcammogott Ágoston is és ő is megállapította, hogy jaj, hát itt hideg van, nem, ide nem hozhatjuk a kollégákat, hát akkor tartsuk a szokott helyen a gyűlést, az ő irodájukban.
Most nem voltam rá annyira dühös, mint múltkor, egyrészt mert péntek volt és Öcsémékhez készültem; másrészt meg munkaidő közepe volt és igazán ráértünk szarozni ezzel, harmadrészt, mert már szedtem a DM-es menopauza-kapszulát, és attól biztos kicsit nyugodtabb voltam :-D
Lecsattogtunk; én bezártam a tanácstermet és mintha koronagyémánt lenne, úgy vigyáztam a rám bízott kulcsra. Végül aztán összezsúfolódtunk az Ágostonék irodájában és ott tartotta nekünk a prezentációt szegény kolléganő kivetítővel, amibe Ágoston folyton beledumált – így még hosszabb lett az értekezlet –, és teljesen szakmai dolog volt, kb. olyan, mintha kórházi betegirányító recepciós lennék és a legújabb dialíziskezelés vagy érsebészet szakorvosoknak tartott, tök szakmai dolgairól dumálnának nekünk.
A 10.00 órás korábban megbeszélt online értekezlet pedig úgy lett, hogy a mi értekezletünk közben Eszter kiosont és a külső helyiségből telefonon értekezett; mert a miénk, a nagyobb szobában, eltartott vagy 10.30-ig is.
Hogy Ágoston miért nem képes a hülye fejében tartani, hogy mettől meddig van előre megbeszélt értekezlete, és ahhoz igazítani az osztályértekezleteket, azt nem fogom fel; és vazze, mindig valamelyik kolléganőnek kell tényleg figyelmeztetnie, mint egy fogyatékos gyereket…
A 210-es kulcsát aztán visszavittem a kolléganőnek, aki kérdezte, hogy minden rendben volt-e. Mondtam, hogy igen, és némi habozás után nem tettem hozzá, hogy „ott se voltunk végül, mert hideg van, így két perc után a főnökünk úgy döntött, hogy nem kell ez nekünk” – mert még a végén legközelebb nem adják ide a kulcsot, ha megint kellene majd :-D
Ja, persze ennek az értekezletnek se volt sok értelme, sokkal jobb lett volna, ha a kolléganő simán szétküldi mailben ezt a prezentációs anyagot, mert én pl. olvasva sokkal jobban átlátom az ilyesmit, mint 14 kolléga közt zsúfolódva, a falra vetítve.
Ha a Nők 42-vel* elmehetek nyugdíjba, akkor még 11 évet kell dolgoznom, ami azt jelenti, hogy még jó sok fölösleges értekezletet fogok végig ülni, nagy örömömre….
*mert az én generációmnak már 42 évet kell ledolgozni, mivel a 40 év sávosan emelkedik, csak ez persze nincsen reklámozva sehol, csak a Közlönyben meg a jogtárban lehet megtalálni.
