A decemberi dolgok után természetesen eldöntöttem, hogy mindenképp új állás után nézek. Még akkor fel is mentem a közigállás.hu-ra, de elszörnyedve láttam, hogy teljesen megváltozott a felhasználói felülete; mint kb. minden, amihez a „kormány” hozzányúl, ez is el lett kúrva. Ha informatika, akkor pláne.
Most januárban újra felmentem rá, hát csakugyan marha szar a felület, 25 opciót be lehet állítani rajta, de lassú mint a szar, egyszerre csak 6 álláshirdetés jelenik meg a 77-ből, újra meg újra rá kell kattintani. Ha pedig be merészeled állítani azt is, hogy melyik törvény hatálya alá tartozó melót keresel (pl. honvédségi) – akkor nekiáll karikázni, és még most is karikázna – ez három napja volt – ha meg nem unom úgy 45 perc múlva és káromkodva ki nem kapcsolom.
Volt egypár jó állás is, például Belügyminisztériumban, de mivel ennyire szar az új Közigállás (vagyis már a neve is valami más lett), úgy gondoltam, majd közvetlenül a minisztérium(ok) honlapján nézem meg az álláspályázataikat.
Hát nem sikerült. Nincs ugyanis külön „Belügyminisztérium" honlap; hanem ha beírod a Google-ba, hogy „belügyminisztérium állás”, akkor a kormány.hu oldalra dob, ahol feljön valóban 3-4 álláshirdetés, de mind az Igazságügyi Minisztériumé. OK, ugyanezt eljátszottam egy másik minisztériummal, dettó. Szóval egyszerűen nem találsz oda a neten, hogy konkrétan a BM-ben épp milyen aktuális állások vannak: vagy valami 2018-as oldalra irányít, ami százszor elavult, vagy elnavigál a faszba.
Akkor gondoltam, hogy kormányhivatal is van a világon, beírtam azt a Google-ba, mire eldobott a kormányhivatal.hu oldalra, ahol minden feljött, jogsit intézni vagy születést bejelenteni és minden, csak és kizárólag az álláshirdetések nem.
Ezzel így elszórakoztam nettó egy órán keresztül este, már munka után, képzelhető, milyen fáradtan, aztán csúnyán káromkodva abbahagytam. Illetve néhány önkormányzatot még megnéztem. Milyen érdekeske, hogy az önkormányzatoknak bezzeg bír lenni normális honlapjuk többnyire…. Persze arra nyilván a kormány nem tette rá azt az analfabéta mancsát.
Különben haboztunk, hogy ha találunk is állást, mikortól vállalhatjuk azt el, hogy kirúgnak-e minket vagy sem, és ha igen, milyen hatállyal.
Talán mondanom sem kell, hogy sem az idegbeteg, ordibáló leszbikus közvetlen főnökünk, sem a tapló alkoholista főosztályvezetőnk egy büdös szót nem szólt hozzánk arról, hogy mégis mire számítsunk.
Épp készültem, hogy most már aktualizálom az önéletrajzot és nem érdekel, mit, de megpályázok pár állást, amikor is Rudit hívta egy haverja, aki az épületben dolgozik, de más osztályon. Rudi elment, visszajött, aztán azt mondta, hogy a haverja – aki fontos ember – azt mondta, hogy január közepétől leépítések lesznek.
Uhhh… Jó kis gyomros volt. Ismétlem, senki hivatalosan egy büdös szót nem szólt eddig semmiféle leépítésről. Az nyilvánvaló volt, hogy minket kettőnket biztos kirúgnak.
Ez volt 11.00 körül. Kora délután aztán egyszercsak érkezett egy e-mail, amiben csak annyi volt, hogy „Kedves Manci! A Csendes Macska végkielégítése Xxxxx Ft; a beszámítható idő kezdete 2013. …….” – aláírás a mi személyzetisünk volt, aki legyen mondjuk Zita.
