Tudom, minden szabadságomkor ezt mondom, de hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrohant ez a két hét. Mintha csak most lett volna az utolsó péntek, amikor kirontottam az irodából. Majd’ mindennap annyi minden történt, hogy egy-egy napnak marha hamar vége lett, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy az a nap már el is telt a szünetből.
Maga a karácsony is elég hevenyészve történt. Nagy kapkodás előzte meg,
mindenféle vásárlásokat bonyolítottam még 23-án, 24-én pedig takarítottam-rendet csináltam ezerrel, mint állat, Fater értem jött fél 3-ra és elvitt a családi fészekbe.
Anyám a várakozással ellentétben egész normális volt. Érkezésem után ettünk egy rövid ebédet, utána Faterral karácsonyfát díszítettünk, mindenki becsomagolta az ajándékait, aztán – ünnepi ruhába való átöltözést mellőzve, csak úgy háziruhában – leültünk vacsorázni és még azután bontogattuk ki az ajándékainkat. Fater jó sok könyvet kapott, egyrészt mert ezek éppen megjelentek és úgyis megvette volna előbb-utóbb, másrészt mert most megy nyugdíjba és így több ajit akartunk adni neki. Én is elégedett voltam, mert kaptam többféle csokit, a Bíborhegy DVD-t, a Próbarepülés könyvet (az Intőkönyvem története folytatása, amit lehetetlen volt megszerezni!). És ami a legjobb, hízott kacsamájat! Ami már majdnem olyan, mintha libamáj lenne.
Ittunk forralt bort, aztán a kanapén tárnyadtunk, felváltva nézve a Múmiát és a Kingsmant. Fater idővel elment aludni, mi anyámmal éjjel fél kettőig nyomattuk. Hiába, a bagolyságomat valszeg tőle örököltem.
Ennek megfelelően 25-én későn keltem, megreggeliztem, olvastam, aztán előjöttek az ősök is, heverésztünk, lustálkodtunk. Késői ebédet ettünk. Éreztem, haza kéne mennem, hogy folytassam a rendcsinálást és takarítást, de olyan jó volt punnyadni és falni a szaloncukrot…. És közben ment a Marley meg én. Amikor annak vége lett – majd’ elsírtam magam megint – Fater hazavitt az összes cuccokkal.
Furcsa volt hazajönni, hirtelen magányosnak és árvának éreztem magam, az utcán hideg volt és nem járt senki, én pedig a jó meleg otthonos családi pihengetésből hazajövök az üres, magányos albérletbe …. Bármennyire is szeretek egyedül lenni, ekkor rosszul éreztem magam lelkileg. De aztán betettem a Galaxis őrzőit, ittam rozét, gyújtottam mécsest, szóval jobb lett.
Viszont takarítani ekkor már lusta voltam – kb. 18.00-ra értem haza –, így 26-án reggel korán keltem, és mint egy négykezű robot, ezerrel végeztem a lakás kipofozását! Mert először is rendet kellett csapni, másodszor a tisztaság állapotát elérni. Minden szanaszét heverő dolgot elpakoltam, DVD-ket, könyveket rendbe tettem és fel a polcra, aztán kimostam a kádat, a mosdót, a vécét, a tükröt, a gázt, az ajtókat, ablakpárkányokat, és még ezután jött maga a söprés és felmosás. Lezuhanyoztam, ettem valamit, ekkor 13.00 lett, amikorra Öcsémék ígérték magukat. Ők nem jöttek, de Fater igen.
Hányszor megmondtam neki, hogy ne jöjjön korábban vendégségbe :-D Jó, minden kész volt, de akkor is, jólesett volna plusz öt perc, hogy megpihenjek a csatamezőn. Ráadásul a kölykök késtek is. Én ekkor már eldöntöttem, hogy olyan fáradt vagyok, nem fogok elmenni az unokatesó-találkozóra.
