Igen, ez a poszt most nem lesz olyan spontán, mert nem most történt a bejelentés, hanem két héttel ezelőtt. Csak lusta voltam írni :-D
Na, de a tények, az én szemszögemből: két hete vasárnap...
épp anyámmal kolbászoltunk az Allee-ban – már rég megterveztük ezt a shoppingolást, azért is, hogy Faternak addig nyugta legyen otthon. De Öcsikém és Ági előző nap bejelentkezett kora estére, így hatra hazaértünk. A kölykök akkor már ott voltak. És akkor, mikor mind együtt voltunk, bejelentette Öcsém, hogy most már hárman vannak itt ketten :-)
Mutattak ultrahangfelvételt is, amin kis fekete folt formájában látszott a leendő unokaöcsém vagy –húgom. Én teljesen meghatódtam, nagyon boldog lettem, és annak is örültem, hogy Ági tök jól van, nemigen viseli meg a terhesség. Ami még csak 6, illetve most már 8 hetes.
… Tulajdonképpen nincs is több írnivalóm a dologról: Ágin még nem látszik, babaszoba még nincs berendezve, és egyelőre (ami minket, többieket illet) csak beszélgetünk a dologról. Nekem még tök szokatlan a gondolat, bár persze nagyon jó.
Ami esetleg nyomaszt, hogy eddig viszonylag könnyen viseltem, hogy nekem magamnak nincs gyerekem, mert nem voltak effélék a környezetemben sem. Max. a kollégáké, ha épp behozták a melóhelyre. Most lesz egy baba a családban, tehát sokkal közelebb lesz hozzám a valóság és nem tudom eltakarni, mint eddig. Na de ez legyen a legnagyobb bajunk!
