Egy hónapon belül négy különböző egészségi vacak is megtalált. Ilyen zúdulás azért ritkán van! Időrendi sorrendben: 1. dudor az ujjamon (szerencsére jobb kéz), 2. árpa (szerencsére bal szem), 3. megfázás, 4. migrénnel kezdődő hányásroham.
Időrendben az első a dudor. Ugye, jobb kézzel használom az egeret és bal kézzel jegyzetelek egyidejűleg. Melóhelyen is egerezek, otthon is, természetes, hogy a jobb kezem mutató- és középső ujja olykor fájogat. Főleg a mutatóujjamnak a középső ízülete.
Na, egyszer épp melóban voltam, megint éreztem kicsit a mutatóujjamnak ezt a középső ízületét. Behajlítottam, odanéztem, és a belső felén hirtelen megpillantottam egy kicsi dudort.
Először nem is az jutott eszembe, hogy a Nagyi csontrákban halt meg, hanem a Végső diagnózis, amikor az ápolónő az uszodában beütötte a térdét, és lett egy dudor, de semmi extra; aztán később kiderült, hogy hopp, szarkóma, és rögtön amputálni kell a lábát térd fölött.
Szóval ez jutott eszembe és még csak meg se rémültem, csak dermedten sasoltam az ujjamat; nem is fájt különösebben amúgy. Aztán rákerestem a neten, hogy „dudor az ujjon” stb. A keresés kihozta, hogy az ilyesmi valószínűleg csak egy ún. ganglion, ami ártalmatlan dolog és a megerőltetéstől van. Legrosszabb esetben lehet műteni, de kiújul. (Magyar egészségügyben közvetlen életveszélyt leszámítva nem megyek műtétre.)
Szerencse, hogy a jobb kezemen van, amivel nem írok. Viszont kopogni pont ezzel az ízületemmel szoktam. Azóta is ott van a dudor, fél borsónyi max., még nem voltam vele orvosnál, gondolkodom, hogy egyáltalán menjek-e, mert magánban minimum 50.000 Ft, és műtétről akkor még szó sincs; államiban meg lehet, hogy kiröhögnek, hogy mit jövök ide ilyen kis dudorral. Ha viszont mégis diagnosztizálni kellene pl. MR-rel, arra államiban majd 2026. februárra lesz időpont, magánban viszont kurva drága lenne. Szóval még vacillálok.
Második az árpa. Öcséméknél voltam, amikor ő is megjegyezte, hogy mi van a szememmel, de addigra én is észrevettem, hogy a bal szemhéjam duzzadtabb. Másnapra már rózsaszín is volt (ez volt kedden), szerdán pedig időpontom volt plazmaadásra, mert már tavasz óta nem voltam. Addigra viszont a szemhéjam tök rózsaszín és duzzadt volt, és ugyan nem nyúlkáltam oda, de ha mégis, akkor viszketett is, nem nagyon, de azért eléggé. Azt láttam, hogy nem kötőhártya-gyulladásról van szó. Azom már volt, és felismerem.
Arra gondoltam, hogy belső árpa lehet, mert a tünetek ráillettek (most is a neten néztem utána). El kéne menni a szemészetre. De mikor, amikor szerdán plazmára mentem, csütörtökön este más dolgom volt, pénteken Faterral moziztunk és ő már át is vette a mozijegyeket.
A plazmánál - még csak újra-alkalmasítás volt végül - még fotót is csináltak rólam; mondjuk ha nagyra nyitottam a szememet, akkor annyira nem látszott. Aznap estére már egy ilyen gennyes izé is megjelent, ami már külső árpának tűnt, úgyhogy gondolkoztam, hogy most két árpám van, egy belső és egy külső; vagy ez egy, és most fog majd kifakadni? Írták, hogy tegyünk rá párakötést, amit meg is próbáltam, de nem sikerült sehogy sem. Így csak tiszta vízzel mosogattam (a kamillatea nem jó!), és soha nem nyúltam oda, csakis tiszta kézzel. Hálistennek ez egy csapásra megoldódott, mert másnapra puff elmúlt az árpa, éjjel valszeg kifakadt magától.
