Húsvét hétfőt követően itt van a véradási szabadságom első napja. Már eleve az, hogy 5.30 helyett 8.00-kor kelhettem, megérte a véradást; és tovább is aludtam volna, ha nem vagyok bejelentkezve a fodrászhoz.
Sőt igazából a felkelés időpontjában tudtam volna csak igazán aludni, mert éjszaka felébredtem, nem tudtam visszaaludni és nekifogtam annak a kis könnyű limonádénak, amit Barbitól kaptam kölcsön. Meglepően kellemes volt, így vagy egy órát olvastam, és pont mikor szólt az ébresztő, akkor aludtam a legmélyebben. Bár én mindig hajnalban alszom a legmélyebben.
A három napos hétvége alatt a szokásosnál többet ettem. Istenem, hát volt sonka, sült krumpli meg sült gomba, sőt édességek is; bár ezeket zömmel igyekeztem rátukmálni a családtagjaimra (nem nagyon kellett unszolni őket :-) Ez azzal járt, hogy a pénteki egész napos nem evés után
Ma reggel tehát már kevesebbet reggeliztem, hogy csökkenjen a súly. A tejeskávét a tévé előtt ittam meg, visszanézve pár jelenetet a Nyomorultakból, amit a hétvégén már megnéztem teljes egészében. Rejtély számomra, hogy azt a hatalmas könyvet hogy sikerült 120 percbe belesűríteni, de jó kis pörgős film lett belőle, sok mellékszál levágásával. A két főszereplő igen jó, de természetesen Anthony Perkins Javert-ja konkrétan lemosott mindenkit. Ezt most nem (csak) elfogultságból mondom, hanem mert tényleg így van. Emellett igen impozánsan is nézett ki, és olyan pillantása volt, hogy ha rám nézne ilyen tekintettel, még azt is bevallanám, amit el sem követtem. Ettől természetesen csak még kellemesebben indult a nap.
Ezután kevéssé jól folytatódtak a dolgok, mert a tegnap délután megivott mintegy fél liter gyógyvíz hashajtó hatása nem akkor, hanem inkább most reggel jelentkezett, miáltal késve ugyan nem indultam el, azonban a villamos a kelleténél pont három perccel korábban érkezett. Tehát lekéstem. Sms a fodrásznak, hogy kések. A következő villamos bezzeg időben érkezett, vagyis az előzőhöz képest késve. Addig kortyogó hassal álltam a megállóban, azon töprengve, hogy vajon én győzök-e vagy a gyógyvíz?
A fodrász után betoltam egy hosszúkávét egy Mekiben – Csendes Macska – gyógyvíz: 1:0 –, aztán előzetes tervemhez híven indultam az egyik bevásárlóközpontba, mozizni. Sétálni akartam odáig, de közben eleredt a havas eső (csak emlékeztetőül: április másodika van). Mivel a frissen fodrászolt, hajhabozott, vaxozott frizurámnak sem az esővíz, sem a kapucni nem tesz jót, ezért alászálltam a metróba és így zakatoltam el a plázába, nagyon elégedetten az élettel. Mindaddig, míg a mozgólépcsőn eszembe nem jutott, hogy az egyik kolléganőm szintén szabin van, és mintha említette volna, hogy a gyerekét elviszi egy 4D-s mozielőadásra, pont kedden.
4D-s mozielőadás eddig egyelőre csak abban a plázában van, ahová én is tartottam. Lehervadt rólam a mosoly. Gyűlölök kollégákkal összetalálkozni szabadság alatt, utálom, ha felhívnak, ha életjelet adnak magukról, legszívesebben mindegyikkel közölném, hogy „A szemem elé ne kerüljetek szabi alatt!” Talán az egy Barbi a kivétel, akivel civilben is jóban vagyunk, és neki tényleg sokkal tartozom. Nem bírom, ha szabadság alatt bármi vagy bárki is eszembe juttatja a munkahelyet!
Ez a csaj pedig aranyos ugyan, de pont az a típus, akivel bár nem akarok összefutni szabadidőmben, de ő észrevesz, és képes száz méterről ezer decibellel felém ordítani az átható hangján. Nem tenne úgy, mintha meg sem látott volna. A szabim alatt egyedül plázamozikban mászkálok, hát milyen ciki ez? Úgy értem, én már rég megszoktam, de egy ilyen velem egyidős kétgyerekes családanyának ez biztos olyan dolog, mintha ufókkal járnék tekézni.
