A vakáció második hetében belecsaptam a lecsóba, és majdnem minden nap moziban voltam. Az első ezek közül, rögtön hétfőn, a Hobbit – Smaug pusztasága.
Hagyományosan anyámat minden karácsonyi szünetben el szoktam vinni egy mozira, ami után beülünk egy sütire, utána meg vásárolgatunk, ez több órát vesz igénybe, és ezalatt Faternak szép hosszú nyugalmas napja van otthon.
Számomra nagyon izgalmasan kezdődött a hétfő, mert mozi előtt még elrohantam a bankba és megnyitottam a takarékszámlát, ez aztán úgy kimerített, mintha már végignéztem volna egy akciófilmet. Ezenkívül a menstruációm is korábban jött meg: természetesen pont aznap, amikor egy 160 perces filmre mentünk. Síkideg voltam a film alatt, hogy kitart-e a tampon :-)
Sajnos, a film miatt is síkideg voltam. Lehet, hogy ezért meg leszek lincselve, de én már a Gyűrűk Urától sem voltam teljesen elájulva, és most a Hobbit ennek még alátett.
Nem mintha nem értékelném a Gyűrűk Urát – a filmről beszélek –, de sok része el lett tolva. Ezekről nem akarok most írni, talán majd egyszer végigveszem az összes kifogásomat és leírom részletesen. Arwen az abszolút mélypont, nemcsak ebben a trilógiában, hanem úgy az általam látott összes filmben nem láttam gyengébb karaktert és rosszabb alakítást.
A Hobbit 2.-nek rossz érzésekkel vágtam neki, mivel előre tudtam, hogy ide is besuvasztottak egy tök fölösleges, a regényben nem szereplő tündecsajt. Mert „kevés a női szereplő”. Ugyanez a rossz sóder ment Arwen kapcsán is.
Ja, kevés, vaze! Tolkien így írta meg! Ez a Hobbit, nem az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei! Fiús regény, na és?! Ha női mozit akar Peter Jackson, csináljon romantikus komédiákat. Egy filmbe nem lehet mindent belezsúfolni! Legyen benne a Hobbit összes történése (plusz még ami eszünkbe jut), és még nő is, mert az meg nincs, de pont kéne, mert még nem elég hosszú a film!
… A Hobbit 2. rögtön azzal kezdődött, hogy Bríben – mit keresünk most Bríben! Már rég elhagyták a Megyét! – Thorin beül a Pajkos Póniba, ahol persze gyanús alakok vannak és csúnyán nézik, aztán odaül hozzá Gandalf, és mondja neki, hogy jó lenne, ha a lovak közé csapna, tessék sietni a sárkányhoz és visszaszerezni az aranyat, meg királykodni. Ez tíz percen át; majd a felirat: „Egy évvel később”, és ott vagyunk, ahol tulajdonképpen kezdődik a Hobbit 2. története.
Már itt felhúztam magam az időhúzáson. Minek kell egy hosszú flashbackben megnéznünk, hogy pacsiztak le Gandalf és Thorin annak idején, amikor már az első részben összeszedték Bilbót és már rég úton vannak?
Mert a másik, ami dühített, a Hobbit trilógiává dagasztása. A Gyűrűk Ura három kötet, teljesen logikus, hogy három film lett belőle. – Bár ha nettó egy óra Arwent kiveszünk belőle, sokkal fogyaszthatóbb lett volna. – De a Hobbit akkora, mint a GyU egy kötetének 80 %-a. Egy film logikus belőle, de ha figyelembe vesszük, hogy tényleg sokminden történik benne és tele van mindenféle lényekkel, akkor legfeljebb kettő, kétórás filmbe tökéletesen belefér minden a Hobbitból, még az is, hogy Bilbó néha belemereng a naplementébe. Mondom: kettő, kétórás film, az négy óra. Ehelyett három, 160 perces film lett belőle. Minek? Miért?
