Öcsémék jól javasolták, hogy egészen precízen kell megfogalmazni a kívánságainkat. Én az e heti lakbérfizetés reggelén fohászkodtam is konkrétan, hogy menjen minden rendben a lakbérrel, legyenek otthon, hamar végezzek, és szépen vegyék tudomásul a bojlerügy lezárását és a havi részletekben való törlesztést, amit kitaláltam. Ne kérjék el a fénymásolt számlát meg egyáltalán, menjen simán az egész!
Eddigre már teljesen tele volt a tököm a bojlerrel, ami összesen két hónapja húzódott, és nagyon megfeküdte a lelkemet. Ez az áprilisi lakbérfizetés lett volna az utolsó „állomás”, ahol szépen közlöm a tulajjal – vagy ha ő nincs otthon, levelet hagyok a nyanyánál –, hogy megvettem, beszereltettem, ennyi volt, havi mínusz tízzel fogunk törleszteni és csocsesz. Mert ilyen humánus voltam, hogy belegondoltam, hogy egy félidióta ötvenes faszi és a nyolcvanakárhány éves anyja biztos nehezen nélkülöz egyszerre 56.000.- Ft-tot.
Én mondjuk kiadtam ezt a pénzt a bojlerre, meg még 30 rugót a beszereltetésre egy szuszra, de hát az lényegtelen ugye.
Egész szerdán stresszben voltam, hogy otthon lesznek-e, nem felejtenek-e el, felfogják-e, hogy ők fizetik a bojlert stb. … Dobtam sms-t a tulajnak dél körül, hogy ma megyek. Vissza is írt, hogy az anyja vár.
Ezen megnyugodtam, mert akkor egyrészt szólt az anyjának, másrészt ő nem lesz otthon, ami némileg kellemesebb nekem.
No, mentem is időben a helyszínre. Velem volt a pénz, az elszámoló papír, a külön levél a bojlerügy befejezéséről, a számla fénymásolata (de azt Öcsém javaslatára nem akartam átadni). Időben értem oda, a kaputelefonba már maga a tulaj szólt bele. Fasza, ezek szerint mégis itthon van ő is. Na nem baj, vele gyorsabban végzek talán, mert nem olyan lassú, mint a nyanya, viszont neki meg el kell magyarázni a bojlerdolgot.
A lakbérfizetés megint némi idegtépő időhúzással kezdődött, mert a tulaj tipródni kezdett, hogy hol is lehetnek az én lakásom aktuális számlái, hogy mennyit fizessek. Holott már otthoni ruhában volt, vagyis már régebben hazaért, meg már a múlt hónapban leírtam, hogy ma jövök, komolyan a f*szom sem érti, mi a fenéért nem lehet két rohadt csekket akár előző nap kikészíteni. De nem is érdekes, mivel átalány van, kb. ugyanannyit fizetek minden két hónapban. Mondtam is, hogy hagyja, két hónappal ezelőtt X Ft volt, majd most is adok annyit. De csak kurkászta. Nagy nehezen meg is lett a két aktuális számla végre, akkor azokat hozzászámoltam a lakbérhez és közös költséghez, és nagy levegőt véve szép megnyugtató hangon elduruzsoltam, hogy megvan már az új bojler (de ne gyere el megnézni!!! <- ezt csak magamban), milyen szép, milyen jó, mennyibe került, és hogy azt gondoltam ki figyelmesen, hogy majd ti havi tízezrével kiegyenlítitek. – Egyébként ott ült a banya is, ez a legjobb, ha mindketten jelen vannak.
A bojler-elszámolási előadásomat teljesen jól fogadta a tulaj, el se kérte a számlát, szóval nagyon is helyesen fohászkodtam reggel ez ügyben.
Viszont, mikor már kiszámoltam és kiraktam a pénzt, és indultam volna nagyon boldogan elfelé, ilyet szól: hogy nem-e érdekelne engem egy szekrény?
Hát, mondom, nem igazán.
Mert látott itt egy boltban egy jó kis szekrényt 50 rugóért.
Mondom – látszik, hogy már nem bírtam gondolkodni sem – hogy nekem sajnos erre nincs anyagi keretem, mire mondta, hogy de hát azt ő fizetné, meg hogy milyen jó kis szekrény, hogy könyves, meg világítás is van benne (wtf?). Meg hogy sok könyvem van-e?
