Nemrég Dóri szobatársam füle hallatára jelentette ki egy fickó a vonaton, hogy aki irodában dolgozik, az mind csak a körmét reszelgeti. A héten pedig az én fülem hallatára mondta valami árufeltöltő a Sparban, hogy „négynapos ünnep, persze, a kereskedelemben sosincs ilyen, csak az irodai dolgozóknak van mindig négynapos szünet” ….
Hát először is a húsvéti 4 napos ünnepből 3 nap egészen biztosan pihenő volt mindenkinek, még a Batthyány téri Spar dolgozóinak is, mivel nagypénteken, húsvét vasárnap és hétfőn tuti nem dolgoztak. Max. egyes kisboltok voltak nyitva akkor, de hogy ők nem, az biztos. A Dóri utastársai sem dolgoztak az építkezésen, az is biztos.
Aztán. Hagyjuk már azt a városi legendát, hogy aki irodában dolgozik, az álló nap csak a seggét vakarja és kávézik. OK, tudom én, hogy van lazább irodai meló, pont az enyém is – az előző – ilyen volt (az más kérdés, hogy a csicska főnök és a köcsög vénasszony kollégák miatt mégis elviselhetetlen volt, de a melóba nem kellett megszakadni). Az azelőtti viszont szintén kemény volt, meg az azelőtti, amikor egy másik osztály melójának jó részét is én csináltam meg.
A mostani melóhelyem pedig kimondottan ilyen kis laza, strandos jellegű pihenés. Reggel 7.00-re járunk, de a legtöbben már 6.45-kor bent vannak. Dóri vidékről jár be, 4.00-kor kel, 5.00-kor indul, 6.40-re már az irodában van. – Amikor még 8.00-ra jártam, akkor az utcánkban dolgozó építőmunkások még csak a reggeli pálesznél tartottak 7.55-kor, szó sem volt ekkor még dolgozásról.
Aztán kapunk minden reggel minimum 20, maximum 60 aktát fejenként (jó, ez utóbbi extrém eset). A 35-45 az átlag. Ezt kézben el kell hurcolni az irodánkba több fordulóval – szóval fizikai meló is –, sorba kell tenni ügyszám szerint (na! kora hajnalban többjegyű számokat kell növekvő sorrendbe rendezni!), aztán beírni a füzetbe. Hajnalban 40 ügyszámot már pusztán egyáltalán leírni sem biztos hogy simán menne azoknak, akik az irodai dolgozókat fikázzák.
Ezután mindegyiket megnézni, és elosztani őket aszerint, hogy melyikkel mit kell csinálni.
Aztán nekifogni egyesével az akták intézésének. Megjegyzem, van, hogy fogalmam sincs, mit akar az ügyfél; van, hogy képtelen volt aláírni a kreténje és írhatok neki levelet, hogy tessen má’ aláírni esetleg sajátkezűleg. Aztán van, amit meg tudok csinálni a számítógépes rendszerben, de kurvára odafigyelve, el ne rontsam, és miután magával a megcsinálással megvagyok, még három levelet is kell írni az ügyben, a három érintett félnek. Esetleg végzést készíteni, mert áttétel szükséges. Amihez le kell másolni a beadványt, a fénymásolón, ami jó esetben működik. És néha, amikor végeztem egy aktával, már csak utólag veszem észre, hogy valamit elcsesztem, mert nem is ezt kellett volna csinálni, hanem azt. – Direkt nem írok konkrétumokat, hogy ne lehessen beazonosítani :-D
A legjobb, amikor olyan akta kerül elém, amiről fogalmam sincs, hogy mit kéne vele csinálni. Nézem-nézem negyedórán át és erőltetem az agyam, de még mindig nem értem. Akkor megkérdezem Dórit (és ezzel elvonom a saját melójától). Ő is nézi, de néha ő sem tudja, hogy mi is ez…. Akkor be kell vinni az osztályvezetőnek, aki majd eldönti és megmondja.
… És ilyen ügyekből naponta 35. Most már túl „régóta” vagyok ott ahhoz, hogy olyan egyszerű aktákat kapjak, mint az első hetekben. Most már minden ügyem gondolkodós, odafigyelős, több címzettes, hatósági, végzéses, fogalmazós. Nem panaszként mondom, mert alapjában élvezem a dolgot – az előző melóhely után mindenképp – de egy aktával minimum tíz percet el kell töltenem. De inkább többet. És van, amin ketten rágódunk húsz percig, plusz még az osztályvezető később. És emberek ügyeiről van szó, amiket nem lehet csak úgy összecsapni, mert a., mi kapjuk vissza javításra, vagy b., az ügyfél jár rosszul, ha elcsesszük.
Nap végén ottmarad x számú akta ezért, akármennyire is igyekszünk, és másnap újra jön a napi mennyiség, plusz az előző napról ottmaradtak. Aztán még visszajön javításra is napi átlagban öt akta. Tehát nem 35 elintézendő aktánk van egy nap, hanem mondjuk 50. Ha mások szabin vannak – mint most, mert tavaszi szünet van – akkor az ő ügyeiket is szétosztják a nem szabin lévők között.
