Péntek reggel felhívott Tesóm, hogy szombaton nem megyek-e velük kirándulni a Pilisbe, ahová ők egyébként is mennek. De előbb csomagot vesz át a Cosmióban, szóval találkozzunk reggel a Moszkván.
Jól megbeszéltük a részleteket, letettem a telót, aztán megnéztem a híreket – most már ugyanannyit netezek az okostelefonon, mint bárki más :-) - és akkor láttam a kijárási korlátozást – szombattól!
Akkor még nem volt ott semmi részlet, csak annyi, hogy ezentúl csak munkába meg a szükségeseket bevásárolni lehet kimenni a lakásból. Írtam Öccsnek, hogy mostmilesz?!
Visszahívott később, hogy OK, Cosmióba nem megyünk, mert 1., valszeg ki se nyitnak már szombaton, 2., igazán nem tudná megindokolni, mit keres 20 km-re a lakásától egy bioboltban – szóval légyszi vegyem át én a Cosmiót, és szombat reggel idekanyarodnak értem kocsival, a házam elé.
Ez nekem igen kényelmes volt :-), a Cosmióba pedig már csak azért is szívesen mentem, mert magamnak is kellett ez-az, hisz a határok lezárása miatt idővel lehet, hogy az import cumókat nem lehet majd kapni. Így argánolajat meg jojobát magamnak is vettem (és kellett volna talán még ez-az, de többet gondolkodni nem volt időm, meg Öcsém cucca sem 10 dkg volt).
… Szombatra ráadásul az ősökhöz is be volt tervezve egy délutáni menés, könyveket visszavinni és kaját, meg náluk tárolt más cuccomat elhozni…
Szombat reggel beállítottam a telefont kb. 6.00-ra, hogy mikor 8.00-ra ideérnek, én kényelmesen megreggelizem, megiszom a kávét, zuhany, öltözködés, szendvicskészítés stb. Erre ott egy sms Öccstől, hogy csörögjek rá, ha már ébren vagyok.
„Ébren” voltam, rácsörögtem Don Corleone-i rekedt hangon. Mire mondta, hogy most olvasta a Totalcaron, hogy kirándulni szabad ugyan a rendelet szerint, no de csakis gyalogosan, tehát nem szabad kiautózni a Pilisbe és ott leparkolni és onnan kirándulni. Mi pedig rohadt messze lakunk mind egymástól, mind a Pilistől, mellesleg van egy majdnem 2 éves kis babuci is, így a kirándulás most kilőve.* Hanem menjek ki én hozzájuk most, és akkor ott túrázunk egy rövidet.
Ezzel összedőltek a kényelmes reggelre vonatkozó terveim, hisz Tesómékhoz két átszállással kell menni, olyan HÉV-vel, ami hétvégén – illetve most már mindennap – félóránként jár, tehát mindig jó alaposan meg kell terveznem az odautat, hogy biztosan elérjem azt a HÉV-et. Valamint előre be kell céloznom, hogy melyik HÉV-et akarom elérni, ellenesetben ott rohadhatok a végállomáson félórát.
Ahogy megnéztem a menetrendet, boldogan láttam, hogy ráadásul most buszos pótlás is van a vonalon, félútig pótlóbusz jár.
Ráadásul a BKK-ügyfélközpontok is bezártak pár hete, én pedig a jegyautomatákban nem bízom, így – eddig – mindig embertől vettem a HÉV-kiegészítőt, de most, életemben először, automatából kell. (Illetve egyszer már próbáltam jegyet venni, de nem sikerült, holott 3 db automatát is próbáltam, de az ezres bankjegyet egyik sem bírta felfogni – így nem vettem jegyet és azóta automatával nem is állok szóba.)
ÉS ráadásul még kijárási korlátozás is van. Amúgy meg a 2 kg-os Cosmiót is vinnem kell.
A rendeletet még pénteken kinyomtattam és most reggelizés közben megjegyeztem, hogy melyik paragrafusra fogok hivatkozni, ha útközben megállít a Gestapo. Amilyen az én formám, sanszos, hogy ez bekövetkezik…
Megreggeliztem – dupla kávéval és fekete teával, hogy az agyam életre keljen az előttem álló feladatokra –, zuhany, közben a lábamat is leborotváltam, és mire kiléptem a zuhany alól, realizáltam, hogy a 35 perc múlva induló HÉV-et a város másik felén már biztosan nem fogom elérni, csak az 1 óra múlva indulót.
Így felöltöztem, mentem a kisföldalattihoz – valóban alig voltak az utcán emberek, autók is nagyon kevés, a földalattin pedig szinte csak én voltam, bár igaz, hogy még tök korán volt. A földalatti előttem ment el, várni kellett 5 percet. Aztán át a villamoshoz, az kb. 2 perc múlva jött. A HÉV-végállomásra odaértem jó 20 perccel a pótlóbusz indulása előtt, de annyi kellett is, mert hiszen jegyet kellett vennem az automatából.
