Csípem ezt a márciust, egész laza kis hónap volt… Március 15-i hosszú hétvége, + nekem még utána a szabi, aztán pedig a húsvéti hosszú hétvége. Ki tudtam kapcsolódni a hétköznapokból és pihenni kissé.
A húsvéti is kellemes volt. Szombat: valamiért hőemelkedéssel ébredtem, de Algopyrint nem mertem bevenni a fehérvérsejtjeim miatt… Próbáltam nem foglalkozni vele és C-vitamint ettem.
Hajnali nyolc előtt keltem, hogy tízkor el tudjak indulni Öcsikém lakásába, megetetni a halakat. Másfél órás úttal kalkuláltam, mivel az én lakásomtól az övéig négy járművel kell menni, három átszállással. Ezt kalandtúrának fogtam fel :-) Vittem magammal A halál szerelmesét, és egész gyorsan jöttek is a járművek, így hamar odaértem. Megetettem a dögöket, megállapítottam, hogy egyik sem halt meg az előző etetés óta (ha ez történik, elhatároztam, a vécébe dobom a holttestet). Tíz percet pihentem a lakásban és távoztam.
Még vennem kellett kaját, és erősen tépelődtem, hogy a plázában lévő Sparba menjek-e, ahol jó a választék, viszont irtóztató tömeg lehet – húsvét előtti szombat! – vagy a lakásomhoz közeli kis Sparba, ahol kisebb a választék, és a tömegről meg fogalmam sincs. Végül kényelemből a saját Sparomba mentem, és okosan tettem, mert mire odaértem, már majdnem 13.00 volt, és a környéken lakó vásárlók addigra már végeztek.
…. Ezt a tapasztalatomat később is hasznosítottam, kihasználva, hogy általánosságban szombaton 13.00 óra után már kellemes, minimális embercsorda van ebben a boltban :-)
Hazajöttem, kajáltam, és rögtön fordultam is vissza, mert Faterral mentünk volna a fürdőbe. Ami 15.00-kor nyit, így ott lettünk volna 18.00-ig, és én kényelmesen hazaérek 19.00-ra, amikor a Bazi nagy görög lagzi kezdődik, amit nézni akartam.
Ehhez képest gyanúsan néptelen volt a fürdő épülete, mikor fél 3-kor odaértem. Látom ám, hogy az ajtón ki van írva, hogy ma (és húsvétkor) zárva vannak! :-( Majd’ felrobbantam, mert direkt megnéztem előző nap a honlapjukat, és ott semmi efféle nem volt feltüntetve. – Másnap kiderült, a Facebookjukra írták ki, de szinte az utolsó percben. Hogy a jó qrva anyjukat!
Faterral eldöntöttük, felpattanunk a 86-os buszra és elmegyünk helyette a Rudasba. Ekkor eszembe jutott, hogy a bérletemet otthon hagytam (ha fürdőbe, strandra megyek, az igazolványaimat és a bankkártyámat kiteszem otthon, nem hiányzik, hogy meglovasítsák az öltözőszekrényből, míg én fürdők). Bérletet azért nem hoztam, mert 15 perc sétára van az eredetileg kinézett fürdő a lakásomtól.
Legyalogoltunk egy megállót a következőig, ahol jegyet akartam venni. De jegypénztár már nem volt, helyette ott állt három BKK-automata. Nálam nem volt apró. Kértem Fatertól. Még sosem használtam jegyautomatát; na most megtanultam, miért szidja őket mindenki… Kiválasztottam, hogy „2 db vonaljegy”, aztán be akartam dobni az aprót, de a bedobó nyílás egyszerűen nem fogadta be. Mintha egy fémlemez eltorlaszolta volna belülről. Kipróbáltam a másik, majd a harmadik automatát, ahol ugyanígy jártam.
OK, ekkor megpróbáltam az ezresemet betuszkolni a „bankjegy” feliratú résbe. Ott se történt semmi. Végigpróbáltam mindhárom automatát; semmi. Volt egy „bankkártya” lyuk, de az egyrészt nem volt nálam, másrészt olyan Isten nincs, hogy én egy BKK-automatába bedugjam a bankkártyámat! (*nagyon gúnyos röhögés*) Teljesen hülye azért nem vagyok…
Már abban is kiegyeztem volna, ha nem fürdünk, végül is hőemelkedésem volt reggel, de Fater nagyon szeretett volna, így javaslatomra felszaladtunk a lakásomba – már úgyis csak egy megállónyira voltunk – felmarkoltuk a bérletemet és úgy mentünk a Rudasba, villamossal.
… Mielőtt stréberséggel vádolnának, magasról tojok a bérletre meg a bliccelésre, és szívesen lógnék, mert soha életemben nem tettem ilyent szándékosan, de amilyen az én formám, tuti, hogy pontosan akkor jönne a kallerféle.
