Ami még sosem fordult elő: szédülve ébredtem reggel. Holott nem ittam semmit :-)
Azt álmodtam, hogy a TDKR-t nézzük a MOM Parkban, két szünettel (!) – ez nyilván a tegnap esti színház hatása. Aztán valamelyik szünetben bejelentette a személyzet, hogy jön Tom Hardy! Mármint nem lelép a filmvászonról, az kicsit sem lett volna kellemes, hanem civilben, autogramot osztogatni. Én roppant boldogan oda is caplattam, és kértem autogramot, és mondtam Tomnak, hogy jé, pont velem egyidős, de fiatalabbnak látszik; és hogy fogjunk kezet, mire ő kezet is fogott velem, sőt felállt és megölelt és megpuszilt. (Ilyesmi az életben nem fordul elő velem, eleve nem merek odamenni senki híres emberhez.) Álmomban magasabbnak és vékonyabbnak tűnt, mint a valóságban.
Aztán büszkén hencegtem az élményeimmel a mozilátogató többieknek, de közben az álom átváltozott valamiféle gyerek-örökbefogadással kapcsolatos történetté, amely alatt valamiért fürdőkádat is sikáltam, miközben a témáról beszélgettem valakivel.
… Na, ezen a ponton ébredtem fel, még csukott szemmel úgy tűnt, borzasztóan forog velem az ágy, de gondoltam, ez még az álom része. Aztán kinyitottam a szememet, és kajakra forgott a plafon, az egész szoba körbe-körbe, meg kellett kapaszkodnom az ágy szélébe, mint anyámnak öcsém születése után. Rögtön felültem, de nem lett jobb. Végül ki kellett nyitnom az ablakot, és sokáig ültem egy szál pizsamában, nyitott ablaknál a kényelmes íróasztali székemben, lábam az asztalon, szemem becsukva, és mélyeket lélegeztem. Így aztán elmúlt a szédülés egész addig, míg fel nem álltam, mert akkor újra megszédültem, de már enyhébben. Aztán fokozatosan elmúlt a dolog.
Utánanéztem, a szédülést okozhatja agyvérzés, gyulladás, nyaki verőér szűkülete, kábítószerek és még húsz másik dolog, egyik rémisztőbb, mint a másik. A Tom Hardy-féle álmot okozhatta a cikk, amit az új filmjéről olvastam, amiben végig csak ő egymaga szerepel (ergo muszáj megnéznem, különben is imádom az ilyen egyszemélyes filmeket, mint pl. az Élve eltemetve, ami ráadásul koporsóban játszódott).
Faterral elterveztük, hogy ma biciklizünk a parkban. Aggódtam kicsit, hogy egy szédüléssel kezdődő napon vajon hogy fog menni a biciklizés, ami igényel némi egyensúlyérzéket. Szerencsére Fater reggel vásárolgatni volt, így én hosszan reggeliztem és vizeket ittam, és volt időm összevakarni magam. Végül délután egykor mentünk le a parkba.
A biciklizés meglepő jól sikerült, én is csodálkoztam, de valószínűleg az volt az oka, hogy 1. már rég nem tekertem, és kimondottan vágytam rá, 2. nagyon kevés ember volt a parkban. Ebben a kora délutáni időpontban már elmúlt a „Reggel van, gyerekek, menjünk le a parkba!”, viszont a „Délután van, gyerekek, menjünk le a parkba!” még nem érkezett el, hanem pont a „Dél van, gyerekek, menjünk haza ebédelni!” időszak volt.
A park egy részét átépítik, úgyhogy az a része le volt zárva. A nem lezárt részen tekeregtem szép lassan, Fater gyalogolt utánam, aztán a park végén lévő betontalpú parkolóban folytattuk az utat, majd tovább az autóforgalom elől elzárt, de biciklivel járható iskolaudvaron. Többször is sikerült az a bravúr, hogy elmentem az út legvégéig, és visszafordultam. Biciklivel. Eddig úgy hajtottam végre a megfordulásokat, hogy megálltam, a biciklit körbetoltam vagy -emeltem, majd visszaültem rá. Ma több ízben is előfordult, hogy simán megfordultam a biciklin ülve hajtűkanyarban, sőt azon a hosszú lejtős úton is végigtekertem, amitől korábban mindig paráztam és befékeztem: szépen legurultam a végéig, és megvártam, míg magától lelassul a bicikli. Persze ehhez kötélidegek kellettek, meg az, hogy semmi zavaró autó vagy emberi lény ne legyen a látóteremben :-)
Fatert is rávettem, hogy biciklizzen egy kicsit, neki sem árt a mozgás. Illetve már maga az is jó, hogy egyáltalán a szabad levegőn van, de még pluszban a mozgás is jó.
