„Az ezredes százhúsz bevetést akar.” – Ez a mondat a 22-es csapdájában volt, amikor az amcsi bombázópilóták hazamehettek, ha bizonyos számú bevetést teljesítettek; de mindig mikor már épp elérték ezt a számot, a vezetőség hirtelen emelt rajta egyet. Így volt először – talán – 20, aztán 50, aztán 70 és így tovább.
Ez jutott eszembe a meló kapcsán, mert nálunk meg a negyedévente adHATó pluszpénzt kötik egyre magasabb és magasabb darabszámhoz, amit úgyse lehet elérni.
Eleinte havi 150 kimenő irat kellett – asszem – nem figyeltem őszintén szólva –, amit nekem úgysem sikerült sosem teljesíteni, de most felemelték 200-ra, de úgy, hogy az már nem minden kimenő irat, hanem csak a határozatok.
Mivel a határozatokon kívül írnunk kell még egy csomó minden mást is, végzés, megkeresés, f*szom tudja, így ezt a pluszpénz-dolgot már rég elengedtem magamban.
Már mikor idejöttem erre a melóhelyre, említették ezt a negyedéves plusz pénzt, de ahogy meghallottam, hogy nem automatikusan adják, hanem adHATó, már nem is foglalkoztam vele. Amellett tudtam is, hogy mire én oda jutok, hogy kaphatok, addigra majd úgyis kitalálják, hogy „nincs pénz” és nem adnak egyáltalán, de úgyis hat hónap próbaidőm volt, a következő időszakban pedig még mindig belelógott egy hónapom abba a negyedévbe, aztán persze elkezdtek sipákolni, hogy „nincs pénz”, és végül jött ez a vicces 22-es csapdája-féle „az ezredes havi kétszáz határozatot akar” – sóder.
Szegény kollégák mind fel voltak háborodva meg szomorúak voltak, míg én csak röhögtem, hisz tapasztalat és Murphy törvénye alapján jól tudtam, hogy ez lesz :-D
Olyannyira nem számítok semmiféle plusz pénzre, hogy egy elképesztően ronda perselybe gyűjtök szó szerint fizikailag kápét karácsonyra, amit majd összetörök egy kalapáccsal december elején. Ezt örömmel fogom tenni, mert baromi visszataszító egy persely, de csak ilyet találtam nem felnyitható fajtából.
No de a lényeg, hogy ilyen körülmények között a dolgozók hangulata szarabb lett és már senki nem hajt ezerrel, mert hiszen kétszázat csak határozatból nem tudunk megcsinálni, mert rengeteg minden van még ezenkívül, végzések, levelezések, felszólítások, és persze ha bejön valami fellebbezés, az elvisz egy fél napot, ha nem többet. Csak ezekről a felső vezetés nem tud, mert ostobák, mint a segg.
Mondtam, hogy minden munkahelyen ez van. Ha nem a közvetlen főnököm egy faszfej, akkor a felső vezetés az.
Nálunk elég sok a hátralék, mert viszonylag kevés az ember és sok a munkamennyiség. Ezt ösztönözné az a negyedéves plusz pénz, amiről folyton belengetik, hogy „de most már nem lesz!”, „de meg fog szűnni”, „nem lesz rá pénz” – de eddig még mindig volt, viszont most már a 200 darabbal szerintem tutira nem lesz. Persze, mindig olyan irányelveket tűznek ki Odafönt, hogy a dolgozók még véletlenül se érhessék azt el. Túlórázni, mondanom sem kell, nem hajlandó senki, mivel azt sem fizetik ki.
Szóval sok a hátralék és a vén barom, aki nálunk a nagyfőnök, újabban elkezdett ezen pampogni, hogy mi az, hogy ennyi a hátralék, meg mért ennyit a hátralék, és év végére legyen X db a hátralék. Ezen mindenki csak röhögött, mert ez olyan, mint „év végére legyen egy számjegyű az infláció!” Hát bzmeg, azt kurvára nem te fogod megmondani…
Akinek esze van, az persze tudja, hogy nem elég kiszórni a meglévő hátralékot, merthogy folyamatosan jönnek hozzá új anyagok, bizony. Furcsa, mi?
Állítólag a nagyfőnök elővette a mi főosztályvezetőnket, hogy mér ennyi a hátralék, az meg magyarázta, hogy miért, meg hogy ne higgye, hogy 5 perc alatt el lehet intézni egy ügyiratot, mert ez nem krumplipucolás. De a vén fasz nem hitte el, és nagyon okosan azt találta ki, hogy majd ő ún. „munkaidő-tükrözést” fog csináltatni! Mert a dolgozók biztos nem dolgoznak tisztességesen!
… Megjegyzem, ahány melóhelyem volt, a nagy-nagyfőnökök mindenhol meg voltak győződve, hogy a dolgozók nem csinálnak semmit, egész nap csak kávézgatnak meg pletykálkodnak. Hogy akkor ki veszi fel az ügyféltelefonokat, meg ki írja azt a sok anyagot, amit nekik kell aláírniuk nap végén, azt nem fogja át a tudatuk; ők csak azt tudják, hogy egyszer láttak végigmenni a folyosón egy csajt egy kávéscsészével, és levonták a következtetést, hogy „na tessék, ezek a beosztottak mindig csak kávézgatnak!”