Na, az automatánál eljutottam addig, hogy kiválasztottam az úticélt, meg hogy a mai napon, aztán nem csinált semmit. Nyomtam a „mai nap”-ot, semmi, nyomtam a „jóváhagyást”, semmi. Erre levettem a futókesztyűt, amit direkt a vírus ellen vettem fel reggel, hogy hátha azt nem bírja az érintőképernyő, és újra nyomogattam mindent puszta kézzel, de nem… Szerencsére épp ott cigizett egy BKK-s ember, őt kértem meg, hogy segítsen már légyszi. Segített is, el is jutottunk a fizetésig, bedobtam a direkt ezért magammal hozott kétszázast, mire az automata kiköpte. Bedobtam, megint kiköpte, majd még 2x eljátszottuk ezt, mire mondta a BKK-s, hogy úgy látszik, nem szereti az aprót, mire én, hogy akkor fizetek kártyával, mire ő, hogy akkor elölről kell kezdeni az egészet. Így elölről kezdte és sikeresen eljutottunk a kártyás fizetésig, és meglett a rettenetesen értékes, 250.- Ft-os jegyem. (Azt már nem is említettem, hogy a visszaútra is szeretnék egyet, örültem, hogy ez megvolt.) Na, hát ezért vettem én inkább embertől a jegyet! Eddig.
Ezek után még mindig volt legalább negyedórám a pótlóbuszig. Felszálltam és olvastam. Időben elindult. Az út felénél megállt, mi leszálltunk, át a HÉV-re, ami még 5 percig állt, várva az esetleges lassú átszállókra. Ezek után elindult a HÉV és normál idő alatt Tesómékhoz ért.
… Csak azért írtam le ilyen hosszan ezt a közlekedési folyamatot, mert ahogy beléptem a házba, Ági azzal fogadott, hogy a hajnali telefonhívás meg az érkezésem között három óra telt el, és ez hogy lehet??
Hát így bakker… Három átszállás, szombati menetrend, jegyvásárlás, plusz még szeretek reggelizni, zuhanyozni, felöltözni is mindezek előtt. Az ilyen, csak autóval közlekedő emberek igazán kipróbálhatnák egyszer a tömegközlekedést egy szombat reggel, az agglomerációba, pótlóbusszal, jegyvásárlással (mert ugye ha tegnap tudom, hogy jegy kell, akkor már tegnap vettem volna jegyet). Kicsit berágtam magamban.
Ráadásul egész úton bennem volt az ideg, hogy jön valami rendőr, hogy hová lesz a séta, és ugyan tudok hazudni, de nem szeretek, ha nem muszáj. Szerencsére ilyen nem volt.
No de a nap többi része már igazán jól alakult. Zéti borzasztóan édes poronty volt, kerek mondatban elkérte a karórámat, utána pedig vissza is adta :-) Szinte rögtön indultunk is a helyi kirándulásra.
Mivel gyönyörű napsütés volt, de a városban még elég hűvös volt a levegő, és két napja még havazott, én magamon tartottam a kabátomat, holott Tesómék mondták, hogy hagyjam itthon, de én nem mertem. Később aztán tényleg meleg lett a napon, le is vettem a kabcsit – a vicces az, hogy hazafelé menet, pedig még nem volt este, megint kellett a kabát, mert a városban hűvösebb volt. Érdekes. Nyáron pont fordítva van.
Nagyon szép sétát tettünk a tavaszi természetben. Erősen sütött a nap, de még nem annyira erősen, hogy fejfájást vagy napszúrást okozzon. A gyaloglás is jólesett, és a családtagokkal való együttlét is. A fák és bokrok pedig szépen virágoztak. Mármint azok, amiken virág van, nem pedig rügyek :-) Másokkal is találkoztunk, akkor szépen elhúzódtunk másfél méternyire.
Visszatérve a városba terveztünk a Sparba beugrani, de még csak 11.25 volt, így a szegregáció miatt kihagytuk (bár tervben volt, hogy menjek be én :-D) Hazamentünk ebédelni. Az ebéd melegítése alatt Zéti a kertben játszott, én pedig pásztorkodtam. Most már teljesen jól volt, ami nagy öröm a múltkori étvágytalanság után, most teljesen eleven és érdeklődő volt. Fújtam neki szappanbuborékot – miután rájöttem, hogyan kell használni a buborékfújót –, ő elkérte a fülbevalómat nézegetni; aztán ásogatott a kis játék ásójával nagyon komolyan és elmélyülten :-) Olyannyira, hogy abba se akarta hagyni, mikor bekövetkezett az ebéd. De azért rávettük, hogy mégiscsak jobb lenne ebédelni.
Ebédre gombapörkölt volt, borsós-répás gezemice és nagyon jó nokedli, utána pedig gyümölcstorta, valamint isteni kávé. Én menteset ittam, mert a napi koffeinadagomat már reggel 6.00 és 7.00 között elfogyasztottam.
