Olyan rég van már kánikula, hogy mostanra teljesen hozzászokott a szervezetem. Baromira izzadok, de ettől lehűlök kicsit, mindenesetre nem szenvedek annyira, mint eleinte, és sem migrénes fejfájás, sem émelygés nem jelentkezett. Tök jól el is voltam így, amíg tegnap munka után el nem mentem az Allee-ba. Villamossal (állva), ott vásároltam több dolgot – köztük a nélkülözhetetlen mentolos szappant a Stendersből –, majd hazajöttem villamospótlóval (állva, mert félelmetesen száguld a régi fajta csuklós busz), és estére lassan, de biztosan elkezdett fájni a lábam!
Nem vagyok az a lábfájós típus, csak izomláz miatt szokott fájni. Most a visszér a ludas. Még azzal sem lennék tisztában, hogy ez a visszér, ha annak idején Éva barátnőm a velencefürdői szabadstrandon fel nem világosít róla. Itt van a bal térdhajlatomban – a visszér, nem Éva –, igazából csak ronda, nem szokott fájni. Eddig egyszer fájt nagyon, amikor fogamzásgátlót szedtem öt éve, és szintén ilyen meleg nyár volt. Azt hittem, megpusztulok. Akkor vettem az első doboz Venorutont, hogy segítsen. Segített is – akkor meg azért nem tudtam egész éjjel aludni, mert érezni véltem, ahogy a Venoruton szép erősen húúúúúzza össze a kitágult vénát…
Most majdnem úgy fájt, mintha még mindig szednék fogamzásgátlót, pedig azt abbahagytam épp emiatt (nincs kedvem trombózisban megpusztulni). Az a vicces, hogy a Venorutont most már napok óta szedem, épp a visszér miatt, és mégis nekikezdett fájni… Lezuhanyoztam hideggel, bevettem 1000 mg C-vitamint, a vacsorához is beszedtem Venorutont, és éjszakára megpróbáltam feltenni a lábamat valami párnára, ami sokat ugyan nem használt, de pszichésen jót tett. Ma pedig vettem feketeáfonya-tablettát – Google ezt javasolta, állítólag ez jó a visszérre és természetes –, beszedtem egyet napközben, és nem is fájt, egészen most este 19.00-ig. Bár már nem annyira, mint tegnap.
Mi a szart csináljak? Legszívesebben magánúton tartanám karban, feketeáfonyával, hideg zuhannyal meg futással (majd ha nem lesz negyven fok). Dokihoz nem nagyon merek elmenni, mert úgyis csak megoperálni akarják. Egy igazi nagy műtéthez persze kicsi ez a visszér, és különben sem vagyok hajlandó műtétre menni az egészségügy mostani helyzetében, csakis közvetlen életveszély esetén. Lehet még valami injekciós eljárással kvázi „betömni” a kitágult vénát, ezzel a visszér elméletileg megszűnik, de 1. az rohadt fájdalmas, 2. Évának pont ilyent csináltak, és elrontották és tovább fájt neki, 3. azt olvastam a neten, hogy a visszér ettől nem múlik el, csak egy másik vénát fog kipécézni magának és áttágul majd oda. Akkor meg minek szenvedjek és költsek? … Az az egy baj van, hogy kissé parázok a vérrögök és a trombózisveszély miatt. De hát az úgysem lesz csak úgy egyik pillanatról a másikra. Illetve, remélem…
… A hétvégén végre hozzájutottam a Mama c. horrorfilmhez, aminek május végén meg kellett volna jelennie DVD-n, de nem tette. Azóta fentem rá a fogam. Talán nem is érdekelne ennyire, ha a megjelenése nem csúszott volna mindig tovább és tovább – hivatalosan azóta sem jelent meg! –, mert például a Frankenweenie is ugyanakkor jött ki, amikor ennek kellett volna, és azt mégsem vettem meg azóta sem, holott akkor még akartam. A Mamára viszont rákattantam.
Most Barbi leszedte nekem a netről – hja kérem, ha nem tetszünk kiadni legális DVD-n, amit akarok, akkor megszerezzük máshogy :-) –, és szombat este, illetve vasárnap délelőtt meg is néztem. Szombat este kezdtem. De túl ijesztő volt, ezért egy idő után kénytelen voltam felkapcsolni az állólámpát :-) Én is röhögtem magamon… Aznap este nem is néztem végig, hanem vasárnap, amíg a hajamra kent ricinusolaj szikkadt, akkor fejeztem be a Mamát.
