Kicsit helytelen a cím, mert a wellness csak kb. 1 óra volt, az unokaöcsi pedig már nem bébi, de hát még annyira picike!... Nekem legalábbis .-)
Két nap szabim volt december első felében. Nem is értem, a 23 napból hogy maradt meg ilyen sok… Ez lett a születésnapomra Öcséméktől kapott wellnessezés, így decemberben, noha a születésnap júniusban volt :-D, de az első hely, ahová menni akartunk, az nem hajlandó úszópelusos gyerekeket fogadni, így természetesen oda nem mentünk, hanem tolódott a dolog mostanáig, és egy másikba mentünk.
Az volt a terv, hogy utazzak ki hétfő délután, ott alszom és kedd délelőtt megyünk a wellnessbe. Így láthatom Zéti fürdését is, és az esti tevékenységeit. Ennek nem tudtam ellenállni, már azért sem, mert egyszer láttam Zétit vizes hajjal és ez a legédesebb dolog volt a világon.
Így hétfőn délelőtt még elintéztem ezt-azt, feladtam például a karácsonyi lapokat, noha ezren voltak a postán. Minden évben elhatározom, hogy már novemberben megveszem a lapokat és még december első napjaiban feladom, de soha nem így alakul… Egyébként vacakul aludtam a vasárnap és hétfő közti éjszaka, mert hiába imádom Zétényt, de egyszerűen paráztam attól, hogy majd nem fogok tudni vele játszani, hisz évtizedek óta nem volt dolgom kisgyerekekkel, akkor is csak az unokaöccsökkel és –húgokkal.
No de mire eljött a hétfő délelőtt, már sokkal inkább örültem, hogy egyáltalán látom Zétit, akárhogy is!
Némileg nyűglődtem, hogy vajon mit csomagoljak be, hisz még fürdőzni is megyünk, nemcsak az alvós és házi játszós ruha kell. Hálistennek, hogy épp nem menstruáltam, már csak az hiányzott volna.
Kiértem kb. negyed ötre Öcsémékhez, a játszótérre, mert épp ott tartózkodott Ági, Ági anyukája és a piciny. Egy hihetetlenül édes élénk világoszöld kabát volt rajta. Mindig ellágyulok, hogy ez a kölök bármit visel, abban mindig hihetetlenül cuki!! :-)
A játszóról hazasétáltunk, Ági mamája idővel hazament és mi ott maradtunk hármasban. Egész jól és gyorsan telt az este: vacsoráztunk, beszélgettünk Ágival, és Zétivel is tudtam játszogatni, nagy meglepetésemre és őszinte megkönnyebbülésemre; mivel most már nagyobb, csomó szót tud és nagyjából tudtam neki asszisztálni ahhoz, amit épp játszott :-) Ritkán maradt egy helyben, ide-oda ment, felmászott a kanapéra, a heverőre, a fotelre, sőt onnan próbált tovább mászni, de azt már nem kellett volna, így leszedtem. Kiment a konyhába a direkt neki kikészített mazsolából és tökmagból csipegetni, sőt nekem is adott belőle. Ezen borzasztóan meghatódtam, még úgy is, hogy egyébként utálom a mazsolát. De most persze megettem :-)
Aztán vacsoráztunk, aztán jött a fürdés, amit én csak a fülemmel követtem az ajtón át, mert egyébként Rejtőt olvastam. Fürdés után Ági és Zéti felmentek az emeletre aludni, illetve, ha majd Zétény elalszik, akkor Ági lejön (hacsak ő is el nem alszik!)
Én a kanapén olvasgattam és vártam Öcsémet, aki kb. este 9-re volt várható. Időközben a kályhában kialudt a tűz, és én kezdtem kihűlni. Amilyen hülye vagyok, direkt nem hoztam el a polárfelsőt, sem pedig a vastag térdzoknit, pedig kikészítettem mindkettőt, de félredobtam azzal, hogy Öcséméknél mindig jó meleg van. Arra nem gondoltam, hogy akkor van meleg, ha Zéti ott van és ébren van...
Mire megjött Öcsém, egészen átfáztam, így ő megkínált pálinkával, amit el is fogadtam, holott ritkán iszom szeszt és Erdélyben pálinkáztam utoljára :-) De most kellett. Aztán Ági is lejött és még dumáltunk vagy félórát. Nem zuhanyoztam, mert indulás előtt délután fürödtem, és majd reggel terveztem ezt, amitől egyébként is jól felébredek.
