Az elmúlt hét mérlege: totális téli punnyadás. Talán fényhiányos depresszió van rajtam, és/vagy fáradt vagyok és rég voltam (egy napnál hosszabb) szabin, nem tudom, de tök magam alatt voltam. Illetve még most is, csak talán mostanra már egy picit jobb. Múlt hétfőn nagyon összebalhéztunk anyámmal – miért is kellett belemennem egy születésnapi ajándékról szóló megbeszélésbe, amikor előre éreztem (tudtam!), hogy ordítás lesz belőle?
A melóhelyen a sok kis sunyi meló felgyűlt, ha egyet kilőttem, mindig bejött helyette egy újabb. Editke kurvára idegesít – bár ez sem újdonság –, ahogy most már majd’ minden szabad percét nálunk tölti és vidáman óbégat, mivel elmúlt a hangszálgyulladása. Sajnos. A mamája, akivel egyedül él (na, ezt nem csodálom) a múlt héten kórházba került, ezt mindenki sajnálta, aki ismeri a mamát, aki jó fej. Ez azonban nemhogy javított volna a helyzeten, hanem ellenkezőleg, mert most Editke kb. az összes melóját lepasszolta vagy egyszerűen nem csinálta meg, így határidők csúsztak, és szólni sem lehet a főnöknek, mert
Hogy csak egy példát említsek, valaki felhívott (engem) 9.58-kor, hogy Editkét keresi, aki halálosan fontos szakmai visszahívást kért 10.00-ig, de nincs a helyén, micsináljon ő most??
Hát tényleg nem volt a helyén, 9.10-kor kiment szépen a kórházba a mamához, és csak 11.00 felé tért vissza. Hogy addig mi lesz az ő ügyfeleivel, akiket ő hívott, az kit érdekel, dögöljenek meg a többiek.
Nem embertelen vagyok, és a mamát természetesen sajnálom, de Editkét szívből leszarom, és kíváncsi vagyok, hogy ha nekem lenne ilyen súlyosabb fajta magánéleti problémám, és ebből kifolyólag egy héten át mindennap két-három órára lelépnék az irodámból, vajon hány másodperc után kezdenének sikoltozni, hogy „Miért üres a titkárság?!”
Tegnap névnapot ünnepeltünk össznépileg. Utálom az ilyesmit, pláne ha kötelező. Rozika, a főnökhelyettes volt az ünnepelt, én adtam neki csokit és tusfürdőt (ezt is csak azért, mert ő is felköszöntött engem névnapomkor, különben nem köszönteném, mert nem vagyunk jóban). De sajnos Rozika hozott otthonról sült húst meg zsírt, és vett jóféle házikenyeret, és délben össze kellett röffenni a tárgyalóban, hogy együnk.
Én nem bírok enni tíz kolléga közepette, pláne jóízűen. Még esetleg akkor, ha Mari és Rozika nincsenek jelen, de így tök nem volt étvágyam. Sőt Editke is beesett – továbbképzés szünetében – amitől aztán még az éhhalál szélén is letenném az ételt, mert ő rohadtul gusztustalan jelenség.
Szóval az ünneplésből az lett, hogy mindenki más jóízűen ette a sülthúsos zsíros kenyeret és a savanyút, és vidáman locsogott, én pedig elrágcsáltam egy pogácsát a sarokban és merev arccal néztem magam elé. – Én nyomatékosan mondtam Rozinak, hogy majd őrzöm az irodát és a telefont, miért nem hagyott békén?…
Még ami nyomaszt: a leltár. Papíron már nem én vagyok a leltárfelelős, de a gyakorlatban még mindig én csinálom. Első körben úgy volt, hogy január
Ezért fogtam a tavalyi leltárívet, és arról másolgatom át apránként a tételeket. Pont letojom, hogy ha nem felel meg a valóságnak. Csak nem vittek haza az emberek egy íróasztalt vagy fiókos szekrényt tavaly óta?
És még, ami miatt morcos és rosszkedvű vagyok: itt a hideg. OK, nyilván tudtam, hogy közeleg a tél, de most már sötét is van délután, amit különben szeretek pedig. Mégis, most rossz, mert ahogy hazaérek, úgy érzem, hogy este van, sötét, le kell feküdni, és semmihez nincs már energiám. Pedig simán futhatnék a parkban, hisz még csak negyed hat van, de nem bírom rávenni magam, hogy átöltözzek és visszamenjek a hideg sötétbe. Azért hétvégeken futok, most szombaton például megdöntöttem a 3 körös rekordomat (25:05-ről 25:00-ra javítottam). Viszont a biciklizést felfüggesztettem.
Ezenkívül hideg is van. Már kénytelen voltam elővenni az ágymelegítőt a legutóbbi lepedőcsere alkalmával, és most már lefekvés előtt mindig bekapcsolom, sőt olykor már éjszaka is kell. – El sem tudom mondani, mekkora találmány ez az ágymelegítő, amiről nem is tudnék, ha Tesómék nem tájékoztattak volna róla, hogy van ilyen. Öt éve vettem a sajátomat, amikor hirtelen nagyon lehűlt az idő szeptemberben, és megfáztam, aztán egy hétvégén át izzadtam az ágymelegítővel és meggyógyultam. Azóta télen használom, miközben lekapcsolhatjuk a fűtést, így én nem fázom, viszont a gázszámla sem növekszik.
Most már csak 0-+3 fok van odakint. Tegnap fáztam az irodában, ma már jobb volt. Talán mert kialudtam magam, és mert a bakancsot vettem fel. Tegnap ugyanis a csapadék miatt nem vehettem fel a bakancsot, ami pedig melegítené a bokámat, azonban mivel eleresztett a ragasztása, prímán beázik. Így tegnap az MBT-met hordtam, ami nem ázik be, viszont csak félcipő. Ma nem esett, csak hideg volt, ezért felvettem a bakancsot.
Tehát most van: 1. beázós bakancs, 2. beázós csajos csizma, 3. nem beázós MBT félcipő, 4. nem beázós vékony talpú fűzős félcipő. Csak még fizetésig húzzam ki valahogy ezekkel a lábbelikkel, az első dolgom lesz elmenni túraboltba vagy valami márkásabb cipőboltba, és ha kell, szótagolva magyarázom az eladónak, hogy MELEG és VÍZHATLAN csizmát / bakancsot adjon nekem, leszarom, mi van ráírva, de valami Gore-Tex vagy Dry-Tex legyen, belül pedig bélelt, a talpa ne legyen papírból, és minimum két év garanciát akarok rá!
Hihetetlen, hogy már évek óta nem járok el télen kirándulni, de még a városi szelídebb latyakos sem bírja ki egy-két szezonnál hosszabb ideig egy átlagos patkó. Talán Erdélyben kellett volna csizmát vennem. Lefogadom, ha Csíkszeredában azt mondom egy cipőbolti eladónak, hogy „Olyan téli csizmát szeretnék, ami vízhatlan!”, kiröhögne, hogy miért, talán van másmilyen is?
Sógornőm a keresztkérdésemre azt válaszolta, hogy neki túrabakancsa van. Hát, ha nem találok többé-kevésbé elegánsnak kinézőt, akkor asszem én is túrabakancsban fogok bejárni az irodába, és hogy ki mit gondol erről, arra magasról teszek!
… Szabira kéne mennem, vagy elutazni valami wellness-szállodába egy hétvégére, ami kevés pénzbe kerül, és fűtenek, mint az állat, mert most is itt ülök az elvileg fűtött szobámban, és mégis hideg az orrom meg a kezem, pedig dupla zokni, mamusz, polárnadrág és polárfelső van rajtam :-(
