Öcsémék esküvőjét követő hétfőn felmondtam. Még otthon megírtam a papíralapú levelet, amit majd a Cég igazgatójának – a „hivatalos” főnökömnek – el fogok küldeni, szájjal pedig
bementem Ibolyához és közöltem vele.
Barbi sajnos pont azon a héten volt beteg, pedig jó lett volna, ha ott van, mert a., egy héttel több időnk lett volna az átadás-átvételre, b., lenyugtatta volna a kedélyeket. Na de nem volt ott, ez van.
Mivel hétfőn reggel közöltem ezt, sajnos nem volt idő kifejteni részletesebben az okokat, pedig olyan szépen készültem egy kb. A/4-es oldal terjedelmű beszéddel, hogy pontosan miért lépek le, és hogy ebben Ibolyának mi a sara. De időhiány miatt csak a lényeget vázoltam.
Mikor megkérdezte, hová megyek, mondtam, hogy azt nem szeretném megmondani, nehogy utánam nyúljanak.
Ez nem paranoia, aki már lehúzott pár évet a közigazgatásban, az tudja, hogy áttételesen szinte mindenki ismer mindenkit, de legalábbis a főnökfélék. Semmibe nem kerülnek, hogy ha meg mondanám, hová megyek, a paraszt Marinak vagy az idegbeteg Juditkának van valami ismerőse, akinek van egy haverja, aki a leendő főnököm főnöke, és csak egy-két baráti telefonba kerül, hogy már előre feketeseggű legyek ott. Láttam én már sok ilyent a saját szememmel is.
Szóval nem mondtam el senkinek, kivéve Orsit, de neki is százszor elmondtam, hogy egyedül neked mondom el, és senki másnak, de még azt is fogom hazudni, hogy neked sem mondtam el. Elmondhattam volna még Hajninak vagy Boginak is, de szegény Bogi nem bír titkot tartani, Hajnitól pedig nem várhatom el, hogy a sok információ, munka, gyereknevelés stb. mellett még azt is fejben kelljen tartania, hogy „a Csendes Macska új munkahelye titok!”
23-án, hétfőn mondtam fel, Ibolya odatelefonált a Cég igazgatójának, hogy közölje ezt, én pedig beszkenneltem a felmondólevelemet és elektronikusan elküldtem az igazgatónak, a titkárságra és a munkaügyre is, biztos, ami biztos, és ugyanaznap postán is elküldtem.
Ezek után vártam. Egyrészt az erkölcsi bizonyítványra, másrészt a Cégtől a munkaviszonyt megszüntető papírjaimra.
Az erkölcsi miatt ideges voltam kicsit, mert az igénylés kitöltésekor – amikor náthás voltam – az anyám nevét elrontottam, bár javítottam és odaírtam, hogy „jav.” és szignó, de ki tudja, ezek a barmok nem dobják-e vissza emiatt a kérelmemet.
Közben hívtak az új munkahelyről, hogy megjött-e már az erkölcsi és a Cégtől a megszüntető papírjaim. Mondtam, hogy még nem, és épp azokra várok.
Aztán végül megérkezett az erkölcsi. Olyan küldeményben jött, amit csakis én vehetek át személyesen, de természetesen a postás 12.30-kor hozta, amikor nyilvánvalóan munkában voltam, tehát másnap – mert aznap már nem vehető át – meló után el kellett másznom a szüleim lakása melletti postára. Aznap kezdett esni az ónos eső, még a bakancsomban is féltem az utcán gyalogolni. Mutter azt ajánlotta, hogy kivételesen tegyem meg azt a száz méteres utat busszal – ezt is tettem, bármilyen ciki volt, de kinek hiányzik a combnyaktörés.
Másnap beszkenneltem az erkölcsit és elküldtem az új munkahely személyzetisének, akinél már jártam. Aztán vártam, hogy szól-e, mi legyen a következő lépés.
Nem szólt, így én hívtam fel őt pár nap múlva. Mégis, szorít az idő. Egy kolléganője vette fel, hogy az Andrea most nincs bent, mert beteg a kislánya. (Remek. Én meg itt várok…) De ez a helyettes kolléganő utánanézett az anyagomnak és mondta, hogy megkapta az erkölcsit, és most menjek orvosi alkalmassági vizsgálatra következő kedden. Oda kell mennem a leendő melóhelyre, ott először a személyzetist megkeresni, aztán a dokihoz, aztán vissza a személyzetishez.
A munkahelyen szóltam, hogy megint később fogok menni, ugyanis ide is 9.00-re kellett mennem (nagyon örültem :-) Odamentem a portára, mondtam, hogy várnak; a portás felszólt, de a telefon nem vette fel senki. Na, gondoltam, ha eltévesztettem a napot, és jöhetek megint, a guta üt meg! De a portás beengedett így is. A személyzetis a 4. emeleten volt. Hívtam a liftet, ami egyszerűen nem volt hajlandó megállni a negyediken!! Több másik emberek is beszálltak mellém, le-föl liftezgettem, és mindenhol megállt, csak a negyediken nem. Elátkozott lift! Végül azt tanácsolta egy nő, hogy menjek az ötödikre és onnan le a negyedikre. Ezt tettem.
A személyzeti kihelyezett egyszemélyes iroda volt, egyetlen ügyintézővel és csomó ügyféllel, én csak egy voltam a sokból. Odaadtam a csajnak az eredeti erkölcsit, a munkaviszony-igazolásokat, ő odaadta nekem az orvosi papírt, amivel én lementem a dokihoz.