És ezek most csak a saját kis dolgaim voltak, amiket fentebb írtam! Amik még mindig az egyszerűbbek közé tartoznak. Mert Dóri, aki vagy hat éve itt van, ennél még sokkal bonyolultabbakat kap, ugyanennyit vagy többet is, plusz neki még ott vannak a hó elején, határidőből kijött akták, 30-50 darab. Számol, űrlapokat tölt ki, kamatokat számol a szerencsétlen, ő még evés közben is melózik (én arra az 5 percre félreteszem a melót és előveszem a könyvemet ;-), ÉS még így is van, amikor kiakad, mert olyan bonyi a dolog vagy annyira érthetetlenül írt az ügyfél. Ráadásul segít nekem, ha elakadok vagy bizonytalan vagyok valamiben, meg általában tök sok kolléga jön be hozzá segítséget kérni.
A munkaidő végéről meg: 15.30-ig tart hivatalosan, de nálunk úgy telik el ez az időpont, mintha nem is lenne semmi jelentősége. Az emberek ülnek és dolgoznak tovább. Jó, hazamennek persze jó néhányan, de a zöme bent marad. Dóri például ötig, hatig simán bent szokott maradni. És nem hiszem, hogy körmöt lakkoz vagy internetezget, miután én kitettem a lábam, már csak azért sem, mert nincs internet.
Még én magam is, akinek az előző helyemen 16.30-kor szabályosan kiesett a toll a kezemből, szoktam túlórázni, most pénteken pl. 13.00 helyett 14.05-kor indultam haza, de egyébként is negyed- vagy félórákat simán ráhúzok (bár fájó szívvel, mivel ha 16.00-kor indulok haza, már tömeg lesz a közértben).
Szóval, szerintem, ha csak tíz aktát odaadnánk a Batyu Spar árufeltöltőjének vagy a Dóri vonatos útitársának azzal, hogy tessék megcsinálni 8,5 óra alatt, meg lennének lőve. Hogy ezekkel meg mit kell csinálni és minek. Hát, vannak bizonyos jogszabályok, amik szabályozzák az ügyintézést, meg kb. 75 belső utasítás és feldolgozói útmutató, szóval, van mire támaszkodni, csak találd meg az ezer anyagból, hogy melyikben lesz a segítség, de közben oldd ám meg a napi penzumot plusz a javításokat, plusz a hátralékokat is!
Én tényleg tisztelem a fizikai meg kereskedelmi dolgozókat, mert az, hogy odaadja nekem a párizsit meg beblokkolja az összes vásárlásomat, az komoly dolog. Én sosem állok oda és mondom az érintettek füle hallatára, hogy a fizikai dolgozó az mind ostoba bunkó; hát akkor ők miért tehetik meg velünk?
Nem muszáj buszsofőrnek vagy pénztárosnak lenni, lehet irodában is dolgozni „könnyű munkát”. Olyasmit kellett volna tanulni. Amikor elment a kereskedelmi suliba, valószínűleg már sejthette, hogy végül majd egy áruházban kell dolgoznia, nem? És hogy hétvégén is kell dolgoznia (kivéve a vasárnapi boltzár halva született ötletét, ezúton is b*szódjál meg, KDNP és annak minden tagja). Már a pincérek kapcsán is kifejtettem, hogy minek lettek pincérek, ha annyira nem kóser?
Lehetett volna velem együtt járni az államigazgatásira, ahogy én tettem – meló mellett – és vizsgázni pénzügyi jogból, közigazgatástörténetből, szakigazgatásból, statisztikából, civilisztikából, közgazdaságból, számvitelből, logikából. Hol tetszettek lenni, Batyu Spar árufeltöltője és vonaton utazó fizikai munkás, amikor én a kurva számvitel szigorlatot írtam, meg a tulajdon születésnapomat 0-24-ben tanulással töltöttem, mert másnap volt az államvizsgám. És amikor egy órával korábbra jártam és egy órával később mentem haza mindennap a munkából, amíg a szakdolgozatomat írtam, mert csak a munkahelyen volt szövegszerkesztő?
De akár sima érettségivel is lehet „irodai, kényelmes” állást kapni. Lehet megtanulni az Árpád-házi királyokat, a tektonikus kőzetet, a mondatrészek elemzését, a szögfüggvényeket, aztán érettségizni belőlük.
…. Szóval kissé felbosszantott ez a téma. Dóri azóta is kifakad, ha egy különösen nehéz aktát kap és már húsz perce szenved vele, hogy „na, most kéne idejönnie annak az okos fószernak a vonatról, és megcsinálnia ezt a rohadt aktát!” OK, minket sem kényszerített senki az államigazgatásira és utána a fárasztó közigazgatásba – legalább nem valami kormányszervnél dolgozunk, kretén politikusok közelében, ez is valami –, de nem is szólunk be a teszkópénztárosra, már amíg ő nem szól be ránk….