Ebéd közben Zéti már kezdett elpilledni, így viszonylag hamar hazaindultam, érzékeny búcsút véve és összepuszilgatva a porontyocskát (Tesómék ’nem hisznek’ a vírusban, de én azért aggódom, nehogy akaratlanul megfertőzzem őket, de ez nem akadályozott meg minket a pusziszkodásban :-) Tesómat megkértem, hogy jöjjön velem az állomásra, jegyet venni. Mivel az automata, úgy látszik, nekem csak akkor ad ki jegyet, ha valaki más intézi. Ő jött is, diktálta, hogy mit csináljak, és így sikerült is a jegy.
Megjegyzem, hogy a HÉV-en sem oda-, sem visszaúton nem jött kaller, de persze ha nem veszek jegyet, akkor tutira jött volna...
Ilyen kalandok után már csak a hazaút volt hátra – majdnem másfél óra volt, több fejezetet is kiolvastam a könyvemből. Otthon fogat mostam és csörögtem az ősöknek, hogy félóra múlva ott vagyok. Aztán fogtam a vinni való szajrét és indultam (ma már másodszor)…
A járműveken megint alig voltak, és a közterületen is szinte nem volt ember. Kivéve a hajléktalanokat és csöves kéregetőket, mert azok valahogy megszaporodtak – holott nincs kitől kéregessenek mostanában –, és annak ellenére, hogy nem szabad csoportosulni, az ősökhöz vezető metrókijáratnál vagy tízen ültek és nekem is beszólogattak, ahogy fapofával elmentem előttük. Rendőr vagy közteres persze nem volt sehol, holott most a járványveszély miatt sem kéne egy csürhében így összegyűlniük.
Az ősöknél kb. egy órát voltam, visszacseréltem a könyveket, aztán először Mutterral dumáltam két méter távolságból – ami nem volt egyszerű, mert kezd nagyothallani és ordítanom kell, főleg messziről –, vagyis 90 %-ban ő beszélt. Mikor éreztem, hogy üvegesedik a szemem, átmentem Faterhoz és elmeséltem a napom eddigi részét, dumáltunk könyvekről meg arról, hogy sajnos idén alighanem nem lesz nyaralás, vagy csak pl. szeptemberben. Ezt a szörnyű lehetőséget én is csak most, egy-két napja voltam hajlandó tudomásul venni :-(
Kb. egy óra után hazaindultam, mert kezdtem fáradt lenni és még filmet is akartam nézni este. A metrónál megint hajléktalanok csapata – pedig most direkt a másik irányból mentem. Rendőr sehol, holott a rendőrkapitányság kb. 100 méterre van, de a metróhoz véletlenül sem küldenének zsarut, pedig most még kijárási korlát is van, no de mindegy, nem az én bajom…
Hazafelé a majdnem üres járműveken csak olvastam, és már a lakás felé bandukolva számoltam ki, hogy ma – pótlóbuszt is beleszámolva – összesen 12 db tömegközlekedési eszközön utaztam, és a szűk családom minden tagját, 5 db embert felkerestem személyesen :-D Igaz, hogy a 65 felettiekhez nem mentem közel.
Ezek után már tényleg otthon maradtam, mint egy rendes állampolgár. Megkajáltam, megnéztem az Álmatlanságot, amitől inkább depis lettem, ezért csokit és sört is fogyasztottam, és marha későn este lefeküdtem. A vasárnapot is át kell tervezni annak függvényében, hogy 9 és 12 között nem mehetek boltba, szóval majd reggel kell itthon maradnom és takarítani, blogot írni meg effélék, és majd 12 után megyek portyázni. De csakis egyedül és gyalogosan, szabadidős célú sporttevékenység címén – amíg a boltba tartok, utána pedig a vásárlással haza. Ja és délután még futni is akarok két kört. De azt is szabad. (Még.)
*a legszebb, hogy már délelőtt revidiálta ezt az álláspontját a Totalcar, ami logikus is (zuglói panellakók is kirándulhassanak már), tehát nyugodtan elmehettünk volna a Pilisbe autóval, de hát ki tudta azt előre. Talán értelmesebben kellene megfogalmazni a jogszabályokat.
u. i.: utólag jutott eszembe: nem a kijárási korlát ellen akartam lázadozni, még akkor sem, ha Viki hirdette ki, akit nálam senki nem utál jobban; viszont a vírus kiközösítésével, így a kijárási korláttal teljesen egyetértek. Csak ilyen szerencsétlenül (illetve nekem kellemesen...) alakult pont az első nap :-D Szóval nem szándékosan töltöttem tkp. az egész napot házon kívül, hanem csak így alakult. Vasárnap már jó kislány voltam, kizárólag vásárolni és futni mentem ki, emberektől úgy eltávolodva, mintha büdösek lennének.
