Ezt nem most kellett volna megírnom, hanem egy héttel ezelőtt, amikor még friss volt az élmény, és meleg és verőfény volt, most meg sötét és hideg, de most már nem halogatom tovább, mert totál el fogom felejteni :-D
De csak tömören írom le, mert marha fáradt vagyok és kimondottan másmilyen hangulatban, mint akkor.
Szóval, az idei október 23. csodaszép volt, már eleve a munkaszüneti nap miatt is. De főleg azért, mert Öcsémék meghívtak családi csipkebogyószedésre a Pilisbe.
Emiatt kontaktlencsében akartam menni, de mikor tetézték a meghívást ebédre és utána csipkebogyó-tisztogatásra, a lencse ötletét elvetettem, mert az már több, mint az általam tolerált kb. 5 óra.
… Természetesen épp szerdán kezdődött volna a menstruációm, ami erdőben elég kellemetlen, így egész nap imádkoztam, hogy csak most ne zendítsen rá! És jól imádkoztam, mert megúsztam, és ténylegesen csak másnap kezdődött.
Reggel, ideális időben szedtek fel Öcsémék a ház előtt és innen rongyoltunk tovább a Pilisbe. Ami meglepett: nem az anyósülésre ültem, mert ott már Ági tartózkodott, hanem hátra, ahol a bébiülésben ott ült Zétény. Kicsit tartottam tőle, hogy rám néz és rémülten sírva fakad. De rám nézett és nem szólt egy szót sem, hallgatólagosan tudomásul vette a jelenlétemet, én meg úgy ellágyultam (hogy nem fakadt sírva) és hogy ennyire szép és okos, hogy már csak ennyi is megérte aznapra :-)
Sőt útközben Öccs és Ági kipattantak megnézni egy helyiséget szakmai tevékenységhez, és simán otthagytak kettesben a poronttyal. Na, gondoltam, most fog sírva fakadni, amikor rádöbben, hogy egy szülője sincs itt, csak a nagynénje!
De a kicsi kölök most sem szólt egy szót sem, tök nyugodtan elvolt a babaülésben, játszogatott, nézelődött, pár perc után kérdő hangsúllyal azt mondta:
- Mama?
Oh, hogy már ilyen értelmesen – és tömören – tud kérdezni! :-) Szépen elmagyaráztam neki, hogy mama most bement abba a nagy házba, de nagyon hamar vissza fog jönni, és akkor megyünk a hegyre csipkebogyót szedni, ami szép piros, és nagyon egészséges is.
Ezt tudomásul vette, majd további pár perc múlva:
- Papa?
Mire elmagyaráztam neki, hogy bizony, papa is bement abba a szép nagy házba, de meglepő hamar vissza fog jönni mindkettő, és aztán megyünk szedni a csipkebogyót… Zéti továbbra sem esett kétségbe, ami nagyon jólesett, hisz csak én voltam vele és se látó-, se hallótávolságban nem volt egyik szülője sem.
Öcsémék tényleg visszatértek hamar, és ezután már száguldottunk fel a Pilisbe.
Valahol Pilisszentkereszt fölött letettük a kocsit, Zétit hordozóba, vödröket elő és indultunk! Illetve én átcseréltem a hosszúujjú pólót rövidujjúra, mert ekkorra már sejthető volt, hogy meleg lesz.
Tényleg az volt. Az erdőben még nem annyira, de a napon eléggé. Eleinte erdei ösvényeken mentünk, de csak viszonylag keveset, mert hamar megtaláltuk az ideális csipkebogyó-terepet. Itt szétszóródtunk és mindenki nekiállt szedni. Zéti Ágit követte és gondolom, asszisztált neki, de nem láttam, mert én távolabb szedtem.
A csipkebogyót szeretem, főleg teának, és mert szép a színe. Viszont szedni nem a legideálisabb. Először is csak a kemény bogyók kellettek, és csomószor csak megfogás után derült ki, hogy az a szem nem kemény. Másodszor, a csipkebogyó rohadtul tüskés! Negyedóra után felvettem ugyan a kertészkesztyűt, de így is belém akadtak a tüskék, csak legalább nem fájtak. Viszont ugyanannyi időbe telt kirángatni őket a kesztyű anyagából.
