Miután hazajöttem októberben Sopronból, már itthon nézegettem a turistatérképet és meglepve vettem észre, hogy még mindig milyen sok túraútvonal van arrafelé, ahol nem jártam. Van miért visszatérni :-D Például észrevettem – ez hogy nem tűnt fel addig? –, hogy Ágfalvától az én „háromszög-túrámon” kívül van még egy olyan, zöld csíkos, ami az országhatár északi kiszögellését követi, aztán lefordul délre, nyugat felé megy, találkozik a piros csíkkal, és onnan vissza lehet térni Ágfalvára.
Hogy én ezt hogy nem vettem eddig észre?? Ez egy szintén pont nekem való út, benne az erdőben, zöld csík, friss levegő, és a végén vissza lehet kunkorodni a civilizációba.
Ha kicsit értelmesen gondolkoztam volna, beláttam volna, hogy okosabb lenne ezt a sétát szintén olyan alkalommal megejteni, amikor ott is alszom Sopronban, de valahogy elfogott a megszállottság köde, hogy nekem ezt a zöld csíkos túraútvonalat még tél előtt be kéne járnom.
Amúgy meg Vasfüggöny-turistaútnak hívja a térkép, nyilván, mert itt futott régen a vasfüggöny, mivelhogy konkrétan az országhatáron megy a túraút. Ettől csak még romantikusabbnak tűnt.
Szóval egyszerűen elhatároztam, hogy a novemberi szabim idején, egy szép szombati napon leutazom és ezen végigmegyek. Aztán vissza Ágfalvára, onnan busszal Sopronba, és este vagy délután haza.
Megterveztem az időt is, hogy kb. mennyi idő, míg felkunkorodom északra, le nyugatra, és vissza Ágfalvára, és úgy gondoltam, hogy ez simán kihozható úgy, hogy még az utolsó Intercityvel hazaérek, amihez nem kell átszállni. (Van későbbi vonat is Sopronból Pestre, de győri átszállással, és gyűlölök vonaton átszállni.)
Reggel sajnos az első közvetlen vonat a 7.15-ös, ami 9.38-ra ér Sopronba. Sopronból Ágfalvába 9.40-kor indul a busz, ami természetesen óránként jár.
Ettől agyfaszt kaptam már Pécsen is, hogy a jó kis turistautakhoz induló buszok óránként járnak, és direkt úgy van megtervezve a menetrend, hogy a Pestről jövő vonatról átszállva a világ minden kincséért se lehessen elérni a csatlakozást, hanem egy órát kelljen ott rohadni. Kettő perc alatt még a leggyorsabb módon sem tudok elérni a buszpályaudvarra, de még a Kossuth Lajos utcai megállóba se. Köszi, soproni tömegközlekedés!
Így aztán már előre tudtam, hogy majd csak a 10.40-es busszal mehetek Ágfalvára, tehát egy órácskát kolbászolok Sopronban, még a tulajdonképpeni túra előtt.
Némileg zavart, hogy ez a zöld sávos túraútvonal a papírtérképemen szerepelt, viszont már az online turistatérképen nem volt; csak szaggatott vonalként, megjegyezve, hogy „Vasfüggöny-túraút”. Gondoltam, hogy talán megszüntették mint hivatalos turistautat, mert biztos a fene se jár arra; pedig kellemes kis útnak tűnt. Szóval fel voltam készülve, hogy valami efféle lehet majd.
Az utazás fantasztikusan telt, összevetve az októberivel. Először is most nem voltam megfázva :-), a vonaton nemhogy nem fújtak hideg levegőt, hanem enyhe fűtés is volt, és a Háromtest-probléma helyett most Az ördög Pradát visel-t olvastam. (Nem mintha a Háromtesttel gond lett volna, mert nagyon tetszett, de arra rémesen oda kellett koncentrálni és sok benne az asztrofizika, tudom, mert épp most olvasom újra.) Az ördög…. ehhez képest könnyű és kellemes olvasmány.
És nem kellett átszállni vonatpótlóra. Fantasztikus volt.
Időben érkeztünk Sopronba, vettem egy olyan fantasztikus sajtos croissant-t, amit múltkor is, noha volt nálam fornetti, de mégis a végtelen erdőbe megyek, inkább több kaja legyen nálam (most nem terveztem éttermi ebédet utána). A hazafelé tartó vonatjegyet nem vettem meg, mert józanul beláttam, hogy esetleg nem tudom megtenni az utat a tervezett idő alatt és vissza kell fordulnom, és akkor a korábbival megyek haza.
