Szombaton megjött a lehűlés, előzőleg pedig Tesómék szerencsésen megérkeztek Erdélyből. Amikor Erdélyben – vagy igazából bárhol – vannak, mindig kicsit aggódom miattuk, nem is annyira azért, hogy a medve megeszi őket, hanem hogy valami közlekedési baleset éri őket. E két ténytől most jelentősen javult a hangulatom. Barbi is felhagyott a haldoklással, és készen állt a hétfői munkakezdésre.
Isteni dolog volt szombaton a várost járni úgy, hogy még a napon is csak kellemes langyos szellő fújt, és hosszú farmernadrágban sem kellett megdögleni. Csak egy rövid kiruccanást tettem egy DM-be, de kerülő úton, hogy valamennyit gyalogoljak is (hetek óta nem mozogtam, a hőség miatt létezni is nehéz volt). E-vitamint vettem, ami most hirtelenjében nem is emlékszem, hogy a hajra vagy a visszérre van-e jótékony hatással, az biztos, hogy felkiáltójellel írtam egy cetlire, és aláhúztam, tehát biztosan fontos valamiért :-)
Szombat kora délután bekövetkezett Öcsém. Rövid áttekintő beszámolót adott az erdélyi útról, amit hallva már nem is fájt annyira a szívem. Különösen, amikor – már a szabadtéri színház előterében – óvatosan puhatolózva rákérdeztem, biztosan megyünk-e ősszel is négyesben még egyszer? és mondta, hogy igen!
Ettől állat mód boldog lettem. Jó volt hallani Tesó történeteit, de még sokkal jobb arra gondolni, hogy belátható időn belül én is ott leszek, és nemcsak hallhatom a sztorikat, hanem átélhetek hasonlókat. Jó, medvével nem akarok találkozni…. Bár ők is csak egy kis medvebocsánatot láttak, aki átszaladt előttük az úton. Engem ennyitől is a frász törne.
Habár egy medvebocs aranyos lehet. Csak az a baj, hogy az ilyen bájos kisállatok mögött tíz méterrel mindig ott tartózkodik egy izgága anyamedve, aki miatt nem lehet felhőtlenül simogatni a kis dögöt.
Szombat este Öccsel szabadtéri színház. Nekem ez nagy élmény volt, mert emlékeim szerint ilyenben még nem voltam. … Nem, most hazudok: valamikor igen rég a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon már jártunk Éva barátnőmmel. Elég vacak darabot néztünk meg, ráadásul az első sorba szólt volna a jegy, de én még az előadás kezdete előtt pánikot kaptam a tőlünk fél méterre lévő hatalmas hangszórótól, és inkább felmásztunk a hetvenkettedik sorba, biztonságos távolba az erősítőktől. A hangos zajoktól majdnem annyira félek, mint a sebességtől, habár az előbbi azért mégis könnyebben leküzdhető. A sebesség ellen nincs mit tenni :-(
Szóval a szabadtéri színház kellemes élmény volt. Nem mintha a darab jó lett volna, mert kimondottan gyenge volt; de a színészek azért odatették magukat, volt jópár poén, és a Budapest Bár játszott élőben – már csak ez utóbbiért is megérte az egész. De ami a legjobb: fedett tetejű, de összességében nyitott helyszín, a szél tépte a fákat, hűvös volt, friss levegő… És végre öcsémmel is tudtunk kommunikálni tíz percnél hosszabb ideig.
Dumáltunk az őszre tervezett erdélyi útról, szállásokról, és hogy mit nézzünk meg és mikor. Megállapodtunk, hogy előre megtervezzük a programot, hogy semmi ne maradjon ki, amit Faternak mindenképpen látnia kell. Teljesen lázba jöttem a tervezgetésből – holott az ilyesmi távol áll tőlem –: végre megint van miért élnem, kis túlzással… nagyon rosszul viseltem volna, ha nem jutok el Erdélybe idén. És őszintén szólva olyan borongós gondolatok gyötörtek, hogy Tesóméknak talán idénre már elegük is volt Erdélyből, és mégsem megyünk ősszel.
Vasárnap felkirándultam a Normafához, onnan pedig a Jánoshegyi úton le a Budakeszi útig, az erdőn át. Fejben már Erdélyben jártam közben, mint egy skizofrén sorozatgyilkos, aki azt képzeli, a valóságban van, közben pedig egy másik tudatállapotban gyilkol. A néptelen erdőt például könnyen a Csomádnak is vélhettem volna, ha nem hallom távolról a forgalom zaját. Sőt, kétszer is eléggé megijedtem, mikor megrezzent az avar – és elhallgattak a madarak! –, mert rögtön arra kellett gondolnom, hogy medve jön. Pedig a budai hegyekben nemigen jár medve (bár vaddisznó igen).
Tesóm átküldött csíkszeredai szállással kapcsolatos linkeket. Néhányat végignéztem közülük, teljesen normális áron vannak teljesen jó szállások. Mondanám, hogy akár pincében is ellaknék, ha ott lehetek, de ez azért nem teljesen igaz, szeretek ágyban aludni, tusolót és WC-t a szobán belül tudni és reggelit kapni, KÁVÉVAL :-)
További fellélegzés – bár Erdélyhez képest teljesen másodlagos – hogy a DVD-lejátszó újra működik, és a tévé is kifogástalan, most, hogy a távirányítót megjavíttattuk, és ugyanakkor a tévéadás digitálisra változott. Fantasztikus dolog reggelizés közben Maffiózókat nézni úgy, hogy ha egy mondatot nem értettem az utcán átszáguldó busz hangja miatt, egy könnyed gombnyomással visszatekerhetem, nem úgy, mint korábban :-)
Kellemetlen, hogy a vasárnapi gyaloglástól most izomlázam van. Ennyire eltunyultam. És az allergiám is kezd kijönni, folyton viszket az orrom és néha tüsszögök. Nem foglalkozom vele – a káromkodást leszámítva –, majd ha nagyon pocsék lesz, vizes orrsprayt használok, és ha végképp elviselhetetlen, akkor majd beszedek gyógyszert. Most egyelőre kipróbálom, hogy pozitív gondolatokkal (Erdély! :-) mennyire tudom elmulasztani az allergiát…
