Péntek, 28-a. Holnap költözés, de az egyetlen, amire gondolni tudok, az az, hogy mennyire vágyom már egy jó alvásra. Iszonyú fáradt vagyok. Nagyon kimerítő hetem volt. Többnyire későn feküdtem le, és felváltva idegeskedtem a költözködés és a munkahely miatt.
Tulajdonképpen fel sem tudom fogni, hogy holnap elköltözöm. Tiszta képtelenségnek tűnik. Egyszerűen el sem jut a tudatomig, nem volt időm, sem energiám végiggondolni a dolgot, annyira zsúfolt volt az utóbbi pár hét.
Az irodában még mindig egyedül vagyok, és nem lett kevesebb a meló. Úgy volt, hogy Barbi szerdán jön, de szerdán nem jött, csütörtökön sem, ekkor már biztos voltam benne, hogy pénteken sem jön, és így is lett.
A héten már dobozokba kezdtem pakolni a cuccaimat. Kezdetben némi nehézséget jelentett, hogy mindössze kettő darab dobozt tudtam vadászni. Szerencsére Fater szerzett egy csomót a saját munkahelyéről, ahol állandóan költözködnek.
Hétfőn ellátogattam az egyik internetszolgáltatóhoz, hogy albérletbe kötnek-e be netet, és mennyiért, és milyen feltételekkel. Megnyugtató választ kaptam, csak a kábeltévé-internet csomag ára nem volt szimpatikus (7.800 Ft). De azóta körkérdést intéztem másokhoz ez ügyben, és megtudtam, hogy ez még egy elfogadható ár.
Kedden halálközeli élményem volt. Mivel – megint! – átszervezés lesz a közeljövőben, az informatikai jogosultságokat át kell állítani. No, egyszercsak telefonál az egyik informatikus, hogy Barbi és én nem vagyunk benne a rendszerben.
Persze hogy nem, mivel külsősök vagyunk. Hogy legálisan dolgozhasson egy külsős a házban, ahhoz tulajdonképpen szerződést kell vele kötni, ami velünk nem kötődött. Barbi tizenkét éve, én pedig kilenc hónapja ’lebegünk’ így… Igazából nem lepett meg ez a csapás, de azért levert a víz, mert sajnos végigpörgettem az agyamban a lehetséges forgatókönyveket, egészen a legrosszabbig:
A főnök elereszt egy-két telefont, hogy engem és Barbit hagyjanak a régi informatikai jogainkban. Ha ez nem elég, beszél néhány emberrel. Ha az sem elég, szerződést kell kötni, de azt viszont a legfőbb hivatali vezető kell hogy aláírja, aki rühelli a főnököt, tehát már csak személyes bosszúból sem valószínű, hogy aláírná. Ebben az esetben az informatikai jogainkat elveszik, így nemigen tudunk mit dolgozni – a melónk 90 %-a számítógéphez kötődik – és okafogyottá válik a megtartásunk.
Öt perc alatt eljutottam fejben a munkanélküliség réméig. Ráadásul három nappal a lakás birtokba adása, öt nappal a költözés előtt voltunk; kéthavi kauciót átadtam, és egyhavi bérleti díj a szekrényben várta, hogy azt is átadjam – ha most ütne be valami, az már túl sok lenne a csapásokból!
Rögtön megosztottam az aggodalmaimat Barbival, akit meg is látogattam délután, és este fél nyolcig agyaltunk. Utána még vásároltam, rohadt későn értem haza és nem aludtam valami jól, ráadásul szerda reggel az első gondolatom azonnal ez a munkaügyi rémség volt, és egész nap végig rettegtem, hogy mi lesz velünk.
Így utólag nézve lehet, hogy kissé túldimenzionáltam. A főnök írt egy e-mailt, amiben szépen kérte az informatikusokat, hogy ugyan hagyjanak minket békén. Majd telefonon visszahívta őt az egyik informatikus, aki azt mondta, „hogyne, persze”.
Az átszervezés, így az informatikai átállás is március 1-től él. Én rendszeresen besurrantam a főnökhöz és lecsekkoltam a bejövő e-mailjeit, nem jött-e valami kedvezőtlen válasz, de ez péntek délutánig nem történt meg.
Szóval most elég hülyén érzem magam, mert Barbit és Sógornőmet is beparáztattam a saját parámmal, és lehet, hogy teljesen fölöslegesen. Végül is nem túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy szemet szúrjunk valakinek? Bár inkább parázok fölöslegesen, és derüljön ki, hogy felesleges volt, mint hogy elbízzam magam, aztán pofára essek.
Ez volt szerdán. Csütörtökön volt a lakás birtokbaadása, este hatkor. Négykor érkezett egy telefon, hogy a tulajdonos néni elesett, így ma nem tud odamenni. De – javasolta az ingatlanközvetítő – hívjam fel a fiát, aki szintén tulajdonos, hogy jöjjön ő, és legyünk végre túl rajta.
Így felhívtam a fickót, mert már annyira beleéltem magam, hogy ma túl leszünk az átadáson, hogy nem bírtam volna ki, ha nem jön össze. Mint mikor egy véradásra rákészülök, izgulok, félek, de azért amikor kirúgnak alacsony vérnyomás miatt, azt nagyon nehezen viselem.
A tulajdonos mondta, hogy OK, de neki dolga van, legyen este nyolckor. Addig Fater és én találkoztunk Öcsémmel, aki hozott egy régi tévét is. – Ez fantasztikus, mert a tévé mégiscsak hangulatot csinál egy lakásban. Főleg, ha már adás is lesz rajta.
