Február vagy március óta lebegtetik, hogy így fel lesz újítva a margitszigeti futókör, úgy fel lesz újítva a margitszigeti futókör. Mindig valamelyik hónap elejére ígérték, így minden hónap elején idegesen indultam futni – ha oda, és nem a rakpartra mentem –, hogy vajon most kell-e szembesülnöm a lépegető exkavátorokkal meg a szotyizó-füttyögő munkásokkal?
No de hálistennek jó magyar hivatalnok-szokás szerint marhára nem történt semmi, az illetékes építkezési gittegylet vicces, önfényező blogján volt minden, csak egy konkrét és halálbiztos időpont nem. Így feltételeztem, hogy nem is lesz semmi sem az egészből, ami különben nem is zavart volna. Én már pontosan megtanultam, hol hiányzik a rekortán és hol van felkunkorodva (sok helyen, bizony), és szinte már álmomban is végig tudnám futni azt a szigetkört, mivel az utóbbi tíz-húsz futást már csak ott bonyolítottam.
Pénteken Orsival beiratkoztunk az október 12-i futásra (amit azóta is lajhárfutásnak becézek magamban :-) Épp egész jó formában vagyok; gondoltam, jól rágyúrok azokra a szigetkörökre, két hét alatt szépen feltornászom magam annyira, hogy talán mégsem én leszek a saját kategóriámban az utolsó helyezett az október 12-in.
Erre mit látok tegnap a hírportálokon!? „Megkezdik a futókör felújítását!!”
MOST! Nem februárban meg márciusban, amikor ígérték! Nem nyáron, amikor a tízezer turista meg a hőség miatt úgysem ott futottam! Nem télen, amikor befagy az ember segge! Neeeeem, dehogyis: a legtökéletesebb futóidőben, két héttel életem első versenye előtt!!
Az isten szakajtsa rájuk az égboltot! Az elmúlt négy év nem volt elég, most az önkormányzati választás előtti utolsó másodpercben kell nekifogni feltúrni a város legnépszerűbb futóútját, amely mellesleg hozzám tíz perc kocogva és tizenöt perc gyalog; és aminek már minden szegletét szépen kiismertem, és az egyetlen gumis pálya a közelemben.
Úgy kiakadtam, mert annyira tudtam, hogy ha valami fontos van – például: 37 évesen rászánom magam egy futóversenyre –, akkor hót ziher, hogy abban a pillanatban fognak neki feltúrni azt a szerencsétlen pályát (arról nem beszélve, hogy bármibe lefogadnám, hogy el fognak húzódni azok a munkálatok, mint a röhejes Várkert Bazárnál, és a három hónap káoszból négy vagy inkább hat hónap is lesz).
Gyűlölöm a változásokat! (Lehet, hogy mégis Aspergerem van, akármit mond is a sógornőm.) Azt akarom, hogy ha van egy futópályám, ÉS két hét múlva versenyezni fogok, akkor azt a futópályát hagyják addig békén, ha már több mint fél évet csúsztak eddig is!
Azt meg pont letojom, hogy majd milyen szép lesz, mert lehet, hogy nem is lesz szép, és különben is én mostakarom.
… Alternatívákat kell keresnem. Most vagy három napig nem aktuális, mert menstruálok, és azalatt nem futok :-)
Futhatnék megint a rakparton. A nyáron a hőség és az éktelen gyalogosforgalom miatt rászoktam, ugye, a hajnali futásra ott, amikor szinte totál néptelen volt a terep. Kivéve azt a hülye szabadtéri diszkót, ahonnan pont hajnalban özönlöttek kifelé a kölykök, de az mostanra biztosan bezárt, hiszen hálistennek, jelentősen lehűlt az idő.
De most viszont nem kelhetek fel hétköznap 4.30-kor, hogy munka előtt fussak, mert 6.00-kor kel fel a nap. Előtte gyakorlatilag éjszaka van. És még ha valamiért tudnék 6.00-kor futni, akkor meg már munkába menő emberek zavarják meg a lelki nyugalmamat.
Visszaállhatnék a rakparti esti futásokra, ahogy idén tavasszal kezdtem, de ahhoz még nincs elég hideg. A nyári turisták már hazatakarodtak, de a városnézős őszi turisták még mindig itt vannak, és ezeket nem zavarja a sötét meg a hűvös, kabátot vesznek, oszt ott lófrálnak seregekben a keskeny rakparton, vakuval fotózkodnak, az út jobboldalán pedig ott a bicikliút. Nem beszélve a villamosról, ami szintén ott megy el, és emberek szállnak le-fel róla. (Ha még nem tűnt volna fel: azt szeretem, ha futás közben minél kevesebben néznek.)
Sőt a futóutam ott vezet el a röhejes Várkert Bazár előtt, ahol a fene se tudja, most mi van, lehet, hogy a rakparton is kitaláltak valami baromságot, ami miatt nem lehet végigfutni a távomat…
Visszatérhetnék a régi parkomba, a családi lakástól két percre. Ott az utca mindkét végén van egy-egy park. Az egyikben évek óta futottam – a régi, jól bevált kb egy kilométeres parkom – de ott rengeteg a sétáló, állandóan; többek közt ezért is örültem, hogy más terepen futok most. A másik park futóútját épp most újították fel, szép rekortánnal, nagyon kellemes lehet ott futni. Csakhogy mindkettőnek egy hátránya van: ez esetben a családi lakásban kellene átöltöznöm és onnan indulni futni, valamint oda visszatérni utcai ruhát venni; és ez azt jelentené, hogy anyámmal kell beszélnem. Vagyishogy ő beszél hozzám, márpedig ő sosem hagyja abba a beszédet, szerintem heteken át folyamatosan bírna dumálni, levegővétel nélkül. Olyan kurvára elfáraszt, ha hallgatom, mintha még egyszer annyit futottam volna.
Igazából az albérletbe költözés után egy darabig úgy volt, hogy hazajárok futni, a szokott parkomban a szokott távomat, és onnan jövök haza, de anyám állandó pofázása minden esetben annyira kimerített, hogy inkább áttértem a rakpartra, illetve a Szigetre.
Tehát a hazai pályák kilőve. – Esetleg hátizsákban vinném magammal a futócipőt, a parkban egy padon átvenném, aztán vissza az utcait, és hátizsákban futnék? Jaaaaj…. Nem vagyok én éticsiga, sem Zsákos Frodó…
Marad a rakpart. Remélem, jó hűvös lesz, és a turistaseregek inkább a romkocsmákban csoportosulnak a következő két hétben. Úgy megszoktam mostanra a Szigetet, ahol – ha már szerencsésen eljutottam a rekortánig – a futók futnak, senki nem andalog az út közepén, nem röhögcsél, tesz megjegyzéseket a másikra, füttyög, hanem mindenki szépen a maga dolgával törődik, békén hagyja a másikat kocogni, és az idején igyekszik javítani vagy meditál vagy akármivel elfoglalja magát fejben futás közben.
Az isten izélje meg ezt az építkezést pont most. Murphy a köbön, legalábbis nekem, és nekem a saját szempontjaim számítanak, akár tetszik, akár nem :-P