(Mondják ezt azok a felsővezetők, akik 8.00 helyett beténferegnek 9.20-ra, aztán 9.55-ig kávéznak a főosztályvezető haverjaikkal, előadva, hogy ez „munkaértekezlet”, de a titkárságra simán kihallatszik, hogy csak röhögnek és anekdotákat mesélnek; majd az egész napjuk így telik el, miközben a benzinjüket és a mobilszámlájukat fizeti a cég, holott pedig milliós fizujuk van.)
Na szóval ez a mostani azt találta ki nagyon okosan, hogy a „munkaidő-tükrözés” abból fog állni, hogy a személyzetiseket körbeküldözgeti, és azok odaülnek mindenki mellé és figyelik, hogy mit dolgozik.
Ebből levonhatjuk, hogy ezek szerint a személyzetiseknek meg kurvára nincs semmi dolguk, hogy erre ráérnek. És hogy a nagyfőnöknek meg fingja sincs, hogy igazából mit dolgoznak az emberek.
Persze mindenkit a frász tört, engem elsősorban, hisz már attól is ideges leszek, ha csak Petra áll fölöttem, az se jut eszembe, hogy melyik billentyű hol helyezkedik el, holott ötös voltam gépírósuliban; nemhogy még gondolkodni tudjak, ha ott áll; pláne egy vadidegen humános, aki majd ott fog sasolni, és jelent a nagyfőnöknek…
Még az az egy jó volt az egészben, hogy ekkorra már Rudi és én átköltöztünk a másik irodába, amiről szó volt, és itt isteni nyugalom, csukott ajtó, csöndes két másik kolléga, akik ráadásul nem is a mi osztályunkon dolgoznak és így nem okoskodnak bele a mi munkánkba. Ha Petra jelenlétében kellett volna a személyzetis smasszert elviselnem, asszem, összeomlok.
A két másik kollégából a csaj hozzám hasonlóan ideges volt a smasszer miatt, a fiúk lezseren vették :-D
Aztán el is indult ez az ellenőrizgetés. Csak két órát ültek egy-egy ember mellett, aki csinálta a dolgát, és közben mint egy gyereknek, magyarázta, hogy „most ezt csinálom”, „most azt csinálom”, „most ezt le kell ellenőriznem”, „most ezt kinyomtatom”. Abból a szempontból jó volt, hogy majd a vamzerek jelentést írnak és talán a nagyfőnök is felfogja, hogy tééééényleg úgy van, hogy nem lehet pikkpakk végezni egy-egy anyaggal. Viszont elkeserítő volt abból a szempontból, hogy baszki, a nagyfőnök ennyire nincs képben a melónkkal, hogy csak a vamzerek jelentésének hisz majd :-(
Arról nem beszélve, hogy természetesen egy ilyen kiselőadással egybekötött sasolás alatt az adott kolléga sokkal kevesebbet tudott megcsinálni, mint ha békén hagyták volna.
Minden ajtónyitáskor összerezzentünk, hogy „úristen, most jönnek!”, míg a főnök végre bejelentette a pontos időpontokat, hogy Rudihoz és hozzám mikor fognak jönni. Akkor megnyugodtunk kissé. Összeválogattunk egy halom aktát – a főnök óva intett minket, hogy nehogy a leggyorsabb, legsimább ügyeket szedjük ki, hanem igenis molyolósabbakat, hadd lássák, hogy van itt csinálnivaló.
Szegény Rudihoz jött először a személyzetis vamzer; ott ült a nyakán két órán át, ő meg dolgozott, miközben kommentálta a folyamatokat.
Úgy volt, hogy hozzám majd két nappal később jönnek 13.00-ra, ami jó, mert addigra felébredek, sőt pont ebéd után leszek, két kocka étcsokival a bélésemben, ami segíti az agyműködést, sőt talán egy ginzeng teát is megiszom.
Az ellenőrzés napján rögtön reggel azzal kellett szembesülnöm, hogy a vécé ajtaján felirat van, hogy „Nincs víz!”
Ez gyakori jelenség, ugyanis valamilyen hülye okból néha, nem is ritkán, egyszercsak nincs víz a vécétartályokban. Legalábbis a mi emeletünkön. Az ember gyanútlanul pisil, aztán mikor megnyomja a vécégombot, hát nem történik semmi. Ilyenkor csúnyán káromkodunk, aztán van, aki leönti vízzel, van, aki úgy hagyja. Bejelentik az üzemeltetésnek, aztán előbb-utóbb lesz valami. Ez átlag hetente-kéthetente megismétlődik. A legszarabb természetesen, ha pl. plazmaadás napján van ilyesmi, amikor marha sokat kéne innom.
Ezen a napon nem plazmaadás volt, hanem – szinte mondanom sem kell, ugye? – a menstruációm állt küszöbön, abban a fázisban, amikor még csak barna foltok vannak, de egyik percről a másikra majd megindul a patakvér, de nem lehet előre tudni, hogy mikor.
