Rám nagyon nem jellemző módon aktív életet élek vagy két hete. Kellemesen is érzem magam, csak emiatt nem volt időm blogot írni (sem). Nézzük, miből áll ez:
a., futás – mint írtam, Orsival eldöntöttük, hogy 1000 km-t futunk az idén, ami durván kétnaponkénti futást jelent, vagy időnként egy dupla – tíz kilométeres – futás beiktatását. Ezért hát erősen ráfeküdtem a futásra: most még csak január utolsó vasárnapja van, de már kilencszer futottam. Máskor márciusig nem futok ennyit.
Egyszer futottam három egymást követő napon, és egész szépen is ment, csak az utolsó alkalommal hazaérkezéskor beállított a szomszéd, hogy beletört a zárjába a kulcs, és tőlem kértek áramot a fúrógépnek, mellyel a zárat javította a gondnok.
Én csuromvizes voltam; máskor ilyenkor azonnal levetem az átizzadt cuccokat és lezuhanyozok, de most természetesen ezt nem lehetett. Húsz percig ültem illedelmesen a vizes ruháimban a fúrás befejezésére várva, s azalatt szépen megfáztam.
Természetes, hogy ez volt az a hét, amikor 1., lakbért kellett fizetnem (olyankor mindig dögrováson vagyok!), 2., roppant hideg volt, és 3., szombaton is dolgoztunk. Szerencsére vasárnap kifeküdtem.
Most hétfőn ÉS csütörtökön IS a szokott távom kétszeresét, 10.400 métert futottam, csak hogy lecsekkoljam, hogy bírom. Egész jól ment! Na persze nem valami gyorsan, de magamhoz képest nem semmi, hogy egyhuzamban, hányás és hasmenés nélkül végigfutottam. Ez két Szigetkör hossza, aminek mindig úgy indulok neki, mintha a Himalájába indulnék mászni.
b., olasz – ezzel igazából kár lenne dicsekedni, mindössze annyi történt, hogy elővettem a régi olaszkönyveimet meg a szótárfüzetemet, és lehetőleg minden nap olvasgatom egy félórát. Most az utóbbi három napban nem került rá sor; ma szándékozom.
Mindig hallani, hogy „nincs olyan, hogy valakinek nincs nyelvérzéke”, én ennek az élő cáfolata vagyok. Az olasz az egyik legkönnyebb nyelv, de én ezzel is alig boldogulok, nem érzek semmi haladást. Arról már rég letettem, hogy beszélni vagy hallás után érteni megtanuljak, de írásban sem könnyű. Az egyszerű, jelen idejű, kijelentő módú olasz mondatokat többnyire megértem, de ha magyarról kell olaszra fordítani valamit, soha nem sikerül szabályosan. Ha pedig a jelentől eltérő bármi más igeidővel kerülök szembe, totál meg vagyok lőve. Talán a passato prossimo, azaz a közelmúlt megy úgy-ahogy, de az összes többi múlt idő tök homály, nem beszélve a kétféle jövő időről meg kedvencemről, a congiuntivóról. Ez a dolog a kötőmód: „bizonyos esetekben kijelentő mód helyett kötőmódot használunk”. Miért? Csak.
Egy másik nyelv logikája számomra teljesen érthetetlen, legyen bármilyen egyszerű. Megjegyzek ezt-azt, de úgy érzem, soha nem fog teljesen sikerülni. Szóval igazából csak afféle agytornaként foglalkozom az olasszal, meg pusztán azért, hogy elhenceghessek vele másoknak. A legnagyobb sikerélményem, amikor elolvastam A boltkóros férjhez megy c. regényt olaszul, és kb. megértettem, miről van benne szó. Már csak azért is csíptem ezt a regényt, mert jelen időben van írva, nem kellett a mindenféle múltakkal szenvednem.
