„Életünket és vérünket igen, de zabot nem!” Nem sokszor fordul elő olyasmi, ami pénteken történt, még most is meg vagyok hatva, ha csak eszembe jut…
A kollégák – mármint aki hivatali dolgozó, tehát Barbi és én nem – kaptak ruhapénzt a múlt héten.
… Itt el kell mondanom, hogy évek óta rendszeresen viszik be az alantasabb (= főosztályvezetőktől lefelé) dolgozók ruhapénzére tett javaslatot a Hivatali Főnagyfőnök elé, de az sosem írja alá, mert rühelli a saját dolgozóit a vén paraszt. Annak ellenére teszi ezt, hogy mint kiderült, a fontosabb beosztású emberek (= főosztályvezetőktől felfelé) kb. negyedévente kapnak jutalmat, ÉS ruhapénzt. Ez nem rendben is lenne, ha az alantasak is kapnának, mert a kulturált megjelenést elvárják azért, de ha egy kisebb keresetű dolgozónak választania kell a számlák befizetése vagy kiskosztüm vásárlása között, akkor valszeg a számlákat fogja választani, na mindegy.
A lényeg, hogy a Főnagyfőnök okos fejében most leesett, hogy még hátravannak az őszi választások, és hogy a hivatali dolgozók is szavazópolgárok, és erre most hirtelen már meglágyult a szíve, és hozzájárult fejenként százezer forint ruhapénz kiutalásához.
Barbi és én próbáltunk nem nagyon foglalkozni a dologgal, mantráztuk a „fő, hogy legalább van állásunk” mantrát, a kollégák pedig voltak olyan rendesek, hogy többnyire nem a mi jelenlétünkben örömködtek a pénzüknek.
Aztán pénteken, miután mindent összepakoltunk és már mindenki elhúzott haza, csak Zsuzsi, Barbi és én maradtunk, Zsuzsi előhúzott két kicsi borítékot, amit átadott nekünk. Azt hittem, valami névjegykártya, de egy-egy tízezres volt benne, a saját ruhapénzéből, amit nekünk akart adni (persze azzal, hogy hozzunk róla számlát).
Mi nem fogadtuk el, mindketten rögtön visszaadtuk neki, de én iszonyúan meghatódtam, és Barbi is, mint az esti mailváltásunkból kiderült. Ki az, aki manapság pénzt ad a másiknak merő jószívűségből?! Együttérzést meg csokit meg jótanácsokat igen, de pénzt?? Főleg egy kollégának, aki mégsem olyan közeli cimbi, mint egy régi haver vagy rokon?
Barbi még hozzátette a hálálkodásunkhoz, hogy ha ezt a főnök adná, akkor el is fogadnánk, de így nem. Zsuzsi titkárnő, ennek megfelelő fizetéssel, szóval ő igazán nem szórhatná a tízezreseket.
… Most már eltelt két munkanap azóta, és persze sem a főnök, sem Barbi közvetlen főnöke, sem senki más, főleg nem a havi bruttó félmillákat kereső kollégák nem gondoltak arra, hogy a két külsős lúzernek juttassanak valamennyit a ruhapénzből; amit persze el sem várnánk, de hogy senki másnak egyáltalán nem jutott eszébe, csak Zsuzsinak, aki ’harmadiknak’ jött fel hozzánk a társosztályról, és akit eddig mindig kicsit kelekótya, sokat dumáló, de azért rendes csajnak tartottunk, akiből ki sem néztük volna ezt a gesztust.
Szóval, nagyon szépen indult a hétvége, rögtön pénteken 14.05-kor ezzel a szívmelengető gesztussal, van még emberség meg nagylelkűség a világban ♥
