Napi három liter vizet iszom, ebből a felét a munkahelyen, tehát ésszerű sűrűséggel járok vécére – napi négyszer biztosan (több kávé esetén többször). Így bőven volt alkalmam megfigyelni azokat a típusokat, akik velem együtt használják a nyilvános (munkahelyi, áruházi, színházi) vécéket, de nem úgy, ahogy szerintem ideális lenne.
Kezdjük a legdurvábbal!
Amelyik nem mos kezet. Konkrétan tudjuk így, több év után, melyik az a szőke, szemüveges, egyébként nagyon csinos és nett nő a 795/C. irodából, amelyik soha nem mos kezet WC után. Akkor sem, ha épp ott van valaki más, aki ezt látja. Akkor sem, ha hallod, hogy lehúzza, ő jön ki, te mész befelé, célzatosan rábámulsz a kezére, majd a csapra. Szó nélkül kimegy. Képzeljük el, hogy ezek után megfogja a kilincset, a tollat, a papírt. Nekem ugyan nem közvetlen kollégám – csak a mosdóban találkozunk – de ezek után rászoktam, hogy naponta végigtakarítom az íróasztalomat (telefont, egeret, klaviatúrát főleg) nedves fertőtlenítő kendővel.
Amelyik nem zárja magára a fülkeajtót, így mikor odamész és látod, hogy zöld a jelzés, és kinyitnád, felháborodottan rántja be. Másik alfaja: amelyik feltépi a te fülkeajtódat – annak ellenére, hogy te magadra zártad – anélkül, hogy a., előtte kopogna, b., utána elnézést kérne.
Amelyik bemegy a mosdóba, közli: „Jaj, de büdös van itt!” (Most őszintén: talán nem éppen azért van a mosdó, hogy büdös dolgok távozzanak az emberből? Talán rózsaillat terjengjen?) Pisil, kinyitja az ablakot, elégedetten elmegy, nem jön vissza becsukni. Aki utána félórával belép, látja a leheletét, a vécékagylóba pedig belefagyott a víz. Ja? hogy épp mínusz 15 fok van kint? Az őt nem érdekli. A másik kapjon vesemedence-gyulladást, így járt.
Amelyik a vécében akar társasági életet élni. Bemegyek, ő épp kezet mos. Jaj de rég látott, hogy áll az a munkánk, amit közösen kezdtünk el? Kis Ingyombingyomka még a mi osztályunkon dolgozik? A Vazul még a főnök? A Jozefina nem ment még el szülni? – Nem érdekli, hogy esetleg majd’ összepisilem magam, és/vagy sietnem kell vissza, mert csak egy percre szaladtam ki.
Egy leheletnyit elviselhetőbb alfaja, aki szintén beszélget, de munkáról, ami tényleg fontos lehet. OK, de nem várhatna kettő percet, és utána odakint a folyosón letárgyaljuk?
Aki mobiltelefonálni jár a vécére. Bemegy, telefonál, hosszan, magánt. Öt perc múlva én veszem a bátorságot és bemegyek pisilni. A torkát köszörüli bosszúsan, mintha legalábbis a sétálóutca közepén pisilnék; mentegetőzik a telefonba. Az épület egyébként tele van lépcsőfordulókkal, ablakmélyedésekkel, beugrókkal. Ő nem oda jár telefonálni, hanem a vécébe, a másik menjen még ötszáz métert a következő retyóig, egyáltalán minek jött be!?
A vécébe mosogatni járó. Van teakonyha, de ő nem ott mosogatja a csetreszt. Van mosdó a vécében, miért is ne? Bemegyek, ő épp mosogat. Csúnyán néz rám. Ezer bocsánat, hogy a vécébe neadj’ isten, pisilni járok.
A plázavécében társasági életet élő. Bemegyek, látom, sor van; állok, várok. Valaki kijön, senki nem megy be. Rájövök, az előttem álló öt tinilány egy hatodikra vár, aki épp bent van. Miért a vécé előterében várják, és nem odakint? Csak. Legyen sor. Mért ne?
Rosszabb alfaja: bemennek hatan, egyik sem pisil, mind ott beszélgetnek a vécé előterében.
Színházban – az külön keservem, hogy a legtöbb színházban a kelleténél kevesebb fülke van a női mosdókban, ezért mindig 25 percet kell állni előttük, míg a férfivécé full üres – de oda menjek pisilni?... Annyira azért vagyok szégyenlős.
Szóval színházban: bemegy, nem jön ki. Soha. Három fülke van, és tíz perce nyolcan várakoznak előttem. Mi történik odabent? Szülnek? Öngyilkosságot követnek el? Sminkelnek, sms-t írnak? Már volt első csöngetés, istenem, csak ki akarok tenni két deci folyadékot mintegy 15 másodperc alatt, engedjenek be…. de nem, nem jönnek ki.
Alfaja (plázás tinilányok mintájára): négy néni áll bent; beállok ötödiknek, tíz perc után szólnak, hogy tessék csak menni, ők csak a Manyikára várnak, aki az egyik fülkében van. Miért nem odakint várnak? Hát csak!
A számomra teljesen érthetetlen típus: bemegy a fülkébe, majd azonnal kifordul. „Nincs bent papír!” Húgom, nincs nálad papírzsepi?! Nekem kb. az első dolog, amit anyám megtanított, az volt, hogy legyen nálam zsebkendő, mindig. Amióta tinédzserkoromban sokszor vérzett az orrom, mindig van is nálam minimum kettő. Az ilyen ember mit csinál, amikor elkezd vérezni az orra?
A nyilvános vécék működtető sem mindig tökéletesek. Ha nincs szappan, azt nagyon tudom utálni, szerencsére ez a ritkább. Ha nincs a fülkében kis szemetes, az elég ciki, ha épp valami kidobni valóval a kezedben lépsz ki, és ott állnak öten… (és akkor csodálják, hogy egyesek a vécékagylóba szórják a kidobni valót?). Persze ha vécépapír nincs, az is elég dühítő tud lenni, még ha van is nálam zsebkendő. Az egyik bevásárlóközpontban például az volt a ritkaság, hogy legyen papír. Szinte soha nem volt. Egy ízben, mikor a hat fülke egyikében sem volt papír, rúzzsal ki is írtam az ajtóra egy barátságos üzenetet a személyzetnek, a vécépapír utántöltése tárgyában (mert rúzs is mindig van nálam).
Azután egy ideig nem jártam oda :-)
