Tegnap reggel hajmosás után egy könnyed, lendületes mozdulattal hátra akartam vetni a hajamat, mire a nyakam halkan roppant egy nagyot, és azóta úgy be van állva és úgy fáj, hogy az hihetetlen.
Azóta egyáltalán nem tudom hátrahajtani a fejemet. Előrefelé most már megy – miután rákentem abból az izomlazító zseléből, amit olykor futás után használok –, aztán oldalra is el tudom fordítani a fejemet, de dönteni már egyáltalán nem. Vagyis a vállam fölött úgy-ahogy át tudok nézni, de az a mutatvány, hogy „közelítsd a füledet a válladhoz”, abszolút kizárt.
Az alvás volt a legmókásabb, mert iszonyú fáradtan bealudtam ugyan éjfélkor, aztán felébredtem fél háromkor pisilni, és onnantól nagyjából folyamatos szenvedés volt. Ugyanabban a helyzetben nem bírtam visszafeküdni (hanyatt, magas párnán), ezért átváltottam a lapos párnára, ezen viszont a hanyatt fekvés nem esett jól. Megmerevedett a nyakam, és két perc után beállt. Akkor oldalra fordultam, de úgy meg lekonyult a fejem, kimozdult a nyakam és rögtön fájt. A másik oldalamra feküdtem, de ugyanez történt. Ezért éjjel fél háromtól reggelig csak forogtam mint egy ventilátor.
De a legrosszabb az volt, hogy a fejmozgató izmaim iszonyúan fájtak, tehát még csak öt centire sem bírtam felemelni a fejemet, hogy pl. a hajamat kiszedjem magam alól, annyira fájt. Kézzel kellett megemelni a tulajdon fejemet :-D Aztán úgy hét óra felé megelégeltem, olvasni kezdtem, betoltam némi kávét és azóta fent vagyok (de asszem mindjárt visszafekszem és alszom egy délutáni álmot).
… Az olvasás sem esett jól, mert lehajtani nem bírtam a fejemet, felemelni még kevésbé.
Ez a nyakrándulás most már csak hab a tortán, mert múlt hét közepe óta folyamatosan küszködtem a torokfájással. Zsuzsi betegeskedett akkoriban, de az istennek sem maradt volna otthon, emiatt aztán szerdán már én is éreztem kissé a torkomat. Még több C-vitamint szedtem, de halottnak a csók.
Szerdáról csütörtökre virradó éjjel minden egyes alkalommal felriadtam, ha nyelnem kellett, annyira fájt a torkom. De nem kicsit, hanem nagyon. A fél éjszakát ébren töltöttem. Így reggel nem volt nehéz időben kelni; úgy terveztem, bemegyek, hogy megmutassam magam és aláírjam a jelenléti ívet, aztán – a főnökség úgyis házon kívülre vonul – hazajövök kúrálni magam.
A torkom annyira fájt, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, hogy be tudjak menni: nem szelíd kis fél tabletta Algopyrint, mint szoktam, hanem Cataflamot, ami még a régi mandulagyulladásokból megmaradt. Azzal úgy elviselhetőre tompult a fájdalom.
Bementem, tettem-vettem, elvégeztem egy-két alibimunkát, aztán fél tizenegykor hazafordultam. A csütörtök további részét ágyban töltöttem. 13.00-kor elmúlt a Cataflam határa, onnantól kezdve akár vizet nyeltem, akár kaját, minden fájt. Tízszeresére növeltem a vitaminbevitelt, ettem mézet, fokhagymát és Barbi kedvenc orvosságát, forralt bort is :-) Ennek ellenére csak vasárnap kezdett úgy-ahogy elviselhető lenni a torkom.
Orsi adott Septofortot, ami elvileg jó a toroknak, csak sajnos étkezés után kell bevenni és utána 1-2 órán át sem inni, sem enni nem szabad, amitől viszont annyira kiszárad a torok, hogy már csak a szárazság miatt is fáj, tehát a Septofort jótékony hatását azonnal ellensúlyozta a torokszárazság rossz hatása :-(
Vasárnap estére már nem fájt minden nyelés, de még hőemelkedésem volt, így a hétfőt is otthon töltöttem. Hétfő estére már pöpecül voltam, így kedden bementem dolgozni. A benti légkör viszont romboló hatást gyakorol az egészségre, mert kedd délutánra megint vackul voltam, kapart a torkom és száraz volt, holott vagy négy litert ittam aznap összesen.
Szerdán, csütörtökön ugyanez volt. Gyakorlatilag több vitamint fogyasztottam, mint szilárd ételt, de nem sokat ért. Úgy éreztem, egy lyukas vödör vagyok, amibe felülről betöltik a 10.000 mg C-vitamint és a hasonló mennyiségű cinket, fokhagymát meg mézet, aztán alul kifolyik… És full száraz volt a torkom és a szemem, mint aki három napja egy kortyot sem ivott, holott úgy töltöttem magamba a teát és a vizet, mintha a sivatagban lennénk.
Péntekre a torokfájás szerencsére szinte teljesen lecsitult, egyedül a hangom volt még olyan, „mint mikor csorba villákat húzogatnak cseréptányérokon”, hogy a klasszikust idézzem.
Szóval már épp egészen jól éreztem volna magam péntek estére, amikor még aznap reggel megrándul a nyakam, és azóta azzal vagyok elfoglalva, hogy erre nem tudok fordulni, arra nem tudok fordulni, és még a táskámat is nehéz cipelni, mert a fájó nyakizmaim miatt már a csuklyásizmaim is megmerevedtek.
Sőt a földre esett dolgokért lehajolni sem egyszerű. Azt mondják, egy hasműtét után jön rá az ember, mennyi mindenhez kellenek a hasizmok. Én most a nyakizmokkal jártam így: eddig fogalmam sem volt, hogy ha valami a földre esik, nemcsak leguggolok, hanem a nyakammal is lehajolok érte. Mert az sajnos nem megy, hogy leguggolok, lenyújtom a kezemet, de közben a nyakam nem mozdul meg a jó stabil helyzetéből.
Most, hogy már több óra eltelt felkelés óta, már kissé mozgékonyabb, és igyekszem mozgatni meg masszírozgatni, de azért erősen fáj még. Most lefekszem szunyálni egy órácskát, miután fél éjszaka ébren hánykolódtam a nyakam miatt; kíváncsi vagyok, hogy ezt a napközbeni alvást hogy fogja majd tolerálni…
