Ahogy most visszaolvasok, még nem is írtam a „béremelésről”, amit kaptam nemrég. Elnézést, de csakis idézőjelben tudom ezt említeni, annyira szánalmas… Mondjuk mostanra már némileg elpárolgott a mérgem és inkább csak röhögök rajta.
Szóval valamikor május elején jött az „osztályvezető” (hát ez is szánalmas, szóval maradjon az idézőjel), hogy majd engem átsorolnak a Dóri álláshelyére*, ami jóval magasabb fizetéssel jár. Vártam, vártam, semmi, eltelt a május, a június, a július, de semmi, no persze én már dörzsöltebb vagyok annál, hogysem egy főnökféle ígéretére építsek.
Azonban! Kaptunk új főosztályvezetőt, aki normálisabb(nak tűnik) a réginél. Ami mondjuk nem nagy kunszt.
Aztán egyszer csak behívtak a főnök irodájába, hogy a főosztályvezető fickó akar velem beszélni. Csakugyan így volt. A legszimpatikusabb az volt, hogy a fószer becsukta a Csillácska felé vezető ajtót, hogy az ne hallja a beszélgetést; sok haszna ugyan nem volt, hiszen Éva a beszélgetést követő 2. másodpercben már minden esetben mindent továbbmesél a kis csicskának, de azért a gesztust értékeltem.
Szóval, mondta akkor a főosztályvezető, hát hallotta, hogy én nem kaptam béremelést, és ez rémes, de most szerencsére javul a helyzet, mert áthelyezéssel elkerül egy ember, és így én most kaphatnék béremelést!
Már kezdtem nagyon örülni, lelki szemeim előtt a Dóri bére lebegett, ami vagy 40-50 nettóval több, mint az enyém!
Erre aszongya, hogy hát sajnos, nem túl sok, úgy bruttó 10 vagy 12 ezer – most nem is emlékszem kristálytisztán.
Mi az isten haragja?! Az nettó 5-6 ezer, tudod te, mi az az infláció és az hány százalékos?! Komolyan két és fél év után ennyivel akarjátok kiszúrni a szememet?!
Már a nyelvemen volt, hogy „kapjátok be”, de szerencsére az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy ki tudja, mikor találok új állást, addig sem árt, ha legalább ilyen nevetséges összeggel több a fizum, az a pár ezer ruppó is több a semminél.
De – mondta tovább a főosztályvezető – akkor jó lenne, ha itt maradnék, mert akkor ő most elkezdi ezt papírozni, és ezt alá kell írnia az igazgatónak, meg az elnök úrnak, meg az elnökhelyettes úrnak is, és nem lenne jó, ha rögtön lelépnék ezt követően.
Majd mindjárt megszakad a szívem, hogy szegény elnök meg elnökhelyettes meg igazgató uraknak két példányban alá kell írniuk az én bérpapíromat, esetleg feleslegesen. Éljen az én fizetésemből a szegény elnök meg elnökhelyettes meg igazgató urak, benzintérítés meg mobilszámla-térítés nélkül, aztán majd beszélünk. – De csak bólogattam, mint a fakutya, és mondtam, hogy köszönöm, de kurvára nem mosolyogtam egyáltalán, úgyhogy nyilván látszott a fejemen a véleményem, de a fickó némileg értelmesebb az ostoba osztályvezetőnknél és vette a lapot.
… A röhejes az, hogy az osztályvezető ezután tök boldogan járkált a folyosón és terjesztette – állítólag, én is csak a pletykásoktól hallottam – hogy milyen jó, hogy most már itt maradok. Holott lószart, mama.
Meg is lett az új bérről a papírom, ami ezzel már átlépte a lélektani 300.000.- Ft bruttót – ami már nettónak is épphogy elég manapság ilyen árak mellett –, de még ezzel is volt egy kis csavar. Ugyanis egyik reggel jön be a csicska, hogy menjek át a központunkba, mert át kell dátumozni ezt a bérpapírt!
Hát kiderült, hogy a nagy közigazgatási létszámstopot feloldották ugyan valamikor, de most egy „titkos kormányrendelettel” – amit csak a sajtóban olvastunk, hivatalosan mély kuss van róla – megintcsak visszaállították, így az én bérpapíromat egy korábbi dátummal kell kiállítani, és most ezt kell mennem aláírni, illetve az én régi példányomat visszaadni.
Így zajlanak a dolgok a közszférában, amiből már qrvára elegem van. (Megjegyzem, tavaly novemberben leépítések voltak, aztán a létszámstop, aztán a rabszolgatörvény életbelépésekor csomó ember felmondott, aztán létszámstop feloldva, majd pár hónap múlva létszámstop stikában visszaállítva, ennek mi értelme van?)
Na, szóval ez az én hatalmas „béremelésemnek” a története, fogalmam sincs, mennyi lesz nettóban, de majd ideírom utóiratként. Nevetséges tényleg, és elszomorító, hogy komolyan azt hiszik, ezzel a röhejes összeggel itt tarthatnak engem, és ezt is csak úgy, hogy egy új nagyfőnök jött, különben Évike az idők végezetéig rángatná a vállát, hogy „hát a Mari nem adott béremelést, micsináljak, hehe”…
Sose dolgozzatok a közszférában!! Legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen a drogot :-D
*az csak a főosztályvezető szavaiból derült ki, hogy át sem lehetett volna engem sorolni Dóri megüresedett álláshelyére, mert az üres álláshelyeket időközben elvették. De a közvetlen főnököm nem vette a fáradtságot, hogy ezt közölje velem, holott ő tette az ígéretet még májusban. Na ennyit a gerincről.
