Mára iszonyatos lehűléseket ígértek, meg jégesőt, zápor-zivatart, ezért hosszúujjúban mentem, kis sállal, és vittem magammal egy polárfelsőt is, hogy ha az irodában nagyon hideg lenne, viszont a fűtés – szokás szerint – még három napig nem lesz beindítva, akkor ne fagyjak meg.
Ehhez képest délelőtt picit borús volt, de egy csepp eső sem esett, délutánra meg a nap is kisütött. Térdzokniban és a hosszúujjúban egyáltalán nem fáztam, a polárfelsőt meg ugyanúgy hoztam haza a szatyorban, ahogy bevittem…
Iszonyat ingerült voltam reggel. Részben, gondolom, a menstruáció miatt. Aztán meg majdnem két hétig egyedül voltam: Zsuzsi szabin (három hétig), Barbi meg egész múlt héten, és még előtte is négy napig beteg volt. Én egyedül tartottam a frontot. Miért van az, hogy hármunk közül mindig én maradok egyedül huzamosabb időkre?! Nem mintha most olyan állati sok meló lenne, hanem 1. minden telefon nekem kell felvennem, és ha egyszerre két vonal csöng, az egyik úgy is marad; 2. ha valahová el kell rohannom, ügyeletes kell állítanom magam helyett (aminek senki nem örül); 3. ha kimegyek kajáért, pontosan számon van tartva, meddig vagyok távol, mert nincs ott a másik, aki őrködik; 4. az összes hülye kolléga engem fáraszt minden hülyeségével.
Ez utóbbi viselt meg leginkább. Az igazán hülye kollégákból relatíve kevés van – összeszámolva őket: úgy négy darab – de azok mindegyike egyszerre irritáló és ostoba, ráadásul mindegyik azt képzeli, ő tojta a spanyolviaszt. A legegyszerűbb dolgokban is hozzám jönnek segítségért, de úgy, mintha valami királyi kegy lenne tőlük, hogy én ezt megcsinálhatom nekik. A legbunkóbbja (a paraszt Mari, természetesen) pedig még meg sem köszöni. Soha.
Na szóval annyira tele lett már a tököm ezzel a felállással az utóbbi két hétben, és még menstruálok is, és egyáltalán nem volt biztos, hogy Barbi ma bejön, hogy síkideg voltam reggel. Na de szerencsére bejött, a feladatok felét ő csinálta, és a kollégák hálistennek az ő nyakára másztak ma, nem az enyémre. Így én is megnyugodtam egy idő után, 12.00-t követően pedig egész jó hangulatom lett.
Rohangálós nap volt, de nem ám munkaügyben :-) Orsi szülinapja volt a múlt héten, amit Barbi – a fő szervező – távollétében csak úgy tessék-lássék ünnepelhettünk, nagy banzájt nem is csaptunk, mert nem mindenki tudta, hogy egyáltalán szülinap van. Az egyik ajándéka, egy könyv, csak péntektől volt átvehető a webáruházban.
Ez volt az első, amiért ma elrongyoltam. A webáruház ügyfélszolgálata nem épp a legelőkelőbb környéken van. Ezért mindig felöltöm a totál antiszociális pofát, a lehető legzordabban nézek, és gyanakvóan összehúzott szemöldökkel méregetem a környezetet. mindezidáig nem is próbáltak kirabolni (talán ijesztőbb voltam, mint a rablók. Persze ez maradjon is így :-)
A könyvet átvettem, majd sipirc vissza. Ugyancsak Terminátor-pofával. Ezután alig félórám maradt a következő bizniszig: Barbi által Vaterán eladott könyvet kellett átadni. Illetve ő engem kért meg, hogy szaladjak már le a sarokra. A múlt héten már lebonyolítottam egy ilyen üzletet, odaálltam a Rossmann elé, az ügyfél jött is pontosan, én odaadtam a könyvet, ő odaadta a pénzt.
Most is nekivágtam. Pontosan akkor, mikor Orsi – megkésett szülinapi ünneplésül – meghozta a nekünk szánt gyrosokat… Összefutott a nyál a számban, de gondoltam, öt perc múlva itt leszek, a gyros kibírja addig.
Odaálltam a Rossmann elé, fogtam a kezemben az enyhén szólva is könnyen felismerhető, háromkilós könyvet, és vártam. Öt perc, tíz perc, semmi. Negyedóra után kezdtem már kissé ideges lenni. Megvártam egy-két buszt, hátha busszal érkezik az ügyfél. Semmi. Talán nem vagyok észrevehető?! De, egy rohadt nagy könyvvel a Rossmann bejáratától egy méterre álldogáló ember azért feltűnik.
Húsz percig álltam, mint szarvas a reflektorfényben, végül felhívtam Barbit. Ő felhívta a vevőt. Nem volt egyszerű, mert annak meg a száma nem az volt, amit megadott. De végül sikerült. Kiderült, hgy a vevő kétszáz méterrel odébb, egy DM előtt állt. A kettő között van egy sarok, ezért nem látni oda. Menjek át a DM-hez.
Átmentem – ekkor már félórája vártam, a gyros holtbiztosan kihűlt -, a vevő szerencsére ott volt, és miután tisztáztuk egymás személyazonosságát, a könyv és a pénz gazdát cserélt, és rohantam vissza az irodába.
Ott fogadott a kihűlt gyros és Barbi. Kiderült, hogy valahogy Barbi kutyulta össze a helyszínt, az ügyfélnek DM-et írt, de nekem Rossmant mondott, ha jól értettem, de ezen a ponton már nem érdekelt annyira, inkább enni akartam.
A gyros kihűlt, de nem volt energiám megmikrózni. Magamra csuktam az egyik üres iroda ajtaját és felfaltam. Csapás: még csak nem is volt különösebben jó :-(
A harmadik menés már késő délután, szintén Barbinak, szintén elvaterázott cucc, de ezt szerencsére postán kellett feladni, ami viszonylag könnyebb, mint helyszínt egyeztetni és ott vadidegen ügyfelet megtalálni.
A múlt héten is több ízben kellett hosszabb időkre kislisszolnom az irodából, szerintem azt gondolják a kollégák, hogy házhoz menő prostituáltként keresek egy kis pluszpénzt…
Munkaidő végére már egészen magamhoz tértem, szokás szerint. Majd’ minden hétfőn megfogadom, miután éjszaka rosszul aludtam vagy keveset, hogy most bizisten hamar hazajövök, korán ágyba bújok és jól kialszom magam… aztán délutánra majdnem mindig felébredek, kitisztul a fejem, és hangulattól függően elmegyek futni / mosok / netezek, amivel eltelik az este; és még ezután fürdeni kell és fogat mosni, szóval ugyanolyan későn fekszem le, mintha nem döntöttem volna el, hogy korán fogok.
Ma nem futok a menstruáció miatt (és holnap sem). El kéne pakolni a ruháimat a szárítóról, miközben fél szemmel nézem a Jóbarátokat, aztán ha sikerül hamar megfürdenem, akkor elvileg nincs akadálya a korai alvásnak. Hacsak persze az ágyban el nem kezdek valami izgalmasat olvasni, és akkor pont ugyanolyan későn alszom el, mintha el sem határozatm volna a korai alvást…