Hogy mivan?? Egy másodpercig meredten néztem, már azon voltam, hogy felordítok: Bazmeg, ezt nézzétek meg! De aztán összekaptam magam és csak annyit mondtam:
- Rudi, gyere már ide mögém!
Rudi odajött és elolvasta. Nyilvánvaló volt, hogy ezt nem nekem akarta a nem túl okos Zita elküldeni, hanem – a megszólítás alapján – a személyzeti főosztályvezetőnek. Az is nyilvánvaló, hogy már számolgatják a végkielégítésemet, tehát ki fognak rúgni, amit én meg se tudtam volna, ha most ez az észlény jó helyre küldi a mailt.
Két perc gondolkodás után arra is rájöttünk, hogy nyilvánvalóan már Rudinak is kiszámolták a végkielégítését és a szolgálati idejét, csak azt a helyes címzettnek küldték el.
Én akkor válaszoltam a Zitának, hogy gondolom, ezt nem nekem szánta, de jó, hogy most legalább tudok róla.
Egy kicsit megkönnyebbültünk, hogy azért mégis ez a legjobb lehetőség, mert eddig végkielégítésre nem is gondoltam, mert ezen a munkahelyen még nem vagyok három éve. Viszont a végkielégítéshez figyelembe vehető az előző munkaviszony is, ha az közszolgálati, csak ezt én nem tudtam eddig. És ha végkielégítést kapunk, akkor mégiscsak lazábban lehet állást keresni. - Volt olyan hír is, hogy aki nem kapott béremelést decemberben, azokat fogják leépíteni. Persze erről hivatalosan nem tájékoztatott senki.
Rudi közölte, hogy ő akkor mostantól már be se jár, vagy csak felteszi a lábát és nem fog dolgozni. De azt javasoltam, hogy ne tegye, mert – mindig a legrosszabbra számítok, és mindig igazam van :-D – ez még nem végleges; hivatalos papírt még egyáltalán nem kaptunk, ez csak egy tájékoztatás, és még mindig előfordulhat, hogy a jóindulatú, elfogult vezetőink kirántanak egy szaros aktát a szekrényünkből és arra hivatkozva fegyelmit adnak, akkor aztán kirúghatnak „hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel”, amire persze végkielégítés sem jár. Úgyhogy tegyünk úgy, mint aki semmiről sem tud.
Épp puffogtunk, hogy baszki, egy „vezető” se szól egy szót se, csak lapulnak, mint szar a fűben; amikor is jött a Heni az aktáinkkal és mondta, hogy öt perc múlva értekezlet!
Na, gondoltuk, azért mégiscsak van benne gerinc, legalább most elmondja. Csak miért az egész osztály előtt?
Hát nem, nincs benne gerinc. Valami egész nevetséges szakmai dolgokról volt szó, amiket egy két soros mailben is le lehetett volna írni. Rudi és én néztük a fejét, hogy mond-e még valamit, de nem. Holott nyilvánvaló, hogy a kirúgásunkat már decemberben eldöntötték, a Heni pedig nyilván a kis szerelmének, a Petrának mindent részletesen elmesélt, de persze Petra se szólt volna nekünk a világért sem – tőle persze nem is vártunk mást, meg hát nem ő a főnök –, hanem csak sunyít maga elé.
Másnap a Zita nevű személyzetis telefonon kérte, hogy találkozzuk már titokban a folyosó végén! OK, gondoltam, most végre minden kiderül.
Odamentem, ő is jött nagyon izgatottan, hogy persze hogy nem nekem akarta elküldeni azt a mailt*, és hogy ugye nem szóltam a Heninek? Mert az elmondja a hivatali nagyfőnöknek, és ő akkor fegyelmit kaphat.
Ugyan az osztályvezetőnek természetesen nem szóltam, mert én nem beszélek azzal az idegbajos picsával, viszont elmondtam 6 kollégának az osztályon (vagyis mindenkinek, Petra kivételével), meg még a másik osztályon is azoknak, akikkel jóban vagyok és együtt szoktunk kávézni.