És bár alacsony vagyok és baromi jellegtelen, van bennem valami, amitől azonnal észrevesznek azok, akikkel semmiképpen nem akarnék összetalálkozni. Vagy a sors akarja, hogy mindig pont frontálisan jön szembe az ilyen ember.
Ezért lopakodó üzemmódba váltottam, és amennyire egy teljesen kivilágított bevásárlóközpontban ez lehetséges, fal mellett és az arcomat elrejtve közlekedtem, mintha én volnék a Sakál, aki De Gaulle-t akarja kinyírni. Sőt inkább mintha De Gaulle volnék, aki a Sakált akarja kiszúrni, még mielőtt az szúrhatná ki őt. Nem is vettem meg előre a mozijegyemet, mert láttam a Pesti Estből, hogy valami gyerekfilm pont abban az időben kezdődik; és biztos pontosan akkor futnék össze a kolleginával kölyköstül.
Félórát osontam lopakodva a plázában, mint egy bűnöző. Ezalatt benéztem az egyik ruhaüzletbe, mert úgyis kell egy új öv. Illetve tudtam volna még egy nagyobb halom ruhát venni, de most konkrétan övre vágytam, mert
Vicces, de megfelelő öv nem volt! Úgy értem, nem volt ujjnyinál vastagabb (mert az ujjnyi két hét alatt elkopik nálam, óraszíjjal már jártam így), ami hosszban is megfelelt volna. Minden öv – de az S-es méretű is – nagy volt rám. Nem értettem. A gatyák mind szűkek, direkt anorexiás tinédzsereknek készülnek, sőt szinte minden ruha olyan, hogy a normál alkatú nők már csak az XL-es kollekcióból válogathatnak. De ÖV, az viszont csak elefántokra van? Az S-es öv
Azt már megszoktam, hogy 75A melltartó nincs, de hogy normális öv sincs, ezzel csak ma szembesültem. Még szoknom kell ezt a tényt. Átmentem a gyerekrészlegre, mert néha a gyerekruhák is jók rám (170 centis magasságig lehet kapni ruhákat), de ott öv nem volt egyáltalán. Remek!
Ezután beültem a moziba, még mindig laposkúszásban közlekedve. Kiterjesztettem a perifériás látásomat a szélrózsa minden irányában, szerencsére a kerülni kívánt kolléganőnek jó átható hangja is van, de sem a fejét, sem a hangját nem tapasztaltam. Remélem, megúsztam. Ha nem, majd csütörtökön úgyis megtudom, meg mindenki más is az irodában, akinek van füle.
A mozifilm igen kellemes volt, és mivel a kezdési időponthoz képest 15 perccel később ültem be, pont a főcímre érkeztem. Nagyon bájos volt, és totálisan kikapcsolt – többet nem tudok írni róla, még itt van fejemben.
A mozi végén sem volt még 16.00 óra. Kiosontam – 360 fokos szögben nézelődve körbe-körbe, de semmi –, és bementem az újonnan nyílt Lidl-be. Célirányosan csak saját márkás 100 %-os gyümölcsléket vettem, meg teát; ha csak úgy belezserkedem magam oda, még otthagyom a fél havi fizetésemet. Minden áruházláncnak megvan a maga előnye, Lidl-ben például lehet olyan dolgokat kapni, amiket máshol nem, és van, ami igen olcsó. Fogtam a gyümölcsleveket, a koktélparadicsomot és a májkrémet – ugye, hogy még így is több dolog lett belőle? – és kifordultam, mint Petőfi a konyhából.
Most itthon vagyok, fodrász után, mozi után, vásárlás után. Nyolc órája nem ettem, de nemigen vagyok éhes. Ha akarom, teleeresztem a kádat forró vízzel és beleheverek, Barbi limonádéját olvasgatva, vagy másodszor is megnézem a Nyomorultakat, vagy előveszem az olasz könyvet. És még holnap is szabad vagyok! Már csak az hiányzik a teljes örömömhöz, hogy lehetőleg ne essen havas eső az égből, mert az teljesen természetellenes ilyentájt.