Próbáltam lerázni, hogy hagyjuk már ezt a dolgot, most volt lakásfestés, most volt bojlerjavítás, kéne most egy kis nyugi nekem, meg ezer dolgom van stb., de csak erősködött. Hogy itt van az a bolt a közelben, nézzem meg. És nekiállt keresni a bolt névjegyét. Én ott szteppeltem helyben – hadd menjek már innen a fenébe! ne találj már ki mindenféle f*szságot nekem, basszameg!! –, míg megint keresgélt (ez semmit nem tart kéznél?!). Aztán hálistennek nem találta meg a hülye bolt névjegyét, és mondta, hogy akkor majd legközelebb megbeszéljük.
Egyébként nem is bútorboltról volt szó, hanem valami tök másmilyen boltban árulták ez a szaros szekrényt.
Jó, mondom, majd legközelebb; és nagyon-nagyon reméltem, hogy májusig szépen elfelejti, mint a decemberi ötletét, a lakásnézést, vagy eladják azt a szekrényt, vagy valaki bedob a bolt ablakán egy Molotov-koktélt.
Hazafelé, ahelyett, hogy boldogan ellazulva libegtem volna, ahogy előtte elterveztem, csak görcsbe rándult gyomorral vágtattam. Istenem, miért, miért kell ennek a béna fasznak folyton kitalálnia valamit!? Miért van ennek állandóan valami ötlete? Ha ennyire unatkozik, menjen jógázni, triatlonozzon, másszon fel a Kékestetőre, de az istenért, engem hagyjon már békén!
Nem is arról van szó, hogy alapvetően rühellem egy új szekrény gondolatát. Ha csak annyi lenne, hogy csettintek egyet és itt egy új szekrény varázsütésre, az OK lenne. De: az albérletben jelenleg egy egész falat betöltő SZEKRÉNYSOR van! Ruhásszekrény, aztán ruhás + fiókos szakasz, aztán több polcos elem, amin könyveket, kozmetikumokat, teákat, zsepit stb. tartok – pont oda látok most, tele van az egész! Most rámoljam ki? De melyik szakaszát? Végül is ki se nyögte, hogy tényleg könyves szekrény-e ez, vagy kombinált; vagy hogy mekkora (befér egyáltalán? meg lett mérve a szekrény? és a szoba?)
Mellesleg a jelenlegi szekrénysorom egyik eleme lenyitható, kvázi egy kis asztalka, na azon áll a tévé. Ha annak a helyére jönne az új, akkor hol lenne a tévé? Szóval, ne bolygassa fel az én életemet a hülye ötleteivel, mert meglátott valamit egy kirakatban. Ne bámuljon kirakatokat, vagy ha igen, a saját – életvitelszerű – lakásában szervezkedjen!
Másnapra még jobban felhúztam magam, már csak azért is, mert a kellemes megnyugvás érzése elmaradt, hisz a bojler dolog lezárult, de jött helyette ez az új szekrénypara.
Dórival kielemeztük, hogy a tulaj voltaképpen az én farkammal veri a csalánt. Mert addig OK, hogy ő odamegy a boltba és leperkálja az 50 rugót. Na de hogy fog a szekrény idejönni? Ki fizeti a szállíttatást? Ki fog idejönni és itt felügyelni a szállítókra, és mikor? Ki fogja kiüríteni a régi szekrényt – és egyáltalán melyikeket a mostani szekrénysorból –, és ki fogja elszállíttatni, hová, és kinek a költségén?!
Mert az kurva isten, hogy én nem. És a 65 éves Fater is pont eleget festett meg ablakot mosott meg bojlerszerelőt pásztorkodott itt.
Nagyon-nagyon remélem, hogy szépen elfelejti a tulaj ezt a f*szságot, mert ha nem, én májusban megmondom neki, hogy nekem erre sem időm, sem energiám, itthon sem vagyok, jöjjön ő ide és szervezze le a szállítást, meg a régi szekrény elszállítását.
Dóri azt mondja, ha idehozatja az új szekrényt és ő mégsem jön ide, egyszerűen ne nyissak ajtót. De azt meg hogy? Ha esetleg megegyeznénk, hogy X és Y szekrényemet kiürítem és elvitetem, és jönnek az új szekrénnyel, a tulaj meg sehol – mert ez még ahhoz is hülye, hogy megjegyezze, melyik nap megyek lakbért fizetni –, akkor itt állok egy kiürített régi szekrénnyel, az újat meg a szállítók leteszik a folyosóra, és akkor mi lenne?