De megkérdeztem a személyzetist, hogy jó, de akkor mondjon már valamit? Tényleg leépítenek-e, kapok-e végkielégítést, és mikortól?? Mert, ugye, úgy keresek másik állást.
Hát ő nem tudja, sőt még nem is biztos, nekik most csak az volt a dolguk, hogy kiszámítsák, kinek mennyi végkielégítést kell fizetni.
Erősködtem, hogy de mégis, de továbbra is mondta, hogy még ők – beosztott személyzetisek - sem tudják. Nagyon jó.
Ezután berohantam a másik irodába a kolléganőkhöz, hogy az ég szerelmére, nehogy a Heni fülébe jusson az eltévedt e-mail, mert a Zita személyzetist kirúghatják. Az Új Csajt is figyelmeztetni akartam ugyanerre, de az a Petrával ül egy szobában, úgyhogy telefonon hívtam fel; de nem vette fel, helyette pont a Petra vette fel, mire én lecsaptam (most örülök, hogy nincs számkijelzés a telefonjainkon :-D)
Imádkoztam, hogy csak nehogy az Új Csaj elszólja magát a dologról a Petra előtt direkt, akárcsak pukkasztásul is. Végül aztán Rudi elcsípte az Új Csajt, aki teljesen ki volt akadva, mert az osztályvezetőnél volt, aki nagyon lebaszta; és menjünk már le vele kávézni.
Úgyhogy, mai napon már másodszor, lementem a lépcsőházba nagyon titkosan, pár perc különbséggel, ahol ott volt Rudi, az Új Csaj meg a Legújabb Csaj, és az Új Csaj sírt, mert a Heni akkora köcsög volt vele és úgy beszélt vele. Mi is elmondtuk a fejleményeket. Kb. húsz percet beszéltünk titkosan, mindenki ki volt borulva; most már az Új és a Legújabb Csaj is a felmondást fontolgatta.
Érdekes dolog ez, hogy eddig mindenki, aki a Petrával ült egy szobában, elmenekül vagy el akar menekülni, de Heni „osztályvezető” csak és kizárólag a kis majmára hallgat és végig nem gondolná, hogy ha hat (6) ember állít mást, akkor esetleg igazuk van. Mert menet közben eszembe jutott, hogy Gizi régebbi szobatársa sem bírta elviselni Petrát, de ő most gyesen van.
Miután Zitával, a személyzetissel beszéltem, már nem voltam nyugodt, mivel ő nem közölte egyértelműen, hogy „igen, kirúgnak létszámleépítéssel és kapsz végkielégítést is”, hanem csak lebegtette, én pedig a főnökeinkből minden aljasságot kinézek már. Most, hogy már felmerült a végkielégítés lehetősége, úgy éreztem, anélkül nem is merek nekivágni a munkanélküli/álláskereső létnek, és még ijesztőbbé vált az a kilátás, hogy esetleg mégsem kapok.
Ebédszünet környékén felhívták Rudit, hogy jövő héten menjen állásinterjúra. Tessék, neki itt a menekülési útvonal… Örültem, de magamat viszont sajnáltam.
Délután az derült ki – komolyan, ezen a héten mindennap két sokkoló esemény is történik naponta! – hogy még teljesítményértékelés is lesz most nemsokára. Ami egy elképesztő faszság, viszont alkalmat ad a munkáltatónak arra, hogy esetleg „alkalmatlan” vagy „nem megfelelő” stb. minősítést húzzon az emberre, akinek nem tetszik a pofája, és azzal az ürüggyel kirúgható az ember. Természetesen, végkielégítés vagy felmentési idő nélkül.
Megfordult velem a világ, mert erre az esetre nem gondoltam. (Fegyelmi hivatalvesztésre viszont igen, szóval mégsem vagyok annyira naiv.) Most eszembe is jutott, hogy Heni kérdezte azon a röhejes kisértekezleten, hogy X és Y napokon bent lesz-e mindenki? Hát persze, akkor akar „teljesítményértékelni” minket, ami rögtön majd biztos a kirúgást is jelenti.