Engem az egy óra szabad levegőn történő intenzív biciklizés teljesen leszívott, mert múlt szerda óta nem sportoltam semmit. Akkor ugyanis jött a Moziünnep, majd a megfázás. Most ezért kicsit éreztem a combizmaimat, meg a karomat is, ahogy kapaszkodtam a kormányba, de összességében nagyon jól éreztem magam. És szinte el sem estem! csak a bicikli szaladt neki kétszer a padkának, de én magam ura voltam a helyzetnek, mármint a sajátomnak, nem az övének :-)
Ebéd után betoltam egy koffeinmentes tejeskávét, utána elmentem átmeneti kabátot vadászni, különösebb remény nélkül. Hetek óta nézelődöm, hátha akad valami olyan kabát, ami megfelel az igényeimnek: megfizethető árú, még nem téli, kb. combközépig ér, szóval olyan, mint a ballonkabát gyerekkoromban, amivel akkor Dunát lehetett rekeszteni, most viszont sehol nem találok. Bár sötét színűt akarnék a klasszikus helyett, amivel ugyan nincs bajom, de volt már nekem vajszínű kabátom, és miután egy hétig jártam metróval dolgozni (= mozgólépcső gumikorlátja) megfogadtam, hogy a jövőben csak szürke vagy fekete kabátot veszek.
Nos, október van, de átmeneti kabát már sehol nincs, kizárólag téli mindenhol. Abból is csak ilyen puffasztott, kötözött sonka fazonúak, amiben Michelin-babának látszik az ember, ezekre rá sem néztem. Van ezenkívül szövetkabát, meg néhány ugyanolyan, amilyen már van nekem (ronda barna télikabát). Közös tulajdonságuk, hogy amelyik jól néz ki, az deréknál véget ér. Amelyik meg melegítené a csípőt, az ronda, vagyis ugyanolyan, mint a meglévő ronda barna télikabátom. De én átmenetit szeretnék! Mondjuk, amit most hordanék, a fekete bőrdzseki helyett, ami derékig ér, és nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de nekem fázik a fenekem! Hiába van rajta tíz centi hájréteg, mint egy tengeri fókának, akkor is átfúj rajta a szél és fázik.
… Persze betévedtem olyan boltba, ahol ott voltak álmaim kabátjai mind átmeneti, mind télikabát kategóriában, csak ott a leakciózott darabok is 35.000.- Ft-nál kezdődtek. Az a gyönyörű, hosszú, meleg fekete szövetkabát pedig, ami egyértelműen a legcsodálatosabb volt, 99.900.- Ft-ba került! :-(
Ilyen tapasztalatok után ma, véletlenül, hogy a kellemes álom és a kellemes biciklizés után még egy pozitív élményem legyen, sikerült átmeneti kabátot is vadásznom. Bementem egy Camaïeu-ba, és ott ugyan pufikabátok voltak elöl nagy látványosan kirakva, de ahogy hátrébb mentem a bolt belsejébe, egy rúdon szinte klasszikus ballonok csüngtek, vajszínű és fekete verzióban is. Felragadtam egy 38-as feketét és ott a helyszínen felpróbáltam. Passzolt. Gombjai megvoltak, zsebe működött, öve is volt, ergo rögtön megvettem. Majd a gyakorlatban kiderül, hogy funkcionál a hűvös szélben, de legalább eltakarja a fenekemet, hosszú sálat vehetek anélkül, hogy kilógna alul, és az övvel optikailag karcsúsíthatom magam, ami sosem árt :-)
Update: vasárnap is szédüléssel ébredtem, bár enyhébb volt, mint a szombati; azonban reggelikészítés közben, midőn félrehajtott fejjel olvastam egy rövidebb újságcikket, mire rögtön igen erős szédülés tört rám, és hányinger is, és kihánytam azt a gerezd almát, amit addig megettem. Hmmm… A hányást még megmagyarázhatja az éhgyomorra evett alma, de ez a rohadt szédülés nem tetszik nekem…