Ezen az éjszakán egész jól sikerült az alvás. Három különböző álmot is láttam, ami nálam azt jelzi, hogy jó mélyen alszom. Sajnos, még sötét volt, amikor Zéti felébredt, és csak 6.22, amikor Ágival le is jöttek a lépcsőn. Miért, miért kell neked ilyen korán felkelned, te pintyőke?? – gondoltam magamban, de nem mondtam, mert egyrészt olyan édes volt, ahogy jövögetett le a lépcsőn és megörült, ahogy észrevett; másrészt direkt erre a célra hoztam magammal Mizo dobozos kávét, amibe azonnal beleittam és így valamelyest összeállt az agyam rögtön ébredés után.
Míg készült a reggeli, Zéti körülöttünk járkált és többször hangoztatta, hogy „vegyél fel! vegyél fel! vegyél fel!” (Már ilyen folyékonyan tud!) Ugyan nem nekem mondta, de én felvettem, belenyugodva, hogy majd biztos úgyis sírva fakad és elmenekül, de nagy megrökönyödésemre teljesen jól elvolt a karomban, a vállamra hajtotta a fejecskéjét, én pedig ide-oda ringattam, és puszilgattam a kis haját. Lehet, hogy még félig aludt, vagy elgyengült az éhségtől :-D Olyan édes volt!!
Ezek után reggeliztünk. Ez isteni volt. Elsősorban, mert Öcsém azonnal adott igazi kávét, ami valódi életelixír ilyenkor. Másodszor, Ági által sütött igazi házi kenyeret ettünk, vajjal, sajttal, és volt tea is, szóval szuper volt.
A napi terv a fürdőzésen kívül még karnis felfúrása volt, mert a reluxa helyett az egyik (vagy az összes? passz) földszinti ablakokra igazi függönyt szeretnének tesómék, így le kell szedni a reluxát és fel a karnist, és tudnék-e addig én Zétire vigyázni. Meddig érek rá ma? Mondtam, hogy kb. 2-3 tájban el kéne indulnom. – Ugyanis erre a hétre pont összejött az, hogy Faternak egy nyilatkozatot kell tennie a NAV-nak, amit csak elektromosan lehet, amihez ő nem ért és én segítek neki, de péntekig meg kell csinálni; márpedig hétfőn én már itt voltam kint, szerdán Fater nem ér rá, csütörtökön én találkozom Zsuzsival, tehát mindenképp most, kedden, hazaérés után még fel kell loholnom az ősökhöz, segíteni Faternek. Ezért mondtam a 2-3 órát, mert a saját lakásomba való hazaérés kb. egy óra, és még onnan az ősökhöz.
Ezért az lett a döntés, hogy akkor rögtön reggeli után kezdjük a karnissal. Így fogmosást követően a nappaliban elhelyezkedtünk Zéténnyel és játszottunk, míg Ági és Öcsém a kisszobában csinálták a dolgokat, amiket én nem láttam, mert a kölökre figyeltem :-) Kirakósoztunk, építőkockáztunk, gitároztunk (ez utóbbit úgy, hogy én nem tudok gitározni, Zétény pedig leginkább azt szerette, ha összemarkolhatta az összes húrokat :-D), és időnként felmásztunk a bőrkanapéra, ahonnan kinéztünk az ablakon.
Ez a fázis eltarthatott vagy egy órát, utána mondták tesómék, hogy mehetünk a fürdőbe! OK, mondtam én, de szeretnék lezuhanyozni. De minek – felelték –, amikor pont hogy fürdőbe megyünk?
Ez igaz volt, de én a legutóbbi fürdésem óta már másfél órát utaztam, vacsoráztam, aludtam, megreggeliztem, és egy órát játszottam Zétivel, ami alatt a sok mászástól, guggolástól, felállástól és visszaüléstől megizzadtam. De nem vitatkoztam, mert csak az idő ment volna, és tényleg minek. Így elmentünk a wellnessbe zuhany nélkül (szappanféle viszont nem volt nálam, így nem éreztem sokkal tisztábbnak magamat a végén).
A fürdőbe némi autózás után érkeztünk meg. Még sosem jártam itt, de rögtön megtetszett. Kedves kis hely, közös öltőzővel (remek! :-( ), de ott szerencsére nem volt más rajtunk kívül, csak egy lány, aki gyorsan átöltözött és elrohant, meg Ági, akit viszont teljesen lefoglalt Zéti.
