Fel sem tudom fogni, hogy ma délután hazajöttem a régi munkahelyemről, és holnap hajnalban bemegyek az új munkahelyemre!
Eddig mindig hétfőn, vagy valami szünetféle után kezdtem, sosem így… A (régi) kollégák sokan csodálkoztak is, de mondtam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy fizetés nélkül legyek x napig.
Ma hitem szerint mindennel végeztem, megírtam a búcsú kör-emailt, leadtam a belépőkártyámat, mindent áttelepítettem a saját gépemről a közös meghajtóra, és a saját gépemről letöröltem mindent.
Kicsit ciki volt ez utóbbi, mert az elmúlt két napban vacakolt a gépem, egyszerűen lefagyott-újraindult-lefagyott-újraindult, órákig nem lehetett vele csinálni semmit, pedig fontos volt, hogy takarítsak. Főleg a Képek mappában volt csomó kutyás, farkasos, rókás fotó, meg szép tájképek, és persze Stephen Langről kb. 15 fotó, amelyekből mindig a hangulatomhoz passzolót szoktam elővenni munkanapokon. Na, ezeket mindenképp törölni kellett :-D – Illetve, átmásoltam egy pendrive-ra.
Tegnap felhívott a Cég, hogy a kilépőpapírom végre alá van írva. Így kimentem hozzájuk. Hosszú út volt, de a Vérfarkas éjszakáját olvasva nagyon kellemesen telt. A személyzetis kedves volt, ideadta a kilépőpapírt, amit miután visszaértem a rendes melóhelyre, rögtön beszkenneltem és elküldtem az új munkahely személyzetisének.
Mivel a számítógépem döglődött, így a magán mailcímemre is beszkenneltem, és a telefonomról továbbítottam. Hja, erre jó az okostelefon.
Tegnap volt egy úgynevezett búcsúbuli – én magam alig vettem részt rajta, mivel pont akkor jött az informatikus a gépemhez – amin kaptam nescafét és könyvutalványt. Mindkettő elengedhetetlen! :-) Az informatikus szerencsére megjavította a gépemet, így törölni tudtam minden nem odaillőt. Ugyanis ha elmegyek, a gépet valszeg elviszik, kinek hiányzik, hogy ott rötyögjenek rajta majd…
Ma már „csak” az utolsó simítások voltak hátra. Elküldtem a búcsúzó körlevelet mindenkinek, akivel jóban voltunk – köztük sok olyan, akikkel nem voltunk szoros munkakapcsolatban, de „folyosói” szinten jóban voltunk. Meglepően sok címzettem lett. A búcsúlevélbe burkoltan beleírtam, hogy a b@szogatások miatt lépek le, és mert külsősként ingatag a helyzetem. (Lásd: kirúgással fenyegetőzés.) Sokan válaszoltak is, hogy megértenek és sajnálják.
Egészen az utolsó délutánig a nagy kapkodásban, rohanásban nem is volt időm és energiám elgondolkodni a veszteségen, de most hirtelen rám tört. Istenem, nyolc és fél évet lehúztam itt, és bár egyre ótvarabb lett a helyzet, de mindig voltak aranyos kollégák – Orsi, Hajni, Zsuzsi, Barbi, és Bogi is, bár ő már előbb lelépett –, akikre mindig számíthattam, és mindig aranyosak voltak és segítettek. Ők nagyon fognak hiányozni.
És még az is, hogy itt a házban már mindent ismertem, tudtam, mivel kihez kell menni, kinek kell mailt írni, és ki az, aki seggfej és nem érdemes tőle kérdezni, helyette kihez kell fordulni. Most meg teljesen új helyre, teljesen új emberek közé megyek, teljesen új melót végezni.
Hiába tudom, hogy ez az élet rendje, és sose legyen nagyobb bajom, mint hogy új munkahelyre megyek, és hogy jobb így, mintha megvárnám, hogy kirúgjanak, de azért most kicsit úgy érzem magam, mintha csak úgy fejest ugrottam volna a semmibe, és majd holnap hajnalban érek földet.
… Remélem, olyan élmény lesz, mint az erdélyi út, ami előtt szintén paráztam és szintén úgy gondoltam, őrültség volt belevágni, aztán életem egyik legkellemesebb élménye lett!!