Kolbászoltam Sopronban, ha már ott voltam, vettem fogkefét a DM-ben, szuvenírnek, és mert az úgyis kell :-D
Elértem a 10.40-es buszt, és a már ismert úton kiutaztam Ágfalvára. Most a végállomásig, mert ezúttal nem a piros csíkon, hanem a piros kereszten terveztem menni. Az a Fürtös bodza, de egy ponton az „én utam” elkanyarodik jobbra, megkerüli a Borsó-hegyet, amire felfordul balra, de én nem megyek oda, hanem tovább az országhatár mentén a Vasfüggönyön. Ami, remélhetőleg, szépen jelezve lesz a zöld csíkkal (tényleg nem tudtam, mi lesz ott).
Ja, az is zavart, hogy az online és a papíralapú térképen eltérő jelekkel jelezték ugyanazokat az utakat. Most a fene se tudja, melyik a valóság. Jó, azért csak rájövök, hogy az egyik jobbra megy, a másik meg balra, akkor én merre akarok menni, de azért vazze.
Itt megjegyzem, hogy a papíralapú térképem nem valami 1985-ből való elavult szar, hanem elvileg friss, mivel egy éven belül vettem, mert a Cikláment első alkalommal még a régi papírtérképemmel jártam be, az pedig csak 2023. novemberben volt. De az a térkép már annyit lett hajtogatva, hogy szétjött, ezért – 2023. november után!! – vettem ezt az újat. Amin szerepel a zöld sávos túraút. Na ennyit a Cartographiáról.
11.00-ra értem Ágfalvára, és azonnal nekilódultam, szép tempóval, a vöröskeresztes útnak. Addigra már kiszámítottam, hogy valszeg nem is érek az út végére délutánig – már téli időszámítás volt és korán sötétedett, ezért előrelátásként zseblámpát is hoztam, biztos ami biztos :-D –, így a tervet úgy módosítottam, hogy esetleg elmegyek a Vasfüggöny-út legészakibb csücskéig, és onnan majd visszafordulok, ez biztosan belefér az esti vonatig.
Mentem a piros kereszten, csak eléggé zavart, hogy marha sokáig ilyen majorságok meg lovardák meg szántóföldek szélén futott az út. Már vagy félórát mentem, és még csak akkor tért be az út az erdőbe. Na végre! Itt azért már nagyon szép volt.
Aztán eljött a pillanat, amikor a vöröskereszt (a Fürtös bodza) és a másik, észak felé menő út kettévált. Itt a „másik” utat – amire én fordultam rá – a papírtérkép zöld sávval jelezte, az online térkép piros háromszöggel. A valóságban piros háromszög volt…. Nem is tudom, mi a fasznak veszek én papírtérképet egyáltalán?!
De az útvonal ugyanaz mindkettőnél. Tudtam, hogy ez most megkerüli a hegyet, aztán a háromszög felmegy a csúcsra, de én továbbmegyek.
El is jött ez a pont, ahol láthatóan balra, felfelé ment a piros háromszög a Borsó-hegyre, én pedig egyenesen tovább, a Vasfüggönyön.
Hát itt kellett volna lennie a zöld csíkos jelzésnek, mely az egy éven belül vásárolt papírtérképemen szerepelt. Na, a valóságban nem volt. Illetve pár fán mintha látszott volna levakart jelzés. A Turisztikai Izé biztos levette a kezét erről az útvonalról, ami oké, csak akkor miért szerepel egy elvileg friss térképen?? Na mindegy, erre fel voltam készülve.
Feltételeztem, hogy ez valamikor rendes túraút volt, tehát ki van taposva, tehát nekem csak majd követnem kell az ösvényt. És hát konkrétan a határon fut, szóval, ha rózsaszín csíkkal lenne jelölve az országhatár, mint a térképeken, az sokat segítene :-D Sajnos ilyen nem volt.
Az út jobb oldalán már Ausztria. Átsétálhattam volna, de nem akartam az időt húzni, mert épp elég idő ment el a szántóföldek szélén való mászkálással az út elején. Azért igyekeztem jól az emlékezetembe vésni az utat, hogy majd visszafelé jövet is megtaláljam, mert ekkorra már tudtam, hogy az eredeti tervet tuti nem tudom majd tartani. Néha egy-egy nagyobb faágat direkt az ösvény közepére húztam keresztbe, nagyon feltűnően, ahol egy-egy elágazás volt, hogy visszafelé tudjam, innen jöttem.