A sztorija lehetett volna még jobb is, viszont a színészi játék és a hangulat nagyon zsír volt. Én komolyan nem értem, újabban honnan teremnek ilyen zseniális gyerekszínészek!? Ezt már az Ördöggerincben is megfigyeltem. Itt konkrétan egy kb. nyolcéves és egy kb. ötéves kislányról volt szó – jobban játszottak, mint sok felnőtt színész. Teljesen paff voltam. A címszereplő szörnyet pedig a REC csontvázszerű szörnye játszotta, aki ott is, itt is nőt alakított, holott egy velem pont egyidős spanyol fiú, és bár az alakja állítólag tényleg ilyen rémisztő, de az arca egészen kellemes (imdb.com). Hmmmm.
Horrorfilmek után, ha igazán ijesztőek voltak, gyakran utánanézek a szörnyeket játszó színészeknek, mert mindig megnyugtat, ha látom, hogy valójában aranyos, sőt helyes egyének. Így jártam el pl. a 2010-es Rémálom az Elm utcában-remake esetében is, ahol a főszereplő később nagy kedvencem is lett (de nem ezért, hanem a Watchmen miatt).
Barbi ezenkívül leszedte nekem a Farkas kamerás verzióját is. Tiszta szerencse, mert így nem kell 1.600 Ft-ot kiadnom a mozijegyre. Ezt épp most nézegetem szakaszosan, de sajnos már látom, hogy nem érte volna meg a jegy árát, vagy csak akciós napon. Kár, mert az X-Men sorozatot csípem, Hugh Jackmant szeretem, és mégis halvány…. Na nem baj, itthon, monitoron nézve pont jó.
A Mamánál sokkalta jobban kikészített a kutyás regény, amit pénteken és szombaton kiolvastam. Rég szemeztem vele, végül most megvettem: „Enzo, avagy az emberré válás művészete”, ez a címe. Százas csomag papírzsepit kellett volna csomagolni hozzá, mert én legalább ennyit elsírtam, míg kiolvastam. Pedig egyáltalán nem egy érzelgős giccs, de én minden kutyás dolgon el tudom sírni magam – sőt ennek már a fülszövegén is bőgtem :-) Az első fejezetnél épp a fürdőkádban áztam, akkor telesírtam három zsepit. A regény többi része inkább izgalmas volt, így akkor kitartottam; de aztán, amikor már tulajdonképpen happy end volt, akkor az utolsó előtti fejezeten megint zokogtam, mivel értelemszerűen eltelt x év és a címszereplő kutya már öreg. De ez persze nem a vég, mint a könyvből kiderül, épp ez a történet lényege – de akkor is annyira szívszakasztó, hogy gátlástalanul sírtam, sőt azóta újra és újra elolvastam azt az utolsó előtti fejezetet, és még mindig sírtam rajta. Személyesen pedig most éppen nem is ismerek öreg kutyát, a családi kutya, Saláta, inkább fiatal és bohó… Ezt a könyvet jó ötlet volt megvenni. Barbi már jelezte is, hogy elolvasná, majd mellékelek hozzá zsepit neki :-)
Szombaton délelőtt rekordhosszúságú ricinusolaj-pakolást tettem a fejemre, úgy számolom, hat óra hosszat rajta volt. Még nem látszik különösebben a hajhosszabbító hatás – nem csoda, eleve csak egy hónapja kezdtem növeszteni. Viszont a szempillám, amit szintén bekenek néha éjszakára, láthatóan hosszabb és olyan, mintha ki lenne festve, pedig nem :-)
Megpróbálok kissé ritkábban hajat mosni – korábban kétnaponta mostam, most tolom ki ezt három napra. A harmadik napon már eléggé szenvedek, már csak pszichésen is („jaj, piszkos a hajam!”). Pedig a haj lassanként megszokja majd. És erre is jó a ricinus, mert javítja a hajszerkezetet, és valamelyest csökkenti a zsírosodást is. Tényleg nem néz ki annyira ocsmányul a hajam így a harmadik napon. Az is igaz, hogy kevesebb hajformázót teszek rá. És az is igaz, hogy negyven fok van, tehát végül is lényegtelen, hogy piszkos vagy izzadt-e a hajam, mert ha naponta mosnám, akkor is úgy festene estére, mintha egy hete mostam volna.