Azóta még nem mertem kifesteni a szememet, nehogy visszatérjen az árpa vagy más gyulladás, így viszont úgy nézek ki, mint egy vízihulla, de hát inkább ez, mint még egy szemgyulladás…
A harmadik a megfázás. Hát ez főleg az én hibám. Már rég nem futottam; ebben a rohadt hidegben egyszerűen nem vagyok képes rávenni magam, hogy kimenjek a hidegbe és ott fussak… Igyekszem viszont sokat gyalogolni. De igazából azzal kezdődött a megfázás, hogy leadtam a gázóra-állásokat és Fater tett egy megjegyzést, hogy biztos ennyi? – mert olyan sok. Hát, mondtam, ennyi, mert lefotóztam az órát; és hát most már hideg van, én bizony feltekerem annyira a fűtést napközben – ha itthon vagyok –, hogy 20,0 fok azért legyen.
De berezeltem, hogy úristen a gázszámla, és ekkortól este mindig letekertem a fűtést, mert éjjel minek; így aztán a szobában ilyen 18 fokok voltak reggelre, és persze azt a hideg levegőt szívtam be éjjel, miáltal két nap múlva orrfolyás, köhögés, rekedtség. Vasárnap a Konklávét néztem az Aréna moziban, és ott kezdett folyni az orrom.
De amúgy ez még egy „jobb” megfázás volt, se láz, se nonstop folyamatos orrfolyás, se erős torokfájás; C-vitaminnal elvoltam, még Panalgorint se nagyon szedtem. Egyedül tengervizes orrsprayt vettem a DM-ben, mert azt mindenki dicsérte, én pedig az Otrivinre úgy berágtam októberben, hogy azt nem voltam hajlandó, de ezt az olcsó, érzékeny ormányra való tengervizest megpróbáltam. És egész jó volt!
Ez a megfázás vasárnap kezdődött és szépen elhúzódott az egész munkahéten, fasza volt. De annyira nem voltam rosszul, hogy kiírassam magam, főleg hogy a fizetés rohadt nagy részét levonják táppénzre. Hétvégére azért jobb lett, már csak azért is, mert este nem üldögéltem a hidegben a laptop előtt, hanem korán lefeküdtem mindig.
Negyedik a migrénes hányásroham. Ez volt talán a legrosszabb! Szombat délután ünnepeltük a Fater szülinapját; én sütöttem az ünnepi rántottát. Hétfőn pedig plazmára voltam bejelentkezve.
Erre szombaton hajnalban már sehogy se volt jó az alvás – forgolódtam, fájt a fejem, sehogy se volt jó. 5.44-kor felkeltem, kimentem vécére, aztán visszajövet bekaptam némi vízzel egy Panalgorint, mert azt szerencsére éhgyomorra is lehet. De ahogy visszafeküdtem, eltelt öt perc és éreztem a hányingert; rohantam a retyóba és kihánytam azt a drága gyógyszert :-D
Gondoltam, hogy most jól megkönnyebbültem és most majd OK lesz minden. Ittam némi vizet és visszafeküdtem. De eltelt 15-20 perc és megint éreztem a hányingert. Rohantam a retyóra és kihánytam a vizet is.
Hányás után megint ittam némi vizet – erről megoszlanak a vélemények, mert van cikk, ami szerint ne igyunk semmit, ha úgyis hányunk; de Barbi szerint ha már úgyis hányás van, akkor érdemesebb vizet inni, hogy ’legyen, amit kihányunk’, mert különben csak az a rémes öklendezés van, és már nincs mit kihányni. Amúgy is, kell a folyadék.
Visszatértem az ágyba, most már nem feküdtem le, hanem ülve maradtam és próbáltam a Háromtest-problémát olvasni. De aztán megint kihánytam a vizet. Ekkor valami érdekes okból lefőztem az este bekészített kávét, mert arra gondoltam, az mégiscsak tápanyag, meg koffein. Ittam is belőle pár kortyot és ettem egy fél Korpovitot, hogy hát mégse haljak éhen és száradjak ki. Visszatértem az ágyba a Háromtesthez. De eltelt 20 perc és máris rángatózott a gyomrom, és rohantam hányni.