Innentől pöpecül ment minden. Leszámítva, hogy egy órát elvesztegettünk, és a Bazi nagy görög lagzit félő volt, hogy lekésem… A Rudasban kevesen voltak a pénztárnál; belépőt vettünk, becsekkoltunk és tíz percen belül már a fürdőteremben voltunk. Na de ott! Úgy hozzászoktam a „mi” kis fürdőnkhöz, ahol 80 fő a limit és többet nem engednek be, hogy a Rudas tömege elképesztett. Annyian voltak, mint az Árkádban péntek délután háromkor. Igaz, a medencék is nagyobbak, de még így is helyezkedni kellett, hogy ne préselődjek váll a vállhoz idegen emberekhez.
De azért kellemeset fürdőztünk, csak rövidebb ideig a tervezettnél. Kifelé menet, este hatkor már harminc fős sor állt a pénztárnál. Jézusom, hát hová jön ez a rengeteg nép!? Ha még négykor is zsufi volt a vízben, hová fog elférni ez a most felsorakozó tömkeleg? Nem értem az embereket, akik ennyire odavannak a minél nagyobb, minél sűrűbb tömegért.
Hazafelé menet még ettünk egy palacsintát, és jó pár perccel a film kezdése előtt már otthon voltam. Szóval ez egy jó nap lett, eltekintve az első fürdő sunyi bezárásától, meg a tetves BKK- automatáktól. Hogy lehetett mindhárom működésképtelen??
Vasárnap az őseimhez mentem családi ebédre. Reggeli után kényelmesen olvasgattam otthon, aztán elindultam. Ebéd persze nem lett 13.00-kor, hanem csak jó másfél órával később, addigra már igazán éhes lett mindenki. Én pl. annyit kajáltam, hogy meg se bírtam mozdulni. Ez még hagyján, de volt jó testes vörösbor is, amiből megittunk egy-egy pohárral. Én úgy elszoktam a bortól – és egyáltalán az alkoholtól – hogy most totál fejbevágott, teljesen lelassultam, elálmosodtam. Túl sokáig nem is maradtam, miután Fater tévézni kezdett, anyám dumálni, én pedig próbáltam nem bealudni :-)
Hétfő jó sokáig aludtam. Előző reggel volt az óraátállítás, ami megviselt, mivel egy órával kevesebbet aludhattam. Ezt most bepótoltam. Felébredtem, boldogan, hogy ma végre nem kell – kötelezően – mennem sehová sem, azt csinálok, amit akarok…. aztán bevillant: Adóbevallás!! Amit meg akartam írni a húsvéti szünetben, de tisztára kiment a fejemből, és most eszembe jutott…
Rögtön oda lett a boldogságom. Elő is szedtem a borítékot és belepillantottam, hogy felkészüljek a feladatra. Aztán reggeli után még tettem egy órás sétát a budai hegyekben – kell a mozgás – és hazaérkezés, valamint ebéd után neki is fogtam az adóbevallásnak.
Tulajdonképpen nem volt egy nagy dolog, másfél óra alatt végeztem vele. Csak mindig parázok, nehogy valamit rossz sorba írjak, vagy nehogy tavaly óta változtassanak valamit sunyi módon, amit nem veszek észre és elrontom, aztán majd még rám sóz a NAV valami félmilliós bírságot (nem én fantáziálok, vannak ilyenek).
Szóval hamar megírtam, puskázva a tavalyiról. Aztán még kiválogattam a netről, hogy kiknek adjam az 1 %-okat. Szokás szerint az egyházit a krisnásoknak adtam, mivel nem tudok róla, hogy nagyon politizálnának, vagy súlyos aranytárgyakkal ellátott templomaik lennének, viszont gyakran látom őket ételt osztani a saját szememmel.
A civil 1 %-ot kutyamenhelynek adtam, melyre alapos okom van. Régebben mindig gyerekkórházaknak vagy hasonló szervezeteknek adtam, de rájöttem, hogy eleve a befizetett SZJA-m – ami akkora összeg, hogy le sem merem írni – arra való, hogy az állami közfeladatnak minősülő egészségügyet, gyerekkórházat stb. ellássa. Az, hogy az állam az én befizetett rohadt sok adómmal nem képes normálisan gazdálkodni, és baromságokra költi, az nem az én bajom. Állatmenhelyeket – vagy pl. vakvezetőkutya-kiképző iskolákat – viszont nem, vagy alig támogat az állam, tehát azok adományból tartják fent magukat, ráadásul a honlapjaikon nagyjából látható is, hogy milyen ellátottjaik vannak, és azoknak kb. mennyi a költségük. Nem pedig egy civil alapítvány, ami a befolyt összeg jó részét a saját fenntartására költi.
Hétfő estére tehát megírtam az adóbevallást, a felajánlott 1 %-okkal együtt, aztán elégedetten megnéztem a Youtube-on a Charlie Chan Egyiptomban-t, amit gyerekkoromban nagyon imádtam, és marhára féltem is tőle, most pedig nem nagyon értettem, miért féltem tőle annyira :-)
