Sikerült végre végignéznem a Bombák földjén-t. Videóra vettem fel, és több szakaszban, esténként néztem. Azért annyira nálam nem jó, hogy Oscar-díjat érdemeljen, de az Avatar volt abban az évben a másik nagy esélyes, és annál százszor jobb.
Az Avatart már a moziteremben untam, és konkrétan ki is jelentettem egyszer valakinek, hogy csakis akkor nézem meg másodszor is, ha fizetnek érte, mondjuk egy mozijegy árát :-)
Szóval a Bombák földjén ehhez képest remek volt, tele feszültséggel, vérprofin megrendezve. Az én ízlésemnek kicsit túl pasis film – ami azért érdekes, mert nő rendezte. Bombakereső katonák az iraki háborúban. És a főszereplő afféle „háborúfüggő” (the war is a drug), az a fajta fickó, akit soha nem bírtam megérteni, ha könyvben olvastam vagy filmen láttam ilyent. A férfiak mindig megvesznek a boldogságtól, ha végre háborúba indulhatnak. Menjünk! Zúzzuk le őket! Leverjük az északiakat, mint vak a poharat! … stb., aztán fél év múlva csodálkoznak, hogy elvitte a fél lábukat az ágyúgolyó, odahaza pedig éhenhalt a család.
A Bombák főhőse annyira belejön az életveszélybe, hogy miután már letelt a határozott idejű szolgálata és hazamehetett a csajához és a kisfiához, rövid idő múlva mégis visszatér a sivatagba, újabb bombákat keresni, és ezzel fejeződik be a film. Remek katarzis volt, és értem is én, csak … nem tudom megérteni!
Na de sebaj, ’csak’ film…
Feltétlenül szükségem van filmekre és könyvekre, az ilyen idegeskedős időszakban főleg. Ma 52,2 kg-ot mutatott a mérleg. Ezt az egyetlen hatását speciel nem bánom :-)
Alig várom, hogy péntek legyen, amikor csak 14.00-ig dolgozom. Már sokáig világos van, és végre futni akarok. Utoljára a januári véradást követő héten futottam, de még ványadt voltam a vérveszteségtől, és többször is meg kellett állnom szívdobogás miatt. Majd erőre kaptam, és folytattam, aztán megint belesétáltam és így szép apránként futottam le a szokásos három kört. Holnap akár órákon át is futnék, hogy kiszellőztessem a fejemet. Aztán a legszívesebben leinnám magam úgy négy doboz sörrel, de ezt valószínűleg nem fogom megtenni, mert bár a pia kiüt, de mire kimegy a hatása, éjszaka felébredek, és nehezen alszom vissza. Valami kellemes horrorfilmet viszont mindenképp néznem kell péntek este. Már csak azért is, hogy megnyugtassam magam, mennyivel kellemesebb a valódi gondjaimmal szembenéznem, mint mondjuk egy trancsírozós gyilkossal :-)
… Habár a trancsírozós gyilkos egyértelműbb probléma: vagy ő, vagy én. Le kell gyakni és kész. Addig ütöm a fejét, amíg mozog. (Igen, én is röhögök.) De a munkaügyi gond, ahol átszervezéssel, főnökökkel, kollégákkal kell szembenézni, kisebbfajta politikai játszmák részeként lavírozni, helyezkedni, sakkozgatni, manőverezni, megfontolni, hogy kinek és mit mondhatok – hát az sokkal macerásabb és stresszesebb dolog.
Különben nem is értem, mit tépelődöm itt magamban, amikor már most tudom, hogy a Psychót fogom újranézni :-) Annyira remek az a film, és annyira régen nem láttam, és amúgy teljesen mellesleg olyan édes benne a srác! No nem mindig. Például ott a végén nagyon határozottan nem az, de még akkor is kellemes látvány; és örömteli, szívmelengető érzés, hogy egy ilyen aranyos fiú a főszereplő, magasról tojok én arra, hogy ő a gyilkos…