Amúgy meg tök szép út volt. Erdő, napsütés; tökéletes túrázó idő. Hűvös volt ugyan, de én felöltöztem ezer rétegbe, még nejlonharisnyát is vettem fel a farmer alá (és térdzoknit és sízoknit :-D), ami csak akkor okozott némi gondot, mikor a bokorba mentem pisilni. Hja, ez nyáron mégiscsak könnyebb.
Az út nagyjából úgy kunkorodott, ahogy a térképek szerint is kellett volna. Habár ekkor már nem volt térerőm, vagyis internetem, mert a hálózat ledobott, mert már az osztrák szolgáltató területén voltam. De erre számítottam előzőleg is. Így a napot figyeltem, mint valami indián nyomkereső, és ahhoz viszonyítottam a helyzetemet.
Aztán jött egy szakasz, ahol sűrű fenyőerdő volt szemben, és az út nyílegyenesen ment balra. Itt beosontam pisilni a fenyők tövébe – előbb nem lehetett, mert november lévén már alig volt aljnövényzet, és féltem, hogy egy másik turista vagy vadász meglát pisilés közben. Pisiltem, aztán mentem tovább szépen a nyílegyenes szakaszon. Igazi ex-turistaút kinézete volt. Igaz ugyan, hogy a térképeim egyike se mutatott errefelé ilyen marha egyenes szakaszt, de hát mi vagyok én, földrajzkutató?
Mentem, mentem, mentem elégedetten, aztán egyszercsak megtorpantam, mint akit pofon csaptak. Mert ott volt előttem egy fán egy turistajelzés!! Egy piros kereszt!
Mi a f@sz?! A Vasfüggöny-út sehol sem kereszteződik a Fürtös bodzával! Hát hogy kerülhettem én ide? Ennyire azért nem tévedhettem el ilyen viszonylag rövid idő alatt…
Ostobán tébláboltam ott azon a területen, míg egy másik fán észre nem vettem egy piros csíkot is.
Ekkor már tudtam, hogy hol vagyok (még elő se szedtem a térképet): ott, ahol már a háromszög-túrán is jártam, ahol a piros sáv és a piros kereszt összeér, illetve másik irányból nézve szétválik.
Na, ekkor előkaptam a térképet, és a telón lefotózott online térképet is. Fél perc alatt rájöttem, mi történt. Ez a nyílegyenes út, amin én legutóbb jöttem, egyáltalán nem a Vasfüggöny része, hanem csak egy egyenes hasadék. A Vasfüggönyhöz a sűrű fenyőerdőnél nem balra, hanem jobbra kellett volna tovább mennem, de ez a szép egyenes szakasz annyira egyértelmű és világos volt, hogy tisztára úgy gondoltam, ez egy igazi út. Pedig láttam, hogy a térképen nem nagyon szerepel ilyesmi.
Ott álltam, az útkereszteződésben, hátam mögött azzal a nyílegyenes nyiladékkal. És gondolkoztam, hogy most mi a francot csináljak? Legszívesebben visszamentem volna a nyiladékon, és most, hogy már tudom a jó irányt, tovább a Vasfüggönyön. De korán sötétedik, nem volt térerőm, nem volt turistajelzés a fákon. Jó, hogy nem a világ végén vagyok, hanem csak Ausztria és Magyarország határán egy sima erdőben, de azért mégsem lenne jó eltévedni. Talán most kéne feladni és visszatérni a civilizációba. A piros kereszt és a piros sáv mind Ágfalvára visz, a piros sávot már októberben végigjártam és tudom, hogy pont Ágfalva és jelen kereszteződés között elég szar és sáros. Így a Fürtös bodzát választottam, a vöröskeresztes utat. Puffogtam, de azért győzött a józan ész, és rátértem a Fürtösre, és azon mentem vissza Ágfalva felé.
A Vasfüggönyt majd egyszer végigjárom nyáron, amikor sokáig világos van, és/vagy Sopronban alszom.
Amúgy meg nagyon szép volt ez az út (is). Itt már járt rajtam kívül néhány más turista is. Térdig avar borította a talajt, úgyhogy az utat csak onnan tudtam, hogy időnként feltűntek a turistajelzések a fákon (itt legalább úgy-ahogy jelölve voltak).
Viszonylag hamar visszaértem Ágfalva közelébe, de ekkor meg még túl korán volt hazamenni. Azért, ha már itt vagyok, ennél a két és fél óránál kicsit többet akarok erdőben, friss levegőn tölteni. Így aztán Ágfalva fölött a piros háromszög irányába mentem, ahol szintén volt egy nyiladék, ami egyenesen a hegytetőre vitt (de nem turistaút). Itt felcaplattam az emelkedőn, és közben a pszichológusnál tanult átkeretezéssel megfogalmaztam magamban, hogy igaz, hogy nem jött össze az eredeti tervem, no de mégiscsak itt vagyok a friss levegőn, erdőben, hegyen, és igazából az a lényeg, hogy egészségesen túrázzak a szép őszi napsütésben. Hát ez sikerült is.