Nagyobb gondom volt, hogy sütött a nap és meleg volt. De komolyan. Hiába október 23., szerintem a napon simán volt 30 fok. Kellett volna sapkát hoznom, de persze nem hoztam. Ha még egy órával tovább tart a szüret, szerintem rám jött volna a szokásos, melegben való fejfájás, ami Zalakaroson volt legutóbb.
Ezt szerencsére megúsztam, mert csak kb. egy órán át szüreteltünk. Vagy másfél? Utána rövid ebédszünet és már indultunk is hazafelé.
A kocsi felé menet találkoztunk több kirándulóval, többek közt két nővel, akikkel összesen 7,5 db kutya volt!! A kutyákat mind megsimogattuk, barátságosak és szépek voltak, és nekem már elvonási tüneteim voltak, mert rég nem fogtam kutyát a kezemben. Az utolsót, a 0,5 kutyát, aki kicsi és göndör volt, nem tudtuk simogatni, mert az köszönés nélkül továbbszaladt :-D
Az volt a terv, hogy Zéti majd szépen alszik a kocsiban. Egyelőre azonban nem aludt el (én viszont majdnem igen).
Megrökönyödve láttuk, hogy egymillió kocsi parkol a környéken, az összes pilisi út mellett; valszeg az egész város feljött a hegyekbe ezen a szép kis szerdai munkaszüneti napon. Talán csak ukránok meg lengyelek maradtak a hivatalos rendezvényeken tapsolni.
A kocsiban meleg volt, és sajnos az út viszonylag hosszú volt, és Zéti nem aludt el, habár látszott, hogy fáradt, hanem kétségbeesetten ordított a hátsó ülésen. Nyilván a fáradtságtól. Nagyon sajnáltam szegényt és reméltem, hogy majd csak belealszik, és végül aztán bele is aludt, de csak tök hosszú idő múlva. Megfordult a fejemben, hogy elmesélem neki a Hargita Intercityn töltött 15 órás utamat, hátha belátja, hogy ahhoz képest most jobb nekünk, de aztán letettem erről :-D
Öcsémék házához érve Zéti felébredt, kipakoltunk és nem sokkal később már ebédelhettünk is. Ami jól jött, mert addigra éhes lettem. És a vérnyomásom is totál leesett, így ebéd után kivételesen ittam igazi kávét, holott nem iszom koffeint 12.00 után, de most kellett!
Míg az ebéd készült, Zéti a lakásban szaladgált, többször próbáltam lefényképezni, de sokszor belemozdult :-D Többek között a csipkebogyóval teleszedett kis vödörrel is rohangált, ami azért szép teljesítmény, mert a vödör mondjuk 1 kg, Zétény meg 10 kg, szóval a saját súlyához képest nehéz a vödör, vagyis erős a kiskölök:-)
Zétiben azonkívül az is meglepett és meghatott, hogy már neveket is mondogat, még az enyémet is. Borzasztó jó érzés volt a kicsi poronty szájából a saját nevemet csipogva hallani, majdnem kijött a könnyem is :-) A saját nevét is mondja, sőt tudja is, hogy az ő. Ezenkívül többször is megfogta a csuklómat, amin a csicsás bizsu óra volt, és közölte, hogy „tik-tak”! Az ujjamon meg ott volt az állandó vékony ezüst gyűrű, azt is megcsodálta. Mondtam neki, hogy ez egy ezüst gyűrű, mire az ezüstöt rögtön visszaismételte. (Ezentúl vigyázni kell, nehogy államtitkokat áruljunk el a jelenlétében ;-)
Az ebéd zöldbableves volt, amit alapból annyira nem szeretek, de éhes voltam és finom volt. Utána puliszka, 50 %-os tejföllel. (Ami másnap okozott némi gondot a 10 km-es futásnál :-D) Utána az isteni Pellini kávé, koffeinnel… Ettől felébredtem, viszont este mégis el tudtam aludni.