Magában a fürdős részben pedig remek félhomály volt, és volt ott egy nálam sokkal kövérebb pasi is, így jól éreztem magam. Először is szaunáztunk, mármint Öcsém és én, utána bementünk a meleg vizes medencébe, ahol Ági és Zéti a lépcsőn tartózkodtak. Zéténynek nagyon tetszett a fürdő, élvezte, kis vödör is volt nála, amit időnként a fejére tett. A hajacskája persze idővel teljesen vizes lett, nagyon helyesen, hiszen így még édesebben nézett ki ♥
Én elmentem még a gőzfürdőbe is, aztán mind együtt lógtunk a jó kis meleg vízben, aztán kb. egy óra múlva már húztunk is hazafelé.
A kocsiban Zétény elaludt – állítólag miattam, mert álomba simogattam –, ezért hogy fel ne ébredjen, csomó mindent elintéztünk a városban, és mikor jóval később felébredt, már pont hazaértünk. Volt ebéd, és utána én tovább pásztorkodtam a bébit, amíg Tesómék gyorsan folytatták a karnisfúrást, porszívózást meg minden egyebet, amikről nemtom, mi, mert csak fél füllel hallottam és Zétire figyeltem.
Nagyon kellemes volt most játszani vele, főleg mert ittam még egy kávét, amitől éber voltam :-D És nem feszélyezett más felnőttek jelenléte. Mivel nem értek a gyerekekhez, mindig kínosan érzem magam, ha foglalkozni próbálok vele és más, hozzáértőbb felnőtt is ott van. Folyton az az érzésem, hogy azt gondolják: „te jó ég, mit bénázik itt ez a szerencsétlen” – de most csak kettesben voltunk, és Zétinek olyan aranyos természete van, hogy jóformán minden tetszik neki, így ő sem nevetett ki.
Csomószor elkérte az órámat – „tik-tak!” –, ami nem csoda, hiszem Star Warsos és BB8 van a számlapján :-) És nagyon tetszett neki, amikor tiktakoltam. Sokáig játszott az órával, aztán mindig szépen visszaadta, úgy, hogy azt mondta, „vissza!”. Aztán játszottunk a gitárral, a kirakóssal, kiment a konyhába mazsolát csemegézni; elkérte a mérőszalagot, ami kígyó lett, én pedig úgy pörgettem, mint a ritmikus sportgimnasztikában szokták a tornászlányok. Ez rettentően tetszett Zétinek, főleg ha még mondtam is hozzá, hogy „kígyó!”, és sziszegtem :-D Néha rajzolt is. Csomó állatra rákérdeztem a könyveiben, és mindegyiknek tudta a nevét. Még a pandáét is! Én nem tudom, hány éves voltam, mikor megtudtam, hogy egyáltalán van olyan állat, hogy panda.
Még táncoltunk is, mert Zéti imád táncikálni, körbeforogni, így ezt is csináltuk, én is körbeforogtam meg ő is, sőt próbáltam figurázni neki, csettintgetem az ujjammal meg nagyon hülye tánclépéseket tettem (mert, mondanom sem kell, hogy táncolni sem tudok). De Zétinek nagyon tetszett, nagyokat nevetett, így egyáltalán nem zavart, hogy hülyét csinálok magamból, úgyse látta más rajtunk kívül. Zene nélkül pláne viccesen festett a jelenet, épp ezért csettintgettem, és Zéti is csettintett a nyelvével (hihetetlen, hogy ezt is tudja).
A legmeghatóbb jelenet az volt, amikor muszáj volt elszaladnom pisilni – a kávé –, és Zéti, aki addigra alkalmazkodott hozzá, hogy most én vagyok vele, utánam jött, mondogatta a nevemet és mikor pisilés után kinyitottam a vécéajtót, ott állt az ajtó előtt, és felnézett rám, összefogva a kis kezeit, mint egy kis éhes árvagyerek az esőben ♥
Az is remek volt, hogy mennyire kis jólnevelt töpörtyű ez. Tesómék kivették az ágy alatti két nagy fiókot az átalakítás alá vett szobából, és abban a két nagy fiókban volt a négy nagy csomag pelus. Ez persze nagyon izgalmas volt, így Zétény rögtön oda is ment és próbálta kivenni az egyiket! De mondtam, hogy ezt szépen hagyjuk itt (mert nem szabad azt mondani neki, hogy „nem szabad”). Le is tette rögtön, azonban ment tovább a következőhöz :-) Erre is mondtam, hogy ezt is hagyjuk itt, ennek itt van a helye, mire ezt is letette és megpróbálta a harmadikat… Mind a négy csomag pelussal megpróbálkozott, de mikor mondtam, hogy hagyjuk ott, akkor szépen otthagyta. Ez persze a jó nevelésnek köszönhető, de mindenképpen jó volt látni, hogy így hallgat az emberre, meg mondja a kérem és köszönöm kulcsszavakat, holott még mindig csak másfél éves!
