Rég foglalkoztat ez a téma, persze, mert jó sokáig érintett voltam benne. Szóval, mikor olvasom a sok fikázást, hogy „felnőtt harmincasok még mindig otthon laknak! Borzalom!” – nagyjából magamra veszem és felháborodok rajta. OK, most már több mint két éve egyedül élek albérletben, de
37 éves koromig – egy év megszakítással – az ősökkel laktam.
Szerintem válasszuk el a kényelmi és a kényszerű „mamahotel” fogalmát; mint ahogy szingliből is van, aki csak a bulizás és a könnyű élet miatt az, és van a kényszerszingli, aki keres, de nem talál partnert. Így ki merem jelenteni, hogy az otthon lakó felnőttek nagy része (itt, Magyarországon legalábbis) a kényszerű mamahotel-lakó.
Mert én például miért laktam otthon? Mert mire elértem a felnőttkort (19 év), még csak érettségim volt, és annyi volt a fizetésem, hogy ha a hazaadást leszámítjuk, kb. 4-5 ezer Ft-om maradt „feleslegesen”. Ebből vettem magamnak ruhát, táskát, cipőt, könyvet; évente pedig keservesen összespóroltam valami balatoni nyaralást. Diplomásan már többet kerestem, akkor egy évre el is költöztem, de aztán a lakókörnyezet miatt visszatelepültem.
De ekkor is ’csak’ annyi volt a fizetésem, hogy átadtam az ősöknek a „hazaadást” – azt az összeget, ami kb. fedezte a kajámat és a rezsimet, esetemben ez úgy 60.000.- Ft volt –, és ezen felül fizettem a saját ’luxus’ kiadásaimat, úgymint pl. vitaminok, mozi, saját gyümölcs, ruha, könyv, mozi. Így picivel több pénzem volt, mint középvégzettségű koromban, de így is csak 5-10.000.- Ft maradt meg hó végén, viszont ezek a suskák rendszeresen felszívódtak, mivel folyton jött egy karácsony, születésnap, nyaralás stb. Természetesen a nyaralásaimat én fizettem, hiába többnyire Faterral mentünk; illetve Erdélybe is mentünk többször, ami hiába elvileg ingyen szállás, de mindig volt egy ’közös költség’, benzin, kaja, ajándék Endrének, belépők stb.
Tehát mondhatjuk csúnyán leegyszerűsítve, hogy szinte amit kerestem, el is költöttem. Azért nem szégyellem magam ezért, mert minden kiadásomat én fizettem, pedig vannak ugyanilyen helyzetben lévő haverjaim, akik pl. egyáltalán nem fizetnek a szülőknek (!), még a saját rezsijüket sem, amit őszintén szólva nem is értek. Anikó barátnőm pl. hó végén rendszeresen kölcsönkért a mamájától egy tízezrest. OK, persze hogy utána megadta, de én nem emlékszem rá, hogy 16 éves korom óta bármikor is a szüleimtől pénzt kértem volna kölcsön!
További érvek (még mindig csak a saját helyzetemről írok): A családi lakás marha nagy, négy nagy szobából áll. Míg otthon laktam, mindenkinek volt egy saját szobája + 1 db nappali. Tehát elfértünk!
Ami az ellátást illeti: ezt igazán szégyellem, de nem tudok főzni, és miért nem? Mert anyám 1991 óta otthon van, és marha jól főz. Tehát míg mi dolgoztunk, minden nap főzött, és mikor hazamentünk, ott várt a kész kaja. Én 8.00-tól 17.00-ig nem vagyok otthon, nem tudok főzni, akkor miért én főzzek, miközben Mutter otthon van és a., ráér, b., szeret főzni, c., tud főzni?
Ezenkívül (ez csúnya érv) anyámnak, míg nemrég nyugdíjas nem lett egyáltalán nem volt semmi keresete 1991 óta. Amit Fater és én hazaadtunk, az fedezte az ő kajáját, rezsijét stb. is. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy „fizettem az ellátásért”.
A házimunka megoszlott, Fater csinálta a nagytakarítást, én pedig az apróbb dolgokat, sokáig pl. mosogattam, valamint a kádat mindig én mostam ki, és a saját szobámat csakis én takarítottam. Míg otthon laktam, én csináltam az egész család összes vasalását is.
