Az idei szülinap ünneplése több lépésben zajlott. Nem bántam :-D Az igazi születésnapon Hévízen voltunk, átrándultunk Keszthelyre, ebéd a pulis helyen, aztán úszás a tóban.
Anyám már nyaralás előtt pedzegette, hogy hát amikor hazajövünk, menjek hozzájuk, megünnepelni a szülinapot. Mondtam – nem így – hogy nincs az az isten, hogy én többórás autóút után, izzadtan, fáradtan még oda is menjek…. És másnap se, noha az még hétvége volt. Egyenesen rákérdeztem Öcséméktől, és ők meghívtak magukhoz, de ha nem hívtak volna, akkor elmegyek egyedül bóklászni a nyaralás utáni egyetlen szabadnapon.
Az őseim amúgy is kurva fárasztóak tudnak lenni, és nyaralás után egy fél napot ott tölteni, úgy, hogy hiába megyek egy órával a megbeszéltnél is később, anyám még másfél órát tököl az ebéddel; aztán meg elbóbiskolnak, szóval tök hamar eltelik az az idő, ami után én lelépnék, akkor meg az van, hogy hát alig voltam itt. Úgyhogy mondtam, hogy ezt majd a jövő héten, és nyaralás után közvetlenül Öcsémékhez mentem.
Ez sokkal kellemesebb volt. Most is rohadt meleg volt ugyan, de a nyaralás előtti szigorú diétának még volt valamennyi hatása és a levágott szárú farmer még éppen rám jött.
Simán kiértem; aztán reggeli, kávé és ajándékosztogatás, mármint amit én vittem nekik. A gyerekek már a kertben elém jöttek, egyik édesebb volt, mint a másik, nem győztem összepuszilni őket, és – főleg Zétény – a szatyrom körül ólálkodtak, mintha kiskutyák lennének, és éreznék a szalonna szagát :-D Volt is benne egy doboz Nuxor, de azt elrejtettem alulra, és csak a LUSH fürdőbombát adtam a kezükbe, mert azt is hoztam.
Ezenkívül hoztam Zéténynek egy jópofa matchboxot, amit a Koloska-völgyben találtam (szóval, ingyen volt), Zsófinak pedig egy szép rózsaszín kis karkötőt, amit Tihanyban vettem (olcsó volt). A karkötő tök jól állt neki, csak sajnos mikor kicsit meghúzta, elengedett a madzag és a kis rózsaszín kövecskék vagy mik szanaszét gurultak.
Na remek. De hát honnan tudhattam volna előre, hogy ilyen fos lesz a gumija? Kis zacskóba tették a boltban, én meg a poggyászomba raktam és direkt elő se vettem, hogy ne használódjon. Ági mondta is, hogy gyenge a madzagja. Zsófi nekifogott újra felfűzni, de most már jó (jobb) gumis damilra, amit Ági adott. Egyszer csak ilyet szól nekem, mosolygós fejcsóválással:
- Ejnye-bejnye, Macka, hogy olyant hoztál, aminek gyenge a gumija!
Majdnem elröhögtem magam, hogy a kis hároméves így letol. Mondjuk igaza volt. A fél délelőtt ezután gyöngyfűzéssel telt, mert valahányszor az összes vacak gyöngyöt felfűztük volna, mindig leszaladt az utolsó percben. Végül aztán ketten Zsófival kétoldalról fűztük, és így sikerült is.
Aztán a gyerekek legózni akartak, aminek őszintén örültem, mert bent a házban nagyon kellemes volt a hőmérséklet, kint viszont rohadt meleg volt. (Nem annyira, mint most, amikor ezt írom, de azért eléggé.) Kiborítottuk a legót, és legóztunk. A két gyerek külön, én pedig felváltva csatlakoztam hol az egyikhez, hol a másikhoz. Zétény adott nekem egy talapzatot, amire nagyon erősen rá volt szorulva egy másik, lapos legó, és ő azt nem bírta leszedni. Én nekifeszültem ezerrel, és minden erőmet bevetve szétszedtem őket.
Nagyon büszkén mondtam: - Szétszedtem!
- Ügyesz vagy! – mondta erre Zsófi elismerően. Vártam, hogy a fejemet is megpaskolgassa :-D
Egyáltalán, ez a Zsófi – két hónappal múlt hároméves – hihetetlenül édes kis piskóta lett; ezen a napon jó kedve is volt, egy kicsi nokedli, most már nagyon helyes frizurával, mióta fodrászhoz járnak, és nagyon kedves, de ugyanakkor nagyon is tudja, hogy mit akar, és van egyfajta humora is, még ha ezt fura is leírni ilyen kicsi kölök esetén.
Aztán a kertbe mentünk bográcson megfőzni az ünnepi zöldséglevest. Őszintén, nem nagy kedvencem a zöldségleves, de Ági jól főzi, és addigra már éhes is voltam, a reggeli, a kávék és a sör ellenére is; és gondoltam, hogy majd a gesztenyetorta úgyis ’kárpótol’.