Izgultam, hogy mi lesz, ha nem vagyok alkalmas. Előzőleg mondták, hogy hozzam el az esetleges orvosi papírjaimat. Én elhoztam a szememre vonatkozót, és a mitralis prolapsusra vonatkozót – de mikor utóbbit átolvastam, úgy döntöttem, inkább nem adom oda, mivel a kardiológus anno nemcsak azt írta, hogy (panaszt nem okozó) mitralis prolapsusom van, hanem hogy az epehólyagomban 3 mm-s kis kő van. Még az hiányzik, hogy most itt a doki nemcsak szívbajosnak, hanem még epebajosnak is gondoljon, ráadásul a parlagfű-allergiát és a bal szememre nem látást mindenképp meg kellett említeni.
Így a szívpapírt elsüllyesztettem.
Felvették az adataimat, a doki vérnyomást mért – most a vérnyomás normális, 120/70 lett, a pulzusom volt magas, naná – megnézte a tüdőmet, a gerincemet, javasolta, hogy ússzak háton és gyorsban (mellen szoktam csak), és végül alkalmas lettem.
A papírral visszamentem a személyzetishez, és mikor a sok többi ember és csörgő telefon között szóhoz jutottam, kérdeztem, hogy tulajdonképpen hová menjek majd munkakezdéskor? Mire megmondta. Elégedetten távoztam.
Időközben még egyszer hívtam a Céget, hogy küldjék már a kilépő papírjaimat, és hogy mennyi pontosan a részarányos szabadságom, amit ki kell vennem. Ezt meg is mondták: 3 nap, és nyugtattak, hogy majd küldik a papírokat.
Ki is írtam és kivettem azt a három napot. Az első napon telefonált az új munkahely – helyettes – személyzetise, hogy mikor küldöm már a kilépő papírjaimat, mert azok kellenek nekik a belépő papírjaim elkészítéséhez. Ez logikus, de mondtam, hogy már kétszer is megsürgettem a Céget és azt mondták, hogy csinálják.
Ezután azt mondta, hogy szép az erkölcsim, de nem erre vonatkozóan kellett volna kérni, hanem a közszolgálati törvény (mondjuk) 612. és 548. szakaszaira hivatkozva.
Mire mondtam, hogy tudom én, mert Andrea ezt írta fel a papíromra, de az igénylőlapon egyszerűen nem volt olyan rovat, a közszolgálati törvénynek csak a (mondjuk) 400., 405. és 412. szakaszaira lehetett hivatkozni. VAGY azt lehetett választani, hogy büntetlen előélet / eljárás nem folyik ellenem / foglalkozástól nem vagyok eltiltva, és én ezért inkább ezt választottam.
Jaj, hát postán kértem az igénylést? Nincs ügyfélkapum?
Nincs, vazze!!! Nem bízom én ebben az államban, aminek informatikai analfabéták állnak az élén, hogy majd az ügyfélkapu jó lesz nekem. Én szeretem a kézzelfogható, papíros dolgokat, amin van egy tértivevény, amit meg tudok mutatni, hogy „igen, átvették két hete!”.
Másrészt nehogy már másmilyen legyen a postán kapható erkölcsi igénylőlap és a neten megtalálhat. Ne b@ssz már, akkor akinek nincs nete, mert nyugdíjas vagy szegény, az nem tud erkölcsit kérni, mert a papíroson épp nincs olyan rovat?! Hogy miért nem lehet összehangolni ezt a kettőt?!
Megbeszéltük, hogy a Céget még egyszer megsürgetem, és a munkába állásom napján bemegyek a személyzetire és megmutatom azt a postai igénylőlapot. – Ennek érdekében persze újra el kellett mennem a postára, és kérni egy új igénylőt, a szabadságom alatt…
Aznap éjjel csak forgolódtam, egyszerűen dühös voltam, hogy a Cég két hét alatt sem volt képes megcsinálni a kilépőpapírjaimat, és most mi van, ha emiatt nem tudnak engem beléptetni az új helyen!? Mert szerdán még itt leszek, de csütörtökön már ott! Mit csináljak, feljelentsem őket, vagy bíróságra menjek, hogy adják már ki a papírjaimat?!
Miután ezen vergődtem fél éjjel, úgy voltam vele, hogy ha péntek délig Barbi nem hív fel, hogy a kézbesítő meghozta a papírokat, én felhívom a Céget és úgy kiosztom őket, hogy sírva fakadnak. De szerencsére 9.30-kor felhívott a Cég munkaügyise (hja, a telepátia!), és mondta, hogy megvan minden papírom, majd hétfőn aláíratják és kedden vagy szerdán viszi a kézbesítő.
Mondtam, hogy ez nagyon jó, de nem lehetne-e előbb, mert az új melóhelyről engem már ezerszer hívtak, hogy miért nem adtam még le nekik a kilépő papírjaimat??
Erre a Cég munkaügyise hüledezett, hogy de hát azt csak az utolsó napon szokás odaadni, mert bármi történhet addig velem, és ezt az új melóhely is biztos tudja. Mondtam, hogy én nemtom, de mégis kérik a papírokat. És hogy én akár ki is megyek értük hozzájuk – a világ végére – ha a kézbesítő nem tud/akar stb. bejönni, csak legyen már a kezemben a sok cetli…. Úgyhogy abban maradtunk, hogy kedden reggel felhívjuk egymást, és ha úgy alakul, én utazom ki a papírokért.
Jobb is lenne így, mert nemcsak a megszüntető papírjaimról van szó, hanem az adóbevalláshoz szükséges izék is ott vannak meg minden, sokkal jobb lenne, ha ott a munkaügyis csaj előtt venném át őket, aki pontosan tudja, mit kell aláírnom és visszaadnom, és mi az enyém.
Szóval ez van. Erről a melóhelyről még elszabadulni sem egyszerű. És most már kezdek kicsit izgulni, hogy milyen lesz majd az új munkahely! Bár igyekszem pozitívan hozzáállni.