Így telt a délelőtt. Az ágyban ültem, még tudtam volna aludni, próbáltam is, de ha feküdtem, a gyomrom felkavarodott és hányni kellett; ülve pedig sehogy se bírtam jól tartani a fejemet. Mert közben a reggeli migrén természetesen megmaradt, hisz nem tudtam bevenni gyógyszert rá; sőt mivel inni se bírtam, még rosszabb is lett. Olvasni se nagyon tudtam, mert gyenge voltam tartani a könyvet és odafigyelni se nagyon ment 2-3 oldalnál tovább.
Egy ponton felkeltem és az íróasztalhoz mentem, ott megnéztem egy fél epizód Dr. Csontot, hogy az talán eltereli a figyelmemet kicsit. A cikkek – amiket ezúttal is megnyitottam – azt javasolták, hogy hányás esetén ne feküdjünk, ne álljunk, hanem üljünk. Rájöttem, hogy a fantasztikusan kényelmes íróasztali forgószékem erre tökéletes. Feltettem a lábam, betakaróztam a plüssel és így szunyókáltam, fel-felriadva, mert most még jobban fáztam, miután semmit nem ettem, sőt még kávét se ittam.
Tízkor is hánytam még, de akkor megpróbáltam borsmenta teát inni meg ropit enni. Visszaültem, felálltam, sétáltam a szobában pár lépést. Mivel délután az ősökhöz voltam hivatalos, és nem is csak úgy, hanem a Fater szülinapját megünnepelni; és az összes ajándékok nálam voltak, így elég nagy nyomás volt rajtam, hogy összeszedjem magam valahogy…
Megint olvastam és egy idő után feltűnt, hogy jobban megy az olvasás, több oldalt el tudok olvasni egyszerre és valahogy az energiám is több. Talán már nem is fogok hányni többet! Már eltelt másfél óra a legutóbbi hányás után! Ettem még pár ropit. Sajnos, ekkor rögtön rám tört egy új hányás, és ezek mind kijöttek.
Fogtam a hűtőbe eltett reggeli kávét, és megmelegítettem. Arra gondoltam, hogy a koffein talán előbb felszívódik az agyamba, mint ahogy kihányom a kávét… Meg is ittam belőle pár kortyot, óvatosan ettem ropit is. Most már közeledett az indulás ideje. Lezuhanyoztam, aztán óvatosan elindultam, miután indulás előtt egy órával már egy kortyot sem ittam, de most nem azért, hogy útközben ne kelljen pisilni, hanem hogy ki ne hányjam a metrón.
Ja, amúgy 7.00-tól 12.00-ig nem pisiltem egyáltalán, mert nem volt mit, mert a folyadék nem ment le a gyomromból. Mikor a nap második felében már pisiltem mégis, borzasztóan örültem, hogy végre a jó irányba távozik a víz…
Az ősöknél jól sikerült a születésnap és én csak vízben főtt krumplit ettem a magammal vitt ropival, meg egy banánt, mert olvastam, hogy a banán jó a gyomornak.
Ezt a hányásrohamot azóta sem tudom, mitől lett, semmi különöset nem ettem előző nap.* Illetve egy pakisztáni, enyhén csípős csirkés kaját, és először erre is gyanakodtam, de annak a fele megmaradt és másnap azt ettem ebédre, és semmi bajom nem lett tőle.
Mindenesetre azonnal vettem gyömbér kapszulát, mert a gyömbérteám elfogyott és hányás ellen jó a gyömbér. És vettem bioboltban – nem ezért mentem, hanem vérnyomásemelő rozmaringteáért – migrén elleni teakeveréket, hogy ha legközelebb ilyen lesz, majd gyorsan főzök egyet.
A hányással való fogyásnak amúgy nagyon örültem volna, de mivel pont két nappal a plazmaadás előtt volt, most mégsem örültem igazán. Szerencsére a plazmaadás összejött azért.
*utólag visszagondolva előző nap ittam pálinkát, de attól se lehetett, mert a nátha miatt már a hét elején vettem egy üveg törkölypáleszt és minden este ittam belőle 2-3 kortyot a megfázás végett, tehát ezt az nem okozhatta mégsem.
