Egy hete volt a költözés, de mintha egy hónap telt volna el azóta. Csomó új dologhoz kellett hozzászoknom és elég fáradt vagyok. Na de most leírom magát a költözést, mert még a végén elfelejtem :-)
Szombat délelőtt hálistennek Öcsémék rövid családi túrázásra hívtak, ami nagyon jó volt, mert kissé elterelte a figyelmemet és mert úgyis rég találkoztam velük. Felszedtek a lakás előtt – a régi lakás előtt, ami útbaesik a Pilis felé – aztán felmentünk Csobánkáig kocsival. A kocsiban Zétényke mellett ültem hátul, aki már egyre okosabb és borzasztóan édes volt.
Csobánkától gyalog mentünk valamilyen irányba kissé felfelé. Az útvonalon nem volt időm gondolkodni, mivel előző nap esett az eső és annyira sáros, sőt agyagos volt a talaj, hogy a jó minőségű túracipő ellenére csúszkáltam és bokáig süppedtem a sárba. Csak azt nem értettem, hogy Öcsém, hátán Zétivel hogy bír megállni a lábán… Jó egy óra menés után letelepedtünk, ettünk pár falatot, aztán Öcsém visszaszáguldott a kocsiért, mi hárman pedig ott maradtunk és Zéti játszását kísértük figyelemmel. Nagyon jól elvolt a pihenőhely környékén, kicsit túlságosan is, merthogy a másik irányban nyílt egy szurdok, amit én még sosem láttam, és próbáltuk arrafelé orientálni a kölköt, de neki annyira tetszett a pihenőhely, hogy nem érdekelte a szurdok :-) Ezért én egyedül tettem arrafelé egy kanyart és gyönyörűszép volt.
Kutyák is odajöttek ismerkedni hozzánk, aztán meglepő hamar Öcsém is visszaérkezett. Becuccoltunk a kocsiba és engem kidobtak a lakásnál.
Gyorsan megkajáltam, lesikáltam a túracipőt, aztán még szombat délután egy vagy két fordulót átvittünk az új lakásba. Ekkor volt az, hogy nagyon berágtam Faterra, és az utolsó ottani estémen úgy feküdtem le, hogy nemcsak a költözés meg a lakás-visszaadás miatt idegeskedtem, hanem még azon is, hogy most még a hülye tulajékkal időpontot is kell egyeztetnem még vasárnap!
Fél éjszaka ébren fetrengtem, az idegeskedéstől meg attól is, hogy vasárnap hajnalban futni terveztem. Fel is ébredtem időben – sőt még korábban is – azzal, hogy ez egy rohadt hosszú nap lesz. Futottam összesen 7,2 km-t, legalább ez az egy jó dolog biztosan megvolt a napomban. Utána reggeliztem és igyekeztem még minden maradékot becsomagolni, mert Fater már 9.15-re jött.
Nem volt egyszerű a „minden maradék” összecsomagolása, mert például a vastag téli paplan, noha tök könnyű, de vastag, és minduntalan szét akart ugrani. Így begyömöszöltem erőszakkal egy kék IKEÁ-s szatyorba, aminek spárgával összekötöttem a füleit, így már nem tudott kiszökni :-D Ezenkívül még két nagy csomag lett megtöltve olyan dolgokkal, amiket nem viszek az új lakásba, hanem az ősökhöz kell majd szállítani.
Vasárnap több fordulóban vittük át a cuccaimat az új lakásba. A vasárnap délelőtti időpont ellenére valahogy nem volt túl sok szabad parkolóhely… Többször is meg kellett kerülnünk több háztömböt a környéken, és az egyik ilyen kerülőnél elhűlve vettem észre, hogy a tulaj (az albérletem tulaja!) egyszerűen ott megy az utcán egy másik fószerrel, a leendő lakásomtól kb. 25 méterre!
Nem lehet eltéveszteni azt az idióta fejet, meg még a ruhája is jellegzetes volt, szóval nem hallucinációról volt szó. Mi befordultunk a sarkon, itt már volt egy szabad parkoló, de szóltam Faternak, hogy meg ne mozduljon, maradjon a kocsiban, és én is lesunytam a fejemet a hátsó ülésen a csomagok közé. Akkor a tulaj elvonult a haverjával pont mellettünk és csak akkor engedtem Fatert kiszállni, mikor már egészen biztosan távol került tőlünk.