Ebéd után Ági lepihent – szegény keveset alszik, én nem is bírnám asszem –, mi hárman pedig kivonultunk. Öccs és én a teraszon tisztogattuk a csipkebogyót, Zétény pedig a kertben játszadozott.
Érdekes meló volt. Egyrészt nem túl nehéz, csak másnapra vízhólyag lett a bal tenyeremen. Másrészt vigyázni kellett Zétire, aki békésen elfoglalta magát és elmerült a tevékenységében, azonban időnként ráébredt, hogy ott vagyunk és odajött, és ilyenkor ha nem voltunk résen, huncut mosollyal belemarkolt a csipkebogyóba és szétszórta :-D Ezért ilyesfajta mondatok hangzottak el, mint egy horrorfilmben: „vigyázz, mögötted van”, „jön!”, „tereld el a figyelmét” :-D Ha jött Zéti, fejmagasság fölé emeltük a csipkebogyót, de hát meg lehet érteni, hogy érdekli őt a dolog.
Kezdtem belátni, hogy az én képességeimmel és türelmemmel talán jobb is, hogy nincs saját gyerekem.
Egyébként Öcsém a csipkebogyó közben megemlítette, hogy majd többet számítanak rám Zétire felügyelés tárgykörében. Ez egyrészt borzasztóan meghatott, másrészt aggodalommal töltött el. Az aggodalom azért, mert egyik legnagyobb félelmem, hogy történik valami baj, amíg én vigyázok a porontyra. Aztán, hogy nem tudom eléggé lekötni. Mondjuk kellene egy szabad óra Áginak, és én vajon meddig tudnám fenntartani Zéti figyelmét? Teszem azt, húsz percig. Akkor elkezdené mondani, hogy „mama!”, és menne Ági felé, akkor tartsam fel fizikai erőszakkal a másfél évest?.... Hmmmm… Be kell látnom, bármennyire is helytelen, de valahol meg lehet érteni azokat a szülőket, akiknél van tévé. Leteszik elé a gyereket – persze valami normális gyerekműsor elé –, és azok ott ülnek és tojnak a szüleikre, akik azalatt megcsinálnak bármit.
De persze mondtam, hogy OK, és így is gondoltam. Majd utánanézek a neten, hogyan lehet kisgyerek figyelmét lekötni :-D Sajna a saját tesóm és unokatesóim olyan régen voltak már ennyire picik, hogy gyakorlatilag nem emlékszem, mit játszottunk órákon keresztül.
Késő délután kezdett leszállni az alkonyat, a konyhában folytattuk a csipkebogyó-pucolást. Én aztán negyed hét körül pakolni kezdtem és hazajöttem, részben bánatosan, mert el kellett hagyni a családot és tök jól éreztem magam; részben jólesően, mert feltöltöttek a pozitív érzések.
Az Időnként hazudok-ot olvastam hazaúton – az egyik fordulatot kitaláltam a sok közül – a további napokban pedig a szerda kellemes élményéből táplálkoztam lelkileg. Öcsém azóta írta egyszer, hogy Zéti az én nevemet mondogatja. Eszébe jutottam. Hát még ilyent! :-) Érdekes, hogy ezt pont akkor írta, amikor én is Zétire gondoltam, elég intenzíven. Rokon-telepátia! :-)
Utóhang: másnap lementem futni a Szigetre, a betervezett két kört; csak közben tényleg rákezdett a menstruációm, ÉS leérkezett az előző napi 50 %-os tejföl, valamint a zöldbab, szóval elég érdekes volt a futás. Főleg, hogy Orsi, aki a melóból hazafelé futott, utolért és pár percig együtt futottunk, ami nem volt jó, mert ő gyorsabb és közben beszéltünk is. Mindezt a rakoncátlankodó tejföllel a hasamban. Szóval képzelhető :-D
De legalább emlékezetes volt!
