Azarohatt mosógép már megint besztrájkolt. Nem most, hanem ma két hete, csak nem volt energiám eddig írni róla. Vasárnap, mikor összejött egy csomó mosás, betettem mindent a mosógépbe, rá a mosószert, beindítottam, és kész. Beszívta valamennyire a vizet, de ezt is rohadt sokáig, aztán szépen leállt, Hatszor újraindítottam, de...
mindig leállt ugyanezen a ponton.
Már korábban is szórakozott, a centrifugálás fázisába sosem jutott el magától, hanem leállt, ezt kb. 3 hónapja csinálja így. Megszoktam, odamegyek, eltekerem a rövid centrifuga programra és onnantól már megy.
De most sehogy sem akarta elkezdeni sem a mosást, a szennyestartó pedig tele volt. Emlékeztem, hogy volt már efféle, és ciki, nem ciki, de a saját blogomból kerestem elő a két évvel ezelőtti eseményeket :-D Mindent végigcsináltam, amit akkor. Mivel a centrifuga működik, gondoltam, hogy a vízkővel lesz gond, háromszor egymás után lecsavartam a csövet, pedig marha nehéz volt, és rácsaptam, eleinte csak enyhén, később már kalapáccsal és baromi erősen, de ekkor sem javult meg.
Mivel moziba igyekeztünk délután, többet szórakozni nem volt időm, egyszerűen átváltottam XIX. századi háziasszony üzemmódba, a ruhákat a kádba tettem, rá mosószer, forró víz, kézzel mostam és öblítettem őket, és csak centrifugázni tettem be a gépbe. Az bezzeg hibátlanul működött.
Nem tudtam mosógépszerelőt hívni, egyrészt mert vasárnap volt, másrészt mert a következő héten mindig volt valami dolgom meló után. A mosógépszerelő meg – ahogy két évvel ezelőttről emlékszem – akárcsak a kéményseprő, direkt munkaidőben szeret jönni.
Úgyhogy a következő héten sem hívtam szerelőt, hanem kézzel mostam és géppel centriztem. Őszintén bevallom, egyszerűen a frász tör a gondolattól, hogy idejön egy idegen és ki tudja, mennyi ideig szerel itt a fürdőszobámban, és ki tudja, mennyi pénzt kér érte. Jó, a pénz még csak-csak, de hogy itt kerülgessem…. Legszívesebben átutalnám a pénzt, elmennék itthonról, szereljen, és mire hazajövök, legyen kész.
Persze a gondolataimban előkerült a szokásos negatív spirál, pl. ki fizeti a mosógépszerelőt, én vagy a tulaj? Vacillálás után arra jutottam, hogy a., annyira utálok huzakodni és magyarázkodni, hogy inkább én kifizetem, minthogy konfrontálódjak, valamint b., alighanem amúgy is nekem kéne fizetni, hisz az én fennhatóságom alatt történt, két éve használom.
De még rosszabb, ha azt mondja a szerelő, hogy végleg megdöglött és újat kell venni. Mert a., eleve a mosógépvevés egy óriási stressz, b., hová teszem a régit (a lakás kicsi, a lomtalanítás hónapok múlva lesz), c., mi van, ha a tulaj nem hiszi ezt el, hanem azt gondolja, összejátszottam a szerelővel, hogy ne kelljen lakbért fizetnem? – Mert nyilvánvalóan megvenném az új mosót, viszont nyilván nem én fizetném, hisz ebbe a lakásba veszem, tehát mondjuk a lakbér nem fizetésével törleszteném vissza magamhoz.
Jövő héten hétfőn Katival mozizunk, pénteken plazmaadás; ha biztosan tudnám, hogy a., a szerelés nem lesz több, mint amennyi készpénzem itthon van, és b., kedd-szerda-csütörtök napokon ráér a szerelő, akkor felhívnám hétfőn, de egyelőre nem merem.
Most – vasárnap – kimostam majd’ mindent a fent leírt XIX. századó módon. El se merem képzelni, mit éltek át a mosónők annak idején. Talán jövő pénteken felhívok egy szerelőt – mondjuk nem ismerek egyet sem, kiben bízzak meg? – és azutáni héten kijön, addigra talán összeszedem a bátorságomat is.
…. Azt mondjuk elismerem, hogy átmozgatásnak a kézi mosás kimondottan hasznos. Hajolni kell, sikálni, emelni, csavargatni a rongyokat, ennyi mozgás rám fér most, hogy hanyagolom a futást. Csak marha sokáig tart, pár órája csinálom, és a kezem teljesen kiszárad, holott körömlakkot akarok feltenni holnapra.