Basszameg, remélem, ennek nincs valami rendszeres vasárnapi programja az én lakásom környékén! Nincs ember a földön, akit kevésbé akarnék az élőhelyem körül látni, mint ezt. Ráadásul ha rájön, hogy pontosan melyik házban lakom… Szóval én totál el akarok tűnni ezek elől, és én sem akarom látni ezeket soha többé, ráadásul sem a tulaj, sem a nője nem errefelé lakik, mi a f*szt keresett most itt…
A kirámolás közben nagy nehezen összeszedtem a bátorságomat és írtam sms-t a tulajnak meg a nőjének is, hogy a hétfő és péntek nem jó a lakásátadásra, és kedden is csak 19.00 után (közben a fogamat csikorgattam Faterra). De ezt úgy időzítettem, hogy még legalább egy órát Fater közelében legyek, hogy ha esetleg felhívnak és műsoroznak, azt kihangosítom és hallja ő is. Így én kipakoltam az új lakásban, míg Fater a könyvespolcot szerelte össze. Amire nagy szükség is volt, mert alig fértek el a könyveim és DVD-im.
Tűkön ültem, aztán végre a nő visszaírt sms-t, hogy kedden este jönnek. Ettől nagyon megkönnyebbültem. Mert egyrészt nem balhéztak az „azt mondtad, délután öttől jó!” miatt, másrészt ha kedden túlesem rajta, végre letudhatom ezt az egészet. Ha mondjuk csütörtökben állapodunk meg, az még két nap stressz.
Simán csak a nőnek is írhattam volna, hisz láthatóan átvette már az uralmat az elmebeteg fölött, de hát én ugye a tulajjal vagyok viszonyban, nem vele.
No de ezek után a nap többi része nagyjából simán ment. Két fordulónyi cuccot szállítottunk át összesen, utána Fater engem hazavitt a régi albérletbe kitakarítani. Ő ugyanazzal a lendülettel átszállította az ősök lakásába az oda való cuccaimat, majd felszedte anyámat, aki valamiért feltétlenül látni akarta a leendő lakásomat. Amíg ők a lakást sasolták, addig én az immár 99 %-ban kiürített albérletet takarítottam.
De mindenekelőtt rendeltem egy pizzát, mert már 9.00 óta nem ettem és ekkor már kb. 14.45 volt. És ki tudja, mikor tudok ilyen isteni pizzát rendelni legközelebb… :-)
Most, az üres lakás kitakarításánál nagyon kellett sietni, mert hiába csak 30 négyzetméter, de azért csomó polc, szekrény, íróasztal, kád, hűtőszekrény és efféle kimosandók vannak benne. És közben még a pizzát is fogyasztottam. És már eléggé ványadt voltam, hisz fél hatkor keltem és már futottam is… A polcokat úgy-ahogy letörölgettem ronggyal, a fürdőszobát rendesen kitakarítottam, habár a kádban minden Domestos ellenére még ott vannak az évtizedes elszíneződések. A hűtőt is kimostam, igen szép lett.
Kora este megjött Fater, akkor visszaöltöztem rendes ruhába és nekifogtunk lefényképezni a lakás minden egyes zugát (egyedül a kinti villanyórákat felejtettük el :-D) Direkt feloltogattam a lámpákat, kinyitottam a hűtőajtót, hogy látszódjon, működik.
Aztán lehurcoltuk az utolsó csomagokat is és kicsekkoltam a lakásból.
Szerencsére annyira sok volt a tennivaló ezekben a napokban, és fizikailag annyira fáradt voltam, és annyira aggódtam a lakás-visszaadási procedúra miatt, hogy nem volt erőm megsiratni ezt a régi lakást, ahol 6 kellemes évet töltöttem. Mert magát a lakást imádtam. Ha most nyernék a lottón, ezt ugyan nem, mert már túl sok negatív hullám kapcsolódik hozzá, de a házban egy másik lakást simán megvennék azonnal.
A vasárnap este az új lakásban telt. Holtfáradt voltam. Megágyaztam, ettem valamit, lezuhanyoztam. A fürdőszobában nincs fűtés – ellentétben az albérlettel –, így elég cidri volt a zuhany, de hát muszáj volt (meleg víz szerencsére van). Internet sem volt, vagyis elvileg wifi igen, de azt sehogy sem tudtam behozni, pedig a modemen rajta van a felhasználónév és a jelszó, de az úristennek sem jött fel a listából az a felhasználónév, és sehol sem volt olyan felület, ahová a jelszót kellett volna beírni. De erre számítottam is.
Így az első estémen DVD-t néztem, hogy mégis legyen valami, és a Vaskabátokat választottam, mert azt imádom, és mert krimi, de akcióvígjáték is egyben, csodaszép környezetben. Hihetetlenül jólesett annyi macera és meló után ez a jó kis könnyed film. Csak annyira fáradt voltam, hogy kb. a feléig jutottam el, és utána már csak eldőltem az új ágyamban.
Ahol még nem volt sötétítőfüggöny, így az ágyból konkrétan ráláttam az utcára, és bevilágítottak az utcai lámpák, de ekkor már ez sem érdekelt :-D