És akkor a 160 perces filmbe csak azért tesznek bele negyedórás töltelékjeleneteket, hogy meglegyen a 160 perc. Pontosan ez volt az egyik fő bajom a Gyűrűk Urával is, nem érdekel, mint mondanak a rajongók…
A folytatás azért jobb volt, mivel felbukkant Bilbó és a törpök. A törpök mind állati jó fejek – és Thorin ráadásul még igen helyes is –, szóval őket csípem. Nem is igen változtatták meg őket a könyvhöz képest. A fiatal Bilbó pedig (Martin Freeman) sokkal jobb, mint az öreg Bilbó és Frodó együttvéve. Tökéletes hobbit, kicsit mafla, kicsit lusta, de azért megvan a magához való esze, sokkal sirályabb, mint az álmatag buzi módjára kóválygó Elijah a régi trilógiában (és ez nem Wood hibája volt, aki tehetséges, hanem a rendezőé).
Aztán a csapat beesett Beornhoz, és én megint agyvérzést kaptam. Hát milyen király módon meg van írva az a becsekkolás Beornhoz, aki nem szereti a nagyobb látogatócsürhét, ezért nem esik be egyszerre a 13 törp + 1 db Bilbó + 1 db Gandalf, hanem kettesével szép fokozatosan?
Ezzel szemben a filmben? Ezt bezzeg lerövidítették! Beorn épp medve alakjában van, üldözni kezdi a csapatot, akik rémülten berohannak előle a tulajdon házába, és eltorlaszolják magukat, míg vissza nem változik emberré. Akkor mond három mondatot („Há’ én rühellem a törpöket, de ti nem látszotok olyan sunyiknak, ezér’ most az egyszer segítek nektek.”), majd csá.
Rövidebb volt, mint a Brí-beli kocsmázás az elején, és semmi nem volt benne a regény hangulatából, amin olvasva sokat röhögtem.
Ezután bementek a Bakacsinerdőbe, amit szintén lerövidítettek, pedig a könyvben szép hosszan bóklásznak benne. Jöttek a pókok, ami ugyancsak rövid lett – OK, ezt kivételesen nem bántam, mert ennyitől is a frász tört. Na, aztán jöttek az erdőtündék, és elkapták és lesittelték az egész csipet-csapatot.
A tündékkel már a Gyűrűk Urában is az volt a bajom, hogy Jackson arrogáns buzikat csinált belőlük, némi náci beütéssel, miközben a regényben isteni teremtmények voltak, akiket nagyon szerettem. A filmben akkora volt a pofájuk, mint a kemence, és lesajnáltak mindenkit.
Itt ugyanezt a viselkedést nyomatták. Bokán tudtam volna rúgni mindegyiket. Ezek közt volt az a bizonyos csajtünde is. Hát, ez egy fokkal elviselhetőbb volt Arwennél, még épphogy egy normális karakter, csak semmi helye nem lett volna ebben a filmben. Ráadásul – kapaszkodjunk – enyelgésbe bonyolódott a bebörtönzött Kilivel! Hát mikor enyelegne egy tünde egy törppel, pláne olyannal, akit most ejtettek foglyul? Jó, Kili helyes volt, de akkor is, a Hobbitban nincs enyelgés, ez nem a Szex és New York! ez olyan, mintha a Cápában a rá vadászó emberek hirtelen felhúznák a dögöt a hajóra és megszeretgetnék egy kicsit.
A tündék között meg még ott volt Legolas. A régi trilógia majd’ összes színésze be akart tülekedni a Hobbitba, hát Orlando Bloomnak sikerült is. Baromira semmi szerepe nem lett volna. Na mindegy… Átváltva a női szememre, nem bántam túlzottan, mert Orlando helyes lett azóta, férfiasabb. Ennyi haszna volt. – Sajnos Legolas meg a tündecsaj meg Kili között valamiféle zavaros szerelmi háromszöget akart bekavarni a forgatókönyvíró, ez már végképp sok volt.
De aztán innen megszöktek – szökés kóser, ugyanúgy, mint a könyvben. Egy darabig. Mert utána üldözték őket az orkok, de a tündék is, és a tündék (természetesen Legó meg a nő) jól legyakták az orkokat. Fölösleges negyedórás nyilazgatás.
Tóváros: egész jó. Nem nagyon emlékszem a könyvben írtakra, de ez tisztességesen meg volt csinálva. Tóváros Ura Stephen Fry, akit imádok. Végre valami kellemes meglepi is!