A főzés ideje alatt a kertben dorbézoltunk. Akkor már sört ittam, így a meleg már annyira nem is zavart :-D Elmeséltem Öcséméknek a nyaralást, ami ugyan jól telt, de viszont még csak előző napon értünk haza, amikor Fater átment a szemközti sávba, így ez eléggé friss élmény volt és még igencsak fel voltam zaklatva emiatt.
Elmeséltem a Vámpírok Bálján történt balesetet is, alaposan elmagyarázva, sőt eljátszva a kriptajelenetet, mivel rajtam kívül minden ismerősöm csak egyszer látta a darabot és a részletekre már nem emlékeznek.
De a gyerekek persze körülöttünk kavarogtak, úgyhogy ha fültávolságon belül voltak, akkor mellőztem a „hogy szíven szúrják a vámpírokat egy hegyes karóval”, „és akkor lezuhant és ott maradt fekve” mondatokat, hogy ne zaklassam fel őket.
Idővel aztán jött az ebéd! A zöldségleves szuper volt; de a legjobban az esett, hogy velem szemben Zsófi ült, jobb oldalamon pedig Zéti. Nagyon édesen esznek, illetve Zétény sose bírt nyugodtan megülni a helyén, mintha nem is én, hanem ő ivott volna két-három kávét a nap folyamán :-D
Egyszer aztán szóba került, hogy hány éves is vagyok most – merthogy szülinapi ünneplés. Mondtam, hogy 47, mire mindkét gyerek mély hallgatásba burkolózott :-D
Később Zsófi tájékoztatott:
- Zétény ennyi évesz volt moszt! – És felmutatta hat pici ujját.
(Csak ez az életben még aranyosabban hangzik, mert Zétény igazi nevében van „r” betű is.)
Meg még szóba került az óvoda is, mert Zéti még marad egy évet, viszont Zsófi szeptembertől már ovis lesz, kérdeztem, örül-e hogy Zsófi is ugyanabba az oviba fog járni?
- Igen. Csak sajnos másik csoportba.
A testvéri szeretet ilyen kifejezése nagyon jólesett :-)
Idővel jött a torta! Bevallom, június eleje óta nem tudtam kiverni a fejemből azt a fantasztikus gesztenyetortát, amit Zéti kapott a saját szülinapjára. Még tettem is akkor megjegyzést, hogy én is de örülnék egy ilyennek :-D Ezért ezen a napon már teljesen rá voltam készülve. Gesztenyetorta! Gesztenyetorta! (Imádom a gesztenyét.)
Ehelyett, sajnos, máktorta volt. Mondjuk a mákot is kedvelem, de mindig mákos lesz tőle a fogam; amellett Ági máktortája valahogy mindig olyan fura; csak középen olyan jó szottyos, mint a mákos bejgli, a legnagyobb része sajna olyan száraz, ott van a mák a piskótába applikálva, de az akkor is inkább valamiféle piskóta, mákkal. Én azt szeretem, ha a mákos töltelék teszi ki a 85 %-át. És még jobban szerettem volna, ha gesztenyetorta van :-)
No de ezt persze nem mondja az ember, főleg, hogy otthon volt még vagy öt különféle édességem, amiket még nyaralás előtt halmoztam fel direkt hazaérkezés utánra.
Aztán volt úszás, és ajándékosztás, bizisten nem emlékszem a sorrendre. Mondjuk, leírom előbb az ajándékosztást!
Elsősorban kaptam egy kilós szemes kávét, ami isteni dolog, mert már úgyis fogytán volt a Lavazza Suerte. De ezenkívül kaptam két zacskó chipset, egy kicsit meg egy nagyot, egy nagy zacskó kekszet, és egy nagy üveg, eredeti olasz Nutellát, mármint nem Nutella volt, hanem valami más mogyorós-csokis krém.
Az a helyzet, hogy utálom a Nutellát. Mindenki szereti, én nem. Jó, ha édességet kell ennem és nincs semmi más, akkor megeszem, de a büdös életben még egy kiskanálnyit sem vásároltam magamnak.
Egy pillanatig haboztam, aztán végiggondoltam, hogy az egy kilós szemes kávét úgyis elviszem, és az elég súly, úgyhogy őszintén megmondtam, hogy bocsi, de a Nutellát nem szeretem és inkább egyék meg ők.
Azt már nem tettem hozzá, hogy a kekszet sem különösebben szeretem, mert az már mégis ciki lett volna :-D Azt hazahoztam, de aztán továbbajándékoztam olyan ismerősnek, aki viszont szereti.
A chipsekről Ági megjegyezte, hogy „nem is tudták, hogy én szeretem a chipset”. De az a helyzet, hogy nem minden chipset szeretek, hanem csakis a Lay’s csípős csirkeszárny ízűt, másodsorban pedig esetleg a sima sajtosakat. Ezekből meg a kisebbik paradicsomos volt – komolyan! sose láttam még paradicsomos chipset! – a másikat nem is néztem meg, az már valami hatalmas zacskó, még mindig itt pihen a szekrényemben.