Öcsémék aztán meg is jöttek, Fater nemsokára elment. Ciki módon főleg azon kajákból ettünk, amiket Ági és Öccs hozott. De mit csináljak? Nagyon finomak voltak :-D Azért mentes sört, gyümölcslét és főleg a csokikat én biztosítottam. Játszottunk társasjátékot is, amit nem tettem vagy húsz éve. Tök jópofa dolog volt, csak az zavart, hogy 5 dobókockával kellett dobni. Diszkalkuliám van, hosszú percekbe telt, hogy a., felismerjem, milyen számok vannak a felszínen, b., összeadjam őket, és c., eldöntsem, mit tegyek a játékban (mert több lehetőség volt). Másnapra tiszta izomláz lett a fejemben, holott a játék 8 éves kortól ajánlott :-D
Egyébként a kölykök sem mentek a nagycsaládi buliba, Ági meg volt fázva. – Ha előre tudjuk, hogy egyikünk sem megy el végül, megúszhattuk volna az erre vonatkozó balhét pár hete. Na de már mindegy.
A karácsony utáni napok is szaladósak voltak. Például 27-én elszaladtam a WestEndbe, megnézni az Éjszakai ragadozókat, amit eddig mindig csak késő este vetítettek, de most szerencsére 10.40-kor. Mikor odaértem, dobtam egy hátast, mert egymilliárdan álltak sorban a mozipénztárnál!! Mintha az űrlények el akarnák pusztítani Budapestet, és a Westend mozija lenne az egyetlen biztonságos hely!
Pusztán az 15 percbe telt, hogy jegyet vegyek, utána WC és rohanás, de szerencsére nem késtem el. Nekem tetszett! Nem az az „azonnal megveszem DVD-n” típusú, de jó film.
Ezután vásároltam a Lidlben, a DM-ben, hazarohantam ebédelni és vörös teát inni, utána elszaladtam a Karolina útra vért adni. Mert bár múlt héten mohó voltam és inkább plazmát adtam pénzért, de azért úgy éreztem, illik elmenni a véresekhez is, ha már hívtak. Mondjuk, ők is adtak 500 Ft-os kajautalványt, meg szaloncukrot és lencsét (zselés volt, ezért anyámnak adtam mindkettőt). A vér simán lejött, se gyengeség, se ájulás, semmi nem fogott el, pedig attól tartottam.
A nővérkével röviden szót váltottam állástémában – egyébként nem vagyok ez a „beszélgessünk a fodrásszal/közértessel/pincérrel” típus, de most a nővérke kérdezte, hol dolgozom, mire mondtam, hogy hol, aztán hirtelen ötletből hozzátettem, hogy de épp most keresek másik állást, mert elviselhetetlen a munkahelyi légkör. Mire azt mondta, hogy ő is csak nemrég van itt, egy kórház sürgősségijéről jött át ide, szintén a rossz légkör miatt. Megállapodtunk, hogy lehet a meló nehéz vagy könnyű, de ha a légkör rossz, akkor minden rossz. Ez a beszélgetés most valahogy jólesett.
Ezután elszáguldottam anyámékhoz, mivel Fater névnapja volt, megköszöntöttük, ettünk, aztán hazajöttem. Tessék, egy nap már el is telt.
Szerdán a Vadászat a Fekete Nadrágra napja volt. A januári állásinterjúra kéne egy elegáns(abb) fekete nadrág, nekem főleg csak farmerem van. Gondoltam, elmegyek az Árkádba, ott az a nagy C&A, ha nem, ott az a nagy H&M, simán találok egyet. Hát nem. A C&A-ban felpróbáltam 7 db nadrágot, de mindegyikkel volt valami gebasz. Vagy nem jött fel a combomon, vagy elállt a hasamtól; sőt volt, hogy a 38-as gatya rámjött, de a derekamnál volt még egy húszcentis rés, ugyanakkor a 40-es gatya a csípőcsontomnál nem jött feljebb.
Arról nem is beszélek, hogy a 163 centimmel tök átlagos női magasságom van, mégis a legtöbb gatya, ha a derekamhoz tartottam, még fél méter hosszan lógott a földön. Basszus, hát nem azért veszek meg több ezer Ft-ért egy nadrágot, hogy aztán még több ezer Ft-ért felhajtassam!!! Nem minden nő Nicole Kidman, kedves C&A!