Tehát, asszem, az én esetemben nem arról volt szó, hogy ingyen eléldegéltem otthon és mindent a seggem alá toltak.
Most három éve lett a fizetésem akkora, hogy el mertem költözni albérletbe. Papíron sok a fizum, a gyakorlatban viszont több a kiadásom is, így lehetőleg minden kiadást megfontolok. Most nézzük, mire kell költenem egy hónapban, most, hogy külön lakom! Lakbér + közös költség + villanyszámla + gáz átalány: kb. 75.000.- Ft. Nagyon, nagyon szerencsés vagyok, mert másoknak ennyi csupán a lakbér, ezzel tisztában vagyok! Ezenfelül fizetem még az internet+tévédíjat, egészség- és nyugdíjpénztárat (mivel cafeteriát nem kapok), életbiztosítást, telefonszámlát, ez még további 25.000.- Ft (minden csak ’alsó hangon’ számoltam). Ezenkívül van még 10.000.- Ft rendszeres havi átutalásom a takarékszámlámra, ami mindössze annyit fedez, hogy decemberben az éves bérletet megvegyem belőle (ezenkívül még szoktam utalni a takarékszámlára különféle összegeket, ötletszerűen).
Tehát ez azt jelenti, hogy 110.000.- Ft-ot költök albérletre, rezsire, számlákra stb. – És még ez sem sok a mai albérlet-árakhoz viszonyítva! – Szóval ahhoz, hogy egy felnőtt el tudjon költözni otthonról, akkora fizetésének kell lennie, hogy 110.000.- Ft-ot mindenképpen nélkülözni tudjon, vagyis legalább nettó 120-at kell keresnie.
Most nézzük meg, a harmincasok hány százaléka keres nettó 120 fölött? …. És még van kérdés a mamahotel ügyében?
… Mondjuk ha a EP- és NyuP-pénztárakba nem fizetnék, akkor csak 103.500.- lenne a havi fix kiadásom. Ja, és nem dohányzom, ezt csak azért írom le, mert vannak olyan számzsonglőrök, akik nálam kevesebbet keresnek, rezsit fizetnek ÉS még dohányoznak is, és valahogy mégsem halnak éhen, ezt nem is értem.
Szóval a fizetésem 110.000.- fölötti részéből kell az összes dolgot kigazdálkodnom a hónapban, ez az összeg aztán már igazán nem sok, ezért van az, hogy lelkesen járok plazmát adni is.
Ahogy a levezetésből kiderül, az a szilárd véleményem, hogy a mamahotelnek főleg anyagi, és nem annyira kényelmi okai vannak. Az albérlet persze egyesek szerint „kidobott pénz”, de így, ha pl. kirúgják az embert, az albérletet simán felmondhatod és visszaköltözhetsz a szüleidhez; míg ha hitelre vásároltál lakást, akkor ugyanúgy visszaköltözhetsz, ha van hová, és ugyanúgy buktad a lakást, csak éppen a lakásvásárlásnak pusztán a törlesztőrészlete belekerül 110 rugóba, ha jól tudom, és még erre jön rá a rezsi stb.!
Szóval: hol van az a mai huszon-harmincéves, aki megengedheti magának, hogy ennyit fizessen lakbérre/lakástörlesztésre, és még meg is éljen valahogy?
Vannak mázlisták, Kati barátnőm például megörökölte a nagymamája lakását, eladta, és vett belőle egy másikat. Most abban lakik a pasijával.
Van az a kategória, akit én így nevezek: „szintén mamahotel-lakó, de az nem baj!” Ezek azok, akik dettó még mindig otthon laknak, csak éppen mindig magukhoz költöztetik az aktuális pasijukat/csajukat. Ettől valamiért a mamahotel azonnal megszűnik mamahotelnek lenni, nem értem, milyen logika alapján. Pl. Anikó barátnőm világéletében otthon lakott, de mindig odaköltözött hozzá az aktuális barátja. Egy háztartásban voltak a mamával, közösen fizették a rezsit stb., Anikóra valamiért mégsem mondják, hogy mamahotel-lakó. De miért? Attól még ugyanúgy otthon lakik. Nem arról van szó, hogy bérelnek Bélával egy lakást és meglátják, hogy boldogulnak, hanem csak arról, hogy jön Béla és becuccol a kisszobába.