Továbbdzsalás a Magányos Hegyhez, ahol a sárkány kotlik az aranyon, és vissza kéne venni tőle. Na de hogy jutunk be a hegy belsejébe?
Itt megint totálisan hiteltelen jelenet: rá kell hogy essen a napfény a falra, és akkor majd ott látszik a kulcslyuk. Nap lemegy, lyuk sehol, mire az összes törp sarkon fordul és egy emberként megindulnak hazafelé.
Most? Itt a célnál? Semmi erőlködés meg próbálkozás? „Oh, nem jött össze, na, majd levélben visszakérjük az aranyat meg a királyságot!”
Szerencsére Bilbó nem adja fel és megtalálja a bejárást (milyen ismerős). Innentől pedig a film csúcspontja, amire az elejétől vártam, a barlang és a sárkány! :-) Na és ez tényleg jó lett!
Már ott kuncogni kezdtem, ahogy Bilbót szépen beküldik a törpök: „Menj be, komám, és hozd ki nekünk az Arkenkövet, mert az kell az uralkodáshoz. Tuti felismered, nagy bazi fehér kő.”
„Jó, rendben, hogyne.”
„Aztán óvatos legyél!”
„Oké.” – És már indulna is. Megy, megy, és akkor úgy az utolsó pillanatban mintegy mellékesen utánaszól a törp: „Ja és Bilbó! Ha netán véletlenül látsz odabent egy élő sárkányt… ne ébreszd fel!”
Bilbó arca láttán a nézőtéren önfeledt röhögés:-D
Az arannyal teli barlang fantasztikus volt, a sárkány pedig istenien volt megcsinálva. Pont így kell egy ilyen pénzes, pszichopata sárkánynak kinéznie. Főleg, hogy először, ugyebár, szunyált az arany alatt, vagyis nem látszott, aztán meg ahogy felébredt… Remek sárkány volt! Egyes kritikusok szerint túl sokat pofázott, de nekem cseppet sem tűnt soknak, ezerszer szívesebben hallgattam Smaug pofázását, mint a tündecsajt.
És örültem, hogy szinkronos vetítésre vettem jegyet, mert a sárkány eredeti hangja Benedict Cumberbatch, akinek olyan a hangja, hogy az emberről lecsúszik a bugyi. (Ezt nemcsak én mondom, hanem más női nézők is, bizonyítékom van rá! :-) Illetve, ha még egyszer az életben megnézném ezt a filmet, az csakis Benedict hangja miatt lenne :-) A magyar verzióban Haás Vander Péter volt a hangja, amit egyszerűen nem ismertem fel a sok torzítás és mélyítés miatt, holott ő az egyik kedvenc szinkronhangom.
Azt csak utólag olvastam a VOX-ban, hogy Benedict nemcsak a hangja Smaugnak, hanem el is játszotta mozgásérzékelős ruhában, mint anno Gollamot másvalaki, és ettől rettenetesen kellett röhögnöm, mert Gollam még egy humanoid lény, na de hogy játszik el egy ember – ráadásul Benedict! – egy sárkányt? Aki húszméteres, repül, és ha nem, akkor meg krokodil módjára döngve járkál, és lengeti a szárnyait? Sőt: tüzet fúj! Azt hiszem, sürgősen forgatási videókat kell keresnem a Youtube-on :-)
A sárkányos jelenetek felett érzett boldogságot beárnyékolta, hogy eközben Gandalf külön utakon kószált és valami teljesen hülye, Szauron visszatér-féle cselekményszálat bonyolítottak köréje, holott ez a visszatérés csak ötven évvel később volt esedékes a trilógiában, de valahogy csak ki kellett húzni a filmet 160 percesre…
Aztán a sárkány idegesen elrepült Tóvárost elpusztítani, és így lett vége; az Öt Sereg Csatája majd a harmadik filmben lesz, nyilván nagyszabásúbb, mint a Minas Tirith-i csata meg a Csillagok háborúja-összes együttvéve.
Bilbó, a törpök, a sárkány és a technikai kivitelezés felhúzták a filmet, sok más tényező pedig lefelé, így magamban 70 %-ot adtam neki, de ezt is jóindulattal. Szubjektíven, ami azt jelenti, hogy nekem személy szerint mennyire tetszett, ez a szám 60 lenne.