A kudarc után átmentem a H&M-be, itt találtam egy jól kinéző 40-es gatyát, aztán beálltam a próbafülke előtti sorba. Ugyanis a C&A-ban legalább rengeteg próbafülke volt, de a H&M még ebben is szarabb, mert csak három fülke volt, abból az egyikben egy párocska lakott órák óta és a harmadik fickó meg szaladgált, és hozta nekik az újabb próbálnivalókat. Húsz perc sorbanállás után felpróbáltam a 40-es gatyát, ami olyan sztreccses volt, mint egy futónaci, és nem jött fel a combomon.
… Csak mondom, hogy vékony a derekam, de széles a csípőm, és combra-csípőre hízom, mint a legtöbb nő, ÉS a derekam annyira vékony, amennyire többnapos karácsonyi zabálás után lehet, ennek ellenére ami feljött a combomra, az elállt a derekamtól, ami jó lett volna derékban, majd’ szétszakadt a combomon. Kedves divattervezők, nem kéne úgy néha valódi nőket is megnéznetek!? :-(
Végül a Westend C&A-ban vettem egy fekete gatyát, ami szintén sztreccses – hát, nem biztos, hogy ez volt a legjobb döntés… –, de úgy éreztem, nem bírnám ki, ha holnap újra kéne kezdenem a nadrágpróbálgatást más üzletekben. Így megvettem ezt.
És mivel az Érkezést akartam este megnézni, hát felmentem a mozipénztárhoz – megint –, és végigálltam a félórás sort, megint. Komolyan, az egész város + még a Nyugatiba érkező vonatokkal jövő agglomeráció is mind a Westend moziban akarja tölteni a két ünnep közti időt. Szerencsére délután egykor még át tudtam venni a 17.50-re szóló jegyemet.
Hazajöttem, ettem, kávét ittam, visszafordultam a moziba. Millióan voltak, a vécénél olyan sor állt, mint az Operettszínházban szokott, csak ott 2 db vécéfülke van, itt meg 15. Mindegy, sikerült pisilni és a filmről sem késtem le. Viszont kevésbé tetszett a film, mint az Éjszakai ragadozók, holott fordítva gondoltam előzetesen.
Csütörtökön először elmentem felderíteni a helyet, ahová állásinterjúzni megyek majd. Már jártam ott pár éve – szintén állásinterjún –, de azért jó biztosan tudni, hol kell feljönni az aluljáróból, és mennyit kell menni a metróból. A lakástól a helyig 38 perc alatt elértem.
Ezután elmentem a Corvin moziba jegyet venni a Kaliforniai álomra, amit szilveszter napján terveztem megnézni. Utána a Deák téri jegypénztárban megvettem a jövő évi éves bérletet. (Miért veszek előre éves bérletet, amikor lehet, hogy az új melóhelyen lesz cafeteria? Hát, mert ki tudja, mikor lesz új melóhely, vagy mikor rúgnak ki, és nehogy már ott álljak munkanélküliként az év közepén, és akkor még a havi tízezres bérletet is meg kelljen vennem. Így legalább emiatt nem kell aggódnom. Igaz, az egyenlegem rögtön nem festett olyan jól, mint korábban.)
Ezután a Puskin moziba mentem, mert Az ügyfél c. iráni filmet csak őt vetítik, és csakis egy 16 (!) fős teremben, amire nem lehet neten foglalni, csak személyesen vásárolni. Mindenképp látni akartam a filmet, így odamentem előzetesen jegyet venni. Utána a Mekiben halas szendvicset vettem a véradásért kapott kajautalványból. Majd el a hozzám legközelebbi plázába, ahol a szilveszteri salátához megvettem a hozzávalókat, és a Pirexben 2017. évi falinaptárat (kutyás. A szokások rabja vagyok: a 2016-os is az volt.)
Majd kajáltam és visszametróztam a Puskinba, megnézni a filmet. Igazán jó volt, habár egy elég fontos kérdésre nem derült fény. És ezen a fejkendőn szétröhögtem magam, amit az iráni nők hordtak a filmben, az ugyan egy kicsit sem takarta el a hajukat, épp csak oda volt vetve, ennyi erővel nyugodtan járhattak volna fedetlen fejjel, mint a normális nők. Különben sem értem, mi ez a beteges mánia a haj takarásával, komolyan, mintha a mellbimbóról lenne szó.