Felértem a hegytetőre, itt már volt piros háromszög jelzés. Jobbra mentem, ott volt a „borsó-hegyi magasfigyelő”, de azt már láttam, hogy ez nem turistáknak való kilátó, mert elég rozoga és meredek fém lépcső vezetett felfelé. Valami meteorológiai megfigyelő, vagy mi lehetett. Ezért nem is mentem fel rá. Itt ért véget a piros háromszög út. Megfordultam, és visszafelé mentem, mert tudtam, hogy majd itt lefordul az út nyugatra, és az országhatárt követve nagy ívben vissza Ágfalva felé.
Volt is jelzés két fa között, mindkét fán ott állt a piros háromszög. Átmentem köztük, és mentem lefelé a hegyoldalon. Aztán csak néztem, hogy hát hol van a következő jelzés?! Mert egyik fán sem látszott semmi. És út gyakorlatilag nem volt, mert itt is térdig avar borított mindent. Jó, most legalább tudtam, hogy kb. hol vagyok, de hogy egyenesen, vagy kicsit jobbra, vagy kicsit balra kéne mennem, azt nem. A telefonom még mindig közölte, hogy Ausztriában vagyok és nincs szolgáltatás.
Végül megint a napot sasoltam, kiszámolva, hogy kb. nyugati irányba kell mennem, lefelé, és ott majd belefutok vagy a Vasfüggönybe, vagy már a piros háromszögbe. Le is értem hálistennek, ott is voltak a kis tavak, amik már az osztrák oldalon fekszenek. Jobbra indultam és bizonyos idő múlva jelezve is lett a piros háromszög megint.
Most már „csak” annyi volt a dolgom, hogy a piros háromszöget követve megtaláljam a piros keresztet, és azon vissza Ágfalvára úgy, hogy az óránként járó buszt elérjem.
A vonat Budapestre pedig kétóránként jár, szóval a kettőt össze kellett hoznom.
Jól kiléptem, úgyhogy elértem a 15.05-ös buszt. Csak én és egy néni voltunk rajta. Aztán ahogy haladtunk, minden megállóban felszállt még 4-5 ember, a végére tömve volt a busz. Térerőm még a buszon se volt, kétszer újra kellett indítani a telefont, hogy végre, már Sopron határában észbe kapjon, hogy már rég Magyarországon vagyunk.
Még sok idő volt a 16.21-es vonatig. Ezért elhatároztam, hogy felsétálok A Lővér körúton, aztán a Károlymagaslati úton le. Sajnos, mikor félúton voltam, rájöttem, hogy ez egy kicsit hosszú út, az idő meg azért véges, így marhára kiléptem, ami jó volt, mert ugyan végigjártam a tervezett Lővérek-beli kis sétát, de lefelé menet pont le volt zárva a vasúti átjáró, mert jött a bécsi vonat. Szerencsére még így is volt idő megvenni a vonatjegyet, tenni egy kört és úgy felszállni a vonatra.
Megdöbbentő módon a vonatjegyem drágább volt, mint az idefelé tartó jegyem. Rákérdeztem, mire mondta a pénztáros, hogy mert azt elővételben vettem. Micsoda?! Eddig nem tűnt fel, hogy az előző nap vett jegy olcsóbb lenne, mint az aznapi. Köcsög MÁV! Direkt nem vettem meg korábban a hazafelé jövőt, hisz nem tudhattam, melyikkel jövök majd haza.
A hazafelé tartó vonatút is igen kellemes volt, megettem a maradék croissant-t és csokit (ezúttal nem fizettem Sopronban rendes kajáért). Itthon aztán megnéztem a térképet és beláttam, hogy jó hosszú út volt az eredeti tervem, amit talán egy teljes napon (reggeltől estig) végig tudnék járni, de így, hogy két és fél órát utazom még Pestről ide, illetve Sopronból haza, nem beszélve a köcsög ágfalvai buszról, ami a világért nem csatlakozna mondjuk 20 perccel a vonat után, hát túl sok idő ment el. Szóval majd egyszer megpróbálom megint, valószínűleg ottalvással. Habár a Szieszta nyáron marha meleg lehet, mivel már szeptemberben is rohadt meleg volt a szobában, de legalább nem zavar majd, hogy nincs meleg víz :-D