Kati barátnőm egy korábbi kapcsolatában pedig beköltözött a srác családjához, egy lakótelepi lakásba. Ezért mondjuk tisztelem, mert nem lehetett semmi több emberhez alkalmazkodni, pláne egy kis lakótelepi panelben. De ebben az esetben a srác maradt mamahotel-lakó. Mégis, ez a felállás bezzeg teljesen kóser. Lehet, hogy csak az egyedülállókat nevezik mamahotel-lakónak?
Persze az logikus felállás, hogy megosztandó az anyagi terheket, egy partnere legyen az embernek. De ha az ember alapvetően egyedülálló, akkor most csak azért keressen egy partnert, hogy megossza a kiadásokat? És hogy? Hirdetés: „Nehezen jövök ki a fizumból, költözzünk össze, hogy felére csökkenjen a rezsi!” Anyagi szempontból jó megoldás, de utána ott van egész hónapban a nyakamon egy fickó, aki esetleg antipatikus.
… Szóval az egész mamahotel-témát lehetne hanyagolni. Olyan ez, mint a „Miért nincs gyereked?” kérdés. Vagy nem akar, és akkor jó így neki. Vagy akar, de valamiért nem sikerül, és akkor fájdalmat okozunk a kérdéssel, tehát inkább hagyjuk. Otthon sem azért lakik az a felnőtt ember, mert szereti, ha kiröhögik, hanem többnyire mert csak ott tud.
Jó, vannak kivételek, pl. aki nem dolgozik, de nem is akar (!), mert ilyen is van, ő persze hogy nem tud lakást bérelni, de ez esetben a szülőknek kéne a sarkukra állni. Meg van az olyan, mint mondjuk az én albérletem tulajdonosa, aki 50+ éves és a mamájával lakik – nem is akarom tudni, mi áll a háttérben, és hogy mennyi az összjövedelme a fickónak, de ő pl. simán lakhatna az én lakásomban is (ne tegye!), vagy az én lakbérem + saját fizetéséből tudna bérelni egy saját lakást magának, vagy tudom is én. Szóval őt nem igazán értem, de ő is egy példa.
Aztán vannak – gondolom – a marha keveset kereső, mittudomén, szakmunkások, bár rájuk kevéssé jellemző az otthon lakás, mert inkább keresnek egy csajt és gyorsan összeházasodnak, és a családi pótlékból elélnek. Más kérdés, hogy válás után esetleg valamelyik fél visszaköltözik a szüleihez, mert egyedül már nem tud megélni.
Van még olyan is, amikor több haver bérel közösen egy lakást, vagyis lakótársak. Az teljesen OK. Akkor az miért baj, ha valaki a szüleivel lakótárs? Persze ciki dolog, de elvileg léteznek normális szülők is – nekem pl. Faterom az –, ebben az esetben ugyanúgy lakótársakról van szó, mintha a koleszos haverokkal lakna egy lakásban az ember. Az sem gáz.
Összességében, én nem értem ezt az egész mamahotel-sopánkodást. Persze hogy nem jó és nem is egészséges dolog, de kényszerű. Legyenek a lakbérek akkorák, hogy átlagfizetésből ki lehessen fizetni ÉS még maradjon pénz; és/vagy a lakáshitelek törlesztőrészletei legyenek ekkorák.
Az én szüleim generációja meg tudta venni a régi önkormányzati lakásokat, mert akkor volt a privatizáció, és a tényleges ár töredékéért adták a kéglikt. Az ősök kivették a bankból az összespórolt pénzt, és voilá, megvolt a lakás! Ez olyan, mintha én most havi húszezret fizetnék egy albérletért, amit egyszer csak ideadnak nekem egymillióért: ennyit még valahogy össze tudnék kunyerálni.
Az ősöknek tehát megvolt ez a lehetőség, de a mi generációnkhoz már senki nem vág így lakásokat.
Vagy az ember beköltözik egy pénzes csávó lakásába, aztán remélheti, hogy a pénzes csávó nem fog öt év múlva találni egy 23 éves vékony szőkét, és te mehetsz, amerre látsz (mondjuk, vissza a szülői házba?)