Otthon végignéztem A szobát, amit pár hete megvettem DVD-n. Ugyanannyira tetszett, mint moziban, és ami a fő, nagyon jó szinkront csináltak hozzá! A kiskölyöknek ugyanolyan édes kis csipogó magyar hangja lett, ami ugyanakkor nagyon profi is. Jó filmélmény volt.
Pénteken felszaladtam anyámékhoz az otthagyott ajándékokért és a Harry Hole-sorozat következő kötetéért. Aztán haza, ebédelni, majd el a Sugárba, ahol Katival megnéztük a Zsivány Egyest. Én másodszorra láttam, így egy fokkal jobban tetszett, de hol van ez a klasszikus trilógiához képest ….
Aztán haza, és elkezdtem nézni A cinkost, amit „véletlenül” vettem meg anno (= azért, hogy a 2011-es Conan filmet ne csak úgy magába vegyem meg; amit azért kellett megnéznem, mert Stephen Lang benne a gonosz, és meg is néztem a szünetben: a film maga elég szar volt, de a fickó jó :-) Szóval, ezért csaptam hozzá A cinkost, nehogymár azt higgyék a webáruházban, hogy a Conan érdekel engem :-D De jó vétel volt, mert az első félóra alapján igazán színvonalas film.
És máris eljött december 31.!!! Hát nem rohan az a tetves idő?! Elszaladtam kenyeret venni, mikor kiléptem a boltból, pont összefutottam Faterral – hja, nem lakunk messze –, beszélgettünk negyedórácskát, aztán hazajöttem. Megcsináltam a salátát, amit azért csináltam, mert tavaly szilveszterkor is ezt csináltam, és olyan kellemes élmény volt, hogy úgy gondoltam, idén is ezt kéne.
(Macska-salátának hívom szerényen magam után, és az a története, hogy sok éve Anikó barátnőmmel Badacsonyban töltöttünk egy hosszú hétvégét – szülinapom volt –, és minden nap NAGYON sokat zabáltunk. Hazajövés után másnap – szabin voltunk – elmentem hozzájuk, de a badacsonyi zabálásoktól még mindig telítve voltunk, így Anikó összevágott paprikát, paradicsomot, kis felvágottat, sajtot, leöntötte kefírrel és ezt ettük. Fincsi és egyben könnyű, de mégis tápláló volt. Hát ezt szoktam én kicsit felturbózni kétféle sajttal, párizsival + sonkával, összeaprítok mindent a legnagyobb tálamba, ráöntök vagy egy liter kefíret, alaposan összekeverem és máris ehető. Tavaly annyira ízlett, hogy ahogy egy tálkányit megettem, azonnal kellett a következő tálka, mintha valami láncdohányos lennék. Egyetlen hátránya, hogy a hűtőben lakik, most hideg van, szóval biztos idén is átfázom tőle, mint tavaly. Erre lehet megoldás az, hogy az IKEÁ-ban vett svéd bort nem nyersen iszom mellé, hanem forralt bort készítek belőle.)
Kora délután elmentem megnézni a Kaliforniai álmot, de őszintén szólva csalódás volt. Nem volt rossz, de többet vártam tőle. Ráadásul hazafelé jövet elkapott az önsajnálat, és a szomorúság, hogy máris itt az évkezdés és munkába kell menni, sőt belépek a 40. évembe, és majdnem elsírtam magam a metrón az emberek között! Rémes volt… Szép kis szilveszter…
De azóta hazajöttem, átöltöztem, olvastam egy kicsit a krimiből, bekapcsoltam a tévét, ahol épp Bud Spencer & Terence Hill film ment. Elkezdtem írni ezt a bejegyzést; nemsokára kajálni fogok, és felteszem a forralt bort, folytatom A cinkost, és van még egy csomó más film talonban, amit nézni fogok. Szóval, csak eltöltöm valahogy ezt a szilvesztert.
… Tegnap Katival beszélgettünk mozi után, ő is egyedül lesz szilveszterkor és kb. olyan programot tervezett, mint én :-) A pasija dolgozni fog, így Kati is filmeket néz és esetleg iszik. Hm… A korral jár? Bár én sosem szerettem a nagy, hangos, tömeges bulikat.
Tehát most kajára-piára föl, és igyekszem felvidítani magamat!
A kedves olvasóknak előre is boldog új évet kívánok!