Szerdán meló után a Corvinban néztem a Bolygó neve halált. Bármilyen hülyén hangzik, még sosem láttam egyhuzamban. Eszméletlen jó volt, majdnem kettéestem az izgalomtól! Amúgy meg teltház volt, holott a legnagyobb teremben vetítették.
Hazaérés után lefeküdtem, de az AXN-en épp kezdődött egy eleinte izgalmasnak tűnő film, ami aztán sajnos vacakká változott, de akkor már nem akartam abbahagyni. Így végül későn aludtam el, de még másnap is tele voltam adrenalinnal a Bolygó neve miatt, és csütörtökön végül megint, másodszor lefutottam a 10,4 km-t, méghozzá egy perccel gyorsabban, mint hétfőn.
A hosszú futástól teljesen felpörögtem és egyáltalán nem voltam álmos, ami nem is volt baj, mert valamelyik tévécsatornán vetítettek egy minisorozatot, amire azért voltam kíváncsi, mert szerepelt benne az a fickó, aki majd a Szürke ötven árnyalatának a főszereplője lesz. – Innentől persze semmi tekintélyem nem lesz az esetleges olvasók előtt :-) – Szóval éjjel 1.00-ig tartott volna az ún. történelmi sorozat – egyhuzamban adták –, de én csak 23.00-ig néztem, mert az is bőven elég volt, mert igen vacak volt a színvonala. Szerencsére a srác azért ennivaló volt, én magam is elfogadnám, ha hirtelen itt találnám a szobámban (kacsintás és enyhén pedofil vigyor – azért pedofil, mert Jamie Dornant lecsekkoltam ma az imdb-n, és 1982-ben született, vagyis öt évvel fiatalabb nálam. De most már a szemem sem rebben, sok ilyen fickó tűnik fel újabban.)
Pénteken is futottam, ’csak’ egy szokásos 5,2 km-t, ami azonban a csütörtöki 10,4 után nem volt épp könnyű. Így rekordot dönteni sem tudtam, mindössze a szokott átlagos időeredményemet hoztam.
Az az igazság, hogy a hétköznapi futásokkor nem szoktam igazán komolyan megerőltetni magam. Nem szeretem, ha ezerrel ver a szívem és ki akar ugrani a gyomrom. Mindig csak úgy futok, hogy kellemesen érezzem magam, legfeljebb csak kicsit megtiportnak. Ezzel ugyan nemigen lehet időeredményeket javítani, de majd mire versenyre kerül a sor, biztos gyorsabb leszek. Vagy nem, de kit érdekel?
Fő, hogy mostanra már könnyen bírom a futást, jót tesz a hangulatomnak, meglepően sok az energiám és nem feszülnek rajtam a farmerjeim! :-)
Szombaton Faterral újfent fürdőbe mentünk. Most pontosan félórával a délutáni nyitás előtt odaálltunk a bejárathoz, és így elsők lettünk, de már rögtön utánunk állt négy indiai turista csaj. Mire elérkezett a 15.00, kb. negyvenen várakoztak. A jó kis kellemes fürdés úgy kiszívta az erőmet, hogy ezek után nem voltam futni.
Ma pedig vasárnap van, hajat mostam, esik a havas eső, és gyakorlatilag minden felgyülemlett melót és feladatot ma délután kell/kellett megcsinálnom, tehát ezért nem futok :-) Többek közt ezt a bejegyzést is most írom, miközben már kitakarítottam, és épp a sötét mosás megy. Az olaszt előszedem és nézegetem kissé, a futást átteszem holnapra.
Az a baj, hogy igazán hidegben nem jó futni, amikor lefagy a terep, és a rakparton még pár fokkal hidegebb van, mint a városban. Pedig akkor kéne futni szociológiai szempontból, mert akkor kevés turista csatangol a területen. Majd meglátom. Eddig 55 km-t futottam a januárra beütemezett 83,3-ból (havonta ennyit kéne az évi ezerhez), érdekes lesz a hátralévő mennyiséget lezavarni a hátralévő januári napokban …
