Holtfáradt vagyok, de jólesően. Három napja dolgozom, és a lelkivilágomnak most kifejezetten jót tesz, hogy nincs sok időm agyalni a gondjaimon… Lekopogom, mintha a depresszióm is kezdene visszahúzódni. – Azért az orbáncfű tea itt van a szekrény tetején.
Ma elbúcsúztattuk a kis ösztöndíjas csajt, aki alig fél évet dolgozott nálunk, és fenntartásokkal fogadtuk, ám végül pozitívan csalódtunk benne. Én eleve gyanakvó vagyok sajnos minden új emberrel, mivel voltak már rossz tapasztalataim. De ez a lány értelmes is volt, aranyos is, dolgozni is szeretett, nem csoda, hogy kapott valami jobb állásajánlatot.
Azt csak délben tudtuk meg, hogy ma van utoljára. Nosza, kellene neki valami kis búcsúajándék! Ezt Barbi találta ki, nekem őszintén szólva eszembe sem jutott volna, de ő nagylelkűbb, mint én :-) Kiszámítottuk, hogy ha csak pár száz forintot dobunk össze fejenként, két-háromezer forint jön össze, abból lehet venni valami jópofa dolgot. De mit?
Mégiscsak valami maradandó apróság kellene. Mindenki ezerrel törte a fejét. Javasoltam DVD-t, bögrét, bizsut, vagy valami könyvet; és ekkor eszembe jutott, hogy az Alexandrában nagy leárazások vannak, és mi lenne, ha megvennénk az Életfogytig talárban-t, ami nagyon szórakoztató könyv, mondanivalónak sincs híján, és pont egy pályakezdő diplomás lánynak való ajándék.
Én rögtön vállaltam, hogy kiugrok a sarki Alexandrába és megveszem, a többiek majd utólag összedobják és kifizetik, de a búcsúztatást még ma le kell zavarni, mert Zsófinak ez az utolsó napja.
Kiugrottam az Alexandrába, és nem volt ott a könyv. Sem a szokott helyén – ahol még egy hete is láttam –, sem sehol, és ráadásul átrendezték a rohadékok a boltot. Na de sebaj, ötven méternyire van egy Libri. Átsiettem oda, noha tudtam, hogy ezt a könyvsorozatot inkább csak az Alexandra szokta árulni, de nem akartam kihagyni egy lehetőséget. Libriben nem volt. Na de sebaj, mert ott van mellette a Fókusz könyváruház.
Mondanom sem kell, hogy ott sem volt. Kezdtem ideges lenni (már félórája vadásztam azt az átok könyvet). Még szerencse, hogy reggel nem a kis magassarkú szandálkát vettem fel, hanem a kényelmes, lapos talpú puha papucsot…
Benéztem egy akciós könyvbarlangba, mert a saját példányomat ebből a regényből egy ilyen helyen vettem. De most itt sem volt.
Ez az a tipikus eset, amikor minden bolt minden polcán ott van egy bizonyos áru állandóan, de amikor én azt mondom, hogy „hát nekem most kell ez a dolog!”, akkor hirtelen kiderül, hogy volt, de most nincs, és nem is lesz soha többé.
Felcsörögtem Barbit, hogy mit intéztem (semmit), de teszek egy kört egy másik Alexandrába. A legközelebbi a Nyugatinál van – felugrottam a metróra, persze napközben az is ritkán jár, és ekkor már háromnegyed órája lófráltam kint –, de hogy kizárjam a tévedés lehetőségét, elsőnek a WestEndbe szaladtam be, mert ott van Libri is.
A Libriben persze hogy nem volt meg a könyv. De azért vétek lett volna nem megnézni. Pisilnem is kellett; a Libri melletti vécénél tizenöt fős sor állt, a folyosó közepén lévő nagy kapacitású vécét épp takarították, így az egész nyavalyás pláza hátsó végébe rohantam át, ahol se nem takarítottak, se nem állt sor…
Aztán vissza a WestEnd elejére, át az aluljárón. Az aluljáróban van egy antikvárium, ahová szintén beugrottam, mert ki tudja? Ekkor már nem is olvastam el a könyvek címeit, csak ráállítottam a szemem a vastag, sötétkék könyvgerincre és azt az egyet próbáltam kiszűrni a választékból. De hiába.
Nyomás a Nyugati Alexandrába. Őrületes választék volt, rengeteg könyv leértékelve, még annak a sorozatnak négy további kötete is ott volt, amelyben a Talárt kiadták, csak maga a Talár nem volt sehol.
Ezután villamossal és gyalog átrongyoltam a Párizsi Alexandrába, mert ott már találtam korábban olyasmit, ami más Aliban nem volt meg (az X-akták 1. évadát :-). Végignéztem az összes polcot, csak a jellegzetes borítót keresve, de semmi.
Utálok eladótól segítséget kérni, mert az az elvem, hogy ha van egy könyv, azt tessék szépen kitenni az eladótérbe! Ha a raktárban tárolják a könyveket, akkor mitől könyvesbolt?! Tehát ha megvan egy könyv, azt én előbb-utóbb megtalálom; ha meg nincs, és eldugják, akkor menjenek az édesanyjukba. Ezenkívül persze utálok idegenekkel beszélni is :-)
De most fel kellett adnom ezt az elvemet, mert már nagyon szorított az idő. Megkérdeztem egy nénit, hogy mégis hun van ez a könyv már? Erre ő megnézte a számítógépben – roppant kedvező árra volt leértékelve! – aztán elszaladt, aztán vissza, aztán megint el és megint vissza. Tömören a lényeg, hogy a gép szerint van ugyan pár példány, de a gyakorlatban mégsincs, és „visszáruzni kellett” ezt a könyvet amúgy, ami azt jelenti, hogy a kiadó visszakérte a példányokat (WTF?!) De van – a gép szerint… - három másik Alexandrában, azok közül kettő állati távol esett, a harmadik pedig az volt, ahol az egész vadászatot kezdtem.