Ennek ellenére valamelyik este a paradicsomosat azért megettem, és egész jó volt, nagyon pikáns, paradicsomos-chilis-borsos, csak persze a súlyomnak és a gyomorsavamnak nem tett jót :-D
Ezután lementünk úszni a közeli holtágra. Én nem hoztam fürdőruhát, de semmiképp sem akartam volna úszni, miután telezabáltam magam és sört is ittam. Ezért a parton maradtam, vigyáztam a cuccokra és pásztorkodtam azt a gyereket, aki éppen nem fürdött.
Zéti ment be a vízbe először – a szülőkkel –, mentőmellényt adtak rá jó alaposan, ő pedig boldogan lubickolt, sőt, koordinálatlan kutyaúszással ugyan, de kifejezetten haladt a vízben! Felváltva úszogattak. Kicsit szomorúan vettem észre így fürdőnadrágban, hogy Zéti egyrészt nagyot nőtt – jó, ezt észrevettem már –, másrészt tök hosszú lába és karja van, már semmi kisgyerekes gömbölyűség nincs benne, hanem kifejezetten olyan, mint egy sovány gyerek. De nem betegesen sovány, hanem mint aki kevés édességet eszik és rohadt sokat mozog a friss levegőn. Már teljesen nyúlánk, olyan, mint egy földigiliszta, ami nem sértés, mert nincs bajom a földigilisztákkal :-D
Zsófi is bement lubickolni. Egy iszonyú édes, ciklámenszínű kis fürdőruhácska volt rajta. Mikor kijött, mellém ült, én átfogtam a vállacskáját és fürdőlepedőt borítottam rá, és együtt néztük a család többi részét. Zsófi borzasztóan édes volt így; egyáltalán, a hároméves gyerek talán a legédesebb korban van. És most ezek kb. az utolsó idők, amikor még korlátlanul lehet ölelgetni őket… Ahogy egyre nagyobbak és felnőttesebbek lesznek, vissza kell fognom magam, hogy ne ölelgessem és pusziljam őket állandóan, pedig a legszívesebben polip lennék, hogy 8 karral ölelhessem őket magamhoz.
Ezért most Zsófinak csak lazán átkaroltam a vállát, és könnyedén puszit nyomtam a kis vizes hajára, és mutattam, hogy nézd, hogy úszik Zétény! Már teljesen jól halad, saját magától úszik a vízen! Zsófi nézte is, lenyűgözve; és olyan volt, mint valami kiskacsa, vagy másmilyen kismadár.
Aztán kijött Zéti, bement Zsófi. Zétényt már nem kellett ’őrizni’, ő viszont huncutkodott, mert nekiállt kiinni a vizemet. Én kissé nyugtalanul néztem, mert huncutul mosolygott közben, és attól tartottam, bedobja a vízbe a palackomat, márpedig ez az egy háromdecis palackom van pillanatnyilag, és ebben a hőségben még a másfél órás hazaútra is kellene nekem víz. De ő valószínűleg azt gondolta, azért nézek nyugtalanul, merthogy most ő kiissza a vizemet, ezen kuncogott magában és csakazértis kiitta. Pedig nem a vizet féltettem én, csak a palackot :-D Amit végül is nem dobott a vízbe.
Hazafelé menet találtunk kidobott elektronikai eszközöket, amikről Zétény nagyon komolyan tépelődött, hogy hazavigye-e szétszerelni őket, vagy sem. – Most sajnálom, hogy csomó elromlott elektromos kütyümet kidobtam pár évvel ezelőtt, mivel fogalmam sem volt, hogy Zéti majd ilyen örömmel és elmélyültséggel szereti szétszerelni ezeket.
Zsófira otthon rájött a fáradtság, és elaludt, meg sírdogált is kicsit, de aztán túl lett ezen. Én relatíve hamar hazaindultam most, mert másnap már munkanap volt, és azt terveztem, hogy amennyire lehet, kialszom magam. Egy hétfőre, pláne egy szabadság utáni hétfőre úgysem lehet felkészülni, mivel az a legocsmányabb dolgok egyike, de legalább az alvásból legyen minél több órám.
De nagyon feltöltődve mentem haza, tele élményekkel és a gyerekek hangjával a fülemben. Útközben gondolkoztam, kinek adjam oda a nagy zacskó kekszet; talán vigyem be a melóhelyre a kollégáknak? De ezt megvétóztam. Családi ajándék kekszet nem viszünk be a munkahelyre! Ezért végül Barbinak adtam, aki sokkal jobban megérdemli.
Egyébként a munkahét egész jól kezdődött, mert Barbi írt, hogy fussunk össze a héten; aztán a korábbi munkakezdésemet is engedélyezték (végre nem kell a fél nyolcas sűrű csürhében utaznom reggelente!), és eldöntöttük, hogy a Vámpírok Bálját megnézzük októberben. Szóval októberben valóra fog válni az egyik régi álmom: két egymást követő napon látom a Bált :-D
Ilyen kellemes ünneplés után már szinte nem is bántam, hogy 47 éves lettem, mondjuk ha bántam volna is, ugyan mi a fenét tehetnék ellene? :-D