Meg bátor is :-) Mert a délután folyamán egy ízben, amikor fúrni kezdtek tesómék, az a fúrás olyan marha hangosra sikeredett, hogy összerezzentem és majdnem ugrottam egyet. De Zétény is rám nézett, hogy most meg kell-e ijedni vagy sem? Mire észbe kaptam, hogy ne keltsek félelmet a gyerekben. Ezért közömbös arcot vágtam és unott hangon mondtam, hogy hát igen, ez a fúrás hangja bizony, milyen érdekes…. És tényleg nem is ijedt meg!
Végül is ¾ 4-kor indultam el, de Öcsémék addigra végeztek – azt hiszem – a meló nagy részével, és a többihez már nem kellettek mindketten egyszerre. Fájó szívvel vettem búcsút tőlük és főleg a picitől, akit a tömény közös együttlét alatt már úgy „megszoktam”, hogy ezt a kifejezést használjam, hogy kifejezetten rossz érzés volt elválnom tőle; mintha a mamája lennék és bölcsődébe adnám, vagy valahogy így…
Ez volt a kétnapos szabi legszebb szakasza, de magának a napnak ezzel nem volt vége. Először is hazarohantam, és persze pont belekerültem a melóból hazainduló tömegbe, de kötöttpályás járműveken még elviselhető volt. Letettem a pizsamás-fürdőcuccos zsákomat és rögtön visszafordultam az ősökhöz. Fater laptopján nekifogtunk a NAV-os nyomtatvány kitöltésének, de ahhoz előbb le kellett tölteni az Általános Nyomtatványkezelő Izét, ahhoz viszont előbb le kellett tölteni a Javát. Megjegyzem, kétoldalas nyomtatványról van szó, amibe egy nevet, egy adószámot és egy X-et kell írni. Papíron 15 másodperc lett volna, amit utána beadhatnánk egy kormányablakba; de neeem, a NAV csak elektronikusan fogadja el… Ekkor már vagy húsz perce tököltünk.
Letöltöttem a Javát marhára idegesen, mert 1. nagyon rég töltöttem már le bármilyen programot, és 2. angolul volt, aminek hát csak kb. a felét értettem. De azért sikerült. Na, ekkor mehetett végre a kurva három soros nyomtatvány kitöltése. Az is sikerült, de ekkor még külön „meg kellett jelölni” Ügyfélkapun történő feltöltésre (aki ezek után azt mondja, hogy az ügyfélkapu micsoda remekség, meg hogy az elektronikus ügyintézésé a jövő, az jöjjön el hozzám és saját kezűleg letépem a fejét!).
Már el is jutottunk végre a tetves ügyfélkapuhoz, ott azonban kiderült, hogy Fater nem tudja a jelszavát. Felforgatta az egész szobát a papírért, amit anno kapott erről, de nem lett meg. Így persze nem lehetett folytatni, abban maradtunk, hogy másnap elmegy egy kormányablakba új jelszóért. Hogy rövidre zárjam, így végül sikerült neki másnap.
… Én kicsit át voltam fázva, vagy a fürdőzés, vagy a hétfő esti hűvös, vagy csak a szokatlan élmény miatt, de másnap eléggé éreztem a torkomat, úgyhogy méz, kakukkfű tea és bodza volt ezerrel, és csütörtökre már teljesen jól is lettem. Persze kedd este még le is zuhanyoztam otthon, amire már reggel óta áhítoztam, végre…. És hajat is mostam.
Zétényke annyira bennem maradt, hogy még napokig a fülemben hallottam a kis hangocskáját, és minden órában többször is eszembe jutott. Arra viszont csak másnap döbbentem rá, hogy már megint elfelejtettem fényképet csinálni róla, pedig most annyi alkalom lett volna rá és olyan édes volt, a barna hajacskájával és a kis házi mellénykéjében!! Hát ez vagyok én. Na nem baj, majd legközelebb, találkozunk még elégszer szerencsére :-)
