A kéthetes vakációm ötödik napja van. Minden nap akartam írni, de vagy időm, vagy ihletem nem volt hozzá…. A lényeg most, hogy pontosan egy hét múlva 40 éves leszek.
Egyszerűen nem tudom elhinni. Azt nem mondanám, hogy sokkol a dolog. Tök jó érzés, hogy simán letegeznek a boltokban, vagy ha belenézek a tükörbe, azért nem 40 éves fejet látok (ha eleget aludtam és nem túl rémes a hajam). Azért nagyon furcsa! Emlékszem, a 20. szülinapomon iszonyúan kiborultam. – Akkor vettem meg a Suttogót szülinapi könyvként. – Rádöbbentem, hogy vége a gyerekkornak, többé nem vagyok fiatal, hanem már csak huszonéves lehetek, illetve ennél még idősebb.
A harmincadik szülinapomon már inkább csak rezignált voltam, mint Ági kutyája, Zorro. – Aznap néztem a Vaskabátokat, szülinapi filmként. – Tisztában voltam vele, hogy nem mentem férjhez, nincs gyerekem, sőt a melóhelyem egyre szarabb (ott is hagytam nemsokára), de valahogy nem izgatott annyira a dolog. Akkor például csupa idősebb nővel dolgoztam együtt, a főnököm egy vén buzi volt, én voltam a legfiatalabb, szóval, a mindennapokban nem érdekelt az öregedés.
Most pedig? Ahogy haladtam a 37, 38, 39 felé, és lehetett érezni anyám fején, hogy „jaj, nincs unokám” stb., már áthaladtam azon a fázison, hogy csalódtak bennem a szüleim. A melóhelyem most elviselhető, a mindennapjaim nagyjából kellemesek, és egyszerűen, megvagyok. Zavar azért a 40, de Orsi már 42, Bogi 43, Kati barátnőm és Anikó is betöltötte a 40-et, és egyikbe sem csapott bele a villám. Most micsináljak, ez van…. Tehetek én arról, hogy 1977 pont 40 évvel ezelőtt volt? A kedvenc színészem 65 lesz júliusban, és marhára nincs összetörve, leszámítva, hogy minden egyes interjúban szóba hozza, hogy ő mennyire öreg :-D
Az persze idegesít – visszatérve magamra – hogy egyedülálló vagyok gyerek nélkül, de még sokkal jobban idegesítene, ha most SOS pánikban begyűjtenék valami szerencsétlent az utcáról és villámgyorsan gyereket hoznánk össze, aztán utólag derülne ki, hogy nem bírjuk egymás pofáját, és majd nyugdíjasként ott ülnénk és rühellnénk egymást. Ugyanis a szüleim és nagyszüleim házassága mind ilyen volt. Nekem ez aztán kurvára nem hiányzik, szerintem jobb egyedül szenvedni, mint hogy még 2-3 ember szenvedjen velem, akiket még utálok is, már legalábbis a pasit. Csak olyannal vagyok hajlandó együtt élni, akit tényleg szeretek, nem pedig két lábon járó spermabank, aki fizeti a számlák felét is.
Bevallom, úgy gyerek-szerű módon inkább örülök most a szülinapnak. Elsősorban nem leszek itthon, hanem Keszthelyen. Hát van-e jobb szülinap, mint amit nem itt a 32 fokos lakásban kezdek, hanem egy keszthelyi szállodaszobában, fincsi reggelivel, utána csobbanás a Balatonban? Másrészt talán kapok egy-két ajándékot is, ami szintén jó dolog. Harmadrészt, már tavasszal eldöntöttem, hogy a kerek szülinapra veszek magamnak egy nagy Szamos marcipán figurás tortát – már ettem néhányszor –, ami bizony nem olcsó, ellenben rohadt finom, és hónapok óta gyűjtögetem rá a suskát. Persze ez nem a nyaralás alatt lesz, hanem majd miután hazatértünk.
A szabi eddigi napjaiban nem csináltam valami sokat. Vásároltam ruhapénzből öt pólót, megterveztem az utazásra vinni való dolgok listáját, írtam levelet Évi néninek, filmeket néztem a neten, és igyekeztem rendesen kialudni magam. Mindenesetre kellemesebb 7.05-kor kelni, mint 4.30-kor. Sajnos a lakásban rohadt meleg van, szóval nem valami jó ilyenkor délelőtt, amikor ide tűz a nap…
Vasárnap a szokásos török fürdőnkben jártunk Faterral, kedden pedig a Csillaghegyi strandon. Utóbbi szuper volt, annak ellenére, hogy valami istenverte építkezés folyik följebb, így a légkalapács romantikus zaja festette alá a fürdőzést. Meg valami hülye vízilabdatábor is volt, amiért a fél medencét lezárták egy időre, de szerencsére hamar elkotródtak onnan. Jellemző, hogy pont az egyetlen nyári szabadnapomon vannak ilyenek, ugyanis strandra hétvégén nem megyek a tömeg miatt, még a Csillaghegyire sem. Már most is sokan kezdtek lenni úgy 13.00 órakor.
Strand után anyámhoz mentünk családi ebédre, aztán Fater el, anyám pedig valamiért rákezdte mesélni a házasságuk sanyarú történetét. Sajnáltam is valahol – bár rég ismerem a sztorit –, de minden szava megerősített abban, hogy nem szabad férjhez rohanni valakihez, akit alig vagy nemigen szeretsz, csak mert X éves vagy és „mit fognak szólni”. Most ott ülnek ketten a lakásban, mindkettő nyugger és egymás idegeire mennek. Hát kösz.
Mára már „csak” az maradt, hogy megvásároljam, ami még kell, röviden kitakarítsam a lakást és összefussak Orsival délután. Aztán csomagolás és kész.
Illetve mivel hajmosás előtti nap van, igazából futóedzést kéne tartanom, amit újabban megint helyben futás képében, a lakásban szoktam. A Szigetet mostanában ismét feltúrják, ha pedig nem, sok a turista és/vagy a hülye vizes izé előkészületei zajlanak, a rakpart tele turistával, valamint ott is az idétlen vizes bizbasz előkészületei zajlanak. Marad a lakásban edzés, itt persze rohadt fülledt meleg van, de legalább ihatok közben, amennyit akarok, mert itt a WC mellettem.
Aztán holnap utazás. Alig várom, hogy végre megint a Balatonon legyek! Egyetlen hátrány, hogy a kocsiban valszeg Fater rettentő zenei ízlésének megfelelő zenét kell hallgatni, vagy kabarét, amit még jobban rühellek talán. Bár legalább a szülinapomon nem így lesz majd :-D
De még ezek is megérik a kikapcsolódás miatt, sőt, két új skandi krimi is van, amiket még nem olvastunk és levisszük magunkkal. Szuper lesz!