Nyolcra valóban odajött a tulajdonos, és olyan aprólékosan adta át a lakást, hogy este kilencig tartott a művelet. Utána még vacsoráztam és a Világvége c. vígjátékot néztem, valamint egy fél pohár sangríát ittam, mindezeket a feszkó levezetése végett.
Pénteken már alig álltam a lábamon a fáradtságtól. A munkahelyen zöld meg fekete teákat ittam, sőt kénytelen voltam betolni egy könnyű tejeskávét is, hogy kihúzzam a munkanapot.
Szerencsére jó dolgok is voltak: például megérkezett a fizetés (lássuk be, ez azért mindenek felett a legfontosabb :-), valamint megérkezett az Amazonról rendelt angol tévésorozatom, melyben Tom Hiddleston az egyik főszereplő. Csodálatos, mert pontosan három hete és egy napja rendeltem meg. Muszáj volt belepillantanom a filmbe – már csak azért is, ugye, hogy jó-e a régiókód meg minden –: szép történelmi sztori, Tom pedig irtó jó és helyes. De öt percnél többet nem néztem, mert szorított az idő.
Viszont úgy felspannolódtam ettől az öt perctől, és olyan energiaszegény voltam egész nap, hogy muszáj volt a parkba mennem és futni öt kört. Ez remekül sikerült, most tele vagyok energiával, és minden idők legjobb eredményét futottam: 44 perc 43 másodperc.
Az előző rekordom 46 perc 5 másodperc volt, múlt szombaton. Lehet, hogy nekem csak stressz kell, hogy hajtson?
A „péntekenként jó dolgok történnek” minta szépen folytatódik: január 31.: Coriolanus, február 7.: lókoncert, február 14.: lakásbérleti szerződés, február 28.: Tom-film és futórekord :-)
Ma este még pakolnom kell. Mivel közelre költözöm, nem nagy baj, ha valami kimarad, fő, hogy a nagyobb dolgok, mint például számítógép, átkerüljenek. Egy szatyor könyvért vagy filmekért bármikor vissza tudok jönni.
Furcsa, de nem nagyon izgulok, holott kilenc éve nem költöztem, és most először megyek egyedül önként, saját elhatározásból. Gondolom, azért vagyok ilyen nyugodt, mert a munka és az eddigi hosszas idegeskedés már teljesen leszívott… Január közepe óta, amióta elhatároztam az elköltözést, folytonos izgalmi állapotban vagyok: lakáshirdetések keresgélése, telefonálgatások, elszalasztott lehetőségek, aztán végre ennek a rokonszenves lakásnak a megtalálása. Aztán mikor megvolt, akkor az újfajta aggodalmak: milyen lesz a tulaj, tudok-e internetet bekötni, mit fog szólni anyám.
Ha van egy kis szabadidőm a munkahelyen, akkor kajarecepteket is vadászok (újabb stressz! :-) Bár ez kellemes kihívás. Az új lakásban vannak edények, alapvető kajákat biztos össze tudok dobni. A mindmegette.hu-ra találtam rá, ahol fantasztikus csoportosításban vannak a receptek, és nagyon alaposan. Van külön kezdőknek való egyszerű kaja, meg van csóróknak való olcsó kaja. Mindkét csapatból kiválogattam vagy tízet, közben azon morfondíroztam, hogy nem lehetne-e ezeket a halmazokat összevonni? Legyen olcsó és egyszerű kajarecept is, mert nekem igazából olyanra van szükségem :-)
Még ami kellemes volt ezen a héten: végre megjelent, több hét csúszással, a Hajsza a győzelemért DVD-n. Rögtön megvettem. Azóta kétszer is megnéztem, mielőtt Öccsnek átadtam csütörtökön. Imádom ezt a filmet még negyedik megnézésre is! Szuper sztori, szuper karakterek, Chris Hemsworth egy bombázó, és egész jó színész is, csak sajnos szegénynek mindig pechje van: a Thor-filmekben Tom Hiddleston játssza le, itt pedig Daniel Brühl. Ez persze nem baj, a néző csak nyer vele :-) Szóval az elejétől a végéig sirály egy film. A mai felhozatalban ennek örülni kell.
Ezek történtek a héten. Holnap költözés, takarítás, rámolás. Este már az új lakásban alszom. Vasárnap berendezkedés, anyám elvileg oda akar jönni, hogy vessen rá egy pillantást – bár el tudnám ezt kerülni –, és esetleg mozizunk Faterral, ha belefér az időbe. Én örülnék neki, mert jó levezetése lenne a költözködési hajrának.
A jövő héten pedig be akarom köttetni a netet. Nem rögtön hétfőn, várok pár napot, amíg ki nem derül, hogy egészen biztos-e a helyzetünk Barbival. Babonás vagyok, nem akarok előre olyan kötelezettséget vállalni, amit csak a jelenlegi fizetésemmel tudok fenntartani.
Ez azt is jelenti, hogy egyelőre még hazajárok magán e-maileket nézni. A munkahelyen már szinte bármilyen oldalt megnézek, csak Facebookot, youtube-ot meg más teljesen magánjellegűeket nem, és persze a magánlevelezésemet sem. Azt sem elvből, hanem a jelszavam miatt, és hogy ne olvasgassanak bele a rendszergazdák.
… Arra a pillanatra várok, amikor végre kialudhatom magam úgy istenigazából: magamra csukom az új lakás ajtaját, megágyazok, lezuhanyozok forróval, ágyba bújok, és senki nem zaklat, addig alszom, amíg jólesik!! Remélhetőleg ez holnap este megtörténik.
