Október 5., szombat: egyazon napon három kedvencemmel való „találkozás”. Szép nap :-)
1., délelőtt: Egyházi Géza (CD). – Géza második CD-je már májusban megjelent, de én az úristennek sem találtam egyetlen boltban sem, sem interneten, sem sehol… végül a Facebook rajongói oldalának adminjához kellett fordulnom (persze nem azonnal, hanem cirka három hét múlva, amikorra összeszedtem a bátorságomat), hogy mégis hogy lehetne megszerezni a lemezt? Személyes átvételben állapodtunk meg pár levélváltás során, és bár titkon reménykedtem, hogy esetleg talán maga Géza jön átadni a CD-ket (miért? azt írta, az ismertetőjelei: hosszú barna haj és szemüveg! :-), de végül persze egy lány volt az, akivel hajnali tizenegykor a város másik végén kicseréltük a pénzt a két CD-re, mert Sógornőm is kért egyet.
A vicc, hogy maga a CD nem is tetszik annyira, mint a korábbi, de ennek most a borítója is a birtokomban van (ellentétben az előzővel, amit másolatban kaptam), és hát már pusztán a borítófotót nézni is elég, hogy bizseregni kezdjen a hasam és rózsaszínű legyek…. istenem, istenem, ennyire vonzó pasit, aki még él is, magyar, korombeli, de azért megfelelő mértékben idősebb, humora is van… túl szép, hogy igaz legyen :-)
2., dél: Andrea Bocelli (könyv). – Andrea több mint tíz éve kedvencem, 2002. júliusa óta. Pontosan Tesóm diplomaosztója után vettem meg a Cieli di Toscana albumot, és onnantól totálisan odavagyok érte. Egyrészt, mert nagyon helyes (jó, mint csináljak? Vizuális típus vagyok! :-) Másrészt, mert minden cikkből és interjúból az jött le, hogy nagyon kedves és szerény ember. Harmadrészt, mert vak, és nekem, félszeműként, elég sajátos a kapcsolatom a vakokkal. Mindig úgy gondolom, hogy ha engem érne ilyen, biztos öngyilkos lennék, épp ezért nagyon tisztelem azt (ez esetben konkrétan: Andreát), aki suliba jár, sportol, jogi diplomát szerez, védőügyvéd (!), éjjel zongorázik, felesége és gyereke van, síel (!), tehát sokkal teljesebb életet él, mint én, és abszolúte nem tűnik úgy, mint aki sajnálja magát (velem ellentétben).
A születésnapja pedig szeptember 22., mint Bilbóé és Frodóé, ezért öcsém gyakran nevezi egyszerűen „az a hobbit”-nak! :-)
Sok CD-jét megvettem és nagyon tetszett a hangja, és iszonyú furcsa volt, hogy egyetlen szót nem értek belőle. Az angol dalszövegekhez szokott a fülem. Vettem pár olasz nyelvkönyvet, és olyan logikus és fonetikus nyelv volt, hogy egészen belelendültem. Továbbá Olaszország is elkezdett érdekelni. Az év végére már úgy elhatalmasodott rajtam az Olaszország iránti vágy, hogy hónom alá csaptam az öcsémet és februárban elmentünk egy nonstop útra a velencei karneválra. Huszonhat évesen tettem először külföldi, egész pontosan: olasz földre a lábamat, az olaszországi Alpokban :-) Áprilisban pedig beiratkoztam olasz nyelvtanfolyamra. Később még összesen háromszor jártam Olaszországban, Éva barátnőmmel, társasutazásokon, Rómát, Firenzét, Sienát is láttuk.
Az olasz nyelvet és Olaszországot tehát Andreának köszönhetem, ha ő nincs, akkor ez egész biztos, hogy kimarad az életemből :-)
Sok éve egy budapesti könyvesbolt idegen nyelvű részlegén fedeztem fel az önéletrajzi könyvét olaszul. Természetesen azonnal megvettem, és átrágtam magam rajta, pedig nem volt egyszerű, mert múlt időben írta és nem tőmondatokban. Most, 2013-ban, amikor lustán lapozgattam az Alexandra weboldalát, egyszerre észrevettem, hogy kiadják az önéletrajzát, magyarul!! Felpattantam, artikulátlanul ordítottam és azonnal előjegyeztem (pedig mostanra már jócskán csitult a rajongásom, igazság szerint elég régen nem hallgattam egyik CD-jét sem…) – és a könyv pénteken jelent meg, én pedig szombaton vettem át, hazafelé a Géza-CD átvételi tranzakciója után :-)
3., délután: Robert De Niro (film). – Egyes színészeket valami egészen vacak szerepben szeretek meg. De Nirót például az 1995-ös Frankensteinben :-) Nem tudom megszámolni, hány filmjét láttam – egyszer nekikezdtem, negyvenhétig jutottam –, de ha egy mód van rá, mindet látni akarom. Nekem ő „A” legjobb színész a világon (második Al Pacino). Ez nem azt jelenti, hogy De Niro a mindenkori kedvenc, mert a kedvenceim bizonyos időközönként változnak, hanem hogy szerintem ő a most élő legjobb.
Erre persze egyes időskori filmjei rácáfolnak, de szerintem ha valaki megengedheti magának, hogy lazuljon és agyatlan filmekben is szerepeljen, akkor az ő. De azért csak ott van a Csillagpor: az egyik jelenet, amikor sírva röhögtem moziban (szó szerint!), az Bobby tánca :-D. Vagy ott van a Napos oldal; nem részletezem, még most is érdemes megnézni akármiben.
Most a Vérmeséket néztük, Faterommal. Hülye magyar címe ellenére kellemes vígjáték volt, olasz-amerikai maffiózócsalád, akiket tanúvédelmi program keretében Franciaországba telepítenek át. De Niro a családfő. Nem volt hatalmas eresztés a film, de nagyon szívet melengető volt látni RDN-t (és Michelle Pfeiffert, imádom mindkettőt, főleg, ahogy ilyen szépen öregednek! Ez hülye egy kifejezés, de aki látja ezt a filmet, érti, mire gondolok.)
Szóval, ilyen volt az a szombatom. Három sármos pasi: az egyik nagyon jó vámpír, a másik nagyon jó énekes, a harmadik nagyon jó színész, nem is tudom, melyiket választanám, a lényeg, hogy mindhárommal szívesen betolnék egy korsó sört és hajnalig beszéltetném/énekeltetném őket közben :-)