Abszolút nem lepne meg, ha még annyira nagyvonalúak sem lennének, hogy végkielégítést adjanak. Szerintem két legyet akarnak egy csapással: megspórolnak a hivatalnak egy végkielégítést (vagy kettőt, ha Rudi is), illetve még belénk rúgnak egyet azzal, hogy felmerült a lé lehetősége, de mégsem kapunk.
Én, mint örök pesszimista, vagyis inkább mint aki idén 30. éve dolgozik a közszférában és már rengeteg ilyen görény, gerinctelen főnökfélét látott, mint az alkoholista bunkó főosztályvezetőnk és az idegbeteg, elfogult picsa osztályvezetőnk, rögtön mondtam, hogy figyeljétek meg, ez lesz; figyeljétek meg, hogy majd lehúznak minket a teljesítményértékeléssel és úgy basznak ki. Bár ne lenne igazam, én örülnék a legjobban, ha „csak” a létszámleépítéses eset lenne, de félek, hogy nem.
Még ezen a ponton sem szólt nekünk hivatalosan semmi vezetőszerű egyén.
Még egy utolsó kísérletet tettünk, hogy egyáltalán valamit megtudjunk. Rudi megkereste egy személyzetis ismerősét (nem a Zitát), aki kicsit értelmesebb, ő át is jött, és kérdőre vontuk, hogy mit tud, meg hogy mire számítsunk.
De ő azt mondta, hogy sajnos nem mondhat semmit. De ha létszámleépítéssel küldenek el, az tök jó lesz, kapunk végkielégítést, meg lesz két hónap felmentési időnk, ami alatt kapjuk a fizetést!
Mondtuk, hogy OK, na de ez milyen hatállyal lenne? Február 1.? Vagy március 1.? Mert az ember ugye keresne másik állást és tök jó lenne, ha meg tudnánk mondani, hogy mikor lépünk be. De csak hajtogatta, hogy ő nem mondhat semmit. Meg hogy még az is lehet, hogy le se építenek minket. Mondtuk, hogy épp ettől tartunk, hogy majd a teljesítményértékeléssel. Ó, attól ne féljünk, olyan nem lesz; létszámleépítés lesz!
Bár igazad lenne, mondtuk; és még picit faggattuk, de nem bírtunk belőle kihúzni semmit.
Komolyan a f*sz kivan. Mert ha tudnám, hogy az idegbajos picsa a rossz teljesítményem ürügyén akar kirúgni, akkor ugye már most felmondanék, hogy azt elkerüljem (de napokon belül lesz, szóval már nincs rá időm). Ha – jobbik eset – létszámleépítés lesz végkielégítéssel, az nagyon megnyugtató lenne, akkor csak az a kérdés, hogy mikortól?! Ha pedig valami csoda folytán egyáltalán nem terveznek kirúgni – valószínűtlen –, azt is tudnom kéne, mert akkor nem várok a létszámleépítéses felmondó határozatra, hanem már most nekifogok melót keresni; míg viszont a létszámleépítés esetén úgymond „ráérek”. Vagyis, nem kell az első fosomány melót elvállalnom csak azért, hogy folytonos maradjon a jogviszonyom.
… Az egész itt leírt eseménysor alatt egyetlen egy vezetőnk sem szólt egy baszott szót sem, sem Rudinak, sem nekem; esetleg a kis cimbijeiknek, azok meg hallgatnak mint a sír. Hivatalosan mi nem tudunk sem létszámleépítésről, sem végkielégítésről, sem semmiről. Mintha az lenne a cél, hogy érjen minket derült égből féltéglaként a dolog, és akkor majd elégedett mosolygással nézik a döbbent pofánkat.
Mondjuk, legalább erről az egyről lecsúsztak, ennyi elégtételünk azért van :-D
Fejlemény esetén újra írok.
*bár később többek, akiknek elmeséltem a sztorit, azt mondták, hogy hátha nem is annyira véletlen volt ez a mail, hanem szándékos figyelmeztetés. Bizisten, nemtom.