Úja felhívtam Barbit most már kissé hisztérikus hangon, hogy akkor visszamegyek a kiindulási ponthoz, mert talán ott… Visszamentem az első Alexandrába, és rögtön a pénztárnál a pultra csaptam: – Azonnal mondd meg, van-e nektek az Életfogytig talárban!
A kiscsaj megnézte, és mondta, hogy nincs. De van abban a két másik boltjukban, amit már az előző helyen is megneveztek, és ami tőlem pillanatnyilag rohadt távol esik…
Harmadszor is felhívtam Barbit, hogy most mi legyen? Hát – válaszolta –, akkor nincs mit tenni, vegyek valami mást, akármit!
Na de mit?? Pont azért döntöttünk a Talár mellett, mert az minden szempontból megfelelő! Mi a francot vegyek Zsófinak, akivel összesen ha tíz szót váltottam, fogalmam sincs, mit szeret és mit nem. Amellett nem bízom az olyan könyvekben, amiket én magam nem olvastam még el. Hogy vegyek ajándékba valamit, ami lehet, hogy egy fosnak bizonyul, és akkor az egész csapat ajándékáért engem terheljen az erkölcsi felelősség?
Skandináv krimit nem; túl romantikusat nem. A Nővérem húga pl. nagyon jó, de nagyon tragikus. Vámpírosat mégse, Danielle Steelt sem, Gyűrűk Ura – az olyan alapműveltség része, amellett drágább, mint a keretünk. Történelmi regényt? Na de mit, ami jó, nem uncsi, és belefér a keretbe? A másik Boleyn lányt fontolgattam, de az egyrészt nem volt, másrészt az írója többi regénye egyáltalán nem volt akciós. Mikszáth, Móricz, Jókai, meg egyáltalán a nagyobb klasszikusok mégiscsak túl komoly és túl kötelezőolvasmány-jellegűek egy informális kis búcsúajándékhoz. Komolynak látszó csajos regényt nem mertem választani, mióta egyszer kölcsönkaptam egy ilyent, aztán olvasás közben sírva imádkoztam, hogy legyen már végre vége… Enzo, Marley és egyéb kutyás regények túl sírósak. Több jónak tűnő krimi is le volt akciózva, de nem mertem bízni bennük, ha nem ismerem őket, valamint krimit ajándékozni búcsúkönyvnek? hát az olyan… szóval, komolytalan. Egy gésa emlékiratai marha jó, de hát ezt hogy magyarázom meg a férfi főnököm előtt?
Valami komoly, de nem túl súlyos, lánynak való, de nem nyálas kellene… Na és ekkor, miután már ötször körbekeringtem és minden eladó engem sasolt, megláttam az Árvák hercegét! Amit ugyan sosem olvastam, azonban filmen láttam – és az egy jó film volt –, továbbá az író két másik regényét olvastam, és azok egyértelműen jók voltak. Főleg a Garp szerint a világ. Bár annak a fordítása elég sajátságos.
Megragadtam tehát az Árvák hercegét, amely Isten kegyelméből 1.395.- Ft-ra volt leakciózva, így még simán belefért egy tábla Milka csoki is, amit Barbi javasolt, hogy ha kijön a zsozsóból, vegyek ráadásnak. Aztán visszakúsztam a munkahelyre. Egy délután alatt bejártam három Alexandrát, két Librit, egy antikváriumot, egy könyvbarlangot, összesen hét boltot, sőt ha az első Alit, ahová a végén visszatértem, kettőnek számolom, akkor nyolcat!
A könyvről levakartuk az árcédulát és Barbi bekötötte egy előadói ívbe :-), aztán ajánlást írt bele, mi meg mind aláírtuk, a főnök összeröffentette a csapatot és rögtönzött beszédet tartott, aztán meg átadtuk az ajándékokat, puszizkodtunk és szétoszlottunk. Zsófi hiányozni fog, bár az az igazság, hogy alig találkoztam vele, de akkor is, pozitív kisugárzást éreztem belőle. A másik ösztöndíjas, aki egy fiú és roppant aranyos, pár hét múlva szintén el fog menni. De ő nem is a mi veszteségünk, hanem a másik csapaté, ahol emiatt majd nagyot fog esni az össz-IQ.
Egyáltalán, pozitív csalódás volt ez a két mostani ösztöndíjas, pedig én fenntartásokat érzek az ösztöndíjas foglalkoztatás iránt, mert hivatalosan nem szabad rájuk bízni komoly feladatot, ugyanakkor mégiscsak dolgozniuk kell valamit, és valakinek foglalkoznia kell(ene) velük, de mi már annyira kevesen vagyunk, hogy erre nem nagyon van időnk.
Hazafelé bementem abba az Alexandrába, ahol állítólag több példány is volt a Talárból, mert Barbival megállapodtunk, hogy feltankolunk belőle, ha tényleg ilyen olcsó. Lesz még szükség búcsúajándékra máskor is :-) Hát volt is, vagy tíz példány, amiből én rögtön vettem hármat, és még így sem fizettem annyit, mint egy átlagos regényért. Igazán megérte.
Kora este még futottam is öt kört, ha már napközben is bemelegítettem az izmaimat a sok gyaloglással. Asszem, ma sem kell altatni :-)
