Ritkán mondom, hogy egy amerikai filmben csalódtam, ugyanakkor egy európaival roppantul meg voltam elégedve, de most ez történt. Szerdán megnéztem a Mellékhatásokat, amit eléggé dicsértek, a mozi is olcsóbb aznap, a film témája is érdekes (klf. nyugtatók drasztikus mellékhatásai). Valami jóféle kis orvosos-gyilkosságos thrillerre számítottam. Ehhez képest összességében csalódtam, noha a gyilkosság megvolt, orvosok is, nyugtató is.
De a film első fele marha vontatott volt, a főszereplő csaj pofáját kevéssé bírom, a depresszió miatti nyekergése meg kifejezetten idegesített. Aztán úgy félidőtől rendesen beindultak a dolgok, de ez már nem tette jóvá az első felét. Jó kis csavarok voltak benne, de ezekre számított is az ember, mivel minden ismertetőben leírták, hogy „csavaros! fordulatos! kiszámíthatatlan!”, úgyhogy majdnem mindenre számítottam is, ami végül bekövetkezett. Aztán jött a végkifejlet, tulajdonképpen úgy-ahogy rendben volt, de mégis úgy jöttem ki a moziból, hogy ez nem érte meg nekem még az akciós mozijegy árát sem. Talán egy 999.- Ft-os DVD-n még elmegy, vagy ha elszánt rajongója lennék bármelyik szereplőnek (nem így van).
Szerencsére délelőtt már nekifogtam az Ördöggerinc másodszori megnézésének, ezért este, hogy kiöblítsem a fejemből a Mellékhatásokat, ezt folytattam. És hát másodszorra még jobban tetszett! Illetve jobban összeálltak a dolgok, és most, amikor már tudtam, mikor mi lesz, jobban figyeltem az apró részletekre. Még mindig nem fér a fejembe, hogy tudnak gyerekszínészekből ilyen jó alakításokat kitaposni. OK, tudom, hogy a gyerek is ember, csak kisebb, de akkor is… teljesen felnőtt, igazi színészekhez méltó alakítást nyújtottak. Pedig nem vagyok valami gyerekfan, csak igazán indokolt esetben dicsérek gyerekeket, de itt aztán tényleg le a kalappal! :-)
Természetesen a többi színész is jó volt. Akárcsak a Faun labirintusában, itt is felbukkan egy „szörny”, természetfeletti lény – ott a Faun, itt a kísértet – aztán idővel kiderül, hogy az igazi szörny nem is ez, hanem egy-egy igazi, emberi szereplő. Mindkét filmben nagyon helyes pasikat választottak erre a szerepre, a Faunban a kapitányt (dettó: le a kalappal), itt meg egy fiatalabb, nagyon helyes spanyol srácot. Az Ördöggerincben, nekem legalábbis, rögtön elsőre nem esett le, hogy ez lesz majd „a” gonosz, csak szép apránként… Nagyon tetszett ez a megoldás.
A film után levezetésként még megnéztem a werkfilmet is. Egy barátnőm, aki nagyon félt a horrorfilmektől, azt mondta, hogy csak úgy tudja megnézni őket, ha előtte a DVD-n látta az Így készült részt. Mert akkor látja az ember, hogy készül a szörny maszkja; kávéznak meg viccelődnek az emberek, szóval, utána már kevésbé lehet félni.
Én viszont a filmek után szoktam megnézni az Így készültet. Különben nem tudnám komolyan venni, hogy „vazze, tényleg beledöfnek egy dárdát a fickóba!” És persze nem féltem volna annyira a kísértettől sem, ha előtte látom, ahogy rakják rá a maszkot a szerencsétlenre, és a maketteket, amikkel kísérletezgettek előtte.
Szóval, a mérleg: egy negatív csalódás, egy pozitív csalódás. És egy – egyelőre – semleges, mert a youtube-on ott van Anthonynak egy újabb filmje, ami csak nekem új, mert nem hallottam még róla, de abból csak 10 percet láttam, és eddig eléggé emlékeztet egy thrillerre, ami valamikor mostanában készült (és ha tényleg ugyanaz lesz a cselekménye, akkor biztos erről koppintották).
A Napos oldal is megjelent DVD-n, már előző napon, de csak a harmadik boltban volt ott fizikailag, hogy megvehessem. Nemtom, hogy van ez, nemhogy a megjelenés napján, de másnap sincs kint a polcokon? De mindegy, a fő, hogy a harmadik helyen ott volt, és megvettem. Most ezt nézegetem apránként. Moziban kétszer láttam, de tudtam, hogy megveszem majd DVD-n is. Nagyon édes film, részben dráma, részben vígjáték, és a magyar szinkron csak jót tett neki (nem mintha eredetiben rossz lett volna). Hab a tortán, hogy Robert De Niro, régi, nagy kedvencem is szerepel benne, végre megint rendes filmekben játszik :-) Itt kimondottam imádtam a karakterét, de a két fiatal főszereplő is nagyon tetszett. Pedig korombeli – vagy fiatalabb – színészeket éppúgy nem szoktam csak úgy dicsérni, mint a gyerekszínészeket. Ha én dicsérek egy 22 évest, az tuti, hogy jó :-)
