Szeptember közepén végre eljött a festés, amitől majd’ egy éve rettegtem. Miután letisztáztuk, hogy kettesben csináljuk Faterral, és hogy az erre a célra gyűjtögetett pénz több mint elég lesz a cuccokra, kicsit megkönnyebbültem.
(A tulaj nem adott bele pénzt a festésbe. Most fingom sincs, hogy ez helyes-e vagy sem, Öcsém és Ági szerint naná, hisz én használom a kéglit; Dóri és Carmela szerint legalábbis felesben kéne, hisz az ő kéglije. Mindegy, ezen már nem akartam még tovább stresszelni magam. A legjobban annak örültem, hogy nem kellett külsősöket hívnom, amivel száz rugónál kezdődtek volna a költségek, már ha a méltóságos urak megjelenni méltóztatnak a megbeszélt időben.)
Hétvégére időzítettük a festést, hogy lehetőleg szabit se kelljen kivennem. Egész héten rámoltam, könyveket nagy IKEÁ-s szatyorba, üres polcokat letörölgetni, DVD-kkel ugyanez. Hihetetlen, milyen sok könyvem és filmem van még ebben a kicsi lakásban is, holott a nagyobbik részét otthon hagytam az ősöknél.
A legjobb része a festési előkészületeknek az volt, hogy egy csomó szart kidobtam. Mert az is hihetetlen, hogy én egymagam egy 30 négyzetméteres lakásban, mindössze 3 év alatt mennyi vackot összegyűjtöttem… Kidobtam nem használt kozmetikumokat, régi számlakivonatokat, dalszövegeket, olyan teákat, amiket már tuti nem fogok meginni, gyümölcsös testápolót, amit hirtelen ötletből vettem meg, de fél éve ki se bontottam stb. A könyvekből összegyűjtöttem egy sporttáskára valót, amiket belátható időn belül tuti nem fogok újraolvasni, és ezeket átszállítottam az ősökhöz. A régi hi-fi tornyot is kidobtuk – illetve leadtuk a Media Marktban – meg már kezdett bekrepálni, különben is volt már vagy tizenöt éves. Fater vett festéket meg mindenféle spaknit, hengert, ecsetet, és hét közben ezeket felhordta a lakásba.
Dóri rám ijesztett, hogy a festék kipárolgása miatt nem is aludhatok majd itthon, de Fater megnyugtatott, hogy ez vizes bázisú – vagy milyen – festék, amitől nem lesz bajom. Ez biztos így is volt, mert végül is itthon aludtam, és semmi szagát nem éreztem a festéknek.
Azt találtam ki, hogy szombaton rögtön a szobámmal kezdjük, mert az a kényesebb terep: itt van az ágyam, a számítógép, szóval az életterem fontosabb része, legyünk ezen túl először. Így mikor Fater szombat reggel – hálistennek, csak 9.00-kor – megjött, a szobámmal kezdtük valóban. Addigra már üresek voltak a polcok. A számítógépet kihúztuk, mindent eltologattunk a faltól, aztán Fater kezdte a festést.
Én elsősorban a bútorokra ügyeltem, a takarófólia elhelyezésével, mert a festék fröcskölt ezerrel mindenfelé. Másodsorban pedig a parkettára lecsöpögő festéket sikáltam fel szivaccsal. Mivel két rétegben vittük fel a festéket, ezt kétszer is megcsináltam, mert a vödörre az volt írva, hogy egy-két órán belül le kell mosni, különben ott marad örökre. Hát ez nem így volt, még két nap múlva is simán le tudtam mosni egy-egy odafröccsent festékpöttyöt, de hát ezt ekkor még nem tudtam, úgyhogy csak sikáltam, mint az állat.
A szőnyeget feltekertük, az ágyamat pedig összecsuktuk. Ettől eléggé féltem, mert az ágyam egy kanapé valójában, amit ha kinyitunk, franciaágy lesz. Ez három éve nem volt összecsukva, és már elég rozogák a rugói, szóval aggódtam, meg nem is emlékeztem, hogy kell összecsukni, de Fater csak összecsukta. Mögötte is festettünk. Én kisöpörtem az ott talált port, aztán gyaszatoltam a festékpöttyöket.
Kora délután majd’ éhen döglöttünk. Már előre eltökéltem, hogy pizzát fogok hozatni. Évek óta nem rendeltem már pizzát, és akkor is félve, mert a telefonban mindig félreértették vagy a nevemet, vagy valami mást; de most már szerencsére online lehet rendelni – mekkorát változott a világ – amit nemigen lehet félreérteni :-) Jött is a pizza meglepő hamar, bár nem csodálkoztam rajta, mert öt percnyire van a pizzéria.
Eszméletlen jó pizza volt, egy nagyot hozattam és elfeleztük. Sajna vékony volt a tésztája – amit amúgy szeretek – de most a kemény fizikai munka miatt jól jött volna még több kalória… Csokim szerencsére volt. Persze Faternak is vettem már előzőleg diabetikus édességet, meg mentes sört, meg mentes Sprite-ot, mindezekből elég sokat, hogy egész munkanapon kitartson.
