Próbálok visszatérni a rendes kerékvágásba, most, hogy itt a tavasz, elértem a 49,9 kilót, vagyis most már élhetek normálisan. Megint elkezdtem futni, ami a hosszú kihagyás után nem túl könnyű.
Két nap egymás után lefutottam a három kört a parkban. Az egyik alkalommal történt ez az apróság… Futáskor, ugye, nem tudom, miért, de ufónak néz a park sétálóközönsége (gondolom, a többi futót is, mert mindig legalább ketten, de inkább négyen-öten vagyunk ott). Első körben elhúzok a padon ülő két nyugdíjas tata mellett, hallom:
- Hö, némá, fut!
Kocogok tovább, kanyar, felső hosszú szakasz, visszafordulok; második kör. Elhúzok a két nyugdíjas tata mellett, most már a szája is tátva van az egyiknek:
- Hö Bandi, fut még mindig, némá!
A harmadik körnél már nem is mondtak semmit, vagy csak akkorra már elértem azt a pontot, ahol már csak a légzésemre meg a lépteimre tudok figyelni.
Harmadik kör, utolsó, csak most ne rogyjak össze… A felső hosszú szakaszon elhúzok egy pad mellett, azon egy ilyen félcsöves-alkesz, az valamit beszólt, mire én nevelő célzattal valami „Ki kérdezett, kisköcsög”-szerű mondatot préseltem ki.
Vonszoltam magam tovább, egyszercsak hallom, hogy valaki rohan mögöttem. Atyaisten, kellett nekem beszólni, most üldöz a csöves! Rákapcsoltam a sebességre, mégis azért csak nem fog utolérni itt a parkban…
De…! Baromi gyors rohanó léptek mögöttem!
Atyaúristen, üldöz a csöves! és basszus, jobb formában van, mint én! A rohadt életbe, csak kés ne legyen nála, vajon lesz erőm fejbe rúgni, mikor utolér? Már sprinteltem, mint állat, vártam, hogy véreset fogok köpni a tüdőm túlerőltetésétől…. Aztán egyszer csak utolért, majd megelőzött egy narancs futóruhába öltözött, hátizsákos, másik futó nő :-)