Mert ez a tulaj a legalapvetőbb dolgokhoz is töketlen, és pont ezért utálom nagyon, ha baromságok jutnak az eszébe. Ki kéne festeni a lakást, ki kéne cserélni a bojlert, hát majd én elintézem, ugye. Más bérlő ilyenkor csak csettint egyet, hogy Balambér, elromlott a bojler, intézkedj! (Én persze nem ezt tettem, hisz 2055-ig várhatnék meleg vízre.)
Ezért van az is, hogy én megyek hozzájuk „házhoz” a lakbérrel és nem ez jön ide. Ezen Dóri tök ámuldozott, hogy hát általában a főbérlők jönnek az albérletbe a pénzért. Na de nálunk?! Megmondom, vazze, egy hónappal előre, hogy mikor megyek következő alkalomkor, és nincsenek otthon, vagy elfelejtik, vagy közlik, hogy most nem érnek rá, mint a múlt hónapban – ami OK, mindenkinek közbejöhet valami, de legalább dobjanak egy sms-t nekem!!
Na most képzeljük el ezek után, hogy arra várnék, hogy ezek jönnek majd ide a lakbérért! Először is maga a tulaj csak az esetek kb. felében van jelen (ami nekem teljesen OK). Na de majd a sánta nyolcvanéves anyja fog idejönni hozzám?! És mikor? Megbeszéljük a 17.00 órát, ő(k) elfelejti(k), akkor én fél hatkor rácsörgök, hogy mi lesz, akkor ámuldozik, hogy jéééé, tééééényleg mára beszéltük meg, de hát neki most dolga van. Akkor másnap ugyanez, ülök itt és várok, és akkor vagy jön, vagy nem. Szóval én ne csináljak programot akár egész héten munka utánra, mert a hétfőre megbeszélt lakbérfizetésből ki tudja, melyik nap lesz, ha az lenne a felállás, hogy ők jönnek ide.
Hát ezért megyek én oda. Mert ha azt mondom, ötre ott leszek, akkor ott vagyok ötkor, beverekszem magam a házba, fizetek és negyed hatkor ideális esetben már szabad vagyok, mint a madár.
Szintén remek példa még a tulaj töketlenkedésére, hogy tavaly a háznak annyi megtakarítása volt, hogy három havi közös költséget nem kellett befizetni. Vittem is erről az értesítést. Nem is adtam neki oda három hónapban a közös költséget. Azóta is az összes elszámoláson ott van, hogy X Ft túlfizetésünk van (= a három havi kk.) – mert az rendszeres átutalással megy a tulaj számlájáról.
Ahhoz nem volt esze, hogy bemenjen a bankjába, leállíttassa a rendszeres átutalást, aztán majd három hónap múlva visszaállíttassa.
Most akkor hogy bízzam rá az ilyen töketlenre, hogy leszervezzen itt az én élőhelyemen egy szekrénycserét, amikor annyira hülye, hogy időpontokat elfelejt, meg simán több tízezer forintokat hagy potyára átutalni a társasháznak.
Tehát ha ennyire tökéletlen, mint ahogy én most fentebb leírtam – és az –, akkor értelemszerűen a szekrénybaromság levezénylése IS énrám várna. Ehhez pedig sem kedvem, sem energiám, sem időm, pénzem pedig főleg nincsen. És már előre ideges vagyok a májusi lakbérfizetéstől, amikor ha megint előhozakodik a témával, kénytelen leszek ezt így közölni vele. Az egyetlen reményem, hogy addigra elfelejti, és hogy akkor hétfőn megyek, amikor általában csak a nyanya szokott otthon lenni. Júniusra pedig már biztosan elfelejti…
Ilyen felfokozott Maúnikasó-idegállapotban mentem be dolgozni csütörtökön, meg is lett a következménye, de most még nincs lelkierőm, hogy arról is írjak…. Majd később.
…. A lényeg, hogy szerda reggel MÉG PRECÍZEBBEN kellett volna megfogalmazni a kívánságaimat, és belevenni azt is, hogy „és ne jusson semmiféle ötlet a főbérlő eszébe, kérlek, kérlek!!!” Sajna ezt kihagytam, ezért történhetett meg ez :-(