És a vécétartályban nincs víz!
Csúnyán káromkodtam, és a legszívesebben a falhoz vágtam volna valami virágvázát is, mert reggel 8.10-kor pont ez hiányzott… Ám ekkor bejött a főnök és közölte, hogy akihez a humános smasszer 9.00-re jött volna, az késik, és így majd énhozzám jön 9.00-re a smasszer!
Még pont ez hiányzott. Ekkor még álmos voltam. A hőség miatt hajnalban futok újabban, ezen a napon is lementem futni, de valamiért mégsem lettem éber és energiadús tőle, hanem inkább félig még aludtam, miközben ingerült is voltam; a kávé különösebben nem ébresztett fel, és nem is akartam túl sok kávét inni, mert ugye vécé nem működik az emeleten…. És 45 perc múlva itt a smasszer!
Éhes még nem voltam, de éhgyomorra két órán át nem bírok koncentrálni, még szerencse, hogy Korpovit keksz volt nálam, abból ettem kettőt. És elszaladtam egy emelettel lejjebb retyóra, betettem egy tampont, mert biztos, ami biztos.
A nagyfőnök is, hogy rothadna meg, inkább foglalkozna azzal, hogy időnként teljesen váratlanul lehalnak a vécék, minthogy a dolgozókat basztassa!
Aztán meg is jött persze a személyzetis vamzer, odaült mellém, én meg ugyanúgy rákezdtem magyarázatokkal a melót, mint Rudi tegnapelőtt. Elsőnek egy olyan ügyet vettem elő, ami egyáltalán nem volt nehéz, csak éppen macerás; sokat kellett számolgatni benne, aztán rögzíteni az adatokat – mire mindezzel megvoltam és közben kommentáltam az eseményeket, eltelt több mint félóra. És még ekkor kezdtem megírni a vonatkozó határozatokat is. Ezzel az egy aktával így elment egy óra tíz perc. A nyomtatás ráadásul külön kalandos volt, mert nekünk nincs (működő) nyomtatónk, így a régi irodánkba kellett rohangálnom érte.
Eddigre a nő már inkább menekülőre fogta volna és már ő javasolta, hogy neki elég is ennyi, hacsak nem akarok még mutatni egyet, de én addigra már belejöttem és megcsináltam ott előtte egy másik ügyet is, ami szintén egyszerű volt, és nem volt vele ennyi macera, de azért az is nettó negyedóra, vagy húsz perc volt.
Mindezt azért, hogy jól lássa, hogy ezek a kis hétköznapi ügyek nem egy csettintéssel intéződnek el, hanem hogy mennyi mindent kell velük csinálni, kiszámolni stb., és jó precízen leírni, mert ha elcsesztük, akkor még javítani is kell, ami persze majd külön idő.
A vamzer mindent jegyzetelt mindenkinél, és amúgy nem tűnt ellenszenvesnek, de hát mi már nem bízunk senkiben. Most úgy tűnt, hogy a „mi pártunkon” áll, de kérdés, hogy mit fog leírni a jelentésében, illetve hogy az öreg mit szűr le belőle?!
Mert leírhatja a vamzer, hogy igen, itt valóban sok olyan ügy van, ami 20-30-40 percet vesz igénybe, de ebből kihozhatja azt a nagyfőnök, hogy akkor mi lassúak vagyunk. Nem pedig azt, hogy „hát tényleg, én tévedtem és nektek volt igazatok, valóban nem lehet ezt a munkát csak úgy összecsapni, mint a szőnyegporolást, mea culpa!”
Sajnos, arról is van tapasztalatom, hogy a nagyfőnökök valahogy mindig úgy alakítják a tényeket, hogy a dolgozók legyenek a hülyék.
Jó érzés volt túl lenni ezen a baromságon, de tényleg elkeserítő, hogy minden melóhelyen ekkora barmok ülnek legfölül, és ilyen marhaságokat találnak ki…. Szegény csaj szobatársam teljesen kétségbeesett, mert őrá nem került még sor, ráadásul elment szabira is. Egész szabi alatt azon fog őrlődni, hogy ha visszatér, mi vár rá. A másik fiú szobatárshoz pedig később jött ugyanez a vamzer, de most már húsz perc is elég volt neki a nagy tükrözésből, és már ment is tovább (szerintem őszerinte is baromság).
Egyébként nemcsak én vagyok ilyen túlérzékeny, mert beszéltem saját osztály-kollégákkal, akik szintén marha feszültek voltak, míg ott állt a nyakukban a smasszer, holott ők már tíz meg tizenöt éve csinálják ezt. No nem Petrával beszéltem, mert benne nyakig ér az önbizalom, meg különben is, amit a vezetők kitalálnak, az csak csodálatos lehet :-D
Hát ilyen remek dolgok történnek a melóhelyen. Kíváncsi vagyok, milyen újabb baromságokat fog még kitalálni az öreg. És arra is kíváncsi vagyok, hány egymást követő napon fog rendesen működni az emeletünkön a vécétartály…