A függönyöket is levettük és kimostuk – többször –, aztán vissza. Délután a szoba másik felét festettük, ahol a szekrények vannak, itt a nyitott részből persze már szintén kirámoltam a könyveket, kozmetikumokat, vitaminokat stb., a zárt részben szerencsére benne maradhattak a ruhák, azt csak úgy félretoltuk.
Már jócskán elmúlt este hat, mire végeztünk és Fater hazament. Én olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben ruhástól elaludtam volna, de muszáj volt bevásárolnom a holnapi napra. Mivel a mellettünk lévő Spart még mindig tatarozták – holott eddigre már kész kellett volna lenniük – így összeszedtem magam és elmásztam a negyedórára lévő plázába, az ottani Sparba. Ott megvettem a vasárnapra való mentes sört és mentes Sprite-ot, meg mentes édességet Faternak, és hazavonszolódtam. Ezeknek a piáknak mekkora súlyuk van…
Vasárnap Fater félórával később jött, mert a festékből kevés maradt, kellett újat vennie, és a festékbolt hála a jó égnek csak reggel 9.00-kor nyitott. Fater így is nálam volt 9.25-re.
Második napon megcsináltuk a fürdőszobát és a konyhát, ami egyben előszoba is. Ez már némileg kevésbé volt macerás. Mármint az én szempontomból, mert Faternak festeni azokat a kicsi falfelületeket meg hajlatokat, sarkokat, nyilván nehezebb volt, mint a lakószoba sima függőleges falait.
Délben megrendeltük a pizzát. Okulva a tegnapin, most KÉT külön pizzát rendeltünk – micsoda fertő!! :-D – mindenkinek az ízlése szerintit. Fater betolta az egészet, én hatalmas akaraterővel eltettem vacsira egy szelettel, bár simán fel tudtam volna zabálni én is.
Én a festékpöttyöket vakargattam továbbra is, illetve az ajtófélfákra lefolyt festéket szedegettem le. A csuklóim eléggé kikészültek a hétvégére végére, mert miután a bal kezem elfáradt, hát jobbal folytattam, ami viszont a gyengébb; ezért visszatértem a balhoz, aztán megint jobbal, megint ballal, a végeredmény az lett, hogy mindkét kezem fájt és szerettem volna, ha polip vagyok és nyolc kezem van.
Most hamarabb végeztünk, kb. ötkor. Fater elment, én persze ezerrel hálálkodtam, és megállapodtunk, hogy jövő héten még összejövünk és ablakmosást tartunk. – Ugyanis még nem mostam ablakot, mióta itt lakom, nem hanyagságból, hanem mert 1., elfelejtettem, hogy kell kinyitni az ablakot, és csak a franciaerkélyen keresztül szellőztettem azóta, 2., ablakmosáskor mindenki belát szemből, és azt nem bírom elviselni.
Következő héten ezért Fater megint jött és megmostuk az ablakokat, hálistennek egész simán ment és sokkal kevésbé volt megerőltető, mint a festés. Leszámítva azt az apróságot, hogy az ablakmosó spricni majdnem elfogyott, mert az itthonit bevittem a melóhelyre ideiglenesen – mivel ott is volt festés –, ablakot mosni, majd hazahoztam, de figyelmen kívül hagytam, hogy három éve van meg ez a spricni és kevés van már benne. Papírtörlőt azt vettem, de magát az ablakpucolót elfelejtettem pótolni. Így aztán roppant takarékosan sikáltam az üvegeket :-D De végül is sikerült megtisztítani az összes ablakot.
Persze ezúttal is pizzát rendeltünk ebédre, és mindhárom ízben ugyanaz a pizzafutár hozta ki, aki harmadszorra már szélesen mosolygott. Biztos azt gondolta szegény, hogy egy új, bőkezű, falánk törzsvendégük lett. Ha rajtam múlna, így is lenne, de sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy gyakran egyek 2.000.- Ft-os pizzákat, még akkor is, ha ilyen isteni finomak, mint ez. – Azért ha valami plusz pénz befolyik, fogok még rendelni, az fix…
A festésen tehát túlestem, nem győztem hálát adni érte a sorsnak, de holtfáradt voltam. Egész következő héten pakolásztam a helyükre a dolgokat. A DVD-ket és könyveket még azóta sem sikerült 100 %-ig visszatenni a szokott helyükre, csak úgy nagyjából, és az egyik fotelben – amit nem használok – még ott van egy szatyor etvasz, amit csak úgy odacsesztünk még akkor és nem volt sürgős elpakolni. De hálistennek, hogy ez a nyomasztó teher lekerült rólam (van elég más helyette…)
És még a tulaj sem basztatott, hogy idejön és megnézi, mert a következő lakbérfizetésnél épp csak összefutottunk a kapuban, az azutáninál pedig össze sem találkoztunk, szóval, ezt ’megúsztam’.
…. Egyébként jobb is, mert két helyen előfordult, hogy Fater nem várta meg a száradási időt és túl hamar rákente a második réteget – de erre csak utólag jöttünk rá –, miáltal a fal ott úgy néz ki, mint mikor az ember bőre hámlik. Mindkét helyre felakasztottunk egy festményt és csocsi. Ha kiköltözéskor majd észleli a tulaj, azt mondom, hogy nem vettem észre, vagy hogy kirágta a moly, vagy a Soros műve, vagy valami effélét….
